Üzemeltető: Blogger.
RSS

A nagy csapat

Hát igen. 3 évig volt együtt a "nagy csapat" a Foximaxi Képzőben. Ez a banda olyan volt mint egy iszonyatosan nagy baráti társaság. Mindig segítettünk egymásnak bármiben, bárkit felhívhatott bárki az éjszaka közepén is ha baja volt és nem üvöltöttük le hogy fogja már be, higgadjon le, éjszaka van, hagyjon már békén, menjen aludni. Én a magam részéről kb 10 személlyel voltam közeli kapcsolatban, a többivel meg csak jóban. Miután levizsgáztunk, készítettünk egy emlék füzetkét minden egyes osztálytársnak egyforma üreset. Az elejére ráírtuk: A nagy csapat 2010-2013. (tulajdonos neve) Útravalóul Tőlünk Neked. Körbeadtuk és mindenki írt valamit bele a füzetke tulajdonosa részére. Aki nem akart, az nem írt. Én sem mindenkinek írtam. Nekem ezeket írták a füzetkémbe:

"Fel a fejjel, nagyon hosszú út áll mögötted, ami teli volt rögökkel. Remélem, most már "aszfaltozott" az előtted álló. Csak rá kell lépned."- Tündi
"Gratulálok"- Zsu
"Kívánok minden jót az élethez, sok sikert. Legyen önbizalmad az élethez. Bízz magadban. Pusy" - Timi
"Köszönet a 3 évért, hogy megismerhettelek, s elfogadtál feltétel nélkül, s egyre több ajtót kinyitottál felém. Ezért köszönet és hála jár Neked érte." - Zsuzsi
"Kívánok neked sok sikert az életben. Váljon valóra álmod." - Évi
"Hidd el, amit nagyon akarsz, meg tudod valósítani." - Ildi
"Sok kitartást és szerencsét, bízz magadban." - Helga
"Mindig csak optimistán, előre kell nézni!" - Dzseni
"Légy mosolygós és vidám és kívánom, találd meg életed párját." - Anna
"Ember, küzdj és bízva bízzál!" - Kriszta
"Tartsál ki és találd meg a számításod az életben" - Móni
"Legyen több önbizalmad" - Szabina
"Légy kiegyensúlyozott és boldog" - Gabi
"Találd meg az igazi szerelmet! - Lilla
"Bízz magadban!" - Andi
"Sok sikert az életben!" - Edit
"Több önbizalmat." - Niki
"Örülök, hogy megismertelek és mindenben számíthattam rád. Ügyes vagy, bízz magadban." - Tina
"Soha ne görcsölj, menni fog!" - Ági

Azért merem odaírni a keresztneveket, mert ezek csak keresztnevek és senki a világon nem fogja ettől beazonosítani őket, mert ugye senki nem tudja melyik város, melyik sulija és melyik osztálya volt a miénk. Egyébként a városkában 2 nővérképző van, plusz 2 gyorstalpaló nővértanfolyam, a megyében 9.  És mindegyiknél más a rendszer, több esti is van, máshogy vannak az osztályok és másképp hívják.
 Tudnivaló, hogy 34 volt az osztály létszám a vizsgák előtt. Ketten megbuktak. A vizsgák után ők és még jó néhányan nem vettek részt az állófogadáson és ilyen füzetkét sem kaptak, mert ugye nem voltak ott. Nekem 4 személy nem írt semmit a jelenlévők közül, mert ők harmadik év elején csatlakoztak hozzánk a nappalisoktól különbözetivel és senkivel sem voltak jóban közülünk, csak egymással.
Az a két vizsgázó, akik megbuktak. Az egyik több mindenből is elhasalt szegény, mert sok butaságot hordott össze, alapápolás gyakvizsgán ágyazásnál nem vette le a kesztyűjét miután ledobta a szennyest, szakápoláson musc-os inj-hoz kellett előkészülni és inf szereléket tett oda, terápia gyakvizsgán inj-t kellett felszívni és utána véletlenül beleállította a tűt a nővérpultba. A másik nő szakáp szóbelin bukott, mert összevitatkozott a bizottsággal, hogy akkor nem kezdi el a feleletet, ha előtte nem mondják meg hányadán áll a többi vizsgával, mire azok megmondták hogy próbáljon viselkedni, de ő hisztizett és kiküldték a vizsgáról, akkor berágott és hazament. Egyébként az volt az utsó vizsga. 


Szolgálati közlemény

Ezúton szeretném bejelenteni, hogy jelen blog 2013. augusztus 1-től zártkörű lesz. Tehát csak azok számára lesz elérhető, akik olvasói engedéllyel rendelkeznek. Tisztelettel megkérek mindenkit, aki a megadott időpont után is szeretne hozzáférni az oldalhoz, szíveskedjen meghívót igényelni mail-ben.
tilia.naploja@yahoo.com
 Szeretném hozzátenni, hogy aki Tilia részére nem enged betekintést a blogjába, azt nekem sem áll módomban meghívni. Köszönöm a megértést.
Azért szükséges a nyilvános hozzáférés megszüntetése, mert Tilia olyan munkahelyen kapott állást, ami az Egyetemhez tartozik, ahol igen sokat és sokan neteznek, olvasnak blogokat és hasonlókat, ezért nem szeretném, ha illetéktelenek olvasnának és bajt okoznának vele. Szerintem érthető a döntésem.
A blogra meghívókat augusztus 1. 12:00-ig lehet kérni, utána már nem.

Avatás

Szombaton volt. Okj-s bizonyítványosztás is. Egy kolesz aulájában. Szép nagy aula lehetett, ha odaültettek 6 végzett 30 fős osztályt. Tilia nem volt ott. És kb a fele osztálya sem. Mert előre szólt a suli, hogy kisestélyiben kell megjelenni a lányoknak. Na most nálunk a városkában, ha a kínaiban választok ilyen alkalmi ruhát, az 10ezer alatt nincs. Ha márkás boltban választok, ott meg pláne nincs. Ha varratok, az meg a csillagos ég. És 2 óra hosszára kell csak. Lehetett volna kölcsönözni, de az sem olcsó és nem jó ötlet. Egyébként vendéget nem hívhatott senki magával. Tehát nem olyan volt, mint egy ballagás vagy valami. Tilia már egyszer volt egy avatáson, amikor elvégezte a bölcsészettudományi egyetemet. Azt a színházban tartották és annyi vendéget lehetett hívni, amennyit csak akartunk. És mindenki fehér felsőben és fekete alj-ban kellett hogy megjelenjen. És az egész banda felállt a földszinten és a kivetítőről felolvasták a szöveget, ami abból az emlékezetekben megmaradt az a "veritas, libertas és virtus értelmében". Na mindegy. A Foximaxi Képző avatása a vélemények és hallottak alapján iszonyatosan gáz volt. Ugyanis arról szólt az egész, hogy kinek milyen menő a ruhája, a haja, az autója, az ékszerei, a sminkje, stb. Tehát jobb, hogy Tilia letojta az egészet és rendezett a barátaival egy kerti grillsütést.

Szóbeli

Suliban volt az összes.
Elsősegély: Bolti rosszullét
Egészségnevelés: Rehab
Antiszepszis: Munkahelyi ártalmak
Gondozás: Rákos beteg otthoni ápolása
Alapápolás: Decubitus megelőzés
Szakápolás: Leukémia, Kemo
Diagnosztika-terápia: Gyomor mosás
Betegmegfigyelés: Nasogastricus szonda
Interakció: Konfliktus kezelés


Gyakorlat

A suliban
Elsősegély: CO mérgezés a garázsban
Egészségnevelés: Hypertonia
Antiszepszis: Vérvétel előtti fertőtlenítés
Gondozás: Menstruáció
Interakció: Visszérműtött beteg tájékoztatása

Klinikákon
Alapápolás - II. Ált. Bel: Fásli
Szakápolás - Trauma: Drain
Diagnosztika-terápia - Idegseb: Infúzió
Betegmegfigyelés - Neurologia: Parenteralis folyadékpótlás

 
 

Szavazás vége

Most nem értem. 4 szavazat érkezett összesen. Ez tökéletesen jó, mert tuti nehéz visszaszokni ide. Az lett volna a lényege, hogy érdemes-e egyáltalán írni ezt az egészet. Ezek szerint nem igazán. Se komment, se voks, se semmi. Na mindegy. Tehát ez a 4 személy azt választotta, hogy kisregényt kell írni. Amióta visszatértem, azt tettem. És nem volt értelme. Így aztán a vizsgákról 2 bejegyzés lesz összesen. Címszavakban. Aki többet szeretne tudni, az kommentben kérdezzen. Én ha visszaolvasom ezt a naplót, a címszavaktól is eszembe jut minden emlék a vizsgákról, tehát a magam részére nincs szükségem kisregényre. Bocsánat és köszönöm.

Ami az előzőekből kimaradt

Gino
Gino a szoci főnővérének kutyája. Fogalmam sincs, milyen fajta, de ha valaki közületek tudja és megmondja, annak nagyon fogok örülni.
Tehát van ez az állat, Gino. Tavaly ilyenkor került a képbe először, amikor is Terkó és Tilia belváros főterén sétálgattak. A főtér egy meglehetősen terebélyes virágos, szobros, pados, fás, füves természetvédelmi park. Tehát ott mászkáltak, amikor Tilia meglátta az egyik gyep területen a főnökét frizbizni egy nagy fehér kutyával. Terkó azt javasolta, menjenek oda. J főnővérke pórázra tette a kutylit, üdvözölte az érkezőket és bemutatta nekik Gino-t. Tilia bemutatta Terkót. Terkó elmondta J-nak, hogy ő méhészkedik és nagyon szereti. J különös érdeklődést kezdett mutatni a méhek élete iránt, ezért faggatni kezdte Tiliát is hogy ő is részt vesz-e a méhek gondozásában, a méz készítésben, stb. Tilia szerette a méhészetet, mert Terkó mindenre megtanította őt, amikor még normális volt és szedte a gyógyszereit. Akkor még nem volt gyanús a viselkedése, nem csinált baromságokat, nem turbózta a szandálja tépőzárját 2 méterenként a városban, nem járt be az újságosokhoz Szabó Zsófia képeit keresni a magazinokban.
Gino idén márciusban ismét előkerült. A gazdája J bevitte a szoci portájára, és a kutya megtámadta az épp ott tartózkodó nővérkét, aki ijedtében beugrott a liftbe. A portás egy pult mögött ül a szociban, aminek ajtaja van, tehát oda a kutya nem férhet.

 Fogböllér doktor
Tiliának októberben fájt 2 foga. Bal felső 1 és 2. Közelről tanulmányozta a tükörben otthon a fürdőszobában, hogy mi a fene lehet már. Nem látott hibát, ezért minden nap bevett 4 óránként 1 Advil Ultra Forte-t. Éjjel nem. 1 hét után elmúlt a fájdalom. 3 hét múlva kiflit evett a szociban reggelire. És akkor észrevette, hogy ahogy eszik, úgy mozog valami. Letette a kiflit és a tükörhöz ment, ahol közelről megnézte, mi mozog. Felhívta a fogorvosát, aki délután fogadta. Bal felső 1 és 2 jámbor lelke elhalálozott és beszürkültek. Javasolt: gyökértömés, fogpótlás tok formájában. Tilia bevállalta. Egy havi fizetésébe került, mert a jobb felső 1-2-t is meg kellett csinálni, hogy egyforma legyen már az a 4 első. Tilia 4 első fogát érzéstelenítésben lereszelték pici hegyes izékre és a jobb oldali 2-t kiidegelték. Utána levették a mintát. Tilia kapott Flector por receptet 2 hétre elegendő mennyiségben felírva és hazament. Otthon este iszonyatos fájdalmak gyötörték, úgy érezte csillagokat lát fájdalmában a szájában. Próbálta enyhíteni egy kis Flector-ral. 2 órát aludt, akkor ismét kezdődött és ismét enyhítette a Flector. Attól kezdve 1 hétig Tilia pépes kajákat evett, hogy semmi ne érjen a fogához, 2 óránként itta a Flector-t és azt hitte, sohasem lesz vége. A hetedik napon délelőtt a fogböllér orvosdoktor telefonált, hogy meló után Tilia menjen be, kész vannak a fogai. A doktor ismét adott érzéstelenítést, felrakta a tokfogakat, aztán leszedte, belenyomkodott valami ragasztófélét, ismét felhelyezte a csonkokra és úgy megnyomkodta, hogy Tilia azt hitte, leszakad a feje. De nem szakadt le. Doktor úr elővett egy nyeles tükröt, Tilia elé tette, hogy lássák mi lett a szenvedés eredménye. És azóta Tilia fogsora tökéletes. Előtte egy kicsit csálé volt, de úgy reszelte le a doktor és olyan tokokat készítettek, amik egyenesbe hozták a fogberendezést.

Momó egy pillanatra megjelenik
Március 26-én Tilia épp a Facebook-on játszott, amikor üzenet és jelölés érkezett. Tilia mérges lett, mert ettől fellőtte a labdát véletlenül a fenébe és lezuhant az összes többi labda. Akkor megnézte, mi a fene van már. És meglátta, hogy Momó bejelölte és írt neki, egy ilyet: "Szeretnél velem beszélgetni? Ha igen akkor válaszolj légyszives. Érdekelne hogy mi van veled? hogy vagy?? Megadjam a telefonszámom? felhivnál? ugye még emlékszel rám?" Ettől Tilia baromi mérges lett. Letiltotta Momót, beállított mindent, hoyg csak ismerősök üzenhessenek és csak olyanok jelölhessenek, akikkel van közös ismerős. A képeket, játékokat, iskolákat alapvetően is csak ismerősök nézhetik meg kezdettől. Tilia fejében felmerült a kérdés: Hogy a fenébe talált meg Momó, ha ilyen nevű nő még 79 van az országban. Tiliának, aki nem tudná, egy tökéletesen átlagos családneve és keresztneve van és megnézte, 79 ilyen nevet viselő magyar nő létezik. Tilia mióta a Face-be beregisztrált, soha nem kereste meg Momót, ugyanis az ő neve még átlagosabb és belőle 131 van az országban. Közös ismerősük nincs, mert Momó unokatestvérei és rokonai nem foglalkoznak közösségi oldallal egyáltalán. Valószínű lehet, hogy Momó a 79-ből kizárta azokat, akiknek nyilvános az adatlapjuk és nem abban a városban élnek ahol én. Viszont ebből a 79-ből kb a fele nem engedi az adatlapját látni, csak ismerősöknek. Tehát Momó egy csomó ilyen nevű nőnek üzent? Tőlem viszont választ nem kapott az üzenetére. Legyen csak boldog a bunkó szajhájával, aki iszonyatosan igénytelen cuccokat viselt amikor összejöttek (valószínűleg most sem különb) és ronda. Godzilla is kihányná. Meg az a baromarcú nő egy hülye ló. Pusztuljanak szét.

New Style
Tiliának elege lesz mindenből április elején és kiselejtezi a ruhatárát, átmegy aludni a kis szobába az egyszemélyes ágyra, mert nem tud tovább a nagyágyban aludni, amiben Momóval, később meg Terkóval aludt együtt. És levágatja a haját (ami alapvetően világos barna),  utána otthon magának vörössel és feketével bemelírozza. Tilia felturbózza a lakást új díszítőelemekkel. Elmegy egy barátnőjével Zsókával a turkálóba, ahol szép felsőket talál olcsón. Később egy másik barátnőjével Tinával meg a kínaiban vesz egy-két dolgot. Hát nem ilyen ruhákat, mint itt a képen van. Ez a hajviseletet hivatna bemutatni, már amennyire látszik.




Az eredményhirdetés

Június 4-5-6 gyakorlati és szóbeli záróvizsgák a Foximaxi Képzőben. A modul végső értékelését így számolták ki: 25 % írásbeli + 25 % szóbeli + 50 % gyakorlati tehát  írásbeli + a szóbeli + a gyakorlati pontszám duplája. Az így kiszámolt összeget néggyel kell osztaniIgen. És figyelembe kell venni, hogy Tilia egy 3 műszakos meló mellett járt suliba és gyakszira és úgy tanult. A következő felsorolásból kiderül, hogyan alakult a sorsa és melyik vizsgáztató volt iszonyatosan bunkó (b) mindenkivel a szóbelin. 
Interakció     62%Antiszepszis     52%   (b)Elsősegély     57%Egészségnevelés     71%Alapápolás     53%   (b)Diagnosztika-terápia     79%Betegmegfigyelés     58%Gondozás     59%   (b)Szakápolás     65%   (b)

Σ     62%

Itt is ugyanaz érvényes mint az írásbeliknél volt: 51%-tól 2, 61%-tól 3, 71%-tól 4, 81%-tól 5. 

Tehát Tilia elvégezte a sulit és 31 társával együtt hivatalosan is Foximaxi-vá vált. Az esti végzős banda létszáma 34 volt. Tehát 2-en elvéreztek. Az egyikről mindenki tudta, hogy bukta lesz, mert nem nagyon járt suliba, nem tanult, de mindig valahogy átrúgdosták. Ő a szakáp gyak vizsgán véletlenül beleejtette a musc-os inj-t a nővérpultba, alapáp gyak-on meg nem vette le a kesztyűt miután leszedte az ágyról a szennyest és úgy húzta fel a tiszta ágyneműt, ahol a lepedőt nem sarokra hajtotta be. A másik nő szakáp-ból bukott a szóbelin, mert nem tudta a tételt, újat húzattak vele és azt a tételt sem tudta. Szakáp egyébként a fele bandával új tételt húzatott. Tilia elsőre ott  Myeloid leukémiát húzta ki, amit Fuhur dr-nővel átbeszéltek korábban Philadelphia kromoszómailag is alaposan és azt elmondta a vizsgán. Mire húzattak vele egy másikat, ami a Kemo volt és azt is elmondta ahogy kell. Ezek szerint Myeloid Leukémiából Dr Fuhur is megbukott volna? 

Most szavazni lehet majd kb 1 hétig. Azért, hogy megtudjam, érdekel-e egyáltalán valakit a dolog úgy általában és érdemes-e folytatni a blogírást. Ugyanis arról akartam írni 1-2 bejegyzést, hogy miket kellett Tiliának mondani a szóbeliken és miket kellett csinálni gyak vizsgákon és milyen élményei voltak a 4 klinikai osztályon. 
   

2013 május

Felmondási idő kezdete: május 1. Felmondásban minden úgy van, ahogy Tilia kérte.
14-15. Írásbeli vizsgák a Foximaxi Képzőben. 51%-tól 2-es. 61-től 3. 71-től 4. 81-től 5.


2013 április

Leépítés a szociban. Mindenkit elküldenek, akinek a szoc. gondozónál magasabb végzettsége van vagy lesz, vagy nem szakképzett. Tilia is közéjük tartozik, rendkívül boldog a hírtől és már nagyon várja mikor kezdődik a felmondási idő. Kap egy csomó papirt, hogy azokat mindet töltse ki és a szoci által ajánlott másik munkakört köteles elvállalni. Tilia időt kér, elviszi a papirokat ügyvéd ismerőséhez, aki azt javasolja, ne töltsön ki semmit, ne fogadjon el semmit, mert arra mennek hogy valami nagyon szar munkát adjanak amit nem lehet birni és a dolgozó maga kérje a felmondást, mert a cég nem akar fizetni. Tilia megbeszél mindent az ügyvéddel és bemegy a szoci Munkaügyi Irodájába. Ott a banya meglepődik, hogy miért nem szeretné Tilia a másik munkakört és akkor most mi legyen. Tilia elmondja a banyának amit az ügyvéd javasolt, hogy 2 hónap felmondási időt szeretne és 1 havi végkielégítést, semmi mást.
29-én Tilia meglátja, hogy már nincs beosztása. Felmondási papirt sem kapott még. Ezért a főnővértől érdeklődik a sorsáról. Mire J. főnővérke osztályátadáson az egész nővérgárda előtt leüvölti, hogy mit képzel, nincs joga kérdezni, nincs joga egyáltalán megszólalni, a főnővér dolga és joga ítélkezni a munkavállalók sorsáról, ha akarná kivégeztethetné Tiliát vagy bárkit. Erre az egész banda összerezzen, főnővér üvölt tovább mint a fába szorul személyvonat. Tilia megunja, feláll, lemegy a Munkaügyi Irodára és érdeklődik a banyánál. Banya előveszi a felmondást, elmondja a tényállásokat, Tilia aláírja amit kell és visszamegy osztályátadásra, mert délutáni műszakban van éppen. J. főnővér abbahagyja az ordítást, kiviharzik. Reggeles műszak távozik.

2013 január

Suliszünet van. Szülészet vizsgát eltették januárra mert az óraadó nem tudott decemberben bemenni a suliba, mert elutazott. Tilia nagyon készül a vizsgára és megbeszéli néhány munkatársával a szociban, hogy milyen jól sikerültek a többi vizsgái és majd csak vége lesz már a sulinak. A szocis nővérkék a főnővérrel együtt elkezdenek féltékenykedni, hogy Tilia ha elvégzi a Foximaxi Képzőt, magasabb végzettsége lesz, mint nekik, ezért elkezdik bántani és próbálják akadályozni mindenben. A főnővér a Szülészet vizsgára nem engedi el Tiliát, mert beosztja arra a napra. Tilia elmondja kedvenc szocis nővér barátnőjének a dolgot, mire H.E begorombul a hallottaktól, lerohan az orvosiban és leordítja a főnővért, hogy ezt nem teheti, Tilia elmegy a vizsgára és ebben senki nem gátolhatja, stb. stb. Tilia bemegy a vizsgára és sikeresen túléli. Másnap az egész szoci attól hangos, hogy H.E hogyan védte ki Tiliát és hogyan ordította le a főnökét.

2012 november

Tilia folytatja az orosz nyelv tanulását. Egyetemista korában 2 évig már volt hozzá szerencséje, nagyon megkedvelte, 5 volt minden zh-ja és vizsgája belőle.
A szociális otthonban a főnővérről kiderül, hogy nincs diplomája, sem semmi felsőfokú végzettsége, mezei szociális gondozó. Kiderül, hogy kamu gyógyszereket ír fel az intézet háziorvosa a beteg időseknek, főleg a demenseknek főnővéri utasításra, hogy minél jobban cserélődjön az állomány, mert annál több pénz jön az államtól és az új betegektől.

2012 augusztus

Tilia megbeszéli a barátaival Terkót. Tilia nem érti, miért történt megint baj. A barátai sem értik. De próbálják megnyugtatni, hogy nem az ő hibája, hogy Terkó ilyen. Tilia mégis azt érzi, hogy ő rontott el valamit, lehet hogy azok a papirok amiket talált, mégsem arról a Terkóról szólnak, akit ő megismert. A barátai megpróbálják elhitetni Tiliával, hogy Terkó azért volt kedves, aranyos, bűbájos, jószívű és szeretetre méltó, mert abban az időben rendesen szedte a gyógyszereket a személyiség zavarára, ami az orvosi papirokból kiderült. Később meg azért ment el az esze és kattant meg, mert nem szedte. Hátha az anyja adagolta ki neki mindig és egyszer csak abbahagyta. Ezért történhetett az is, amit Tilia egy régi középiskolás évfolyamtársától hallott, amikor Terkóról mesélt neki, hogy:
 Terkónak 2 évvel Tilia előtt volt egy barátnője, akit szintén nem kedveltek Terkó szülei. Az anyja utasítására Terkó elhívta a lányt este találkozóra a belvárosba, a találkozó előtt beszedett valami gyógyszereket és megivott rá egy üveg Metaxa-t. A találkozón veszekedett a lánnyal és lepofozta. A lány épp hogy el tudott futni a közeli megállóhoz, ahol éppen jött a troli, ami nem arra ment amerre a lány lakott, azért a troli elvitte a francba. Ugyanis a lány otthonához nem trolival kell menni, hanem sima busszal.
 Ezt a történetet Tilia nem hitte el az évfolyamtársának, aki ezzel a lánnyal egy panelházban lakik azóta is. Miután Tiliát is bántotta Terkó, akkor már elhitte.
Egy nap Tiliát telefonon hívják a munkahelyéről, hogy van ott a portán egy igénytelen külsejű, fura beszédű fiatal ember, aki igen dühös és vitt oda Tilia részére egy marha nagy szatyor cuccot, de nem tudják mi az és hívják-e ki a rendőrséget vagy mi legyen. Tilia megrémül, felismeri a leírás alapján Terkót és megkéri a portást hogy küldjék el onnan a személyt, mert veszélyes és pszichés beteg.
Aznap este Tiliát a főnöke hívja telefonon, hogy a héten ne menjen dolgozni, maradjon otthon, fizetett szabadságot írnak ki neki, mert van még bőven és nyugodjon meg, pihenjen, nem kell félnie, mert ameddig a szoci dolgozója, garantálják hogy az intézet területén senki nem bánthatja, biztonságban van.
Tilia egész hónapban nem a megszokott útvonalon jár munkába, hanem elkerülő úton, biztonsága érdekében.
Azért a Terkó nevet adtam neki, mert volt régen egy tévésorozat, ahol szintén volt egy személyiség zavaros pasi, aki drogozott is. A sorozatban El Terco túladagolásban meghal.
A marha nagy szatyor tartalma volt egyébként: fél tubus fogkrém, fogkefe, 2 hajtű, 1 virágos hajgumi, 1 UV lámpa, 1 fél tekercs wc papir, 2 koszos póló, 1 térdnadrág, 2 pár zokni, 1 tehénkés mackófelső, 1 szürke farmer. Ezeket a cuccokat Tilia hagyta a Terkó által biztosított saját szekrénykében, de nem tartott rá igényt, és nem kérte vissza. Terkó nyugodtan kivághatta volna a szemetes konténerbe. Az UV lámpát Tilia ajándékba adta Terkó anyjának műkörömzselé szárítás céljára, mert a nő állandóan rágta a körmét és Tilia javasolta neki a műkörmöt, hátha azt már nem rágja le az a nő.

2012 július

Miután megtudta a gáz dolgokat Terkóékról, Tilia nem ment egy ideig oda. Nem mondta el senkinek mit talált és nem is indokolta Terkónak, miért nem megy ki hozzá a tanyára. Tilia és Terkó a városkában találkozgattak és Terkó egyre furcsább lett:
- a vizilabda meccsen ő volt a leghangosabb, legtrágárabb, leggorombább szurkoló és kivezették, Tilia meg ment utána szomorúan
- embereket állított meg az utcán, hogy mondják meg mennyi a foci eredmény
- "mantyogott"
- bement az újságoshoz és minden újságot átlapozott, mert Szabó Zsófia színésznő képeit kereste
- bement a nőiruha boltba, hogy megszámolja a fogasokat
- amikor Tiliával volt, elhívta a 12 éves unokatestvérét és kavicsokat dobáltak a Plaza Tóba (Tilia engedélyt kért hogy távozhasson mert szégyellte magát)
A hónap végén Tilia elhívta magához Terkót, hogy megbeszélje vele a dolgokat és együtt megoldást találjanak a problémákra. Terkó felhívta Tiliát, hogy menjen érte a Plaza-ba. Tilia a fáskamráját takarította, ezért megkérte Terkót, hogy jöjjön el a busszal és majd ő kimegy elé a megállóba. Terkó megérkezett a buszmeg-be és iszonyatosan dühös volt, hogy Tilia miért nem ment érte a Plaza-ba. Tilia este vacsorát készített Terkónak (gombakrém levest meg rántott húst krumplival és görög salátával), aki nem volt hajlandó enni, hanem befeküdt az ágyba a tv elé hogy ő nézi a meccset és utána az Olimpia Megnyitó Ünnepséget. Terkó iszonyatosan üvöltött a tv-vel, mert nem a Chelsea állt nyerésre, hanem a Barcelona. A meccs után Tilia megkérte Terkót, hogy beszéljenek. Terkó elkezdett üvölteni Tiliával, hogy milyen hülye, semmire sem jó, vastag a lába, nem tud szépen enni késsel és villával, Tilia miért fehér nadrágban van, stb. Tilia elkezdett sírni és kiment a fürdőszobába. Terkó utána, tovább üvöltött, hogy ne hisztizzen, hogy nem normális, semmire sem jó, idióta baromarcú, és berángatta Tiliát a szobába. Ott Tilia bebújt a takaró alá, nagyon sírt, remegett és félt. Terkó üvöltött és rángatta Tiliát. Tilia véletlenül elaludt.
Másnap reggel Tilia arra ébredt, hogy megy a tv 100-as hangerőn, Terkó üvölt a tv-vel, hogy Cseh László úszóbajnok nem elsőnek ért be és mekkora barom. Tilia illedelmesen megkérte Terkót, hogy reggel 6 óra van, ne ordítson és vegye lejjebb a hangot a tv-n. Terkó kikapcsolta a tv-t és együtt kimentek reggelizni. Terkó szendvicset készített Tiliának. Délben Terkót telefonon hívta a nagymamája, hogy ebédre várja őket szeretettel. A nagymamánál Terkó elhívta a 12 éves unokatestvérét a Plaza Tóhoz, hogy kavicsokat dobáljanak bele, Tiliát meg elküldte, hogy menjen el valamelyik barátnőjéhez vagy ahova akar és este háromnegyed 6-ra menjen értük a Plaza elé. Tilia elszomorodott, elment Zsókához az egyik barátnőjéhez, akivel együtt főztek és Zsóka azt javasolja Tiliának hogy menjen a Plaza Tóhoz, keresse meg Terkót és beszélje meg vele, hogyan tovább mert Zsóka nem látta értelmét a kapcsolatnak.
Tilia nem mondta el Zsókának mit talált akkor délután Terkóéknál a konyhában. Tilia elment a városkába sétálni, elment a játszóterekre, ahol Terkóval szerettek hintázni, este elmegy a Plaza-hoz, hazavitte Terkót és elmondta neki, mennyire megbántotta őt Terkó. Terkó akkor éjjel is elkezdte a cirkuszt, Tilia sírt, félt, kitért Terkó elől, aki elkapta, berántotta az ágyba, lepofozta,  letépte róla a ruhákat, Tilia könyörgött Terkónak hogy ne bántsa, de már nem tudott menekülni.
Másnap reggel Terkó ismét fent volt már, kedvesen szólt Tiliához, hogy menjenek sétálni a játszótérre, de Tilia már nem akart sehova se menni. Megkérte Terkót, hogy menjen el.

2012 június

Suliszünet. Tilia sokat segített Terkónak a méhészetben, pakolni a papír raktárban, mert Terkó eldöntötte hogy ha vége a méhész szezonnak, akkor Tiliához költözik.
Tilia elmondta Terkónak, hogy nem szeret náluk lenni, mert a szülei bántják és ő ezt nem birja, nem megy oda többet. Terkó megbeszélte a dolgot a szüleivel, hogy hagyják békén Tiliát, ne vele végeztessék el a házimunkát, ne kötözködjenek vele, fogadják el a külsejét és szokásait. A szülők hajthatatlanok voltak.
Tilia éppen Terkóéknál töltötte az időt. Egy nap Terkó és apukája 1 q wc-papirt szállítottak egy nagy céghez teherautóval, anyukája pajzsmirigy cysta-val nyaki UH-ra ment, húga és annak férje a Balatonnál nyaraltak és Tilia egyedül maradt a tanyán az állatokkal. Kiüvegezett 30 kg vegyes virágmézet, enni adott a kutyának, inni adott hátul a birkáknak a vályúba, aztán bement a házba mosogatni. Érezte, hogy éhes, de nem mert lopni. Később nem bírta, feltúrta a konyhát. És véletlenül talált egy szekrényt alul, ahol régi dokumentumok, levelek, orvosi papirok és minden más irat volt eldugva. Tilia beleolvasgatott, mert tudta, hogy estefelé érkeznek haza Terkóék anyukástul. Ezek a dolgok derültek ki az elrejtett papirokból:
- Terkó anyukája 1 hónapos terhes volt, amikor megismerte a férjét és 3 hónappal a megismerkedésük után összeházasodtak (tehát Terkó biológiai apja nem a férj)
- Terkó apukája a helyi egyetemnél dolgozott amikor Terkó kicsi volt
- Terkót az anyukája minden délután bezárta a gyerekszobába órákra, mert amikor a férje az egyetemen dolgozott, ő férfiakat fogadott pénzért a hálószobában
- Terkó huga megszületett és DNS tesztet végeztetett a férj
- Terkó 10 éves korától pszichiátriai kezelés alatt állt viselkedés zavar, alkalmazkodási zavar, mánia és kényszeres szokások miatt
- Terkót 6.-ban kicsapták az általános iskolából verekedésért
- Terkó elvégezte az általános iskolát egy kisegítő intézetben
- Terkót kicsapták a gimnáziumból elsőben verekedésért és lógásért
- Terkót kicsapták félévkor a pincér suliból
- Terkót kicsapták a Kertészeti suli koleszából verekedésért és drogfogyasztásért
- Terkót kicsapták a Kertészeti suliból
- Terkót Hebefren Skizofréniával kezelik a krónikus pszichiátrián
- Terkó orvosi diagnózisai: hebefren skizofrénia, egyéb mániás epizód, kevert kényszeres gondolatok és cselekedetek, alkalmazkodási zavarok, disgrafia, egyéb viselkedési zavarok, téveszmék




2012 május

Tilia és Terkó igen jól érezték magukat együtt és meg voltak győződve, hogy ők megtalálták egymásban az igazi társat.
Terkó elvitte Tiliát a nagyszüleihez és megmondta nekik, hogy mennyire boldog, mert megtalálta Tiliában élete párját. Tilia is hazavitte Terkót, ő is bemutatta a családnak, akik később megjegyezték Terkó távollétében, hogy Terkó de nagyon furán beszél, mért nem nyitja nagyobbra a száját, olyan mintha az orra alatt mantyogna.
A hónap vége felé Terkó szülei elkezdték piszkálni Tiliát, hogy:
- nem tud szépen enni késsel és villával, nem megfelelően fogja és használja az evőeszközöket (mert hogy őfeléjük a kanál nem tartozik a szép evés eszközei közé, a paradicsomos káposztát illetlenség kanállal enni, késsel-villával kell, ugyanígy a krumplis tarhonyát, stb. stb)
- nem tetszik nekik Tilia illata, mert abban a házban egy nő kizárólag Dove termékekkel fürödhet, moshat kezet, illatosíthat, stb.
- az ő jelenlétükben tilos olyan ruhákat viselni, amiből kilátszik az ember válla, hasa vagy térde
- Tilia hagyja ott a munkahelyét, mert nem normálisa dolog ha valaki testváladékokkal érintkezik a munkája során (pl. széklet, vizelet, vér, nyál, stb)
- Tiliának kötelessége segíteni Terkó anyjának a házi és ház körüli munkákban, mert 30 éve ezt csinálja már és nem birja (egyébként Terkó anyukája nem dolgozott sehol abban a 30 évben, otthon volt mindig és néha besegített a méheknél)
Kiderült, hogy Terkóéknak van egy háztartási papír nagykereskedésük a tanyán egy óriás melléképületben raktár formájában. Továbbá Terkó sem a méhészetért, sem a papírkereskedésben való pakolásért, áruátvételért, áruértékesítésért, raktároskodásért, segédkezésért nem kap fizetést a szüleitől. 

2012 április

Húsvétkor Terkó hazavitte magával Tiliát, hogy bemutassa a családnak. A szülők igen barátságosan viselkedtek Tiliával. Délután Terkó elvitte az Emlékparkba, estig ott voltak, jól érezték magukat.
Tilia a szociban 4 pihenőnapot kapott. Terkó szülei elutaztak 1 hétre Lébénybe rokonokhoz és a házban a gyerekeik és a vejük maradt. Terkó a szülei beleegyezésével elhívta Tiliát a tanyára magához, hogy töltsék együtt a 4 pihenőnapot.
Terkó megmutatta Tiliának a méheket és a tanyát. 2 konténer volt, az egyikben 28, a másikban 74 kaptár. Mindegyik kaptárban 1 egész méhcsalád 6-6 lépkereten. A telek hátsó részében 2 apabirka, 2 anyabirka és 1 kisbirka legelészett. Volt jászol és itató, fedél felettük, stb.
Első éjjel Tilia és Terkó együtt aludtak, ruhában és nem történt semmi. Második éjjel történt köztük valami és harmadik éjjel is. Negyedik éjjel Tilia már otthon aludt egyedül, saját ágyában.
A második együtt töltött napon délután Terkót váratlanul telefonon hívta az apukája, hogy 2 napon belül az összes kaptárt ki kell bontani, ki kell takarni, leszedni a téli burkolatokat, kinyitni mindent, mert kamion jön és viszi a 2 konténert Selyemfű virágzásra. Terkó megrémült, de Tilia megnyugtatta hogy majd ő segít. Terkó Tiliát is beöltöztette kék méhészruhába, kalapba, minden védőfelszereléssel ellátta és mindent részletesen elmagyarázott. 2 nap alatt a méhek körül minden el volt rendezve, útra előkészítve. Tilia nagyon élvezte a méhészkedést, eleinte félt egy kicsit, de hozzászokott.

2012 március

Tilia suliba járt, nagyon sokat tanult és amellett a szociban melózott rendületlenül.
22-én összejött egy vele egykorú méhészfiúval, Terkó-val. Aki egy igazi úriemberként viselkedett vele. Terkó külseje teljesen átlagos volt. Tanyán élt (és él ma is) a szüleivel, a húgával és a húga férjével. Tilia és Terkó szerettek játszótereken hintázni és parkokban sétálgatni. Szerettek nevetni és idővel megszerették egymást.

Kedves Testvéreim az Úrban

Sziasztok megint. Több mint 1 éve abbahagytam ezt a blogot, bizonyos okok miatt, amiket majd később részletezek. Most mégis úgy érzem, folytatom Tilia kalandjainak bemutatását az egészségügyben. Viszont most egyelőre még egy kis türelmet szeretnék kérni, mert a Foximaxi Képző-ben éppen vizsgaidőszak van és a feje tetejére állították az egész házat. Tilia is éppen tanul és vizsgázik. Több száz oldalnyi csodát próbál a memóriájába betáplálni és elmenteni. Az írásbeliket már 2 héttel ezelőtt megírta mindet. Összesen 8-at, 2 nap alatt. Az eredményeket még nem közölték. Tehát folytatódik tovább a történet hamarosan, amint Tilia végre kitör a bűvös körből.