Авантюры в санитарии

Először azt gondoltam, teszek már be képeket. Hogy mi minden történt az utóbbi időben. Képeket a szocis karácsonyfákról, Tilia bohóckodik, Tilia kedvenc mamája, Tilia kedvenc barátainak marhaságai, gázos feliratok a szociban, stb. De meggondoltam, hogy mégsem jó ötlet, mert hátha ellopják a képeket és felteszik valahol valamilyen oldalakra, amivel lejáratják a szocit, akkor Tiliának nem lesz munkahelye. Ezért aztán még átgondolom. Lehet hogy a karácsonyfákat és a mai napi paraszolvenciákat mutatom csak be.
Ezért most nézzük meg inkább, milyen kifejezéseket google-ztak ki az emberek a böngészdében, amivel erre az oldalra eljutottak.
 uvula (még mindig toronymagasan a legnépszerűbb)
 uvula betegségei (ezek szerint sokaknak beteg az uvulájuk)
 uvula szerepe (még mindig nem unják)
 tilia momo (hát ezek ketten már kb mint 2 párhuzamos egyenes)
 betadine szájfertőtlenítő (még mindig nem világos, hogy a Betadine az sebfertőtlenítésre való és nem feltétlenül a szájat kell vele tisztítani)
 diprivan et dolargan (Dr Álomtej; egyébként Diprivan egy baromi erős altató inj vagy inf ami pillanatok alatt bealtatja áldozatát, eszméletvesztést okoz - történt ez a hiedelmek szerint Michael Jackson előadóművész esetében is az orvosa által; Dolargan inj egy kábító fájdalomcsillapító erős acut fájdalmakra; mindkettőt praemedicatio-nál alkalmazzák meg Atropin a harmadik összetevő)
 köszvény kezelése házilag (fájdalmas izületi gyulladás, vérben magas a húgysav mert a vese nem működik megfelelően; mindenképpen purinmentes diéta javasolt meg gyógyszer meg csalán)
 micimackó orvoshoz megy (Bagoly a doktor, jó mesekönyv, ezen az oldalon nem olvasható és nem is lehet itt megkapni)
 micimackó kiállítás (nem én szerveztem; hallottam róla, de asszem Hargitában vagy hol volt és bélyegek voltak)
Egyébként még mindig az Uvula az amit mindenki szeret olvasni. Viszont annál többet nem tudok róla és bővebb információ nem áll rendelkezésre.

Közkívánatra folytatódik Tilia mindennapjai az egészségügy nagy olvasztótégelyében, ahol általában nővér, néha beteg, néha beteghordó, néha orvos, néha életmentő, néha a takarító személyzet, néha az információs pult.

A Quotidie Cultricis a mai nappal véget ér. A szavazás is lezárult közben, igaz előrehozva. A legtöbb szavazatot a D variáns kapta, ők válaszoltak jól. Tilia élete gallyra ment és nem lehet helyrehozni sehogy. Próbálta, de nem megy. Nem lehet. Ezért aztán nincs is miről írnia a továbbiakban, mert az égvilágon semmi nem történik vele. Az A-t senki sem választotta, tehát értelemszerűen kihagynám. A C is jó ötlet, de ha egyszer ez a munkahelye, minek váltana, hova menne? Akik a B-t jelölték, nagy butaság volt. Agyrém. Képtelenség. Vagy nem olvasták el. Vagy fogalmam sincs. Na mindegy. Egyébként poénból raktam be, gondoltam senkinek nem jut eszébe arra voksolni. Tehát a szerző most megköszöni mindazoknak akik olvasták, kommenteltek és megszerették Tiliát meg ezt a blogot, köszöni az érdeklődést, a figyelmet, a rendszeres olvasást, a részvételt, a segítségnyújtást és mindent, amit kapott tőletek ebben a több mint másfél évben. A blog természetesen nyitva marad, hogy ha valaki esetleg szeretne benne valamit megkeresni vagy újraolvasni, az megtehesse, de az oldal minden valószínűség szerint soha többet nem frissül. Aki szeretne valamit kérdezni vagy írni bármiről, az a sayani.pron@indamail.hu mailcímre megteheti. Még egyszer minden jót és szép napokat kívánok nektek. Sziasztok.

A héten véget ért a gyakorlati oktatás erre a félévre. Voltunk osztályokon és voltunk műtőkben. Az osztályos tevékenységeinkről nem beszélnék most, mert kb ugyanaz megy nálunk is a szociban.
Tehát a műtőben. Tiliát és egy-két társát bizonyos helyeken beengedték operációkhoz ambuláns és rendes műtőkbe.
Az ito-n azért, mert éppen szolgálatban volt ott kedvenc barátja Alba. Egy ilyen osztályra a beteg általában nem a saját lábán megy, kifelé meg a legtöbb esetben nincs út. Minden beteg egytől egyig be van csövezve, be van katéterezve és össze van szúrkálva. A személyzet tökéletesen le van higgadva, mindenki nagyon ráér, dokik és nővérkék egy csoportban, újságot olvas, játszik a számítógéppel, nyomkodja a telefonját, gitározik a kanapén, bögréslevest kavargat a pultban, eszik, körmöt vág, stb. Szerintem januártól egy ilyen helyen szeretnék melózni. Nincs pörgés, nincs rohanás, a gépek mindent megcsinálnak, naponta egyszer ágyazás és mosdatás az ágyban, nagyon tuti. A műtőben szintén nagyon ráérnek megmutogatni az eszközöket, hogy az altatógép, meg mi mire van és miért úgy és mit csinálnak éppen, stb. Az operáció egyébként sikeres volt és mindenki túlélte.
A szülészeten ambuláns operációk voltak, császármetszéses szülések. Ott nem volt akkora halom zöld ruha a szekrényben és nem is volt annyira kényelmes, mert ott a műtőben meg az egész házban 3000 fok van. Viszont ott annyi vérben fürödhettünk, hogy egy vámpír is megirigyelné. Sajnáltam szegény kismamát, hogy nyaktól lefelé lebénították a gerincbe adott injekcióval, eltakarták előle a terepet és felvágták a hasát, aztán nekifeszültek, rángatták ahogy bírták, majd szét szaggatták szegényt és ömlött a vér a ruhájukra, tisztára mint a vágóhíd, mészárszék. Babát kiszabadították, elvágták a zsinórt és rögtön izomból letuszkoltak a torkába egy jó hosszú csövet, ami egy géppel volt összekötve és azzal kiszippantották a torkából a nem kívánatos nyákos-stb részeket. Közben szegény majd meg fulladt, tekergette a fejét erre-arra és akkor untuk meg és elhagytuk a betegellátó helyiséget.

Kedves Barátaim, akik ezt a blogot olvastátok!

A Quotidie Cultricis (egy ápolónő mindennapjai) 2011.december 31-ével megszűnik. Hogy ennek mi az oka, arról szavazni lehet az oldalsávban. Azt még nem tudom, hogy a későbbiekben folytatódik-e valahol máshol, máskor, más néven a történet. Mindenkinek szeretném megköszönni, hogy velem tartottatok több mint másfél évig. Köszönöm a hozzászólásokat, az ötleteket, a segítségnyújtás és mindent. Akik a barátaim lettek, őket külön köszönet illeti és biztosak lehetnek benne, hogy a jövőben is a barátjuk maradok.

Tilia éppen a Vakok Intézetében gyakorlatozik ezekben a napokban. 120 férőhely van, az ott lakók 3 csoportra oszthatók: 10 vak, a fennmaradó rész fogyatékosok és pszichiátriai betegek. Olyan betegek kerülnek be az otthonba, akiknek orvosi papírjuk van arról, hogy látáskárosultak (pl. cukorbetegek, szemüvegesek vagy öregek). Hasonlít a szocira, csak sokkal modernebb a felszereltség, bőven kapnak enni a betegek napi 5 étkezés alkalmával. Van hangosbemondó, ahol minden délelőtt fél 10-kor bejelentik a másnapi menüt és nyugtató zenék hallhatók az egész házban este 8-ig (takarodóig). Tilia a folyosón találkozott egy 34 éves ottlakó lánnyal, aki 11 éves szinten lemaradt és megmutatta a szobáját. A szoba mint egy 11 évesé: rajzok és poszterek a falakon, vidám színek, játékállatok, társasjátékok, playstation, íróasztal, ifjúsági regények és tankönyvek, levelek és fényképek a barátoktól. Ági a neve, egy 80 éves mamival osztja meg a szobát és megállapítják, hogy az ő életük egy pótnagymama-pótunoka viszony. Mindkettőjüknek van rendes családjuk, rokonaik, akik rendszeresen látogatják és kiviszik őket, de nehéz a mozgásuk, önellátók, de társaságra és ápolásra szorulnak, ezért laknak az otthonban.

Egy csomó dolog van amit egyedül nem lehet. Egyedül nem lehet gyereked. Egyedül ha utazol, furán néznek rád, hogy egyedül túrázol, egyedül ebédelsz a hotel éttermében, meg már alapban hogy egyedül veszed ki a szobát egy ággyal egy személyre (mondjuk nem is biztos hogy van 1 ágyas szoba). Ha egyedül mész moziba vagy színházba vagy hangversenyre, az szintén fura a többi ember számára. És még egy csomó más helyzet, amikor társsal kell lenni. Ezért nekem ki kell hagynom az ilyen szórakozásokat, mióta megvert az Isten és egyedül maradtam végképp.

Miután kaptam egy jónéhány életvezetési tankönyvet, elolvastam egyet "Dobd a lúzert és találd meg az igazit". Szép, színes, de hasznos információt nem találtam benne és nem lettem okosabb. Kánya Kata színművésznő Társtaláló-ja inkább azt mondja meg, hogy az emberek miért és hogyan nem találnak társat, valamint miért keres az ember társat. Ott hagytam abba, hogy miről ismerhető fel az igazi. Nekem kilátásban sincs semmi, tehát most nem aktuális a dolog, mert lehetőségem sincs éppen felismerni az igazit. Tovább olvasom, ha lesz(nek) jelölt(ek). Most éppen a Hogyan legyünk boldogok? az olvasnivalóm, minden nap olvasom, de valahogy nálam nem működnek azok a technikák, amiket a szerző javasol. Ha érdekelne titeket, miket olvasok, szívesen írok rövid olvasónapló-bejegyzéseket. De csak ha legalább 1 személy jelzi, hogy nyitott az ilyen beszámolókra.

Tisztelt Olvasók!

Tilia Cordata a szerző új neve. Mindenképpen meg kellett változtatni biztonsági okokból. Bízom benne, hogy megszokjátok és megkedvelitek ezt az új nevet (is). Ami a jelentését illeti, ez egy gyógynövény, főleg teákhoz használják nátha, reuma és köszvény kezelésére. A méhek is kedvelik, június közepén teljes virágzás idején gyűjtik mézkészítés céljára. Elsőre hülyének hangzik a névválasztás, de mindenképpen valami kifejezőt szerettem volna, olyat ami egy kicsit jellemez engem.

Momó rossz. De sok mindenki szerint Momó a jó és én vagyok a rossz. Igazuk van. Ha én lennék a jó, akkor nem én kapnék mindig büntetést. Momót állandóan jutalmazza az élet azért amit velem tett. Mióta Momó elbánt velem meg az élet is, azóta mindenki Momópárti és mindenki bánt engem. Hazudnak és átvernek. Voltak barátaim a munkahelyen, de olyanok lettek mint Momó. Azt hazudják, hogy szeretnek és a legjobbat érdemlem és segíteni szeretnének. Volt egy beteg barátom, egy mama, akivel együtt tévéztünk este, beszélgettem vele, segítettem neki megszabadulni a prasnya szobatársaitól azzal, hogy átköltözhetett egy tiszta szobába tiszta beteghez. Már nem szeretem őt, nem beszélgetek vele és nem megyek be hozzá tévézni, mert ő is olyan lett mint Momó. Anyumék is olyanok lettek mint Momó. És itt is vannak olyan olvasók, akik olyanok lettek mint Momó. Én csak nem értem, miért hazudik nekem mindenki. Miért akarják elhitetni velem, hogy szeretnek, ha maguk is tudják hogy ez nem igaz? Engem nem lehet szeretni, mindenki tudja és mégis hazudnak. De miért? Attól félek legjobban, hogy valami rosszat fognak csinálni, olyasmit amit Momó. Úgy félek mindenkitől. Miért akar mindenki bántani?

Tiliáéknál elkezdődött a szakmai gyakorlat hétfőn. Tilia ismét megnyerte a csoportvezetői pozíciót és nagyon mérges miatta.
1. nap: Sebészet. Fél 8-ra volt megbeszélve a találkozás a Klinika elé. Tilia kivételével mindenki elkésett. 8-kor bementünk és jelentkeztünk a portán, hogy a Foximaxi Képző Iskolából jöttünk gyakorlatra, a főnővért vagy a helyettesét keressük. Mire körbetelefonálta az egész házat a portás, hogy mihez kezdjen velünk, mert a főnővér szabin van, a helyettese 9-re jön, a másik helyettese az endoscop-ban asszisztál. Akkor leültünk az alagsorban és Tilia átnézte az angolt. 9 óra 10 perckor előkerült a főnővér helyettes, amelyik nem az endoscop-nál asszisztált, hogy senki nem tud rólunk, nem szólt senki hogy jövünk, nem vártak minket. Felvitte a csoportot a harmadik emelet fölé egy tetőtéri mocskos-ganés fura szagú néhai öltöző helyiségbe, kinyitott 2 szekrényt, hogy ott öltözzünk át hatan és mindjárt jön. Fél óra múlva értünk jött, bemutatta a házat és az ott lévő osztályokat. A kötözőben éppen volt egy punkciós játóbeteg a Bel Klinikától, azt megnézhettük. A beteg levette a pulóverét és a pólóját, leültették a székre, aminek a támlája volt elöl, oda könyököljön és maradjon veszteg. Az orvos leült mögé, egy injekciós tűvel beszúrt két borda közé bal felől. A fecsiben Lidocain, ahogy nyomta be, szívta is vissza közben és amikor megjelent a bentről érkező folyadék, kivette a fecsit a tűből (a tű bent maradt a betegben), a fecsi tartalmát a nővérke áthelyezte egy csőbe, felcímkézte és becsomagolta. Közben az orvos a bent lévő tűre ráillesztett egy átlátszó műanyag csövet, aminek a másik vége egy nagy műanyag edénybe illeszkedett, az meg valami gépre és kiszippantott a betegből másfél lites véres-gennyes-nyákos izét. Utána le a cső, ki a tű, leragasztották a munkaterületet, beteg felöltözött. A nagyedény tartalmát áttették egy üvegbe, felcímkézték és a kémcsővel együtt a betegnek adták, hogy vegye át a másik helyiségben a papírjait és menjen az összes kapott anyaggal vissza a Belre és ott adja le a labornak. Később a második emeleten összefutottunk egy orvossal, aki zöld ruhában a műtők felé vette az irányt. Tilia felismerte benne sebész jóbarátját Rókát, aki felvilágosítást adott a csoportnak, hogy hogyan is működik a műtős részleg, aztán bement a csapóajtón. Az első emeleten megnéztünk egy tüdőműtött beteget, akinek a hátán egy nagy kötés volt jobb felől, alatta az oldalából 2 cső ereszkedett korábban már látott nagyedénybe, amiben már félig volt a véres trutyi. A beteg ült az ágyban, háta 5 nagypárnával kitámasztva, a lábánál nagy fadoboz, hogy véletlenül se mozduljon se lejjebb, se feljebb. Az ITO részlegben minden második ágyban volt beteg, mind aludtak becsövezve és legalább 3 gép figyelte az életjelenségeket.
Az egész nap alatt Kobaknak halvány gőze sem volt, minden hallott, de semmit sem értett, testben ott volt, de lélekben aludt.
2. nap: Kb.ugyanaz mint az első nap, de akkor nem találkoztunk ismerőssel.

Tegnap szabadnapos voltam. RG is. Délután 1-től az összes nővéreknek kötelező volt részt venni a második emeleti ebédlőben Nővér Értekezleten. Az egésznek nem volt semmi értelme. Arról kellett (volna) tanácskozni, hogy kinek mi tartozik a munkakörébe, mi miért nem működik, mit hogyan kellene de nem kivitelezhető és 3 óra hossza telt el azzal, hogy Tilia és RG egymás mellett ültek, lent maradtak alfában és tojtak az egészbe. Végül aztán a főnök berekesztette a tárgyalást,  mert ember és természet nem jutott közös nevezőre és nem találtak megoldást semmire.

Október 5. szerda
RG szar napja. Reggel 7-kor kaptam dokumentet 3 példányban aláírásra. Tartalma határozatlan idejű végleges szerződés a szocival az idők végezetéig + fizetés emelés. Elkezdődik az RG-féle parádé.

Október 6. csütörtök
Otthon lakói 15 percben megünneplik aradi 13 mártírhalott emléknapját amikor a Hajnau hasadt.
Folytatódik RG parádéja és szar napja, avagy a korpás tej bosszúja á'la Lipi (aki egy beteg).
Kedvenc betegszállító ismerőseim Lipivel elvisznek a Fogklinikába és a beteg a folyosó közepén a hordágyon esik át a fogeltávolító beavatkozáson. Ugyanis annyira szűkek ott a betegellátó helyiségek, hogy nem fér be sehova egy hordágy. Sajnos a beteg ülni meg már nem tud.

Október 7. péntek
Tilia reggel belázasodik, elmegy a melóba, délután ismét belázasodik otthon.

Október 8. szombat
Éjszakai műszak kezdete. Reggel a második emeleten a betegszobák lakóit (4 szoba) keserűsóból és paraffinból kombinált allövettel kínálták meg. Délutánban kezdődött és éjszaka másnap reggel hajnal 5-ig folytatódott a Toj Story 9 lázongó altest aktív közreműködésével.

Október 9. vasárnap
Éjszakai csendespihenő a szociban.

Október 10. hétfő
Reggel Tilia leteszi az éjszakát, hazamegy és belázasodik. Délutánra összeszedi magát, suliba megy.

Október 11. kedd
Biokémia zh az első padban Veszi mellett.
Este 2 egyforma mail érkezik idegen névvel és címről. Benne Riherongy fenyegetőző üzenete alig érthető totál hibás mondatok, összevissza hazugságok és zagyvák eleje-vége, füle-farka.
Mire anyum ma mail szövegét és áprilisban jelen blogban is közzétett vagdalkozó üdvözlettel együtt megmutatja jogász ismerősének, hogy mitévők legyünk az ilyen többszöri ok nélkül fenyegető zaklatások ellen. Ha valakinek tudna segíteni, van ötlete és megosztaná velem, szívesen venném.

Október 12. szerda
Mai nap. A régi privát mailcím végképp megszűnt. Az oda érkező üzenetek visszamennek a feladónak. Új mailcím az iskolának leadva. Aki még szeretné megkapni, kérje és megadatik. A blogos mailcím természetesen továbbra is üzemel, mert arról Momó nem tud és a blogról magáról meg pláne nem.

A pozitív gondolatok jobban gyógyítanak, mint ezer orvos szaktudása. Főleg amikor orvos osztja az észt és a pozitív gondolkodást.
Mint már említettem korábban, kaptam könyveket a pozitív gondolkodásról, hogy olvasgassam. Ezek közül egyet elolvastam félig: Kánya Kata művésznő tankönyve a társtalálásról. Ja, csak nekem nem jön össze. Átgondoltam ám, hogyan lehet ismerkedni. Probléma, hogy én nem ismerkedek, hanem engem ismernek meg, én sohasem keresem, engem találnak meg. Az egyetem alatt sokkal könnyebb volt, mert volt egy csomó marhaság, amit tanulni lehetett, áthallgattam más szakokra és karokra, így lett egy csomó ismerősöm azzal, hogy odaült mellém az órán, beszélt hozzám, legközelebb ismét odaült és ismét beszélt és barátság alakult. Azok a barátságok még a mai napig is megvannak, de akkor nem lett belőlünk semmi és most meg már pláne nem lesz, mert ezek a fiatalemberek már találtak társat.
Következő rendkívül ígéretes címet viselő kb 30 éves agyonolvasott tankönyv egy másik munkatársamtól jött kölcsön: A pozitív gondolkodás hatalma. Igen ám, csak itt Isten a legfőbb gondolat, hogy ő az aki alakítja a világ dolgait és mindenki azt kapja, amit megérdemel. Ha ebből indulok ki, én mivel érdemeltem ki azt ami történt velem? De most komolyan.
Anyukámtól már 2006-ban megkaptam egy olyat, hogy Éld az életed. Akkoriban Momó már elkövetett egy-két gorombaságot: alaptalanul vádaskodott, támadóan vagdalkozott nagyon súlyos szavakkal és sírtam és féltem, de néhány nap alatt helyreállt a rend. Ezt a könyvet akkor nem olvastam el, csak lapozgattam, egyébiránt mentális kezeléssorozatok, hogy megszabaduljunk káros gondolati beidegződésektől. Sokra megyek vele.
Kapcsolatok. Lélekgyógyászat. Róka doktor úrtól kaptam tavaly, hogy legalább olyan boldog kapcsolatot érjek el Momóval, amilyen neki van a feleségével. Egyébként valami univerzális energiát emlegetnek, ami hozzánk idomul és azt csinálja, amit mi szeretnénk. De én nem hiszem el.
Hogyan legyünk boldogok. Pszichológiai megközelítés, gyakorlati tanácsok, hogyan hozzuk helyre az életünket. Főleg ha valaki más fullasztotta kudarcba az egészet.
Vigasz a mindennapokban. Vallásos reménykedés Isten ígéreteiben, amik soha az életben nem teljesülnek. "...kérjetek és megadatik, zörgessetek és megnyittatik..." A könyvet egyébként szintén egy orvos ajándékozta nekem szeretettel, mert neki bevált. Oké, mondjuk tényleg jó kis élete van, szívesen cserélnék vele (is).
Ha már a vallásnál tartunk, Momó családja Isten nevében szórt rám átkokat és Isten nevében élték mindig a mindennapjaikat, ezért Isten megjutalmazta Momót és megbüntette Tiliát, mert Momó Isten nevében egy útszéli szajhát választott mert Isten megkérte rá, hogy így tegyen és bántsák együtt Tiliát, üldözzék ki a világból, mert Isten így akarja... Most ha az az Isten tényleg ilyen, akkor asszem megköszönném, ha szépen békén hagyna és elutazna a barátaival Cabo-ba.

Ilyeneket mondanak:

Mi minden történik velem.

Folytatódik a Foximaxi képzés. Unom az osztályfőnököt a hülyeségeivel:
1. ha nem tudod megírni a zh-t, mert beteg vagy, melóznod kell, temetésen vagy, stb, akkor 1-es és nem javíthatsz
2. ha a zh-ra nem viszel írólapot (mert a sulinak nincs rá pénze, ugyanis az írólap ára megfizethetetlen és az állam nem támogatja), akkor 1-es és nem javíthatsz
3. ha nem írod meg a házit, mert nem érted vagy nincs hol utánanézni, akkor 1-es és nem javíthatsz
4. ha a házit megírod, de elhibázod vagy kevés, akkor 1-es és nem javíthatsz.
Most lehet tippelni, mit oktathat ez a kedves személy. Aki eltalálja, az nyer.

Melózok ezerrel. A szociban tovább harapódzik a demencia, tompulnak és tombolnak az agyak, mint kezeletlen pszichiátriai őserdőben.

Mindenki nekem akar segíteni. Beszélnek, könyveket adnak kölcsön és örökbe, állandóan velem vannak elfoglalva meg a pozitív gondolkodással, hogy az Univerzum meg Isten segít, csak kérned kell, stb meg hogy milyen nagyon boldog leszek és akik engem bántottak és bántanak azok mind kétszeresen meglakolnak szörnyű bűneikért. És már nagyon unom. Velem többet nem szórakozik senki, többet nem vernek át, nem kell nekem senki, egyedül megöregszem inkább és alkalomadtán beköltözöm a szociba. Csak nem tudom, kire hagyhatnám a lakást, hogy jó kezekbe kerüljön. Egyébként meg leszarom az Univerzumot meg az egész Mindenséget és haragszom rá, mert elvette tőlem Momót, az álmaimat, a jövőmet és mindent elvett amit csak el lehetett és adott cserébe fájdalmat, félelmet, betegséget, magányt, gonosz embereket, stb.

Néhány dolog kimaradt a blogból. Nem számoltam be a Fuhurral való kecskeméti üdülésről például. Nos, a doktornő írt erről egy klassz bejegyzést, amit én csak a következőkkel egészítenék ki szíves engedelmével:
Fuhur a legjobb szálláshelyet választotta. Gyalog tettük meg az utat oda a vasútállomástól a 40 fokos hőségben, de megérte. Később kaptunk menetrendet, hogyan jön-megy az 1-es számú autóbusz a vasúttól a szállodáig.
A helybéli Tesco-ban ebédeltünk. Láttunk arrafelé egy elfuserált személyt, aki egyfolytában ordibált és marhaságokat zagyvált, mire megtalálta a kijáratot. És mellesleg rondább volt szegény még Fidel Castro-nál is (Isten nyugosztalja a diktátor urat egyébiránt).
Fuhur-tól kaptam ajándékba egy csíkos bögrét: köszönöm szépen még egyszer, Fuhur, mindig a te egészségedre iszom belőle és szeretettel gondolok rád.
Este Tilia megtörik és egyfolytában kesereg, hogy Momó egy idióta töklámpa és Tilia meg egy csúnya-balfasz-selejtes bányaló, aki senkinek se kell (és lehet hogy igaza van), de Fuhur elmagyarázza, hogy nem, mert Momó egy marha, akinek nincs személyisége mert az anyja arra nevelte hogy a gyerek arra van, hogy a szülőket eltartsa és egész életében nem voltak céljai, saját gondolatai, barátai, rászabott ruhái, soha nem csinálta azt amit akart, mindig mindenben az anyja döntött és nem véletlenül volt mindig kifejezéstelen az arca Momónak, ugyanis Momó nem szeret senkit, csak saját magát, önző a végtelenségig és rohadjon ki a bele. Tilia meg fogja be, higgadjon le és legyen türelemmel, eljön az igazi, nem kell keresni, úgyis akkor jön, amikor nem várja.
Kobak másnap nagyon szomorkodik, utálja magát, a külsejét, a belsejét és azt érzi, hogy az egész "boldog leszel egy normális pasival, aki értékel téged és nem ver át" történet csak agyrém, ábránd.
Amikor Kobak hazaér, nagyon sír a szuper nem-otthonában, hogy minek van ő abban a szobában és szeretne futni, elbújni valahol a világtól távol, távol az emberektől, távol a bajoktól és elfelejteni, hogy ő egy ember, aki alapvetően társas lény. Azóta nem találja magát, nem tud hinni, nem ért meg másokat és nem is tud odafigyelni másokra, amiért most elnézést kér, de nem tehet róla, akkora fájdalma van még mindig, ami nem múlik el csak úgy. Csomó idő kell. Ezért megy most szabadságra a blogtól arra az időre és reméli, hogy akik eddig a barátai voltak, továbbra is azok maradnak, akik eddig olvasták, azok megvárják míg helyrejön és visszatér.
Tudnivaló még, hogy A torok mélyén című bejegyzés átment a Medendi-be, ha esetleg valaki keresné itt, vagy még egyszer elolvasná. Az a blog viszont folytatja tovább Kobak iskolás és más egészségügyi tanulós jegyzeteit, ha valakit esetleg érdekel.

"Letészem a lantot. Nyugodjék./Tőlem ne várjon senki dalt./Nem az vagyok, ki voltam egykor,/belőlem a jobb rész kihalt./A tűz nem melegít, nem él:/csak mint reves fáé világa." Arany János a jóbarátját veszítette el, én meg magamat és vele minden mást is. Tilia már rég nem létezik, csak próbáltam feltámasztani, újraéleszteni, de nem lehet visszahozni. Momó tönkretette a lelkét, az életét, a reményeit, az álmait és mindent. Nincs út előre, mert magas fal emelkedik, amin nem lehet átmászni, nem lehet kikerülni vagy áttörni sehogy. Nem akarok többet panaszkodni, nem akarok terhére lenni senkinek. Ezért hagyok most fel az írással. Talán valamikor folytatom majd, ha lesz kiút a szakadék mélyéről és lesz értelme.
Köszönöm mindenkinek, aki olvasott, aki kommentelt, aki mellettem állt, aki megértett és figyelt rám. Külön köszönet illeti Fuhurt, Kacajt, Actinomyces-t, Mucust, Perenne-t, Oriana-t a támogatásért és a barátságukért. Fuhurnak köszönöm még végtelen türelmét és mindent amit értem tett.

H.E-nak gallyra ment a térde. Tegnap előtt került műtőbe, ahol gerincbe érzéstelenítették, tehát ébren volt és hallotta, hogyan fűrészelik, kalapálják, ügyeskedik össze-vissza a beteg részeket és végig azon aggódott, hogy lesz-e még lába az operáció végén. Ugyanis nem látta az akciót, mert függönnyel elzárták előle.
Tegnap meglátogattam az Ortopédián, vittem Rákóczi túróst és sajtos tekercseket. Kerettel már tud járni, de fájlalja, katétere volt, amit tegnap vettek ki, hogy menjen csak ki a kishelyiségbe nyugodtan. Jókedve van. Pár hétig még táppénzen lesz, de alig várja már, hogy helyrejöjjenek a lábai.
Én ugyanabban az épületben voltam áprilisban tizen egynéhány napig, ahol Momó telefonon megtalált kétszer, megtiltották és hazavitették anyumékkal a mobiltelefont és minden este kibámészkodtam az ablakon a szemközti orvostudományi kollégium felé, hogyan esznek-isznak, mászkálnak ki-be az ottlakók.
Harmadik hónapja dolgozom ismét a "nagy kudarc" óta és még mindig nem találom a helyem kint. Hiába van felújított, mások szerint szuperotthonos, kellemes hangulatú, pozitív energiával feltöltött lakásom, nem érzem otthonomnak. Hiába birtoklom álmaim hűtőjét, nem gondolom hogy telepakolnám mindenfélével, úgysem fogyna el. Az egész mindenségben rossz dolgok uralkodnak, amiket pozitívnak kellene éreznem, de valahogy nem érzem pozitívnak. Ezek a dolgok: magány, egyedül, régmúlt idő, félelem, fájdalom, Momó nélkül, hiány, nincs, reménytelen, stb.

A többiek. Pontosan 11 nővérke. Tehát ha a minimum létszámot vesszük egy műszakban, ami délelőtt 7, délután 4, éjszaka 2, akkor nem elég a maradék 12 nővér. Ezért ilyenkor bevonják a gyógyszerészt, a raktárost és más hasznavehető személyt a fürdetés-öltöztetés-etetés-pelenkázás című műsorszámba. Azt nem hiszem ám el, hogy mind a 11 vakációzónak éppen ebben a 2 hétben tudtak csak szállást biztosítani az üdülőhelyeken vagy mindnek nagyon sürgős halaszthatatlan életbevágó elintéznivalója van. 2 nővérke beteg: az egyik preoperatív a térdével; a másik meg elég sokat beteg, hol bevérzik valahol, hol kiújul valamelyik sérve, hol költözködik, stb. Én is nagyon jól vakációzom a szociban. Ma a Tüdőgondozóban töltöttem 2 és fél órát egy beteggel: voltunk rtg-ben, befúvásos légzésvizsgálóban és az egyik Kezelő melletti öltöző-vetkőző fülkében, ahol nem kaptuk meg a javaslatot a gyógyszerre, amiért küldtek minket. Ha nem lennék egyedül és magányos és reményvesztett, akkor én is kérhetnék néhány nap fiz.szab-ot és elutazhatnék a párommal (aki nincs, mert elveszett) mondjuk Cabo-ba.

Ma is voltam a pszichológusnál. Már nagyon unom az egészet. Anyum egy csomó pénzt fizet azért, hogy egy személy egy csomó hülyeséget mondjon és kérdezzen. Baromságokat. Ma például, hogy hogyan nem szeretnék ismerkedni. Pedig az lenne a lényeg, hogy hogyan öregedjek meg egyedül. Mire jó ez a sok hülyeség? Biztos hogy ez segít?

Szavazás volt kiírva 10 napig. A többség arra voksolt, hogy a Scriptum medendi nyilvános legyen és bárki olvashassa. Tegnap óta nyitva van és mindenki láthatja, megjelenik a keresőkben is. Bízom benne, hogy sokaknak hasznára lesz.

Párszor már voltam a pszichológusnál, de utálom. Anyumék egy csomó pénzt fizetnek neki azért, hogy Momót kielemezze: milyen is volt ő, miket mondott és nem mondott, mit miért csinált, mitől lett az ami és miért okozott annyi és akkora bajt. A megfejtés: babaház. Momó készített egy babaházat, abba elhelyezte Tiliát és minden jóval-rosszal ellátta a maga ízlése szerint, néha foglalkozott vele, a közti időben magára hagyta, de állandó telefonhívásokkal ellenőrizte. Tilia Momó mellet nem volt szabad, mindenről részletesen be kellett számolni, időre haza kellett érni, mindenhez engedélyt kellett kérni, stb. Tilia viszont sok mindent nem mondott el: nem beszélt a barátairól, nem beszélt a blogról és nem mondta el mi mindent evett. Momó utálta, ha Tilia szép ruhákat vásárolt, főleg ha hordta is őket. Utálta, ha Tilia testápol, pl fürdik, hajat mos, fogat mos, körmöt vág és legjobban utálta, ha meglátta miféle arclemosó, bőrradír, kézkrém, testápoló, körömreszelő stb lapul Tilia fürdőszobaszekrényében. Tilia most nem lakik otthon már egy csomó ideje, de ezek a cuccok mind megvannak, vannak újak is, új ruhák is, ágyneműk is, sok minden új, főleg a szoba, de Tilia nem lakik ott, nem használja ezeket. Aki szeretné megtudni, milyen az új lakószoba, képeket kérhet mail-ben, ahogy Fuhur is tette és hamarosan megkapja.

Életben kellett tartani. A bácsit, akit csak fecsivel lehetett itatni, de úgy is alig, ezer vérző gennyes bűzös seb és decu testszerte... Alzheimer és Parkinson az elsődleges diagnózisok. A felesége már sokszor kérte, hogy ne kötözzük a sebeket, hagyjuk elmenni a férjét, tudja hogy nincs értelme, csak fogy a sok drága kötszer és amint kész a sebkezelés (min 2,5 óra), kezdhetjük az egészet elölről. Komplett műtős felszerelés (csipesz, olló, kötszer, ragszalag, tízféle sebtisztító és fertőtlenítő szer, fecsik, tűk, törlőkendők, stb), kb 10 lepedő, szájmaszk, kesztyű, beöltözés, bemosakodás, kimosakodás, átöltözés, fertőtlenítés egyfolytában... Tegnap 9 órakor megjelent a feleség, hogy most már végképp hagyjuk békén a férjét, ne csináljunk vele semmit, ne sebkezeljük, ne itassuk, se semmit. Korábban azért nem engedelmeskedtünk, mert a főnökség megkövetelte a teljes ellátást. Nem kérdés, hogy miért. Tegnap 10 óra 00 perckor a bácsi végképp feladta. 1 hónapig kellett szobanövény üzemmódban kínlódnia fájdalomban, lázban és halvány gőze sem volt semmiről. De semmiről, mármint a dolgok nagyságrendjéről. Hogy miért is küzd valójában.

Tilia szeretné megkérdezni, hogy nyilvánossá tegye-e a másik blogját, amibe tanulmányi jegyzeteit kezdte írni és eddig zártkörű volt. Nem teljesen az enyémek azok az írások, mert mások mondták-írták, én csak a magam agyára átfogalmaztam. Így hát nem tudok forrásmegjelölést és ha valaki ráismer, hogy valami ilyesmiket olvasott orvosi könyvben vagy valahol a neten, az nem szándékos. Egyébként nem a netről tanulok. Könyvekből jegyzetelek és okos embereket hallgatok a suliban, a melóban és ahol mondják. Így is éppen elég bajom van, nem szeretnék büntit kapni blogbejegyzés miatt. Tehát kérdés az oldalsávban, döntsetek ti.

Hiába újítottam fel a szobát. Nem lakom itthon. Hazajárok, de nem lakom itt. Nem is érzem otthonomnak már. Üres lett. Szép, otthonos, tiszta, de nekem nem. Anyuméknál unom, nem tartozom oda, nem szeretek ott. Azért vittek magukhoz megint, mert itthon egyszer rosszul voltam, nem tudtam a fürdőszobától elmenni a szobáig. Szédültem és nem vitt a lábam. Leültem a kisszőnyegre, ami fürdőszobaszőnyeg volt aktív korában, de kitettem az előszobába, mert Momóval vettük, kidobom valamikor, ha lesz új. Mármint kisszőnyeg.
A netet nem tudom befizetni a neten, mert nem enged be a régi jelszóval, újat meg nem enged csinálni: postán kell befizetni, másképp nem megy. Csak nem tudom nem-e Momóék buherálták meg, mert képesek rá. Nagyon zavar már, hogy mindig képben van, még a múlt héten hívott, de nem vettem fel, mert lent hagytam a telefont az öltözőszekrényben. Pusztulna már ki.
A szociban ismét elmenőfélben van csomó beteg, biztos a meleg is hibás. De főleg, hogy nagyon betegek, fekszenek, rossz a keringésük, és folyik belőlük a nyirok a bőrön keresztül. Meg minden más is folyik belőlük. Lázuk is van és izzadnak is, de főleg nyirok meg csomó seb rajtuk a sok fekvés következtében. De felkelni meg nem tudnak, csak mint szobanövények vegetálnak.
Anyuméknál muffint sütöttem kétfélét. Szerintük jó lett, szerintem nem.
Pszichológushoz vittek múlt héten és ma is menni kell. Nagyon nincs kedvem az ilyesmihez. Semmi köze hozzám és úgysem tud segíteni. Fuhur azt mondja, hallgassam meg miket mond, hátha vannak jó ötletei, hogyan állhatna helyre a rend. Nem tudott segíteni senki: se Fuhur, se Acty, se a többiek, se orvosok, se munkatársak, se barátok, se anyumék, sem senki. Ez a személy sem tud.

Egy csomó minden nem működik, mert Momó nincs itt, nem lehet felhívni, nem lehet üzenni és nem segít, ha valamit nem tudok egyedül. A lapostévét sem tudom használni, mert van 3 távirányító, tudom hogy a legnagyobb a tv, a kicsi a MindigTv doboz, a szürke a dvd. Igen ám, de valamit nyomni kell a tv irányítón ha a két másik közül egyiket bekapcsolom. Csak nem tudom mit kell nyomni. A MindigTv egyszer már bekapcsolta a Jóban Rosszat, de nem tudom mit nyomtam és inkább kikapcsoltam mindent, mert nem tetszik a Jóban Rossz és máshova meg nem tudtam állítani, mert nyomkodni kell és én nem értek a gépekhez.
A számítógépet sem értem, csak amit már megmutattak sokszor, vagy minden oda van írva.
A telefont meg egyáltalán nem használom, mert úgysem hív senki, én meg nem akarom zaklatni a "barátaimat" vagy egyáltalán nincs is meg a számuk. Momó számát fejből tudom már az első naptól és nem felejtem el ameddig élek. Lehet, hogy azóta már lecserélte.
A fűnyíróval is meggyűlt a bajom, mert nem úgy kell használni mint a régit, de azért mégis beindult és vágta nekem a füvet és meg is állt ha akartam.
A fagyasztó még mindig dugig van kajával és nem is fogy, mert Momónak vásároltam be, de nem jött. Nem főzök azokból semmit, mert hátha lesz valaki, aki majd eszik és ha nem lesz pénzem, nem tudom pótolni, én magam meg nem vagyok éhes. Egyszer eszek naponta vagy néha másfélszer, mert nem vagyok éhes és megterhelő az evés.
A hűtő már legalább 30 éves Lehel, már néhány hónapja folyik egy kicsit, új kellene. Arra gondoltam ha Momó fodrász berendezése elkel, abból a pénzből veszek egy új hűtőt, már kinéztem: Gorenje fagyasztó nélküli, belül világoskék átlátszó polcok, alul 2 fiók, keveset fogyaszt, nem kell leolvasztani és a régi hűtőt elviszik mint veszélyes hulladékot.
Néha kinézek az ablakon, és várom hogy érkezzen a szürke Swift, benne Momó és nyílik az ajtó, bejön és megölelget és éhes... De az az autó nem érkezik többet, nem nyílik az ajtó... és nem lesz kit felhívni, hogy segítsen, hogyan működik a távirányító.

Ezúton gratulálok Actinomyces-nek és Fuhur-nak, hogy elvégezték az orvosi egyetemet és doktorrá váltak. Meg mindenki másnak is, aki valamilyen sulit vagy tanévet sikerrel teljesített. Sajnos nem örülök most mások sikereinek, amiért elnézést kérek, de hiába nekem a 4,3 átlag a suliban, még hátravan 2 év, rosszul alakulnak a dolgok, egyre több a baj és nincs kilátásban semmi jó. Illetve kész a felújítás, hazaköltöztem, kaptam egy lapostévét szuperolcsón (még nem fizettem ki), lemondtam a vonalas telefont (csak Momó miatt volt rá szükség), új függöny, új szőnyeg, új szekrény, új élet... De valahogy nem válik be ez az új rendszer. A meló sem megy már úgy mint régen: nem nagyon segítenek akik régebben segítettek, Ibivel sem beszéljük már meg hogyan kell szakszerűen beszerelni a villanyt az orvosi tusba (ami mellesleg nem létezik, mi találtuk ki, nincs is zuhanyzó az orvosiban). Van viszont betegkíséret, ugyanazok a betegszállítók, ugyanaz az intézeti autó meg azok a sofőrök, ugyanannyit beszélnek hozzám, ugyanolyan rendesek, de én nem vagyok ugyanolyan és ők nem veszik észre.

Ezúton kérek elnézést Álomtej-től Dr Cs.Zs szájsebész nevében is tisztelettel, amiért a doktor úr 2009 októberében a következő kijelentést tette a jelenlétemben: "Ugyanolyan dolgozó orvos vagyok, mint a többiek, csak nekem még nincs meg a szakvizsgám. Én azért ezt a hivatást választottam, hogy segítsek és nem várok elismerést cserébe." Én meg nem olvastam a blogtársakat, mielőtt a bejegyzést megírtam. Ha még valakit megbántottam akaratomon kívül, még egyszer: ne haragudj. 

2009-ben kezdődik.

Tilia most egy időre felfüggeszti az írást. Nincs semmi amiről írhatna. Nem foglalkozik a barátaival, nem megy sehova, csak melózik, szociban meg iszonyatos állapotok vannak és Tilia úgy van mindennel, hogy "tedd ki, hadd hűljön!". Most éppen a Diurna sanitaria-t is leszarja, a Disciplinae medendi-t meg pláne és unja a netet. Mondjuk ha nem lenne a net meg ez az oldal, akkor nem ismerte volna meg Fuhurt mint barátot, Acty-t, Kacajt, Perenne-t, Mucust, Oriana-t meg mindenkit, aki szóba állt vele.
Ígértem egy olyat, hogy "Miértek és hogyanok", de a bejegyzés félbe maradt, eltettem későbbre, de nem fejeztem be. Valami olyasmiről szólt volna, hogy ha Tilia nem burnyál el aznap reggel 2009 januárban, nem találkozik a város legtutibb traumatológusával, akihez később sok beteget vitt, életeket mentve ezzel; ha nem gyullad be a foga, nem megy fogászhoz, az nem küldi a Szájseb-re és Kobak nem ismeri meg Dr Cs.Zs-t, aki ha nem bénázza el a varrattal, nem gyullad be ismét Tilia foghelye és a doktor nem rendeli vissza 3 hónapon át, miközben azidő alatt bajok voltak Momóval; ha nem vállalja be az állást a szociban, nem lesz nővér és 2011-ben nem ment meg 2 életet a Krónikus Pszichiátriában "beteg" státuszban; itt jött volna a 2 eset bemutatása; ha Momóról nem derül ki az igazság, Tilia nem veszi be a sok gyógyszert, nem találja meg azt a hülye komát, aki elviszi a Rio-ra, de elküldi másnap a csába, nem kerül be a Krónikusra és nem menti meg azt a 2 életet, azok közül a második... és itt szakad meg, mert elérkezik a mai naphoz.
Tehát, most "letészem a lantot, nyugodjék..." És valamikor a jövőben folytatódik Tilia élete és kalandjai az egészségügyben. Aki megvárja, az jól teszi. Idő kell most, 1-2 hónap is lehet, mire ismét lesz valami megosztanivaló és mindenképpen megjelenik a visszatéréskor a "Miértek és hogyanok", amitől mindenki szépen megérti azt amit Tilia most maga sem ért.

1 évet lenyomtam a Foximaxi Képzőben. És ez lett az eredménye. Miközben Momó kib...tt velem mint szódás a lovával vagy mi, meg egy csomó baj. Jövőre beindul a Klinikum ezerrel és már előre tartok bizonyos részeitől, főleg harmadévben, például Gyerekgyógyászat és ápolása meg Szülészet meg Urológia és ilyenek. Na ha azokból a kettes színvonalát elérem, az nagy teljesítmény lesz, ugyanis pont nem érdekel az ilyesmi.

3 napja nyomom a súlyos esetek osztályán a szociban. Napi 8 óra rohanás. És a betegeknek eszébe jutott, hogy kivel van dolguk. Ismét kezdődik ugyanaz, ami decemberben, de sajnos leszarom. Tök jó klinikák vannak errefelé és mindegyikben egyforma a betegellátás. Naponta egyszer pelenkáznak és a személy egész nap egy testhelyzetben tartózkodik: vagy fekszik egy helyben, vagy kiültetik kerekes székbe és ott van órákig.
Tegnap volt üzemorvos. Mind odagyűltek az orvosi elé, akiknek lejárt az egészségügyi alkalmasságija. Nekem nem járt le, csak több mint 1 hónapig táppénzen voltam, muszáj volt felülvizsgáltatni a 2 hónappal ezelőtti engedélyt. Megadta novemberig és J. főnővérke nem vette észre hogy bent vagyok már és megbeszélte a doktornővel, hogy milyen aranyos ez a nővérke és mindenképpen szeretne sokáig a főnöke lenni, mert a betegek szeretik és szót fogadnak neki, néha beszól valami marhaságot és a többiek jót mulatnak rajta. De aztán észrevette, hogy hallom ám.
Tegnap csináltam a festést, szerintem kész lesz a hétvégén teljesen. Hétfőn megyek szociba reggelbe, utána szerintem lehet pakolni.

Nincs jókedvem. Nem szeretek a barátaimmal lenni. Hiába foglalkoznak velem, úgy érzem nem a barátaim. Nem tudok bízni bennük és senki másban sem. Rosszul érzem magam a szociban, teher a munka, de muszáj. Tudom hogy nem lesz társam, nem lesz párom és nem értem az egészet. Sem a "barátok", sem a meló nem hozzák el a társat, aki szeretne, aki velem lenne,  aki nem verne át, rendes lenne... És nem is hiszem már el, tudom hogy csak álomkép. Ábránd.

Ma lepótvizsgáztam mindenből. Fogalmam sem volt, hogy miket írok, de írtam.
Voltam a szociban, leadtam a táppénzes papírokat, felvettem az elmaradt vásárlási utalványokat és beszéltem a főnökkel. Főnővér megállapította, hogy jól lefogytam, megcsinálta a beosztásomat (végig délelőttbe), csütin bent lesz az üzemorvos és alkalmassági felülvizsgálatra kell mennem az orvosiba az összes zárókkal, mert 1 hónapnál több ideig voltam táppénzen. Az meg elolvassa, hogy "pananoid" "alkalmazkodási zavar" "krónikus pszichiátria" "suicid" stb. és mindjárt nem tart alkalmasnak és kirúgnak a szociból és nem is vesznek fel sehova az egészségügyben ezen szavak következtében a záróban.
Amikor a főnökhöz mentem, úton a folyosón odamentem agyban normális betegekhez és közülük csak 1 ismert fel. 3 nővérrel találkoztam és csak 1 állt velem szóba.
Valami baj mégis van velem, ha lecserél a vőlegényem egy útszéli szajhára, a szerencsétlen pasinak sem kellek, a betegek nem ismernek meg, a munkatársak leszarnak, a főnök felülvizsgálatra küld... 2011 január 1-én kezdődött... és a jelenben is tart.

Ezt a bejegyzést elsősorban Actinomyces-nek szánom. De mindenki más is olvassa el, a könnyebb értés érdekében.
Tilia megbeszélte korábban Actinomyces dokival privátban a Momós ügyet, mert hasonlóságokat véltek felfedezni. A doktor úr kb olyasmiket élt át annak idején, mint Tilia, csak Acty fiú és erősebb, okosabb. Javasolta is Tiliának, hogy ne foglalkozzon a régivel meg ne keressen újat. Kedves Dr Actinomyces! Ha még egyszer nem hallgatok rád, üss le!
Hamarosan bizonyos múltbéli figyelmen kívül hagyott jelekről lesz szó, amiknek nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget, pedig elkerülhető lett volna mindaz ami eddig 2011-ben történt. De akkor nem történtek volna ezek és nem ismertem volna meg bizonyos személyeket és Momót nem enné meg a fene.

Tilia nem gyógyult meg. Legalábbis nem akkor, amikor kiszabadult a Klinikából. Hazakerült, netezett, megismert egy helybéli pasit, 3 nap msn után találkoztak, moziztak, sétáltak, beszélgettek, játszótéren leültek egy padra, ahol elhallgattak és megtalálták egymás száját (ami később még 4-szer megismétlődik aznap), utána tovább sétálgattak és beszélgettek, végül este Tilia észrevette hogy későre jár meg félt is, ezért elkéredzkedett a buszmegállóhoz, de a pasi felajánlotta hogy Tilia otthonánál váljanak el, aki túl gyorsnak érezte a dolgokat és be is pánikolt az egész délutántól, hogy hátha átveri a pasi, ezért Tilia az otthonához közeli buszmegállóban elbúcsúzkodott és akkor késő este még msn-en beszéltegettek. Másnap Tilia suliba ment, majdnem mindent megcsinált, mire délután aggodalmaskodott és hívogatta a pasit, hogy mi lehet vele, de ő nem vette fel, mert dolgozott. Este a pasi msn-en bejelentette, hogy túl gyors, ő sincs még túl egy régi kapcsolatán, ezért inkább ne keressék egymást Tiliával. Akkor Tilia másnap nem ment be a suliba, nem vizsgázott le, de azért a helybéli Bizonyos Kórház Krónikus Pszichiátriára bejutott egy osztálytárs-barátnő közreműködésével és közben halvány gőze sem volt. Ott 1 hétig a 6-os számú kórteremben aludt délelőtt, délután és éjszaka, meg sok és erős gyógyszereket tömtek bele. Alig volt fent, alig volt észnél, ezért az égvilágon semmire sem emlékszik abból az időszakból. Magára maradt ott, ezért átköltöztették az 5-ös számú kórterembe, ahol a betegtársai kb ugyanazért kerültek be, csak idősebbek és beszéltek, Tilia is beszélt, meg közben megváltoztak kétszer a gyógyszerei, de utálta már hogy reggel 4, délben 2, este 6 tabletta. Az egyik betegtársával annyira jóban lett, hogy megbeszélték, kint is barátok lesznek. Tilia ma reggel kiszabadult a Kórházból és nagyon bánkódik, hogy bent maradtak új barátai, de holnap amikor kontroll vizsgálatra megy, meglátogatja őket. A másik dolog ami miatt bánkódik, hogy elszúrta a dolgot az új pasival, aki nagyon normálisnak látszik. Viszont a kórházból küldött sms-t hogy várjanak és ha a pasi úgy érzi, keresse. Egyszer küldött sms-t a pasi, de éjfél előtt 5 perccel egy fesztiválról, tehát valszeg beivott a gyermek és akkor eszébe jutott Tilia és küldött egy béna üzenetet, amire a válasz volt, hogy Tilia nyaral éppen és szívesen találkozik, de előbb tisztázzák a viszonyokat. Jövő hétfőre és keddre 1-1 pótvizsgára Tiliát szeretettel előjegyezte az osztályfőnöke, aki mindvégig nagyon aggódott miatta, mert néha telefonon felhívta. Tiliát mégis nagyon bántja, hogy egyedül maradt, átverték, meg elszúrta és senkinek sem kell.

Tilia éppen bepótolja az elmaradását a nővérsuliban ezen a héten, ezért nem ír, meg szerdától visszamegy a szoci otthonba. Hátha ezúttal bírni fogja a melót.

A szerző szeretne elnézést kérni az okozott kellemetlenségért, hogy nem lehetett őt olvasni. Most ismét nyitva van, de még nincs kész teljesen az oldal. Időnként előfordulhatnak technikai problémák a fejlesztésből adódóan. Addig további szíves türelmeteket kéri.

Ma Tilia és a tesója Cs. egész nap autóztak és vásároltak. Cs. 2 haverjával kivitték Momó szekrényét Kobak házából a bányába utánfutós autóval. Tilia és Cs. Momó összes ruháját műanyag zsákokba szedte és elvitte a Máltai Szeretetszolgálatnak. A Momótól kapott plüss állatkákat anyum munkatársainak kisgyerekei kapták meg (nem tudják kitől vannak a játékok). Tilia és Cs. vásároltak egy új szekrényt elemeire szedve dobozban, új szőnyeget méretre vágatva, fehér falfestéket meg hozzá új hengert, új fűnyírót (mert a régit Momó anyja adta). Tiliának egész nap majd megszakadt a szíve, de visszatartotta a sírást. Most tört meg és most sír nagyon, miközben ezt a bejegyzést írja. Annyira erős a fájdalom, hogy ömlenek a könnyei, végigfolynak az arcán, teljesen összeszorult a torka, nem tudna megszólalni és nincs itt Momó, aki mindig jött a bajban és letörölgette a könnyeket, megszeretgette Tiliát... Tilia nem érti, hogyan lehet ennyit és ennyire sírni és mért fáj ennyire... Elveszítette Momókáját, az élete értelmét és siratja Momó emlékét, Momó ölelését, a sok közös élményt, a kirándulásokat, az utazásokat, a sétákat... Eszébe jut, amikor Momóval fürödtek a kádban, együtt aludtak egymás karjaiban, a percet amikor Momó letérdelt egy arborétumban a tóparton Tilia elé a hónapok alatt összespórolt 180 ezerből vett brill gyémánt berakásos aranygyűrűvel és feltette a kérdést. Tilia akkor 10 percig gondolkozott, elfogadta és megígérték egymásnak, hogy örökké szeretni fogják egymást. Másnap délelőtt karikagyűrűket vásároltak együtt és felhúzták egymás ujjára és ígéretet tettek, hogy ezek a gyűrűk egy életre összekötik őket és arra vágytak, hogy együtt halnak majd meg végelgyengülésben egymás karjaiban... Tilia már nem viseli a gyűrűket, mert az összes ismerőse megkérte rá, hogy tegye el, mert annál nagyobb lesz a fájdalma. Momó vele volt, amikor leveszítette Tilia a nagymamáját, amikor elveszítette az apukáját, amikor Tilia beteg volt Momó szeretgette és védelmezte... De Momó nem akarja többet látni Tiliát, nem jött érte a Klinikába, nem szabadította ki, nem volt vele és tönkretette a lelkét. Tilia azóta sem érti, mit rontott el, nem érti mért kapott ilyen súlyos büntetést az élettől, nem tudja mit követett el, hogy ezt érdemli. Nem tudja elfelejteni Momót és az együtt töltött boldog időt, néha hallani véli Momó kedves hangját, vágyik az ölelésére és sír amikor eszébe jut, hogy Momó nem jön el, ha visszaköltözik az otthonába az új szobába, hiába várja majd a telefoncsörgést, hogy Momó hívja, ahogy tette több mint 5 évig minden nap... Sírni fog Momó után és várni fogja és nem tud szabadulni az emlékektől és nem múlik el a fájdalom... és akkor újra bepróbálkozik majd, hogy átmenjen a másik oldalra a jókhoz, azokhoz akik meghaltak és szerették Tiliát. Ezen a világon Tiliának már nincs helye, nincs itt semmi dolga már, ápolói munkája során 87 súlyos beteg halt meg a keze alatt, elveszítette élete párját, a jövőt, a barátait akik nem segítettek Momót visszaszerezni vagy átmenni a Jókhoz. Tilia minden este sír az ágyban anyujáéknál a kisszobában, minden éjjel sírva alszik el, minden reggel sírva ébred és nem Momó mellett. Tilia ilyenkor mindig annyira erős gyűlöletet érez maga iránt és annyira szeretne meghalni Momóért, de nem tud, mert a sors azt akarja hogy Tilia szenvedjen és bűnhődjön mindenért amit nem követett el, de magát érzi hibásnak mindenért. Milyen élet ez, ahol nincs más csak szenvedés, könnyek és fájdalom? Mire jó ez most már? Mért nem lehet átmenni a másik oldalra? A Jókhoz, ahonnan nem jött még vissza senki, mert ott mindenki boldog.

Tilia 2011. május 2-án a Pszichiátrián éjszaka álmodik Momóról, annak fizetős nőjéről (továbbiakban Szajha), aki azóta már nem pénzért van Momóval és Momó 70 éves anyjáról (továbbiakban Öregasszony), aki mindig utálta és gyalázta Tiliát, a Szajháért viszont rajong.

Pszichiátriában 2 féle diagnózist állapítottak meg és mindkettő a mai napig fennáll: 1.Paranoid személyiségzavar; 2.Alkalmazkodászi zavarok. Tehát papírom van arról, hogy nem vagyok normális. Ezért nem kellettem Momónak. Momó nem orvos és mégis minden vizsgálat vagy bármi nélkül megállapította, mire keresett egy fizetős útszéli szajhát, akinek van egy csirketenyésztő végzettsége (tehát akadémiai professzorasszony) meg 1 kereke. Momó egyébként vállalkozó és ahogy a mellékelt ábra mutatja, bármire vállalkozó és tökéletes orvos.

Mindenképpen szeretném itt nyilvánosan is megköszönni Fuhur-nak, amit értem tett. A sok törődést, a türelmet, a szeretetet, hogy képes volt elvonatozni hozzám meglátogatni engem a Pszichiátrián és mindent, amit napokig sorolhatnék. Ezenkívül köszönöm mindenkinek, hogy elolvastátok és megértettétek a helyzetemet, próbáltatok segíteni. Egy valami viszont még mindig nem jött helyre és nem is fog soha az életben. Erről a valamiről a következő bejegyzésben írok majd.

Tilia 2011. április 19-én délután beszedte egy marékban mind az összes gyógyszereket, amiket korábban felírt neki a háziorvos a mocskos genyóládák okozta lelki bajokra. Mire a sok tablettától Tilia elaludt mint a fene és délelőtt Veszi telefonhívása ébresztette fel, aki aztán addig manipulálta, hogy Tilia anyukája érkezett, lenyírta a füvet Tiliánál a kertben és arra az időre Tiliát kiültette az udvarra egy kerti székre. Később aztán hazavitte magához, a telefonját elkobozta. Tilia egyfolytában kába volt, halvány gőze sem volt, mire ott anyujánál lepihent és elaludt.

Csak Tilia szomorkodik egyedül. Grace Klinikát néz dvd-n (5. évad végénél tart éppen), depressziós zenéket hallgat a számítógépen, kórtant olvas, beszedi a gyógyszereket (amiktől még bánatosabb lesz) és nem érti, hogyan történt ez vele. Nem jön rá, miért verte meg így a sors, mért pofozta és rugdosta meg őt az élet ennyire, hogy nem tud lábra állni, újra és újra bevéreznek a sebei, nem gyógyul és hiába próbálják ápolni meg kezelni, nem megy. Mindenki feladja, otthagyja magára Tiliát egyedül a világban, hogy egyedül küzdjön, magát gyógyítsa meg, az orvos idő is csak kerülgeti őt, nem alkalmaz semmilyen terápiát, hogy segítsen. Ellenben Tilia barátai táncolnak, dalolnak, van párjuk, élnek, virulnak, szeretik őket és boldogok. Tilia meg csak Momóra gondol, várja hogy visszajön és meggyógyítja őt. Érzi közben, hogy hiába, mert Momó leszarja őt, egy útszéli szajhával él, és meg is mondta, hogy az a szajha százszor különb és százszor többet ér minden szempontból Tiliánál és Tilia nyugodtak kösse csak fel magát vagy amit akar, jobb lenne mindenkinek. Momó máskor sohasem beszélt így.

Szeretnék most választ kapni egy kérdésre. Ezt a kérdést kitettem az oldalsávra és tisztelettel megkérnék mindenkit, hogy válaszoljon megítélése szerint. Fontos lenne. Köszönöm.

Momó tegnap hívott kétszer. Ugyanolyan volt mint eddig, amióta fura. Most megfigyeltem miket mond és hogyan beszél. Momó hangja volt, de nem Momó. Szomorú volt, lassú, kifejezéstelen és tompa. És ugyanazokat mondta századszor amiket már mondott korábban is párszor. Olyan Momó már egy ideje a telefonban, mint akit fejbevágtak. Mindig mondja, hogy mennyire szeret és vissza akar jönni, de már nem tud, mert más lett az élete és nem tud jönni, én menjek inkább, mert ő nem tud, a csaj magával szokta vinni Momó telefonját és az összes hívásait ő fogadja, használja az email-jét, msn-jét és másokkal beszél és levelez Momó nevében. Momót irányítják. Tilia tegnap este későn felhívta egy barátját Albát, és elmondta miket tapasztalt és mire gyanakszik. Alba orvos. Alba is gondolja, hogy a tünetek alapján igazam lehet, de nincs bizonyíték és így a távolból nem tudunk biztosat mondani. Momó valamilyen gyógyszer hatása alatt van, ezért ennyire tompa és ezért nem gondolkodik. Egyáltalán nincs szabad gondolkodása. Lehet, hogy azért hívogat amikor nincs vele a csaj, mert segítséget vár? Hogy menjek érte és hozzam el? Alba szerint a kajába lehet valamilyen folyékony állagú gyógyszert tenni és az ember észre sem veszi, csak amikor hat, hogy valami nem oké, valami hiányzik és valami rossz, de nem jön rá mi az. A csaj anyja a helybéli kórházban nővérkedik, tehát simán lehet, hogy valamit elcsent és a csaj meg Momó anyja addig kedveskednek süteménnyel és mindenfélével, ameddig Momót bedrogozzák és úgy rángatják, ahogy nekik tetszik.
Nálunk is vannak ilyenek a szociban, akiket begyógyszereznek és azt csinálja a beteg, amit mi akarunk. Nem alszik el, nem pofázik vissza, csak csinálja amit mondunk. Igen, de ők betegek. És ha nincs a gyógyszer, nekik elmegy az eszük és megfojtják magukat a zuhanycsővel vagy felkötik magukat az ablakkilincsre.
Momót nagyon jól ismerem és ezért fura, hogy már 1-2 hónapja igencsak megváltozott és nem beszél úgy ahogy szokott. Nem csinál semmit, csak dolgozik ahogy eddig és ugyanazokat a mondatokat ismételgeti a végtelenségig. Mi lehet vele? Lehet igaz a feltételezésünk?

Mégis itt maradtam veletek. Nem mentem el. Nem halok meg, mert ha Momó visszajön és nem talál itt, nagyon rossz lenne neki. Szeretem Momót és megbocsátok neki. Küldtem neki email-t, hátha nem a másik csaj olvassa el. Hátha Momó fogja elolvasni és megérti és aggódni fog értem és visszajön és bocsánatot kér és itt marad velem az igéret szerint. Megígérte nekem, hogy nem hagy el, hogy feleségül vesz, hogy elvisz engem a Bahamákra meg Cabo-ba és hogy együtt öregszünk meg. Öreg koromban is ugyanúgy fog szeretni és ugyanúgy fog kívánni és ugyanúgy odabújhatok hozzá. Várom Momót. Nagyon sírok minden nap, minden órában, minden percben, de várom Momót, hogy egyszer csak kinézek az ablakon és Momó itt lesz a ház előtt és várja hogy kinyissam az ajtót, hogy bejöhessen és itt maradhasson velem és bocsánatot kér és soha többet nem megy el. Itt marad velem Momóka, mert várok rá és tudja hogy szeretem őt, bármi rosszat is csinált. Ugye hogy ez lesz? Csak várnom kell Momót és Momó eljön. Ugye hogy eljön?

Mostantól egy darabig nem fogok írni. Olyan lelki fájdalmam van, hogy szeretnék most elbújni. Magamra maradtam a világban, ráadásul az egészet megette a fene. Nem ismertem fel, nem jöttem rá, hogy valami nagyon nincs rendben. Fogalmam sem volt semmiről, de semmiről. Mintha jól pofán rúgtak volna egy acélorrú csizmával. Azon gondolkodom, milyen értelmetlennek és üresnek tűnik egy magamfajta jelentéktelen személy élete az emberiség érdekeihez képest, hiszen az emberiség fájdalma sokkal nagyobb, mint az egyén fájdalma. Itt látszik, hogy még a kiegyensúlyozott lelkivilágú emberek is megtörnek, ha olyan hibákat követnek el, amik lehet hogy az életükbe kerülnek. Én valami nagyon súlyos bűnt követtem el, de nem tudom mi az. Ha ezt a valamit nem követtem volna el, Momó most itt lenne velem, szeretne engem és velem maradna az idők végezetéig. Én is tisztábban láthattam volna bizonyos dolgokat.
Mindenkinek szeretném megköszönni, hogy gondoltatok rám, velem voltatok a bajban és próbáltatok segíteni. De sajnos ebben a helyzetben nincs megoldás, nincs vigasz. Tilia balfasz volt és bebukta. Elszúrt valamit, anélkül hogy észrevette volna és elveszített mindent. Főleg az élet értelmét. Nem panaszkodom tovább, nem akarok senkinek a terhére lenni, ezért nem lesz a közeljövőben új bejegyzés. Vagy azért nem lesz, mert nem lesz életben aki megírja.

Borzasztóan nehéz nekem most. Nem tudom, mi lesz velem. Nagyon hiányzik Momó és szeretném, ha visszajönne hozzám. Mindenki azt mondja, hogy ne várjam, mert nem jön és ha jönne, akkor is hazudna és bántana és találhatnék nála százszor jobbat. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Mondani bármit lehet. Én nem járok szórakozni, sem járok sehova, nincs esély ismerkedni. Mindig eszembe jut Momó, hogy képes volt engem lecserélni arra a fasz csajra, pedig azt ígérte 5 évig, hogy sohasem tudna mást szeretni és együtt leszünk amíg csak élünk. Még mindig nem tudom megérteni, hol és mit és mikor szúrtam el. Eszembe jut hogy abban az ágyban van az a csaj, ahol Momó engem szeretett, engem ölelt, és most az a hivatásos szajha van ott helyettem és őt szereti Momó. Úgy sírok ilyenkor, főleg este, hiányzik hogy Momóka már nem telefonál nekem és egyáltalán nem is érdekli már mi van velem. Haragszom magamra, hogy valamit elhibáztam, de nem tudom mit. Miért történt ez velem? Mi történik velem? A sors mért büntet engem? Hiába szedem be rendesen a gyógyszereket, amiket írt az orvos, mégsem tudok megnyugodni, mert érzem Momó hiányát és sírok utána, hogy jöjjön ide, válasszon engem, maradjon velem, szeressen engem. Mivé legyek most nélküle?

Először is szeretném megköszönni nektek a sok kommentet, amikkel igyekeztetek segíteni és fájdalmamat enyhíteni. Nagyon jó tudni, hogy ennyien szeretnek engem és aggódnak értem. Ezért most szeretnék mindenkit megkérni tisztelettel, akik kiváncsiak Tilia másik blogjára, hogy szíveskedjenek email-t küldeni a Profil-ban található címre. Ugyanis a másik blogom zárt körű, és email-ben lehet meghívni oda bárkit. Hárman már tagok ott és bízom benne, hogy hasznosnak találjátok majd az oldalt.
Itt meg folytatódik tovább a történet. Hogyan mászik ki Tilia a fekáliából és hogyan alakul tovább az élete.
Ma kiírta a háziorvos 2 hétre és ez idő alatt a sulira összpontosítja az energiát.

Momó csaja küldött nekem iwiw-en üzenetet:

Hiába hazudsz nekem itt össze-vissza! nem érsz el ezzel semmit,te szipolyozó ribanc! Kihasználtad te mocsok,és engem mocskolsz???!!! Milyen jogon??!! Nézzél magadra,te kis hogy mit értél el a szaros 28éveddel!! Semmit!!!!! Csak azt,h hazudsz össze-vissza! És ne hírdetem magam te kis hülye,hanem még anno párt kerestem magamnak! 19éves létemre normálisabb vagyok,mint te valaha is leszel!!!!! Te kis ocsmány dög! Mert az vagy,téged mindenki utál,és utálni is fog,mert 1 hisztis kis picsa vagy,aki nyavajogni tud 1 darab szarért is! Akármit is mondasz,nem hiszek neked te kis mosladék! Dávid engem szeret,és bizonyitotta is! A TELEFONSZÁMA MEG LESZ VÁLTOZTATVA! CSAK TUDJÁL RÓLA! HAMAROSSAN AZT CSINÁLHATSZ ARANYOM,AMIT AKARSZ! ÉS AZ ELÉGGÉ CIKI HOGY 28ÉVES LÉTEDRE FENYEGETED H MEGÖLÖD MAGAD,TEDD MEG HAJRÁ!!!! ALIG VÁROM!!!! TE SZIPOLYOZÓ KIS RIBANC!!!!! MINKET NEM ÉRDEKEL,H MEG E TESZED,VAGY SEM! MERT LESZARUNK TÉGED!!! ÉS BOLDOGOK VAGYUNK! HA TUDNI AKAROD 1 HETES TERHES VAGYOK MÁR DÁVIDTÓL. AZ ESKÜVÖNKET TERVEZZÜK! SZAL BESZÓPTAD ANYUCI! KERESS MÁST! PÁPÁ.
És téged ne érdekeljen,hogy mi mit csinálunk az ágyban! Semmi közöd nincs hozzá! A mi dolgunk! Ha meglátlak Kistarcsa közelében megveretetlek a cigányokkal...Jobb ha békén hagysz! Mert baj lesz!!!!!!!!!!!!!!! Ezt garantálom! Pá

Most már nagyon félek. Mi jöhet még? Így is állandóan sírok és most meg már nem tudom mit csináljak. Segítsetek rajtam! Kérlek.

Nem akarok élni. Mindig csak sírok. Nagyon szenvedek és nagyon fáj. Momót akarom. Szeretném ha visszajönne. Engem választana, velem maradna, engem szeretne. Hogyan kaphatnám vissza Momót? Segítsetek nekem! Segítsetek hogy mit kell csinálni hogy Momó engem válasszon és velem legyen. Kérlek.

Tegnap egész éjszaka sírtam. Végül a sok sírástól elaludtam. 4-kor keltem, bementem melózni, és ahogy felértem osztályátadásra, kiborultam teljesen, nagyon sírtam és a többiek kérdezgettek, muszáj volt elmondanom, elmondtam az egészet és próbáltak vigasztalni, a mellettem ülők simogatták a hátamat, a kezemet és annál jobban sírtam. Lementem osztályra, másfél óráig bírtam, utána annyira sírtam megint, hogy felmentem a műszakvezetőhöz Vidihez, hogy "Engedj haza!", mire ő megölelgetett, bevitt a nővérszobába, megszeretgetett, vigasztalt és telefonált a főnővérnek hogy milyen állapotban vagyok magánéleti probléma miatt, nagyon nagy a baj, nagyon sírok és hazaenged. Később a főnővér is beszélt velem telefonon és bocsánatot kért, hogy január óta állandóan piszkált, szólnom kellett volna, hogy baj van, ő nem tudta, azt hitte kerülöm a munkát, ne haragudjak és írassam ki most magam egy időre, ne dolgozzak, de hozzá menjek be valamelyik nap és beszélgessünk. Közben Topi is odajött és ő is megszeretgetett és mindenki sajnált és vigasztalni akartak, de engem senki nem tud megvigasztalni. Szeretnék elbújni valahol egy lyukban és ott szépen meghalni, megszabadulni a fájdalomtól, Momó emlékétől, a tudattól hogy Momó szeretgetett, ölelgetett, csókolt, simogatott és hogy százezerszer mondta hogy mennyire szeret és hogy örökre együtt maradunk, mert senkit nem tudna úgy szeretni, ahogy engem. De most már tudom, hogy engem senki nem tud szeretni, mert nem vagyok rá méltó egy hangyányit sem. Én már nem akarok semmit az élettől. Én csak Momóért éltem, Momó volt az aki miatt érdemes lett volna. De Momó nem akar engem, ezért nem nem akarok már élni. Beszedhetnék egy csomó gyógyszert, Tiapridal-t vagy ilyesmit, hogy aludjak és ne érezzek, ne gondolkodjak és ne fájjon. És elaludnék. Örökre.

Gyáva vagyok, tudom. De most az egész történet előzményeit is leírom, hogy mindenki értse, mekkora mocsokság áldozata lettem. Decemberben voltam Momónál, de rosszul sült el több szempontból is. Utána legközelebb március közepén találkoztam vele (írtam is róla) és utoljára 2 hete vagy mikor volt itt nálam. A közti időszakban telefonon is alig volt kapcsolat köztünk, mert a vonalasa állandóan csak csörgött a végtelenségig és nem vette fel. Valamikor éjszaka hívott mindig és kb 5 perc volt az egész beszélgetés (pedig éjszakai időszakban ingyen van). A mobilja állandóan ki volt kapcsolva. Januártól kezdődően egyfolytában tiszta idegzsába voltam, hogy baszki mért nem lehet elérni Momót és mért nem jön. Azzal magyarázta, hogy a vonalasnál rossz a kábel, a mobil meg akkumulátorhibás és csak akkor oké, ha töltőn van. Pénze nincs se másik kábelre, se másik aksira, se a benzinre hogy idejöjjön, mert gyűjt a vállalkozásra ami itt volt tervezve és már csak meg kellett volna nyitni. Az adóra gyűjtött (állítólag). És én szépen mindent elhittem és vártam rá türelmesen, miközben hülyére aggódtam magam mindig.
Tegnap este jött el a vég. Egész este vártam, hogy hívjon, de nem tette. Mire próbáltam a mobilját és felvette egy nagyon goromba artikulálatlan női hang üvöltve extrém trágár szavakat használva: "Biztos a ... (Momó) volt kurvája vagy. Mi  faszt akarsz még tőle, értsd már meg hogy nem szeret és nem akar veled beszélni, mert állandóan kavarod a szart és unja a hülyeségeidet..." utána ismét sok sok trágárság és bumm lecsapja. Mire visszahívtam, hogy mégis mire véljem a dolgot és megkérdeztem, ki ő és adja nekem Momót. De nem mondta meg ki ő és Momót sem adta. És elkezdte trágár szavak kíséretében, hogy ők már fél éve együtt vannak, együtt laknak, össze fognak házasodni és gyereket terveznek. És hogy hagyjam őket békén, ismét trágár szavak. Itt már nagyon sírtam, de azért harmadszor is próbálkoztam és akkor meg már a kocsis is szebben beszél a lovával. Mire fél órával később Momó hívott a vonalason, hogy úgy szeretlek majd megeszlek, szokásos kedves bűbájjal. Ma délután többször hívott és össze-vissza zagyvált, mire sikerült kiszednem belőle a lényeget és akkor mondta meg, hogy ő nem költözik ide, nem akar már engem és én szúrtam el azzal, hogy decembertől mostanáig vártam rá, hogy ő férfi és nem bírja ki nő nélkül ezért keresett más(oka)t és tönkretettem a kapcsolatot a várakozással stb. Estefelé ma még egyszer tisztázni akartam vele, hogy nem-e szórakozik velem, mire megkért hogy ne keressem és közben megszakadt a vonal. Újrahívtam és a csaj vette fel és nagyon gorombán üvöltött velem ahogy tette tegnap is meg hogy "aztán megbaszhatod a saját anyádat!" kijelentéssel levágta a telefont. Így ért véget 5 és fél év románc Momóval és baromi mérges vagyok és utálom és úgy letépném az arcát és addig kínoznám mindkettőt még el nem véreznek. Ki kell taposni a belüket. De látni sem akarom Momót és emlékezni sem akarok erre az 5 és fél évre, ezért aztán összepakoltam az összes ittmaradt ruháit és más cuccait, minden ajándékot amit tőle kaptam, egy nagy kék szemeteszsákba, amit hétfőn magával visz a kukáskocsi. A fényképeit és leveleit bezártam egy szekrénybe, amit nem nagyon használok. Az ágyneműhuzatokat is, amiket használt, össze fogom szedni és azok is mind mennek a kukába.
Abban viszont biztos vagyok, hogy vénlány leszek, remete, mert engem nem lehet szeretni, ezért hagyott el Momó. Ha egy kicsit is tudna engem szeretni bárki, Momó most velem lenne. Igazam van, vagy igazam van?

Momó ma telefonon kirúgott. Közölte, hogy miért nem jött hozzám, miért nem volt elérhető és azért nem hívott már naponta ugyanazokban az időpontokban. Hiába vártam a hívását mindig. Néha mégis hívott, de később és csak pár szót váltott velem. De kedves volt és éreztem hogy szeret és igazat mond. Még mindig elhittem hogy ideköltözik hozzám, ahogy ígérte, feleségül vesz, ahogy az eljegyzéskor ígérte.
Momó másvalakit választott. Nem engem. 5 és fél évet dobott ki az ablakon. 5 és fél év ragaszkodás, szerelem, vágyakozás, vallomások, testi kapcsolatok, boldogság, egymás karjaiban alvás, vidámság, ölelés és még nagyon sok minden. És ma egy telefonhívással lezárta ezt a boldog időt. Eldobott, mint egy használt papírzsebkendőt. És én azóta sírok egyfolytában és nem is értem, hogyan lehet ennyit sírni, hogyan lehet ennyire sírni. Anyukámnak elmondtam és próbált vigasztalni, de nem tudott. Mért nem lehet engem szeretni? Mért nem akar engem Momó? Csúnya vagyok. Nem vagyok okos, nem vagyok szép. Aki látott már, az tudja hogy igazam van és csúnya vagyok. Nagyon csúnya az arcom és a lábam és a kezem és minden. Én nem akarok így élni. Egyáltalán nem akarok élni sehogy. Momó nélkül nem megy. Momót akarom. Hogy jöjjön ide és válasszon engem, maradjon velem, szeressen engem. Hogy mondja meg, hogy az egész egy hülye poén volt csak és viccelt és mégsem rúgott ki ma azzal a telefonhívással. Mondja azt, hogy az a sok levél, amiket írt nekem az évek alatt, azok a szép szavak mind igazak voltak és idejön és itt marad. De nem hív, mert azzal a másikkal van lehet és szereti őt, őt szereti, azt a másik lányt, aki megérdemli őt, de én nem érdemlem meg Momót, mert engem nem lehet szeretni. És soha senki más sem tudna szeretni egy magamfajta bénaságot, aki egy szociális otthonban nővérkedik, akit naponta megaláz a főnöke, akinek nincs szép arca, nem tökéletes a fogsora, és nincs benne semmi szeretetreméltó. Mért történik ez velem? Miért a gyűlölet? Miért nem akar engem Momóka? Momó olyan szép és olyan tökéletes, amilyen én sohasem leszek. Nem akarok sírni. Úgy fáj már a szemem és a nyakamba folyik ez a sok könny az arcomról és alig kapok már levegőt. Szeretném ha Momó jönne és megszeretgetne, érezném a karjait, az ölelését, a melegséget amit annyira szerettem amikor odabújtam hozzá. Most is szeretném ezt. Szeretlek Momó. Gyere vissza hozzám, válassz engem, maradj velem, szeress engem.

A remény hal meg utoljára. És vannak barátaim. Itt vannak nekem és segítenek. Segítenek küzdeni valamiért, aminek nincs értelme. Okosnak tartanak engem és hisznek valamit, amit én nem. A reménytelen helyzetekben is látják a reményt. Ezért a héten bementem a suliba és az összes órán ott voltam és a barátaim javaslatára olyasmit csináltam, amit kétségbeesésében szokott az ember. Kértem, hogy engedjenek javítani. Mire SzES-ből állapotfelmérést és anamnézist kellett beadni másnapra. Anatómia: a kulcslyuk ábra ért a legtöbb pontot és hiába volt minden más rendben, mégis hármas - javítási lehetőség ugyanezek a kérdések május 2-án + endokrin. Pff. További zh-k: ápr 11 - szoc; ápr 18 - mikrobiosz; május 3 - fertőtlenítés és ápolástan. SzES még egy zh várható, EKG elemzés, hogy mit mutat és mire utal. A témában segítségnyújtásra jelentkezett egy Alba nevű orvos és mutatott arrhytmiákat az életből, rég halott betegek anyagából. Meg rajzolt is vonalakat, hogy ha az van, akkor mire kell gyanakodni. Átnéztem, de nekem az nagyon tudományos. Hátha elszúrom a zh-ban és megint másnapra anamnézist kell írni.

A rend kedvéért szeretném felhívni a tisztelt olvasók figyelmét, hogy az oldalsávban látható szavazást nem véletlenül írtam ki. A határidő lejártáig tisztelettel megkérném mindazokat, akik voksoltak bármire, hogy email-ben szíveskedjenek felfedni kilétüket, mert felvételt nyernek egy másik egészségügyi blog olvasói közé, ahol csak meghívott felhasználók skubizhatják meg a dolgokat. Elsősorban magamnak készítem adatbázis jelleggel, mert úgy érzem, a blog a legnagyszerűbb ötlet, ami ember fejében megszületett raktározási cél megvalósítására. Könnyebb előállítani, könnyebb kezelni és jobban néz ki, mint a papír formátumban dokumentált ismeretanyag. Tehát, aki szeretné olvasni/használni, az jelezze. Köszönöm.

Tegnap email jött osztályfőnöktől a következő tanév gyakorlati beosztásával kapcsolatosan, hogy legyünk szívesek nyilatkozni, iskolanapokra avagy azon kívül időzítsék-e nekünk a gyaknapokat. További információk az ügyben: tanév alatt 200 óra gyakorlatot kell teljesíteni 40-40 órát a következő 5 féle területen: Bel, Sebészet, Gyerekosztály, Fogyatékosok/Pszichiátria, Bölcsőde/Szociális otthon. Ezek közül az utóbbi hármat inkább kihagynám, köszönöm szépen. Az utolsót meg pláne, ugyanis egy szociális otthonban dolgozom, tehát munkaidő alatt teljesítem a gyakorlati napokat, aztán felejtsenek el. Probléma vele, hogy ha egy csapat kisnővér odajön a melóba hozzánk és közülük néhány túlzottan aktivizálja magát, lehet hogy elbúcsúzkodhatok a munkahelyemtől, mert ők okosabbak, szebbek, vastagabb a lábuk, stb. Mondjuk külsőre tényleg nem vagyok egy hej de, viszont hülyére melózom magam és a betegek szeretnek. Legalábbis azt éreztetik szavakkal, szófogadással, sok ajándékkal, miközben semmit sem várok az ápolásért cserébe. Egyébként a Bölcsőde és a Szoci felettébb egy színvonal, jó a párosítás. Fura lenne, hogy ott is naponta kétszer vérnyomásmérés, heti két cukormérés, Perdox-ot megkapta, szemekbe cseppentve, Clexane beadva, sebe Betadine-os fedőkötéssel ellátva, stb. Most egy felnőtt szakápoló mért nem a felnőtt osztályokkal foglalkozik? De komolyan.
5 hét van ebből a félévből és vége az első évnek. Azt még valahogy kibírom, remélem, és majd nyáron átgondolom, érdemes-e folytatni. Rosszak a jegyeim és nem is biztos, hogy engednek tovább.
Ami tetszene a továbbiakban az a klinikum és a gyógyszertan. Gyerekeket viszont nem akarok ápolni, sem beteg gyerekek közelébe kerülni, mert nincs rosszabb, mint amikor egy gyerek szenved és iszonyatos fájdalmakkal való küzdelemben alul marad és ez a kudarc az életébe kerül, amikor még alig kezdődött el az élete. Ne már.
Mindenki azt mondja, hogy 3 műszak mellett nem könnyű maximálisat teljesíteni és nem igazság, hogy 4,00 átlagot kell elérni a bennmaradásért. Anyukám mindig mondja, hogy aki gyesen van az hiába 24 óra gyerekgondozás, mert a gyerek alszik, játszik, apuka-nagyszülő is foglalkozhat vele és olyankor az anya nyugodtan ráér tanulni, ellenben a 3 műszakos állásban az ember lenyom 8 óra rohanást, aztán otthon alig lát már és tanuljon ezerrel. Ez a két dolog nem egyforma és össze sem lehet hasonlítani. A véleményt osztja még Alba, Róka, Ibi, Hercsi és még egy-két jóbarát. Momó nem tudja, hogy utálom már a bénázást amit művelek a sulival. Meg azt sem tudja, hogy bénázok.

Két oszlopba kellene sorolnom, de nem tudom megoldani, ezért két tömb lesz.

Kórház
- többágyas kórtermek vannak (általában)
- napi 24 órában van orvos
- van beteghordó személyzet
- a betegek cserélődnek (ált. max 2-3 hét, kiv. ito)
- előzőből következik, hogy nincs kötődés
- kötszer, pelenka, inj csak orvosi rendelvényre
- eseti gyógyszer: orvosi rendelvényre (mifelénk)
- beteg saját gyógyszerei: beteg/hozzátartozó szerzi be
- egyenruha és minden felszerelés a legtöbb helyen biztosított
- gyógyítás a cél

Szociális otthon
- betegszobák (kórterem jelleg) és egyénileg berendezett kétágyas lakószobák (szőnyeg, képek a falon, stb.)
- orvos heti 3x, szükség esetén ügyelet hívása vagy rendelőintézetbe szállítás intézeti autóval
- nővérke 3in1 (egy személyben ápoló, orvos és beteghordó)
- betegállomány állandó, halálozás esetén vesznek fel új beteget
- előzőből következik, hogy a betegek bizonyos nővéreket előnyben részesítenek és kötődnek hozzá, barátként viseltetnek iránta (ez gyakran probléma)
- kötszer, pelenka, inj.: raktárakban tárolva, havonta utánpótlás
- eseti gyógyszer: a gyógyszerszekrényben nővérek által hozzáférhető (darabonként nyilvántartva)
- beteg saját gyógyszerei: névvel ellátott dobozokban 7 napra előkészítve, kötségeit a térítési díj (lakbér) tartalmazza
- egyenruha, összes felszerelés, üzemorvosi ellátás, étkezés a személyzet részére természetes dolog
- az intézmény az otthont és a családot igyekszik pótolni otthonos környezet, foglalkozások, rendezvények stb. által
Itt megemlítendő, hogy egy szociális otthonban többségében olyan idős beteg emberek laknak, akiket sorsukra hagy a családjuk és ritkán látogatják. A kisebb százalék, akiket rendszeresen látogatnak, de otthon nem tudják az ápolását vállalni. És vannak azok az idősek, akik önszántukból választották otthonul a szocit.

Lehet, hogy ma megyek utoljára iskolába. Egy marék lepkének több esze van, mint nekem. Hogy a rohadt életbe lehet hármasra írni egy zh-t. De tényleg. Ma feltettek egy csomó jegyet az e-naplóba és minden hármas. Minden. És 5 hét van hátra a félévből. Pedig annyit tanultam. Úgy sírtam mikor megláttam, nem hiszem el. Aki nem éri el a 4,00 átlagot, azt nekifutásból rúgják ki. Hiába tanulok nappal és éjszaka, hiába tudom szó szerint, mégis minden hármas. Hogy van ez? :-(( Kiderült egyébként, hogy a tegnapi anatómiát a többség elbénázta, mert nem lehetett követni, hova is mutatnak a nyilak a képeken és mindenki írt már mindent és valami hátha jó lesz. Rajzol nekem egy nagy kulcslyuk formát, hogy az a méh és a körvonalából három nyíl megy kifelé, benne egy téglalap, annak a tetején a közepében és az alján számok. És kiderül, hogy a három peremnyíl nem ám a peri-, myo- és endometrium, hanem valami más, de hogy mi azt senki sem tudta. Pf. Szerintem meg nem nőgyógyászok leszünk, sem szülésznők, tehát van a méhfal meg a fent említett 3 rétege, aztán fundus uteri, corpus uteri, cavum uteri, cervix uteri és csókol anyád Bözsi. Úgysem tanulmányozzuk közelről ápolói munkánk során.

Elárulom mire hívta fel a figyelmemet (átvitt értelemben) a kórházas folyosós álom, ami a leírás keltette vidám hatás ellenére megrázó volt és ijesztő. A helyes válasz a B volt.
Tehát van Gy, aki miatt H.K barátnőm és munkatársam kikerült Acélba (a hyperdemens házba). Gy az, aki a legtöbb konfliktus okozója nálunk a házban. És valljuk be a legfőbb gonosz. Ő nem fürdet például, mert lusta beöltözni, bemosakodni, utána átöltözni és kimosakodni. Fürdetésről lehet hogy lesz később bővebben. Nos Gy-től akart óva inteni az álom. A leglényegesebb mondat, ami a megfejtést is adja, Alba idióta kijelentése, hogy "A C vitamint valamennyi állat szervezete képes szintetizálni, kivéve a tengerimalacok, a pézsmatulok és a főemlősök." Tehát: Veled a személyzet valamennyi dolgozója együtt tud működni, kivéve a sunyi munkakerülők, Gy és a kisfőnökök. Úgy derült ki, hogy a főnővérke múlt héten ismételten azonnali hatállyal magához hívatott az orvosiba és ezúttal is előállt a farbával, de mire a lényegre tértünk, baleset történt a közelben és rohanni kellett, így nem tudtam meg, mi bajuk megint. Később aztán ezen a héten az összes nővértársamat, akikkel az utóbbi 1 hónapban együtt dolgoztam, kifaggattam, vannak-e velem problémáik és hogyan viszonyulnak hozzám. Mire Gy kivételével mindenki a legnagyobb mértékben elégedett a munkámmal, páran túlságosan is és a védelmemre keltek. Azóta Gy-vel nem beszélek. A sunyi munkakerülők meg nem érdekelnek, majd én megcsinálom a melót helyettük, aztán kész. A kisfőnökök meg nincsenek osztályon, hanem az irodában, ezért rendkívül hasznosnak bizonyulna, ha mielőtt beszélnek, tisztában lennének azzal, miről is ítélkeznek valójában.