Авантюры в санитарии

Egy csomó minden nem működik, mert Momó nincs itt, nem lehet felhívni, nem lehet üzenni és nem segít, ha valamit nem tudok egyedül. A lapostévét sem tudom használni, mert van 3 távirányító, tudom hogy a legnagyobb a tv, a kicsi a MindigTv doboz, a szürke a dvd. Igen ám, de valamit nyomni kell a tv irányítón ha a két másik közül egyiket bekapcsolom. Csak nem tudom mit kell nyomni. A MindigTv egyszer már bekapcsolta a Jóban Rosszat, de nem tudom mit nyomtam és inkább kikapcsoltam mindent, mert nem tetszik a Jóban Rossz és máshova meg nem tudtam állítani, mert nyomkodni kell és én nem értek a gépekhez.
A számítógépet sem értem, csak amit már megmutattak sokszor, vagy minden oda van írva.
A telefont meg egyáltalán nem használom, mert úgysem hív senki, én meg nem akarom zaklatni a "barátaimat" vagy egyáltalán nincs is meg a számuk. Momó számát fejből tudom már az első naptól és nem felejtem el ameddig élek. Lehet, hogy azóta már lecserélte.
A fűnyíróval is meggyűlt a bajom, mert nem úgy kell használni mint a régit, de azért mégis beindult és vágta nekem a füvet és meg is állt ha akartam.
A fagyasztó még mindig dugig van kajával és nem is fogy, mert Momónak vásároltam be, de nem jött. Nem főzök azokból semmit, mert hátha lesz valaki, aki majd eszik és ha nem lesz pénzem, nem tudom pótolni, én magam meg nem vagyok éhes. Egyszer eszek naponta vagy néha másfélszer, mert nem vagyok éhes és megterhelő az evés.
A hűtő már legalább 30 éves Lehel, már néhány hónapja folyik egy kicsit, új kellene. Arra gondoltam ha Momó fodrász berendezése elkel, abból a pénzből veszek egy új hűtőt, már kinéztem: Gorenje fagyasztó nélküli, belül világoskék átlátszó polcok, alul 2 fiók, keveset fogyaszt, nem kell leolvasztani és a régi hűtőt elviszik mint veszélyes hulladékot.
Néha kinézek az ablakon, és várom hogy érkezzen a szürke Swift, benne Momó és nyílik az ajtó, bejön és megölelget és éhes... De az az autó nem érkezik többet, nem nyílik az ajtó... és nem lesz kit felhívni, hogy segítsen, hogyan működik a távirányító.

Ezúton gratulálok Actinomyces-nek és Fuhur-nak, hogy elvégezték az orvosi egyetemet és doktorrá váltak. Meg mindenki másnak is, aki valamilyen sulit vagy tanévet sikerrel teljesített. Sajnos nem örülök most mások sikereinek, amiért elnézést kérek, de hiába nekem a 4,3 átlag a suliban, még hátravan 2 év, rosszul alakulnak a dolgok, egyre több a baj és nincs kilátásban semmi jó. Illetve kész a felújítás, hazaköltöztem, kaptam egy lapostévét szuperolcsón (még nem fizettem ki), lemondtam a vonalas telefont (csak Momó miatt volt rá szükség), új függöny, új szőnyeg, új szekrény, új élet... De valahogy nem válik be ez az új rendszer. A meló sem megy már úgy mint régen: nem nagyon segítenek akik régebben segítettek, Ibivel sem beszéljük már meg hogyan kell szakszerűen beszerelni a villanyt az orvosi tusba (ami mellesleg nem létezik, mi találtuk ki, nincs is zuhanyzó az orvosiban). Van viszont betegkíséret, ugyanazok a betegszállítók, ugyanaz az intézeti autó meg azok a sofőrök, ugyanannyit beszélnek hozzám, ugyanolyan rendesek, de én nem vagyok ugyanolyan és ők nem veszik észre.

Ezúton kérek elnézést Álomtej-től Dr Cs.Zs szájsebész nevében is tisztelettel, amiért a doktor úr 2009 októberében a következő kijelentést tette a jelenlétemben: "Ugyanolyan dolgozó orvos vagyok, mint a többiek, csak nekem még nincs meg a szakvizsgám. Én azért ezt a hivatást választottam, hogy segítsek és nem várok elismerést cserébe." Én meg nem olvastam a blogtársakat, mielőtt a bejegyzést megírtam. Ha még valakit megbántottam akaratomon kívül, még egyszer: ne haragudj. 

2009-ben kezdődik.

Tilia most egy időre felfüggeszti az írást. Nincs semmi amiről írhatna. Nem foglalkozik a barátaival, nem megy sehova, csak melózik, szociban meg iszonyatos állapotok vannak és Tilia úgy van mindennel, hogy "tedd ki, hadd hűljön!". Most éppen a Diurna sanitaria-t is leszarja, a Disciplinae medendi-t meg pláne és unja a netet. Mondjuk ha nem lenne a net meg ez az oldal, akkor nem ismerte volna meg Fuhurt mint barátot, Acty-t, Kacajt, Perenne-t, Mucust, Oriana-t meg mindenkit, aki szóba állt vele.
Ígértem egy olyat, hogy "Miértek és hogyanok", de a bejegyzés félbe maradt, eltettem későbbre, de nem fejeztem be. Valami olyasmiről szólt volna, hogy ha Tilia nem burnyál el aznap reggel 2009 januárban, nem találkozik a város legtutibb traumatológusával, akihez később sok beteget vitt, életeket mentve ezzel; ha nem gyullad be a foga, nem megy fogászhoz, az nem küldi a Szájseb-re és Kobak nem ismeri meg Dr Cs.Zs-t, aki ha nem bénázza el a varrattal, nem gyullad be ismét Tilia foghelye és a doktor nem rendeli vissza 3 hónapon át, miközben azidő alatt bajok voltak Momóval; ha nem vállalja be az állást a szociban, nem lesz nővér és 2011-ben nem ment meg 2 életet a Krónikus Pszichiátriában "beteg" státuszban; itt jött volna a 2 eset bemutatása; ha Momóról nem derül ki az igazság, Tilia nem veszi be a sok gyógyszert, nem találja meg azt a hülye komát, aki elviszi a Rio-ra, de elküldi másnap a csába, nem kerül be a Krónikusra és nem menti meg azt a 2 életet, azok közül a második... és itt szakad meg, mert elérkezik a mai naphoz.
Tehát, most "letészem a lantot, nyugodjék..." És valamikor a jövőben folytatódik Tilia élete és kalandjai az egészségügyben. Aki megvárja, az jól teszi. Idő kell most, 1-2 hónap is lehet, mire ismét lesz valami megosztanivaló és mindenképpen megjelenik a visszatéréskor a "Miértek és hogyanok", amitől mindenki szépen megérti azt amit Tilia most maga sem ért.

1 évet lenyomtam a Foximaxi Képzőben. És ez lett az eredménye. Miközben Momó kib...tt velem mint szódás a lovával vagy mi, meg egy csomó baj. Jövőre beindul a Klinikum ezerrel és már előre tartok bizonyos részeitől, főleg harmadévben, például Gyerekgyógyászat és ápolása meg Szülészet meg Urológia és ilyenek. Na ha azokból a kettes színvonalát elérem, az nagy teljesítmény lesz, ugyanis pont nem érdekel az ilyesmi.

3 napja nyomom a súlyos esetek osztályán a szociban. Napi 8 óra rohanás. És a betegeknek eszébe jutott, hogy kivel van dolguk. Ismét kezdődik ugyanaz, ami decemberben, de sajnos leszarom. Tök jó klinikák vannak errefelé és mindegyikben egyforma a betegellátás. Naponta egyszer pelenkáznak és a személy egész nap egy testhelyzetben tartózkodik: vagy fekszik egy helyben, vagy kiültetik kerekes székbe és ott van órákig.
Tegnap volt üzemorvos. Mind odagyűltek az orvosi elé, akiknek lejárt az egészségügyi alkalmasságija. Nekem nem járt le, csak több mint 1 hónapig táppénzen voltam, muszáj volt felülvizsgáltatni a 2 hónappal ezelőtti engedélyt. Megadta novemberig és J. főnővérke nem vette észre hogy bent vagyok már és megbeszélte a doktornővel, hogy milyen aranyos ez a nővérke és mindenképpen szeretne sokáig a főnöke lenni, mert a betegek szeretik és szót fogadnak neki, néha beszól valami marhaságot és a többiek jót mulatnak rajta. De aztán észrevette, hogy hallom ám.
Tegnap csináltam a festést, szerintem kész lesz a hétvégén teljesen. Hétfőn megyek szociba reggelbe, utána szerintem lehet pakolni.

Nincs jókedvem. Nem szeretek a barátaimmal lenni. Hiába foglalkoznak velem, úgy érzem nem a barátaim. Nem tudok bízni bennük és senki másban sem. Rosszul érzem magam a szociban, teher a munka, de muszáj. Tudom hogy nem lesz társam, nem lesz párom és nem értem az egészet. Sem a "barátok", sem a meló nem hozzák el a társat, aki szeretne, aki velem lenne,  aki nem verne át, rendes lenne... És nem is hiszem már el, tudom hogy csak álomkép. Ábránd.