Ilyeneket mondanak:
"A szerelem elvesztése olyan, mint a szervkárosodás. Mintha haldokolnál. Az egyetlen különbség, hogy a haldoklás véget ér. Ez? Örökké is eltarthat."
"Nagy dolgokat kívánunk. Ambiciózusokat, elérhetetleneket. Kívánunk, mert segítség kell és félünk és tudjuk, hogy sokat kérünk. De azért kívánunk. Mert a kívánság néhanap valóra válik."
"Sokszor van, hogy azt az egyet, amit a legjobban akarunk, nem kaphatjuk meg. Összetöri a szívünket, kikészít. A vágy tönkreteheti az életünket."
Félig igaz lehet. Bármelyik. Szeretnék visszamenni az időben 1 évet vagy másfél évet. Arra az időre, amikor Momó itt volt velem. Nem kellett volna elengednem. Akkor nem gondoltam, hogy egyszer örökre elmegy. Mindig tudtam, hogy visszajön és mindig jött. De az utolsó ígéretnél már nem jött és nem mondott igazat. Lehet, hogy sohasem mondott igazat? Itt kellett volna tartanom. Elvenni tőle a kulcsokat, főleg az autó kulcsát, hogy ne tudjon elmenni többet. Akkor nem csalt volna meg, nem tudott volna elmenni. Most velem lenne akkor. Emlékszem áprilisban megkért, hogy ne menjek oda a születésnapján, ne küldjek ajándékot, ne vegyek semmit és egyáltalán ne jusson eszembe odamenni. Nem mentem oda, de küldtem képeslapot és éreztem, hogy valami rossz és valami van ott, amit nem akarja hogy lássak vagy tudjak. A képeslapban csak ennyit írtam: "Válassz engem. Maradj velem. Szeress engem." Amikor megkapta, telefonált, hogy minek írok ilyeneket, nagy fájdalmat okozok neki ezzel. Mi fájt neki? A Riherongy vele volt akkor, ő köszöntötte fel Momót. Akkor már hónapok óta együtt voltak minden nap, minden órában, minden percben és Momó mégis nekem mondogatta naponta a telefonba, hogy mennyire szeret és mennyire várja már, hogy örökre együtt maradjunk. Mikor mondott igazat? Mi volt igaz?
