Üzemeltető: Blogger.
RSS

Az előző részek tartalmából

… avagy mi minden történt velem 2010-ben.


A Diurna sanitaria 2010. március 13-án jött létre Status sanitarius néven, mint egészségügyi állapotok vagy ilyesmi értelmezésben. Később aztán már mindenféle témákkal foglalkozott: szakmai ártalmak, munkahelyi bonyodalmak, orvosos történetek továbbra is, magánélet és tanulmányok. Az oldal statisztikáját tekintve a 10 legnépszerűbb bejegyzés a következő: Uvula, A vég, A csizma, A kirándulás, Hiába, Anat para, Örömhírek, A forrás, Kapcsolatok, Mindig tanul. Nos, az Uvula tetszett a legjobban az olvasóknak, ami Tilia anatómiai idétlenkedése és nem jött volna létre, ha Kacaj nem kommentel be egy korábbi bejegyzéshez, ami az ötletet adta az Uvula című aprócska eposz megírásához. Hozzám 2 bejegyzés áll leginkább közel A csizma és A kirándulás. Aki olvasta, tudja hogy miért.

És most nézzük, miket művelt Tilia 2010-ben.

Január-Február
Melózott. Semmi említésre méltó.

Március
Tilia létrehozza a blogot.
Zs. nővér földbe döngölős hatalmi játszmái.
Dr Cs.Zs kimegy Angliába.
Egyik kedvenc néni utolsó erőfeszítései, későn hívtak mentőt és elveszítettük.
Vérnyomásos problémák a szociban.
Jobb felső 5-ös régóta mozgott és eltávolítottam, begyulladt a helye.
Csekélyértelmű fiatal kolléganő érkezik a szociba.

Április
Tilia „Nagyágyú” lesz.
Megvonják az ebéd utáni sütit.
Zs. nővér további konfliktusok okozója.
Parlamenti választások, mozgó urna a szociban démens lakók részére.
Tilia Belgyógyászatot olvas.
D.E-nél házkutatást tartanak, mert a kolléganője H.B feljelenti e-mail feltörésért, amit nem követett el.
Zs. nővért áthelyezik.
Gyenge képességű kolléganő bénázásai.

Május
L. unokatesóm középsulis ballagása, rengeteg kaját küldtek velünk haza.
Tilia titokban az orvosira jár. Legalábbis a könyvesboltos úgy tudja.
Tilia betegkísérő lesz, később a „műtős személyzet”-et erősíti.
Topi haverkodik.
J.A elveszíti az apukáját.
Tilia barátokat szerez betegkíséretei alkalmával klinikai/ambuláns nővérek és mentősök személyében.

Június
Tilia bevállal egy külker levelezős melót, de megunja és kilép.
Tilia akaratán kívül megbántja a legjobb barátnőjét Misty-t, de kibékülnek.
Bugyuta kolléganőt D-t lehelyezik a konyhába kisegítői munkakörbe.
H.B és H.A hatalmaskodó játszmái.
Tilia elhatározza, hogy suliba megy.

Július
Tilia vesz egy hátizsákot, de előtte majdnem hülyét kap.
Tilia elutazik Aradra.
Tilia új nevet ad a blogjának.
Tilia elviszi a szomszédasszonyát a Carmen-ra.

Augusztus
A szociban nővérhiány lép fel.
F.E jóképű pasikat bámul, ábrándozik és kiábrándul.
Tilia és az idióta onkológus főorvos úr vitája.
Tilia ebben a hónapban olyasmikről ír, amiket később megbán, de az olvasóknak tetszik.
Tilia blogbarátokat szerez.
Tilia strandolni megy Momóval, aki átveri.
Tilia beiratkozik a Nővérsuliba, aggályai támadnak, de Actinomyces és Fuhur lelket öntenek bele.
Dr Cs.Zs életem doktora hazajön Angliából és eltűnik az egészségügy nagy zűrzavarában.

Szeptember
Tilia üzemorvoshoz megy, aki „egészségügyi szakmára alkalmas”-nak találja.
Tilia suliba megy és közben egy időre visszavonul a nettől.

Október
Misty vesz 2 anatómia tankönyvet Tiliának és mindkettőt kitárgyalják.
Tilia majdnem becsavarodik az anatómiától, miután az megjelenik álmában is.
Tilia 2 műszakot nyom le 1 nap alatt és nyilvános megszégyenítést kap cserébe a főnökétől.
Tilia rengeteget tanul.
Tiliát megalázza az orvostan.

November
Ismét nővérhiány a szociban.
Tilia okos lesz.
Tilia és Kacaj találkoznak és jóbarátok lesznek.
Tilia újra összejön Momóval.
Tilia elkezd félni az újtól.

December
Tilia utolsó erőfeszítései a suliban.
Tilia kalandja a csizmával, amit végül régi jó barátja A. kifizet helyette.
Tilia találkozik Savanyúcukorral.
A szociban átlagon felüli a halálozási arány és Tilia magát hibáztatja, de később megérti, hogy ez az élet rendje: megszületünk, élünk, meghalunk.
Tilia elkezdi kidolgozni a vizsgatételeket.
Tilia és Alba megbeszélik, hogy sohasem lesznek egymás betege: Tilia nem kerül intenzívre és nem Alba altatja el műtéthez, Alba pedig nem kerül betegágyra és nem Tilia lesz az ápolója. Értelme ennek: egyik sem szeretné, hogy a másik lássa őt szenvedni.

Tehát így telt el 2010, örömben és bánatban, de főleg örömben. Tilia ezúton szeretne köszönetet mondani a következő személyeknek: Kacajnak a barátságáért és mindenért, Actinomycesnek a bíztatást és a hasznos tanácsokat, Fuhurnak szintén a bíztatást és a lelki gondoskodást, Savanyúcukornak a megértést és a többit úgyis tudja, Bébnek a „litániát” és a többit ő is tudja. Az összes olvasónak köszönöm, hogy olvastatok engem, akik nélkül mindez nem jött volna létre.
2011-ben folytatódik tovább a történet, Tilia tovább kalandozik az egészségügyben és élményeit, gondolatait továbbra is megosztja veletek.
Boldog Új Évet és jó egészséget kívánok minden olvasónak.

Raktár

Tilia tegnap óta nem bír magával. Előszedte az összes sulis jegyzeteit, email-ben tanároktól kapott órai anyagokat, tankönyveket és kinyomtatta a netről a tételsorokat. 9 tételsor van, mindegyikben kb 30 tétel és minden tételsorból van írásbeli, szóbeli, gyakorlati vizsga. Tehát összesen 27 vizsga 3 év alatt. Tilia elkezdi összeszedni és kidolgozni azokat a tételeket, amiket már eddig megkapott vagy áttanulmányozott valamelyik órán. Van egy nagy piros lefűzős irattartó, ami tantárgyak szerint elkülönítve tartalmazza az első félév teljes anyagát. Az a második félév kezdetére üres lesz, mert Tilia vásárol 9 mappát és oda pakolja a 9 féle tételsor tételeit. Ha mindezt harmadév végén tenné, bizonyára hülyét kapna vagy elmenne az esze a nagy zűrzavartól, ami akkortájt várható lesz az iskolás bazárja környékén. Január 17-én kezdődik a második félév, addigra rendet kell tenni, de közben meló van ezerrel, meg van 4 tantárgy amit az oktatók nem hajlandók lezárni és beírni a félévi jegyet az e-naplóba. Meg ezek közül 3 egyáltalán nem írt még be egy jegyet sem, nemhogy a félévit. Ha a szavazás végére nem kerülnek be ezek a jegyek, Tilia sajnos csak később tudja majd közzétenni az iskolai előmenetelét jegyhiány-tanárhiba következtében és ezért minden olvasótól elnézést kér.

A főnök ajándékai

Tegnap nem volt bent a főnővér, de hagyott a nővérszobában egy A4-es borítékot. Tilia csak később bontotta fel, mert előbb a félőrülten viselkedő MRSA-tól fertőzött asszonykát pesztrálta, hogy fogja már be egy kicsikét, de nem járt sikerrel. Később megjelent a házigazgató úr, hogy meg van elégedve a nővér személyzet egész éves munkájával, a hűtő tetején lévő csomagok tartalmát osszuk szét egymás között, Tilia meg legyen szíves és nyissa ki már a borítékot, nem véletlenül kapta. Tilia még mindig nem érdeklődött különösebben, lement inkább 2 kedvenc nénijéhez a másodikra és útközben találkozott az új nénivel is és most már ő is Tilia kedvenc nénijei közé tartozik. Tilia az összes szocilakót szereti, a legkiállhatatlanabbakat is, de ez a három valahogy mégis kedvesebb neki. Utána végre Tilia erőt vett magán, felbontotta azt a szerencsétlen borítékot, hogy mi a faszt akarnak már. Nos azt akarták, hogy Tilia írja alá a mellékelt munkaszerződés 3 példányát, 1-et tartson meg magának, 2-t szolgáltasson vissza a Munkaügyi Irodának, ami a Személyzeti Osztály, vagy köztünk szólva Banyalak, ugyanis 2 udvariatlan, akadékoskodó, semmit sem segítő és semmit nem tudó idősebb méregzsák birodalma az. Valamint akarták még a borítékban, hogy szíveskedjek leírni a januári beosztást, ha további kívánságom van, forduljak a főnővérhez. Azonfelül köteleznek arra, hogy 2014. június 30-ig szerezzem meg a foximaxi szakképesítést az általam már megkezdett képzésben. A beosztás hagy némi kívánnivalót maga után, ugyanis minden van ott, mint az üres boltban, de fiz.szab egy sem, pedig kellene, mert Tilia szeretett volna elutazni egy kicsit szétnézni kis hazájában Magyarhonban, ami most a sűrű munkarend következtében kudarcba fullad.

Hiába

Kezdem azt érezni, hogy hiába ez az egész. 2 hét alatt 5 beteget veszítettünk el. Ebből 2-t Tilia állapított meg. Valamit nagyon rosszul csinálok, az most már biztos. A két halál amit Tilia megállapított, előre állapította meg. Tilia megmondta időre pontosan, hogy az a 2 beteg mikor hal meg és igaza lett. Az elsőt december 12 reggelére tippelte és aznap reggel fél 6-kor bekövetkezett. A másikat december 24-én estére tippelte, miután délután megnézte a beteget és az este fél 6-kor exitált. Mind a 2 beteg nagyon beteg volt már, szobanövényként éltek, hónapok óta szenvedtek, mert életben tartottuk őket ameddig lehetett és tessék. Hiába volt minden és Tilia meg a nagy eszével állandóan figyelgette őket, hogy mennyi a testhő, mennyi a pulzus, beszélt a beteghez, megitatta fecsivel és előre tudta, hogy mikor telik le az idő. Az utolsó pillanatnál egyik esetben sem volt jelen. Mire A. azt mondta erre, hogy ez a szakma velejárója, hozzá kell szokni, hogy nem minden esetben lehet segíteni, vannak helyzetek, amikor már nincs mit tenni, ne hibáztassam magam semmiért, nem tehetek róla. Másik barát idióta poénja erre: Dr Valkűr. És nem szégyell így beszélni. Később aztán bocsánatot kért.
Kobaknak akkor is rossz, hogy nem tudott segíteni, nem tudta megmenteni a két beteg néni életét. Hiába ez az egész komolyan. :-((  Nincs semmi értelme az iskolának sem. Minek tanulok? Minek, ha ez lesz? Lehet, jobb lenne, ha hagynám az egészet, úgysem vagyok jó semmire és ezt a blogot sem kellene írnom, úgysem kiváncsi rá senki. Főleg így, hogy Kobak ennyire balfasz. :-((

Karácsony

Évente egyszer, egy csodás téli éjjel, bűvös, titkos álmok suhannak a széllel! Mindenki házába boldogság költözik. Szívünk örömmel megtelik! Boldog Karácsonyt!



Kívánságok

Már 2 hete kaptam a felkérést Savanyúcukortól (illetve Álomtej), köszönöm szépen. Most van időm megírni a listát.
Tehát először is mindenképpen az egészség lenne a legfontosabb kívánság. Meg hogy az összes betegségekre legyen gyógymód és az emberek ne haljanak meg a betegségtől, hanem csak később végelgyengülésben vagy valami ilyesmiben. Kívánom, hogy legyen munkahelyem a szociban vagy máshol és a közeljövőben szeretném ha 2 régi elnyűtt, agyonhasznált melós nadrágaimat 2 szép tiszta új egyáltalán nem használtra kicserélné a szoci raktárosa Verona. Ha nem cseréled ki Vera még a héten, 8 napon túl fogsz gyógyulni! Kívánom még, hogy a suliban legyen már kész végre a diákigazolvány, amit nagy küzdelem árán végre sikerült igényelnem, de már 3 hónapja hiába várjuk. Azért kell, mert kedvezményes diákbérletet szeretnék, mert a teljesárú januártól drágább lesz, így is már 6ezerbe kerül és mindig fizetéskor jár le. Szeretném elvégezni a Foximaxi Képzőt, a nővérsulit, amire az összes szabadidőmet áldozom, legyen már értelme. Szeretném, hogy Momó be tudja fizetni az autórészletet meg a biztosítást meg a műszaki vizsgát és egész évben nyugta legyen tőlük. Szeretném végre leparkettázni a szobát, már 1 éve tervezem és még mindig nem volt rá pénzem elég. Szeretném még, ha Pepa végre hazamenne Debrecenbe, mert mindig Bp-n van, ugyanis ott tanul valami 2 éves felnőttképzésben. Azért menjen haza Debrecenbe, mert megígérte, hogy bemutatja a városkát. Szeretnék még hosszú életet magamnak meg az összes ismerősömnek. Szeretném még megszerezni az Ápolástan-gondozástan könyvet a suliba, ami éppen most megterhelő, mert drága, pedig  a napokban az összes könyvesboltok tele vannak, mint a déli busz és mégsem csökkentik le egy kicsit az árakat.
Most éppen ennyi jut eszembe, meg a világbéke. Még amit szeretnék kívánni: boldog ünnepeket és klassz új évet minden olvasónak. Mert ugye Kobak az ünnepeket a szociban tölti délutáni műszakban.
Aki még nem csinálta a játékot, szeretném ha ők is kivánnának ilyen listában: Misty, Béb, Kai, Mucus, B., Oximoron , Szandi, Toothfairy és Vadvirág.

Lehet szavazni

Tilia ma végképp túlélte a suli első félévét és nagyon meg van elégedve vele mindenki, de ő maga nem. Lehetett volna jobb is, de egy háromműszakos melóval nem könnyű. Nem tudja eldönteni, megossza-e olvasóival az információkat, hogy hogyan is teljesítette a teljesítenivalóját a suliban, ezért most mindenki maga döntheti el, hogy kiváncsi-e rá avagy sem. Oldalsávban lehet voksolni 2 hétig. Jó nagy baromság, tudom, de ha egyszer másképp nem megy. Tehát a lehetőség adott. Kis játék vagy ilyesmi. Kérem, szavazzanak. :-)

Szünet vége

Több mint egy hete kezdődött a szünet. Megint. Nem akartam, de sajnos nem tehettem mást, ugyanis nem volt lehetőségem írni, mert elutaztam. Elmentem Bp-re, utána meg itt volt Momó, meg ma suliban is voltam. Tehát mivel telt ez a több mint egy hét.
Sikerült végre megcsinálnom a felhős-kismamás szórólapot. Mindenféle marhaságokat kitaláltam, rajzoltam kávésbögrét, monitort, felhőt, gyümölcsöket, cipőt, ruhát, répát, vizes üveget, stb. és kaptam rá egy négyest. Megírtam a jog zh-t, de eredménye még nincs.
Megírtam egészségtan zh-t hármasra.
Megelőző orvostanon alaposan megalázott minket az oktató újfent. Elkezdte magyarázni, hogy az ő osztálya, most másodéves testvérosztályunk (ugyanazt tanulják, csak ők már másodikosok), hogyan áll mostanság tanulmányilag. Nos, ők annak idején 40-en kezdték a sulit elsőben, most 25-en vannak és éppen bukásra áll 5. Tiliáék 36-an kezdték, 3 kimaradt útközben, most meg éppen 4 áll bukásra Megelőző orvostanból, 1 anatómiából, 2 latinból és ők javító vizsgára mennek januárban.
Utána Tilia elhúzott Bp-re, ezúttal is volt egy hülye kalandja a vonaton, miszerint Tilia előkapta a hátizsákjából az Ápolási diagnózisok című tankönyvet és azt tanulmányozta. Mire a kaller meglátta és mikor Tilia menetjegyét ellenőrizte, megkérdezte, miért nem kedvezményes jegyet vált egy diák. Tilia suliba jár, de nincs diákigazolványa, mert hiába igényelte meg már 3 hónapja, még mindig nem csinálták meg, tehát nem tud kedvezményesen utazni. A másik meg, hogy Tilia nem az orvosira jár, ahogy azt a kaller elképzeli, mert már legyűrt egy egyetemet és az a bölcsészettudomány volt. Hháá. (Sokra is ment vele. Bhh..)
Miután Tilia túlélte a félreértést a vonaton, megérkezett Nyugati Pu-ra, ahol végképp nem bírta tovább, átment a közeli Center-be, hogy elmegy kétbetűs kitérőre vizeletürítés céljára, de sajnos az első szinten éppen takarították a mosdót. A második szinten dugig volt, végül a harmadik szinten volt egy szabad kishelyiség.
Később találkozott Álomtej doktornővel, körbejárták a karácsonyi vásárt és környékét kétszer, utána Álomtej a főnöke telefonhívására visszament az orvosi rendelőbe leváltani a főnökét, Tilia meg elbattyogott a metróhoz és meglátogatta Momót. Ott maradt Momónál és péntek este ketten hazajöttek Tiliához.
Ma Momó visszament Bp-re, holnaptól dolgozik. Tilia suliba ment, de nagyon nem volt már kedve hozzá.
Ezek történtek azóta, hogy megállt az élet a blogon. Ezen a héten a mai naptól Tilia nagyon szomorkodik, mert fél, hogy januártól lesz-e tovább munkahelye a szociban és fél, hogy mi lesz vele a suliban a 4 egész tudomisén átlagával.

Tisztelt Olvasók

Most egy ideig nem írok. Ma még megpróbálkozom betáplálni az agyamba az egészségügyi jogot, ha még fogékony lesz rá. Letelt az éjszakai műszak, kialudtam magam, de mégis azt érzem, sok ez már. Jobb lenne, ha holnap nem mennék suliba, csak a jog zh-ra, de sajnos a nagyon kedves osztályfőnök fenyegető email-je értelmében holnap a megjelenés kötelező. "Aki nem lesz ott, elégtelent kap." Jog az utolsó előtti órán van 16.35-től és addig bőven lenne időm még párszor átnézni, de nem, be kell menni 11.50-re és végigszenvedni azt a sok kifutott, lezárt jegyű órát, ahol már csak beszélgetnek és én hallgatom. Meg be kell adni a kismama napirendtájékoztatót is, ami nincs kész. Kedden aztán írok még egy etika, egy egészségtan és egy mentálhigiénia zh-t. Szerdán meg elutazom Bp-re és ott leszek a hét végéig. Tehát valószínűleg valahogy 20-a környékén leszek ismét gépközelben, mert nem viszem magammal a laptop-ot meg az USB netet sem. Addig türelem és mindenkinek kívánok kevés munkát, meg jó tanulást.

Időzavar

Tilia tegnap óta éjszakás. Tegnap este bement a melóba és útközben azt hitte, hogy kora reggel van, azért van sötét. Reggel, amikor haza indult, azt hitte, este van és azért van sötét. Amikor hazaért, meglátta, hogy 6 óra 40 az idő, kezd világosodni az ég és ő maga meg nagyon álmos, nagyon fáradt, pedig még csak reggel van. 1 óra hosszat még fent maradt, evett-ivott, átnézte a jogot, de nem lett okosabb, ezért lezuhanyozott és bemászott az ágyba, ahol néhány perccel később elaludt és valami bírósági tárgyaláson vett részt álmában, ahol ő volt a vádlott nővérruhában, fonendoszkóppal a nyakában és a következő etikátlan cselekedetekkel gyanúsították meg: ebédnél nem adott repetát a túlsúlyos cukorbetegnek, nem takarította ki a fentjárós beteg hűtőjét, elfogadott egy mézeskalácsos sütikosarat egy hozzátartozótól, paraszolvenciát fogadott el egy hozzátartozótól egy teljes ágyhúzásért. Hiába próbálta védeni az igazát, a bizottság meghozza a ítéletet: foglalkozástól való eltiltás. Mire Tilia felébred.

A csizma

Tegnap délelőtt Tilia végképp nem bírta tovább és elment a bizonyos belvárosi cipőboltba, hogy megvásárolja álmai csizmáját, megoldva ezáltal a csizma kontra ápoláskönyv kérdést. Igen ám, de Tiliának, mint tudjuk, nem való a vásárlás, ugyanis ismét egy nagy égés volt az egész, mint régebben a hátizsákkal meg sok minden mással.
Tehát Tilia mindenképpen tutira akart menni, lábára húzta a csizmákat, biztos jó-e a méret, aztán levette, visszavette amiben ment, bedobta választottját a kosárba és elbattyogott vele a pénztárhoz. Adta volna a kártyát, hogy fizet, mire a kasszás: „Csak készpénz!” (ú, baszki!) Erre Tilia elszontyolodott, megkérte a kasszást, hogy őrizzék meg számára az árut a pénztárpult alatt, mindjárt érte jön, csak keres automatát. Lógó orral átbandukolt a közeli szupermarkethoz, ahol ATM-en a felirat: „Nem üzemel”. Akkor tovább lógatta az orrát, elsétált a buszmegbe, megvárta a trolit, ami elvitte őt egy bankhoz, ahol az automata volt szíves kipréselni magából a bankjegyet, amit Tilia nagy örömmel fogadott. Amikor Tilia megfordult, Albával találta szembe magát (bővebb információ róla a lábjegyzetben), aki szintén az automatával kívánt üzletelni. Utána együtt mentek tovább, Tilia elmesélte Albának, hogy éppen most futja kálváriáját egy hőn áhított lábbeliért. Mire Alba elkísérte Tiliát a cipőboltba, együtt végigállták a sort. Akkor Alba* odébb tolta Tiliát és jó hangosan leüvöltötte a pénztárost, hogy mindenki jól hallotta: „Nesze, vazzeg, készpénz! Csizma a pult alatt! Talán hasznos lenne a bejáratnál egy felirat, hogy «Bankkártyát és utalványt nem fogadunk el!» Szégyen!” A pénztáros nem szólt semmit, elfogadta a pénzt, adta a csizmát és fura képet vágott. Kint Tilia félrehúzta Albát és sípcsonton rúgta, miközben így beszéltek: „Elment az eszed, Alba, mindenki hallotta! És ha odahívja a biztonságiakat?” „Nem hívta oda és au!” „Meg minek fizetsz helyettem? Kértelek rá? Visszaadom, pillan…” „Nem kell! Meghívsz egy gyros-ra, aztán kész.” „A csizma 10 gyros ára volt!” „Szard már le!”

* A. egy velem egyidős fiatal altatóorvos. A kapcsolatok című bejegyzésben már volt róla szó. Egyetem alatt ismertem meg az orvostudományi kar szakestjén és azóta jóbarátok vagyunk. A doktor úr magas, vékony, kék szemű, szemüveges, szőkésbarna rövid haja van és mindig vidám. A foga tökéletes, tavaly egyszer kifehéríttette a fogát és utána kijelentette, hogy soha többet fogorvost. Utálja ha esik a eső, ha kioktatják és a továbbképzéseket. Imádja a zöldalmát. Mindig szóvá teszi, ha a könyékig felgyűröm a pulóverem ujját, hogy mért nem inkább rövidujjúban vagyok.

Mostanságiban

Miután a hétvégén osztályfőnökünk ránk szabadított egy fenyegető hangú email-t, ami egy rohamléptekkel közeledő katasztrófa eljövetelét helyezi kilátásba, miszerint gondoljuk át az esélyeinket, minek küzdünk, megbukunk úgyis, az osztályban beindult a rinyamalom.

Azóta Tilia is raktárra dolgozik a szerencsés végkifejlet reményében. Kijegyzetelte a Megelőző orvostant (amiből holnap zh), egyszer elolvasta már a Jog-ot (amiből jövő hétfőn zh) és beadta a házidolgozatokat a Felhőcskés-kismamás kivételével (amivel nem jut dűlőre). Keresett egy cardio tankönyvet, átnézte a könyvespolcokat fentről lefelé és lentről felfelé, aztán közelebbről is tanulmányozta a rendszert. Előkerült egy nagy piros, de azon a felirat: Sebészet. Akkor feltúrta az egész szobát a Mindentudó Cardio Nagyokos után és győzelem. Utána szépen visszarendezgetett mindent a könyvespolcokra témakör szerint (orvosi, nyelvi, szépirodalmi, ismeretterjesztési, satöbbi), mint Rakodó Nagyanyó, aki beveti a vánkost.
Jó előre szóltak már, hogy következő félévben szükség lesz bizonyos ápolásos diagnosztika egészségügyi tankönyvre a suliba, ami tökéletes, ámde megfizethetetlen, ezért még vacillálok, hogy beinvesztáljak-e a csodakönyvbe vagy inkább vegyem meg a bundásbéléses csizmát, amivel már régóta méregetjük egymást egy belvárosi cipőboltban. Már kétszer majdnem magammal vittem a pénztárhoz, hogy hazajöhessen velem és együtt utazzunk a lábbusszal a fagyos téli napokon, mert ugye aki a hideget nem szereti, hóember nem lehet.
Mostanságiban meg tovább folytatódik a küzdelem a bennmaradásért a Foximaxi Képzőben. Tilia ma megskubizta a jegyeit az e-naplóban és a vérnyomása az egeket verte, amikor meglátta, hogy az átlaga 3,99 és ha valamit elszúr a véghajrában, akkor neki befellegzett, mert nem tudja fizetni a 4,00 átlag alattiaknak kötelező költségtérítést a következő félévre meg egyik félévre sem, az egyszer biztos. Sebaj, még van egy kis idő, hogy helyrehozza baklövéseit. Ha meg nem sikerül, akkor kár a gőzért és nincs szüksége rá a magyar egészségügynek.

Át kell gondolni

Tegnap előtt az egész osztály email-t kapott, ahol az osztályfőnök elmagyarázza, hogy aki nem adja be a felhőcskés-házikós kismamatájékoztatót, az elégtelent kap a félévre. Aki nem jelenik meg az egészségtan zh-n, az szintén elégtelent kap. Aki elégtelent kap, az szóban vizsgázik az összes egészségtan szóbeli tételekből. És 3 bekezdésben taglalja a levél, hogy gondoljuk át, érdemes-e folytatnunk ezt a sulit, megéri-e energiát fektetni a képzésbe, hátha nem bírjuk a tempót, stb. Az egész osztály csak az ő tárgyából áll rosszul, tehát mielőtt fenyegetőzne, nem kellene-e inkább neki fontolgatnia, hogy nem-e benne van a hiba. Mikor Tilia "kistanár" volt, minden tíz perc után megkérdezte a gyerekeket, hogy van-e kérdés és mehetünk-e tovább. Ha valami nem volt világos, Tilia tanárnő elmagyarázta még egyszer és sohasem volt semmi gond. Abban a gimnáziumban kb fél évet gyakorlatozott és 2 dolgozatot íratott, mindkettőnél a legrosszabb jegy a hármas volt, mert normális osztály volt és a tanáruk nyilván megbeszélte velük, hogy tanítási gyakorlaton leszek ott és próbáljanak együttműködni. Tilia mindig felkészült volt, vidám volt, voltak nyelvtani játékok meg beszélj a képről meg szövegértés és nem azzal foglalkoztak a gyerekek hogy mikor csöngetnek már ki végre, Tilia meg nem tojt be és nem félt a gyerekektől. Nem fenyegetőzni kell, hanem ösztönözni. Nem büntetni kell, hanem jutalmazni. Természetesen választott nyelv volt és nem kényszerítette őket senki, hogy muszáj ezt tanulni. Nyilván ezért figyeltek oda és nem baromkodtak az órán. Mióta Tilia eljött az egyetemről, egyáltalán nem dolgozott tanárként. Most meg mióta a szociban van, az egészségügyben érzi jól magát és nem vágyik a tanári szakmába. De ezt a nővérsulit elvégzi ígyis, úgyis, nem hagyja hogy lenyomja egy gonosz tanár és nem ijed meg a fenyegetőzéstől. Hülye lenne.

Mindig tanul

Misty tegnap megmondta, hogy ne vigyem túlzásba a tanulást. Valahogy túl kell élnem ezt a 2 hetet és utána végre mindenki fellélegezhet. Hétfőn lehet, hogy nem megyek suliba, mert nem akarom látni az elszúrt anatómia zh-t, mert valami a kifejtős résznél hibádzik, szerintem a falszerkezet rossz sorrendben van, mert nem figyeltem megint és a haemoglobinnál is valami nem jó. Kedden latinból írunk ismét, pedig már van 5 db jegyünk, most a szív részei lesz mint anat-ból volt, hátha ezúttal nem bénázok. Kedden lesz még Megelőző orvostan, félig ismétlés, benne kötelező védőoltások és a fertőző betegségek csoportosítása. Én mindenre gondolok, ezért én a betegségeket is tanulom, hátha megint belekérdez. Utána következő héten jog és felelősségtan meg betegek jogai meg örökösödés és gyerekek és nők jogai meg férfiak jogai meg kinek a kije, mit mondjon az orvos, mit mondjon a nővér és mit ne mondjon. Mit csináljon és mit ne csináljon. Néha nem értem az embereket, de tényleg. Van egy nő aki gyereket szeretne. De nem akar szülni mert fél hogy meghízik vagy valami. Mire felbérel egy rokont aki megszüli neki. Ilyenkor a nőből kiveszik a sejtet meg a pasijától is leveszik a sejtet, megtermékenyítik mesterséges úton és az így készült molekulát beültetik a rokonba, aki kihordja és megszüli, a baba pedig a rokon nevére lesz anyakönyvezve és hivatalosan ő lesz az anyja. És amikor megszületett a baba, akkor a rokon eldöntheti, hogy örökbe adja-e a biológiai szülőknek a saját gyereküket avagy sem. Mert megteheti, hogy megtartja, mert ugye ő hordozta és táplálta őt 9 hónapig és a biológiai anya meg hoppon marad és lehet pereskedni. Nem lenne egyszerűbb, ha a biológiai anya leszarja hogy meghízik, maga szül és majd utána foglalkozik az alakjával. A dolog érthető lenne, abban az esetben, ha a biológiai anya valami súlyos betegségben szenved és nem javasolt nála a szülés.
Meg hátra van még a felhőcskés napirend a kismama számára, amit 2 hét múlva kell beadni, de nem tudom mi legyen vele, mert sem időm nincs rá, meg nem is érdekel. Kellett nekem az igazgatónál panaszkodni.

A közeljövőben

Reggel óta esik az eső. Az eső. December 1. van és nincs hó, semmi hójel, egy hangyányi sem, ami arra utalna, hogy tél van. Eső van egyfolytában kora reggel óta és nem áll el. Északabbra meg hóban járnak bokáig. 2 hét múlva ne essen itt hó, mert elutazok.
Hétvégén reggeles leszek a szociban. Előre tudom, hogy valami gagyi ebéd lesz megint. Jövő héten meg éjszakába megyek, ismét lesz éjjeli őrjárat, jó társam lesz. Karácsonykor és két ünnep közt meg végig délutánba nyomom, tehát összesen decemberben 4 délelőtt lesz, ami azt jelenti hogy 4 napi kaját kell befizetnem és több lesz a műszakpótlék a sok délután-éjszaka következtében. Yipp!
A suli félév december 22-vel véget ér, utána legközelebb január 17-én kell menni. Suli második félévben gyakorlat is lesz és a héten megmondták a gyakorlati helyet. Nagyon nem örültünk a hírnek, mert a város meg a megye meg az egész ország legborzadályosabb klinikai részlegén kell letölteni a gyakorlatot, ami inkább büntetés lesz. Nem akarok oda menni! Neurológia Klinika Cerebrovascularis Osztály a negyedik emeleten. Ez a részleg nagyon szépen fel van újítva, tiszta, modern felszerelések vannak, szobák ízlésesen berendezve. Igen ám, de az összes nővér tiszta idegzsába, az összes doktor utálatos és flegma. És ami a legnagyobb problémát okozza, hogy meló az van bőven. A szoci ebből a szempontból egy tökéletes munkahely, mert vegyes az összetétel. Ott meg 100 agyvérzett beteget kell ellátni naponta. 100-at. Agyvérzetteket, akiknek a fél oldaluk béna vagy nem tudnak beszélni, nincs elég beteghordó. Ó, Istenem, könyörülj már rajtam csak egyszer! Mért kell nekem hülyét kapni, ahhoz hogy e-kategóriás nővér lehessek? Nálunk a szociban legalább segítünk egymásnak és segít a beteg is, és agyvérzett van összesen 12 a 153-ból. A többi vagy fentjárós, vagy izületes, vagy szívbeteg, vagy incontinens vagy időskori demenciában szenved vagy egyszerűen csak öreg és gyenge. 12 agyvérzettel elvagyok, mert minden emeleten csak 4 van. Neuro-n meg 100 van és van rájuk 2 nővér a női folyosón és 2 nővér a férfiaknál. Ó, borzalom. Nem megyek oda. Tegyenek máshova. Belgyógy-ra vagy Traumára vagy Fül-orr-gégére inkább. Nekem ez nem fog menni.
Hétfőn voltam a Szemklinikában, hogy vizsgálják már ki mi van, hogy elfárad a szemem és fejfájás kezdődik tőle. Nos, kivizsgálták és odamondogattak, hogy mért nem használtam a szemüveget, ha egyszer már évek óta kellene. Most még rosszabb lett és másikat kell csináltatni, amit most már legyek szíves kiváltani és viselni, ha jót akarok magamnak. A szemklinikában találkoztam egy ismerőssel, évfolyamtárs az egyetemről, ő éves kontrollon volt vagy min és megvártam. Utána eljött velem bizonyos általa kedvelt optikába és segített nekem megfelelő keretet választani. Ő már az egyetemen is szemüveges volt és állandóan hordja. Nekem nem kell állandóan, mert csak távolra nem látok jól. Olvasásnál nem kell viselnem. Már csinálják a szemcsit és pénteken kell érte mennem. Nem lesz könnyű hozzászokni. Nagyon fogom szégyellni magam miatta az biztos meg fura lesz, de lényeg hogy látok vele és nem romlik le még jobban a szemem. Néhány ismerősömnek és barátomnak már megemlítettem és mind azt mondták, hogy szarjam le mit szólnak mások, lényeg hogy lássak és akinek nem tetszik az bekaphatja.

Blogjáték

Horoszkóp: halak 
Születési évemben történt: 
 Felavatják a Szolnoki Papírgyárat. (2008. június 16-án végképp bezárt)
 Ronald Reagen nyeri az amerikai elnökválasztást.
 Elkészül a Discovery űrrepülőgép.
 Piaci forgalomba kerül az első Apple Macintosh számítógép.
 Los Angeles: nyári olimpia
 Szarajevó: XIV. téli olimpia
 Olaszország hivatalos államvallása újra a római katolikus lesz.
 Niki Lauda megszerzi pályafutása 3. Forma 1 világbajnoki címét a McLaren színeiben.
 Megjelenik Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című könyve.
 Niels Kaj Jerne Nobel-díjat kap monoclonális antitestek termelési elvének felfedezéséért.
Születésem napján történt: Irán offenzívát indít Irak ellen.
Ha nyernék a lottón: nyitnék egy kórházat.
Rossz szokás: gyanakvás
Koffein: naponta kétszer kávé formájában.
Színem: kék és fekete
Most van rajtam: fekete nadrág, piros polar pulóver, fekete zokni, laptop az ölemben
Háziállat: 3 db cirmos kandúrmacska
10 év múlva: 36 éves leszek
Legutóbbi pozitív élmény: megkaptam az elmaradt étkezési utalvány tömböt a melóhelyen. Yipp!

macsesz, monoclonalis antitest, Apple Macintosh

A vég

Múlt héten írtam Egészségtant. Zh a következő témákról szólt: drog, alkoholizmus, dohányzás. Akkor írtam Etikából is. Talán kezdeném a jó hírrel, hogy Etika hibátlan, méltán ötös. Egészségtan azonban, mivel a szerző nem járatos a témákban és egyáltalán nem mutat érdeklődést irántuk, hiába olvasta el a jegyzetet, halvány lila gőze sem volt bizonyos dolgokról, például alkoholizmus fokozatai és hogy ezek a fokozatok mi mindent csinálnak, főleg arányszámok. A drogos téma volt a legcifrább, ugyanis messzemenőkig kellett volna tudni, miféle szerek miféle kategóriákba tartoznak, milyen mennyiség milyen hatás, milyen összetétel, hogyan néz ki, hol lehet hozzájutni, stb. Nos én ezeket nem értem, nem látom az összefüggéseket, nem tudom követni. Meg bevallom, nem is érdekelnek az ilyen dolgok. Egyszóval Tilia Egészségtan zh-ja rendkívül siralmasra sikerült, amit egy nagy egyessel jutalmaztak. Egyébként a legjobb jegy a hármas volt. Rajtam kívül még 10 egyes lett a 32 fős osztályban és nyomatékosan kijelentette a tanár, hogy a zh-t nem lehet újraírni, nincs javítási lehetőség. Csakhogy ha valakinek félévkor valamiből egyese lesz, azt automatikusan kizárják a suliból és törlik a rendszerből. Ezért most baromi mérges vagyok és első gondolatom volt, hogy megyek az igazgatói irodába, de nem tettem mégsem, inkább ellógtam a többi órát. Itthon átgondoltam és az eredmény: hiába pofázok, attól nem lesz jobb. Ha egyszer nem lehet javítani. De komolyan. Hogy van ez? Ne már hogy nem értek valamit, nem tudom megírni és kicsapnak? Bassza meg, van egy csomó ötösöm. Ez az egy tárgy az, amit most az egyszer ha elszúrtam, már nem mehetek tovább? A többi minden más szart sem ér? Az egyetemen is volt mindig javítóvizsga. Ez meg csak egy kis hülye esti képzés.
Fogalmam sincs, mihez kezdjek. Nem hiszem el, hogy ennyi volt. Egy nyavalyás egyes miatt. És én mindezt egy három műszakos meló mellett csinálom (vagy most már csináltam). Nem értem. Meg hogyan mondjam meg a főnővérnek, hogy ez lett? Hogyan? Akkor már melóm sem lesz? :-(((

Ex volt

Momó meg én 2009 július közepéig voltunk egy pár. Akkor ugyanis összepakolt és visszaköltözött a szüleihez Bp környéki városkába. Azért ment el, mert nem tudott beilleszkedni a munkahelyén, nem érezte ott jól magát és nem szerette egyáltalán. Pakolás közben nem szólt hozzám, nem lehetett vele beszélni semmit, baromi mérges volt. 1 héttel később magyarázta meg a helyzetet. Azóta néha találkoztunk, de már semmi különös. Egészen mostanáig. Igaz, nyáron együtt nyaraltunk, strandon voltunk meg gyógyfürdőben, de közben elárulta, hogy volt valami lány, akivel szintén strandolt és haza is vitte magához, együtt aludtak. Abban az ágyban, ahol mi régebben... A lány Momó ingét viselte, csókot váltottak az ágyban, beszélgettek, de állítólag semmi több, utána csak aludtak egyet és reggel Momó elvitte a lányt a vonathoz. 3 hete Momó itt volt nálam, együtt aludtunk meg nem csak aludtunk. Most hétvégén is itt volt Momó és most meg végképp nem aludtunk. Filmet néztünk (Az igéző), utána összebújtunk és addig addig, hogy azon vettem észre magam, hogy Momó meg én egy szerelmi aktus közepén tartunk éppen. Történt ez szombat este. Utána megtörtént vasárnap éjszaka is kétszer.
Tudnivaló, hogy Momó 2007 szeptember 11-én egy kirándulás alkalmával hivatalosan eljegyezte Kobak-ot. Ez az eljegyzés azóta nem bomlott fel, mert Kobak a mai napig reménykedik abban, hogy eljön az idő, amikor Momó nem látogatóba jön, hanem örökre itt marad, ahogy itt maradt tavaly (egy hónapig). Tegnap megkérdeztem a jövőről, mire nem ígért semmit, csak azt mondta, nagy hibát követett el nyáron, hogy más lánnyal volt, ostoba volt, sajnálja és ne haragudjak és hogy abban biztos lehetek, hogy soha többet nem fordul elő. Én mégis szeretném, ha újra itt lenne és itt maradna velem, de nem csak pár napra, hanem egy életre, ahogy megígérte, amikor megkért és a gyűrűt az ujjamra húzta.

A kirándulás

Ma elutaztam Békéscsabára vonattal, mert oda volt megbeszélve találkozó egy blogtárssal.
A vonaton ismét történt velem egy hülyeség, ugyanis egy nő nem tudta eldönteni, hogy jó vonaton van-e, kérdezgették a többi utasok, hogy hova szól a jegye vagy hova akar utazni, de ő nem igazán tudta mit akar, mire átment a másik vasúti kocsiba. Odafelé útközben nem csináltam semmit, nem ettem, nem olvastam semmit, bámészkodtam kifelé az ablakon, meg figyeltem az imént ismertetett történést. Csongrád megyéből indultam, bizonyos városból (itthonról), tehát nem volt hosszú az út. Csorvás községben azonban a vonat megállt, állt a végtelenségig, de aztán csak összeszedte magát és végül aztán megérkezett Békéscsaba állomásra.
Dugig volt a vonat, mert csak 2 kocsival indult útnak, ezért aztán mindenki nyomult kifelé. Miután sikerült kikecmeregni a vonatból, átmentem az állomásépületen, sétáltam egyet Andrássy úton, bementem egy pékségbe, vásároltam egy vaníliás meg egy epres csigát, utána visszabattyogtam az állomásra. Ott a váróteremben leültem egy padra és a vaníliás csigát betoltam az arcomba. Közben azon járt az agyam, hogy biztos eljön-e, akire várok.
Eljött az idő, kimentem az állomásépület elé, vártam 5 percet és megjelent Száguldó Kacaj. Ő is korábban érkezett, és ő is elment sétálni valahova az állomás mögé a buszmegállóba. Miután ezt megbeszéltük, hátul kimentünk az állomásról Andrássy útra és sétáltunk kb másfél órát a városkában mindenfelé. Beszélgettünk is közben, sorrendben a következőkről:
 - magunk
 - állomásépület
 - vonatbéli, állomásbéli, áruházi és más nyilvános wc-k
 - blogok
 - Békéscsaba
 - más városok
 - Dr Cs.Zs
 - fogműtétek
 - sulik
Utána bementünk a Csaba Centerbe, ott sétáltunk tovább piros fotelekhez és ott leültünk. Közben tovább beszéltünk:
 - blogok
 - Savanyúcukor elmaradt pizzapartyja
 - Actinomyces és a szájseb
 - Misty rafinált ötletei
 - Ada
 - orvosos történetek
 - szoci otthonok
 - születési rendellenességek és fogyatékosságok
 - blogok ismét
 - történetek a nagyszülőkről
 - suli ismét
Kaptam Kacajtól egy Anatómiai kalauz című cd-t, feltelepítettem, kipróbáltam és látom, hogy nagy hasznomra lesz ez a kis program. Köszönet érte.
Nos, utána körbesétáltuk a Csaba Centert fel és alá, keresztbe-kasul, megbeszéltük mi nem kell nekünk az ottani boltokból, végül  kimentünk hátul a gyógyszertárnál és megkerültük az egészet. Ismét beszéltünk mindenfélékről és készítettem fényképeket telefonnal az ott látott dolgokról. Akkor visszasétáltunk a vasútállomásra, megvettem a jegyet haza, utána ismét sétáltunk egy kicsit, végül az állomás mögött odajött hozzánk egy fiatalabb személy, mire bemutattam Kacajnak, hogyan küldjük el udvariasan a pofátlan kéregetőt a sunyiba. Utána átmentünk a vágányokhoz, elbúcsúzkodtunk egymástól és mindenki ment a maga vonatához.
Kacaj nagyon kedvező benyomást tett rám, jót beszélgettünk, sokat nevettünk, kellemes a társasága, kedves, vidám és jól éreztem vele magam. Klassz napot töltöttünk együtt.

 A Micimackó szó alatti részt Kacaj meg én nem értjük


Ez meg nem tudjuk mit ábrázol


A kanadai bódé


Műemlék vonat az állomás mögött


Az állomásépület hátulja


Megúszta

Nos ma megtudtuk a múlt heti Megelőző orvostan és Elsősegély zh-k eredményeit. És a múltkori nagy cirkusz után a tanár nem javította azokat a kérdéseket, ahol a még nem vett tananyagból kérdezett. Tilia 3-ast kapott a Megelőző orvostan-ra és nagyon büszke most magára, mert ez egy felső kategóriás jegy a többiekéhez képest. Elsősegély meg hibátlanra sikerült. Jövő kedden Latin, amire nem fogok tanulni az biztos. 5 évig nyomtam az egyetemen, ennél okosabb már úgysem leszek.

Keringés, kockák és a kenyér

Ma a keringéssel foglalkoztunk Anatómián (mind a három órán). Múltkor már a szivet megtanultuk és ma szóban önkéntes alapon pár mondatban el kellett mondani, hogyan képzeljük el a szív működését. Mindenki lapít. Tilia különösen és a padtársa odamotyorászik. Végül aztán tanár körbepásztáz, mire az ablaknál a szempár megpihen egy éppen padtársnak latint magyarázó személy feje tetején.
 - Tilia!
 - Igen... (tovább pusmog a padtársnőjével)
 - Hogyan működik a szív?
 - Cor... izé, bocsánat!
 - Tehát, hogyan képzeled el a szív működését?
 - Am, a szív az mint egy műanyag vagy inkább gumi tartály, amibe felülről betöltik a használt vért, a tartályt középen megnyomják, alul kinyílnak a kisajtók és kijön a tiszta vér. (közben vihog az osztály) A jobb kamrából induló arteria vénás vért szállít a tüdőbe, tehát szén-dioxidosat, amit a tüdő tisztít meg és küld vissza a szív bal pitvarába, ez a kis vérkör ami a szív és a tüdő közötti útvonalat képezi a vér számára. A nagy vérkör meg a bal kamrából indul aorta formájában és a perif...
 - És ezzel kezdjük a mai anyagot. Tehát 2 vérkör van a...
Tanulság: soha ne magyarázz latint a padtársadnak anatómia órán, mert tutira felszólít a tanár.

Később Kommunikáció órán kockákat vagy négyzeteket kellett rajzolni, de nem tudtam követni az instrukciókat a térbeli elhelyezkedésüket illetően, ezért aztán lett 2 oszlopnyi egyenes és ferde négyzetem ötösével egymásra pakolva. A rajznak a következő címet adtam: Ha kockák közé mész, legyél te is kocka. Mint szociológiai irányelv.

Végül aztán ellógtam az utolsó 2 órát, hazajöttem és csináltam egy kenyeret kínomban. Vagy inkább cipócska, de gusztán néz ki. Éppen most sül. Holnap meg az egészségkárosításból írok Egészségtanból, de nem igazán érdekel a dolog, egyszer átnézem reggel. Etikát meg kölcsönadtam ma a nagy eszemmel és holnap abból is zh. Na, sokész!

A forrás

Tilia blogja 2010. március 13-án jött létre terápiás céllal Misty javaslatára. Misty egy olyan barátnő, akinél különbet lámpával sem találnék és nagyon hálás vagyok neki, hogy immár 15 éve tart a barátságunk kisebb-nagyobb megszakításokkal. Tilia sok problémát és élményt megosztott vele, főleg a 2009-es évben, ami talán a legpozitívabb év volt, rengeteg örömteli eseménnyel, sok baráttal, új ismeretségekkel, sok nevetéssel. Ezért kezdődött ezekkel a blog, mint kiinduló pontokkal. 2010-ben már nem igazán volt semmi vidámság: bajok, csalódások, bosszúság, kellemetlen élethelyzetek, nehéz döntések. De mindig velem volt Misty és ez a blog, ezzel együtt blogtársak, akik olvasták és olvassák beszámolóimat és segítettek kérés nélkül is. Álomtej (Savanyúcukor) a vidám történeteivel és pozitív energiájával, Actinomyces és Fuhur a tanácsaikkal és együttérzésükkel, Kai és Béb tanulási segítségnyújtással. Kacajjal folyamatban van egy hasonló tanulmányi segítség, amit előre nem kiabálok el. Jó döntés volt elindítani ezt a blog dolgot, mert így egy csomó klassz embert ismerhettem meg általa és köszönet illeti őket mindenért.
Miután minden olvasót megdicsértem, nézzük, hogyan találtak el ide a netezők, avagy miféle keresőkifejezésekre javasolt engem a böngészde:

diurna sanitaria (világos)
ziziamano blogspot (a manó továbbra is zizi)
fuhur és mindenféle (miután Fuhur kilinkelt, köszönet érte)
bárszékek kerékkel (az én bárszékeimnek nincs kerekük a konyhában és nem is akarok, mert jó nagyot lehetne esni velük egy rossz mozdulattól és irány a Trauma)
anatómia zh (van belőlük bővel mostanában)
arad (közeljövőben nem megyek oda, de kösz az ötletet)
az utolsó kenet (rég volt rá példa, utóbbi időben nem veszik fel nálunk a betegek)
betadine szájfertőtlenítő (helytelen kifejezés, Betadine általános fertőtlenítő szer, inkább sebre való, nem lenyelni)
beöntés (kellemetlen a betegnek, úgy mint annak aki csinálja, nem részletezném)
doktoros történetek (néha van, de már rutinszerű és majdnem mindig ugyanazok)
elszúrta a melóját (nem hibázhatok a munkámban, tehát a kifejezés átvitt értelemben helytálló)
fekvő bölcsességfog kioperálása (nem fekvő volt nekem, Cs.Zs életem doktora keze munkája volt a műtét, konkrétum hiányában Actinomyces-t kell megkérdezni mert az ő szakterülete)
latin nyelv (latintanár a szerző meg olaszos is, tehát nyilvánvaló)
megalázás (nővérfőnök és megelőző orvostan)

A héten pszichológiai esettanulmányokat kell gyűjtenem beadandó dolgozathoz Agresszió okai és kezelési módjai címmel, de fogalmam sincs hogyan kezdjek hozzá, ezért szerintem elhalasztom későbbre, messze van még a hónap vége, és inkább jövő keddi Egészségtan zh-ra tanulok kicsit.

A lázadás

Ma megírtuk a rettegett Megelőző orvostan zh-t. Rengeteget tanultam rá, elolvastam, kigyűjtöttem és kilistáztam a betegségeket, mint említettem volt. Mire ma a zh-ban: morbilli (kanyaró), varicella (bárányhimlő), tuberculosis (gümőkór), rubeola (rózsahimlő), parotitis epidemica (mumpsz), Lyme-kór... Na jól van gyerekek, én ezt nem csinálom! Komolyan most már! Nem is vettük még át ezeket. A gastro-os bajokat vettük, meg a légútit kezdtük el és arról volt szó, hogy abból csak a skarlát és a diftéria lesz. Mindent kivételt nélkül tudtam volna, ha kérdezi, de nem. Azt kérdezte, amit nem beszéltünk meg órán, még csak említés sem esett. Nos, miután mindenki a legjobb tudását beleadva valamit írkált meg karikázott (ugyanis teszt volt, meg egy kifejtős), nagyhangú osztálytársak közül kettő nem bírta tovább és szóvá tette a dolgot, hogy mégis mire véljük ezeket a kérdéseket az át nem vett anyagrészekből. Addig-addig, hogy elszabadult a pokol, hangos veszekedés vette kezdetét a tanárnő és a lázadó osztálytársak között. Mielőtt a tanár torkának estek volna, kimentek mindannyian (4 személy meg a tanár) és ott folytatták tovább a műsort. Végül aztán eldöntötték ezek a lányok, hogy az iskola igazgatónőjéhez fordulnak panasszal az igazukért az egész osztály érdekében és nevében. Természetesen jogos a haragjuk és a probléma is érthető, hiszen olyan anyagból kellene íratni zh-t, amit előzőleg a tanár órán lead. Én nem vagyok egy lázadó típus, ezért aztán tojom is le. A többiből úgyis négyes-ötös vagyok, tehát nem érdekel. Egyébként a múltkori koponya-gerinc-bordák anatómia zh eredményem négyes, mert os occipitale-t összetévesztettem a mellette lévőnek a latin nevével meg valamit nem fejtettem ki elég részletesen, mert éppen máshol járt az eszem. Mégpedig, hogy menjek már szabadságra egy kicsit pihenni.

Uvula

Kacaj ötlete nyomán készül ez a bejegyzés.
Tehát uvula az mi? Az egy testrész a szájban a lágy szájpad végén hátul. Közismert neve nyelvcsap vagy ínyvitorla. Kb egy lefelé lógó cseppkőre hasonlít. Szerepe leginkább a hangképzésben jelenik meg. Akinél a lágy szájpadnak valami baja van, például farkastorok vagy diftéria, ott a nyelés meglehetősen nehézkes, a beszéd dünnyögő izombénulás következtében. Előbbinél a kemény szájpad nem záródik rossz fejlődése miatt és hasadék marad, ettől mintha az orrából beszélne. Sebészi operáció szükséges. Szájsebészeti eset, Actinomyces jobban ért hozzá. Utóbbinál van az a membrán (tapadós fehér álhártya), ami a mandulákra és a garatba húzódik, gátolva a légzést és a végén ez a membrán megfojtja a beteget. Fül-orr-gége szakterülete.
Nos, asszem elég is lesz a bajokból, holnap úgyis megírom a Megelőző orvostant (benne többek között imént taglalt diftéria), hátha ezúttal nem kettes lesz és utána hadd felejtsem már el egy időre ezt a fertőző-járványos-halálos betegségeket, szépen kérem.
Egyébként visszatérve még az uvulához egy pillanatra... Kacaj megjegyezte, hogy uvula 16-szor remeg be "l" kimondása közben. Itt megemlíteném, hogy Tilia "l"-je igen hangsúlyos, de tisztán ejti. H.M a múltkor megjegyezte, hogy mintha minden "l" után egy "h"-t hallana ha beszélek. Meg minden "rh" "lh" betűkombinációt túllihegek. Na menjen a búsba a hülyeségeivel.

Ismét nővérhiány mega bünti

Elfelejtettem említeni, de H.M-nak helyrejött a könyökizülete, amit miszlikbe tört nyáron a szociban, így ismét munkába állt és ismét rengeteget hülyéskedünk együtt. Amint visszajött, G.A nőgyógyászati problémájával életmentő műtétre jegyeztette elő magát és ebben az évben már biztosan nem fog dolgozni. (Ó, kisanyám, ha nem pasiznál annyit 4 gyerek meg egy szuper férj mellett... és különben is elég öreg vagy már!) Topi meg állandóan fájlalta a lábát, orvoshoz fordult vele és kivizsgálások során a trombosis gyanúja beigazolódott. Tehát ő sem jön egy jó ideig. Múlt héten meg H.B leforrázta a karját otthon és harmadfokú égési sérülést szenvedett, tehát ő is táppénzen marad. Új kolleganőnk T.K aki az I-es Belről jött hozzánk, 1 hét után gastroenteritis következtében táppénzre kényszerült. Nem birta a gyomra a sebkezelést, gondolom. Mindezek következménye, hogy ma nővérhiány keletkezett a szociban, 7 ember kell minimum a házba, de csak 6 sikerült, ezért hetediknek betette J. főnővér, a helyettesét T.M-t, akivel a múltkor összeütközésbe keveredtek egymással az orvosiban. A másodikra tette, ahol bőven van meló és 3 multidecubitusos beteg kezelése. Nos, ez nem éppen T.M-nek bünti, hanem a társának a másodikon, aki ma idegzsábát fog kapni, mert T.M-nak csak a szája nagy, a szakértelme nem. Pelenkát sem tud felhelyezni a betegre, sem a kötözés menetét nem vágja... Szegény Dr Cs.G nagytudású kolléga, milyen jó volt neked a hétvégén, hogy együtt sebkezeltünk a másodikon és kész lettünk időre. Ma pihenek éppen, de ha hívtak volna, bementem volna, megmenteni Dr-t  az idegrendszeri problémáktól és T.M-t meg leküldeném a mosodába lepedőt számolni. Tegnap felajánlottam, hogy bemegyek ma, de kedvenc barátosném és kolléganőm H.M a deformált könyökével folyton "Maradjál már, múltkor is lebasztak, hogy bevállaltad a 2 műszakot egyben!" De még hogy, és J. főnővér akkor le is alázott az egész társaság előtt az osztályátadáson. Ezek után asszem csak akkor megyek be, ha behívnak és nem önként.

Szívás

Nyűgös vagyok és fáradt. Alig pihenek, mert állandóan melózok. Misty tegnap megkérdezte, hogy mikor nem melózok, mert észrevette, hogy nincs is olyan nap amikor ne melóznék. És a meló után tanulok is. De nagyon elegem van már. Mindenből. Novemberben 6 fizetett szabadságot írtak ki nekem. Csak. Még maradt kb. 12. Amit tutira nem fogok megkapni decemberben, mert megint óriás cirkuszok lennének miatta, hogy nem dolgozok, mit képzelek, más dolgom sincs, nincs gyerekem, dolgozzak csak, minek nekem a pihenés, fiatal vagyok, bírnom kell a munkát. Közben meg minden műszak végén érzem, hogy majdle szakad a vesém a sok emelgetéstől, forgatástól, alig tart meg a lábam, annyit megyek hogy kilométerpénz kellene. Jó ég! És melózzak csak és szólni se merjek, ó nem, tiszteljem az idősebb munkaerőt, ne szóljak be ha basztatnak és utasítgatnak. Fiatal nővér, nem ugrál, nem beszél. Kussol és takarodik a sarokba. Komolyan kezdem fontolgatni, hogy más helyet kellene keresnem. Valamelyik klinika, ahol legyek segédnővér vagy ilyesmi, de legalább nem szakadok bele.

Okosságok

Másról sem tudok írni, mindig csak a tanulás, a sebkezelések, a betegkísérős kalandok és más idiótaságok. Ezért most írok néhány egészségügyi meg egy-két bónusz érdekességet, hátha nem unjátok meg annyira az oldalt.

Egy 80 kilós ember csontváza 14 kg-t nyom.
Az emberi beszédhez 72 izom együttműködése szükséges.
Átlagosan 10 méter utat tesz meg a táplálék az ember szervezetében.
Az emberi combcsont erősebb a betonnál.
Egy átlagos emberi szem a szürke 500 árnyalatát képes megkülönböztetni.
Az emberi testben keringő vér kb. 1 perc alatt tesz meg egy teljes kört.
A koponya 29 különböző csontból áll.
Minden másodpercben 15 millió vérsejt pusztul egy ember szervezetében.
Az emberi test minden sejtjében kb. 180 cm hosszú a DNS spirál.
A rágógumit egy William Semple nevű fogorvos találta fel állkapocs erősítése céljából.
A szakács majonézzel fedi hibáit, az ügyvéd szavakkal, az orvos földdel.
A rulettkeréken lévő számokat (1-36) összeadva az eredmény 666.
Az ólatin nyelvben eredetileg csak 2 magánhangzót használtak.
A Pentium a gépedben olvad, nem a kezedben.
A Windows 2000 forrásszövege 29 millió sorból áll.
Eunix: egy töketlen operációs rendszer.
A kávéban  lévő antioxidánsok a szabadgyököket megkötik.

Most, miután kiszórakoztam magam, visszatérek tanulnivalóimhoz, hiszen hétfőn-kedden befigyel, fenyeget, gyilkol és nem kegyelmez az Adminisztráció, Elsősegély és Megelőző orvostan zh. Utána pedig karácsonyig még több száz oldalnyi csoda vár rám.

Panasz enyhítése

Nos, miután panasz érkezett, hogy az oldal háttere zavarja a kilátást, illetve belátást a szövegbe, igyekeztem orvosolni a problémát. Bízom benne, hogy a kezelés sikeresnek bizonyult és most már mindenki vidáman olvasgat a sorok között.

Estig tanul

Tegnap este felhívtam Veszi osztálytársnőmet, hogy mennyire van betojva a jövő hét elejétől és mennyit tanul. Veszivel jóban vagyunk szeptember közepe óta. Róla már beszéltem egy korábbi bejegyzésben, ő a házigondozó a nazarénusoknál. Egyébként nem apáca vagy hasonló, ha valaki azt feltételezné. Idősebb nálam vagy 10 évvel, de ki nem szarja már le, a barátság kortalan. Nos, felhívtam tehát Veszi-t és kiderült, hogy a Megelőző orvostan neki éppen kicsit meredek most, ugyanis a fertőző betegségek feléből írunk kedden. Ezekhez tartozik a szalmonella fertőzés, hastífusz stb. meg 2 óborzalom a skarlát és a diftéria. Én a magam részéről lerövidítettem a dolgot és írtam az egész sok-sok oldalnyi iszonyatból 12 oldalnyi vázlatot címszavakkal: terjedés, tünetek, lappangás, kezelés, megelőzés... Gondoltam hozzáolvasok a neten, de aztán meggondoltam, miután előhozott nekem "szép képeket", hogyan is néznek ki ezek a betegségek. Egyébként meg nem igazán értem, minek tanuljuk a legapróbb részletekig az olyan bajokat, amik ellen manapság védőoltás nyújt tökéletes védelmet. Következő kör volt az Elsősegély című tantárgy, amiből nekem papírom van, hogy elsősegélynyújtásból levizsgáztam, de sajnos az csak a jogosítványhoz volt elég. Most ismét előkerült, de ezúttal sokkal részletesebben. Ma este az Adminisztráció tudománya lesz a társam a konyhapulton és tanulmányozom ezerrel, hogyan lehet szabályosan megírni beutalót meg gyógyszerreceptet meg laborleletet, miközben az utóbbi időben ezeket az orvos maga csinálja és nem a nővér/asszisztens.

Műtünk?

Végképp el kell ismernem, hogy igaza van mindazoknak, akik azt mondják, hogy a fekvőbeteg ellátásban jobb meghalni. Mármint a beteg szempontjából. Ugyanis aki onnan kikerült eddig és ismerem vagy ismertem, mind egy szálig gallyra mentek. Nálunk a szociban az utóbbi időben voltak páran valamilyen okból kórházban az ellátottjaink/lakóink közül. Ők mind egy szálig nekrotikus vagy váladékozó vagy szörnyen mély decubitussal a sacrum vagy csípőtájon kerültek vissza hozzánk az otthonba. Természetesen naponta kezeljük őket, de tudjuk ám, hogy minden hiába, nincs értelme, mert ezek a felfekvések soha az életben nem gyógyulnak be. Olyan sebek ezek, amik sohasem zárulnak. Tudnivaló, hogy ez attól jön létre, hogy a beteg fekszik és nem mozog, mert nem tud vagy nem akar. Megoldás a megelőzés. Ilyenkor mindenképpen forgatni, mozgatni kell, kiültetni a székbe, stb mert az érintett részt, amin fekszik, nyomja az alátámasztás (mármint az ágy) és hámhiány keletkezik, aminek a végeredménye ez a borzalom. Ilyen kezelésekről írtam már korábban, hogy egy egész nagy doboz kezelőfelszerelés szükséges: kötszerek és vegyszerek. Kezeléshez át kell öltözni, kesztyű, orr-száj maszk, be kell mosakodni, a végén ki kell mosakodni, tisztára mint a sebészeten valami operáció. A kórházakban és klinikákban a nővérek nem ültetik ki a beteget a székbe, nem fordítják át óránként a másik oldalára és ők okozzák ezeket a súlyos sebeket. Egy ilyen seb látványra és szagra is iszonyatos meg fertőző is nagyon. Gyomor az kell egy ilyen kezeléshez, meg a kötelező biztonsági felszerelések. Ilyenkor néha eszembe jut, hogy miért vagyok én nővér és miért akarok én még nővérebb lenni a suli elvégzésével, ha ilyeneket kell látnom, hiába kezelnem, miközben tudom, hogy ez a beteg már tisztára szobanövényként él, vegetál csak, alig van életfunkciója, nem érez semmit, nem szól semmit, nem ért semmit és az értelme is gallyra ment. Ilyenkor már jobb meghalni.

A héten

Hétfőn megírtam egy anatómia zh-t ismét. Ezúttal a gerinc meg a koponya voltak a témák, mint korábban említettem volt. Most is elszúrtam dolgokat, például utólag jöttem rá, mikor már beadtam, hogy a koponyának csak a külső részét kérdezte, mire nekem megvolt az öreglyuk meg ékcsont és társai is, tehát mindenféléket írtam már. Jobb lett volna ha be sem adom, vagy beadom kitöltetlenül "Téli berek a nyomtatott betűerdőben" címmel és majd valamikor december végén írok egy normálisat. Legközelebb nem alszom el az anatómia könyvön, a legapróbb részletekig betanulok mindent és nem alszok egyáltalán. 24 órába nem fér bele naponta 8 óra meló, 8 óra suli, meg tanulás és alvás. Főleg amikor egy nap alatt többféléből kell zh-t írni. Tisztára mintha egyetemista koromban kizárólag szemináriumokat vettem volna fel és semmi mást. Mennyivel könnyebb volt akkor. Volt egy pár zh a szorgalmi időszakban, és vizsgaidőszakban kb 6-8 vizsga másfél hónap alatt, aztán kezdődött elölről. Itt a vizsgaidőszakban csak azok vizsgáznak, akik egyest kaptak valamelyik zh-jukra vagy kétes a jegyük és nem lehet egyértelműen eldönteni.
Nos miután elszúrtam az anatómiát, bealakítottam 3 db ötöst informatikából és ezt decemberben ismét egy három részből álló komplex zh-nál megismétlem majd. Azt követte szakmai angol 1 db ötös max pontszámú zh plusz pontokkal, ami már felér egy hatossal. Kedden aztán bekövetkezett egy váratlan, előre be nem jelentett Orvosi latin és naná, hogy ötös. Nehogy már egy magamfajta latin szakon egyetemet végzett személy bármilyen apró hibát ejtsen. Visszaadhatnám a kifogástalan tudást elismerő okiratot az egyetemnek, hogy bocs, de ezt nem érdemlem meg.

Előreláthatólag

A közeljövőben ritkán fogok majd írni, abban biztos vagyok, mert a múltkori bénázásom után kezdek félni. Itt a Megelőző orvostan című tantárgyról van szó, ami igyekszik megkeseríteni az életemet a betegségeivel meg a védőoltásaival meg a terápiáival meg mindenféle tanulnivalóival. Munka mellett nem könnyű egy ilyen nagy volumenű tudományt elsajátítani. Éjszaka vagyok kénytelen tanulni egyébként is, mert nappal vagy suli vagy meló. Ez borzasztóan megterhelő és kimerítő. Nem alszom eleget, nem eszek normálisan és nem is igazán tudok már odafigyelni mit is tanulok egyáltalán. Az én hibám, tudom, ha nem lennék ennyire maximalista és nem félnék állandóan a kudarctól, bizonyára tojnám is le az egészet. Az utóbbi időben fontosabb lett nekem a tanulás és oda összpontosítom a több energiát, de azért a munkámban sincs hiba. Kivéve természetesen rosszakaró, alattomosan fúrkálódó munkatársaimat a szociban, akik egyfolytában azon mesterkednek, hogyan túrhatnának ki a szociból, nehogy más okosabb legyek náluk.
Tehát muszáj összeszednem magam. Mindenképpen legalább négyesre kell írnom az elkövetkezendő zh-kat, meg kell írnom a beadandókat is határidőre. Én nem fogok tandíjat vagy költségtérítést vagy mit fizetni a következő félévben az biztos. És megbukni sem akarok.

Kedvező körülmények

Új órarendünk van a suliban. Megszűnt a Szakmai kommunikáció nevű tantárgy (semmi számonkérés, se beadandó, se semmi, fura, de mindegy) és befigyelt helyette 2 másik: Mentálhigiénia és Elsősegély. Ja, és ezentúl nemcsak hétfőn, hanem kedden is van Megelőző (megalázó) orvostan. Ó, hogy tegyem a tombolára! Így is megszenvedek vele és most meg duplán rám eresztik. Az Elsősegély meg nem szimpatikus, mert a tavalyiaktól hallottuk, hogy náluk 10 ember hasalt el Elsősegélyből, mire nem folytathatták a sulit. Nos, amikor a jogosítvány megszerzésén dolgoztam, én simán átmentem elsősegélyből, nem volt semmi gond, de itt ezek szerint valamit nagyon erőltet az a tanár, ha már tízen végképp elszúrták meg vele füstbe ment minden egészségügyi törekvésük a nővérré válás útján.
A melóban megkaptuk a novemberi beosztást mindenki (legalábbis Tilia) legnagyobb örömére. Minden kívánságom teljesült: kaptam fizetett szabadságot is párat és kérvény benyújtása ellenében az összes sulinapokat biztosítják számomra pihenőnapok formájában.
További jó hír, hogy előkerítettem a Gnatológiát, amivel nem sokra megyek, mert a fogakra koncentrál inkább. Megtaláltam még a Maxillofacialis anatomia című orvosi tankönyvet, amit tavaly vásároltam akcióban egy pesti orvostanhallgató ismerősöm részére, de szakirányt váltott és mégsem tartott igényt a könyvre, mire Tilia gondolt egy s mást az ismerőséről meg az idiotizmusról, bevágta a könyvet a szekrény aljába és rátett egy Monopoly-t meg egy doboz évek alatt felhalmozott befizetett villanyszámlát. Meg letöltöttem Kai-féle atlaszt a netről, de még nem néztem át rendesen. Szentágothai-t egy kicsit félreteszem most, mert túl sok. Azért a jó öreg Donáth Anatómiai atlasz meg tankönyv is mindig kéznél van, ennyi mindenből majd csak összejön az az ötös.

Maxillofacialis

Anatómia. Hétfőn ismét írunk. Ezúttal a gerinc és a koponya. Múltkor képek voltak a zh-ban, logikus lenne, hogy megint az lesz. Képek és állapítsam meg mi látható és hogyan működnek, meg mi mihez izesül. Na igen ám! Csak a koponya azért mégsem olyan könnyű az egyetlen izületével, mert minden varrat és apró részlet fontos. Hiába itt már Bosc Kobak latin nyelvtanári tudása. Úgysem tudom megjegyezni az a sok melyik mihez és hogyan fejlődik ki. Asszem van nekem valahol valami részletes tankönyv a témában meg a Gnatológia amit időszámításunk előtt szereztem be általánosan művelő vizsgámhoz egy orvostanhallgató ismerősömtől, de nem akarta visszafogadni, annyira megharagudott rá, így nálam maradtak mindketten (mármint a Gnatológia meg az a másik aminek nem tudom a címét, se hogy hol lehet). Orvostanhallgató régi gazdájuk azóta egyébként Belgyógyász. Borzasztó hideg van, nincs kedvem sehova se menni, se tanulni, csak egy jó meleg fürdővíz a kádban, puha paplan alá kucorodni és aludni az igazak álmát... Jól jönne most Dr Cs.Zs szájsebész, életem doktora, segíthetne rajtam, megírhatná helyettem anat zh-t, mert ő tisztábban látja a dolgokat. A gerinc az oké, értem a csigolyákat és tudom követni, de a maxilla meg cranium... Muszáj ötöst írnom. Nem szúrhatom el, mert átlagszámítás van az összes tárgyakból és aki félév végén 4,00 alatt teljesít az összes mindenségből, az a következő félévben tandíjat vagy költségtérítést vagy mit fizet. Én nem akarok fizetni semmit, de a sulit mindenképpen szeretném folytatni. És már Megelőző orvostanból van egy kettesem, amit nem engednek javítani, a következő zh-t kell jobbra megírni vagy januárban javítóvizsga. Ó nem, nehogy már, Kobak nem nyafog, nem adja fel egykönnyen! Nem fog ki rajta egy buflák pofa képe egy darab papírlapon. Összeszedi magát, megkeresi a baszott tankönyveket, betanulja, megnézi, megérti és ötöst ír belőle. A hideg pedig monnyon le!

Örömhírek

Nem írtam egy csomó ideig, tudom, de nincs is mért magyarázkodnom, ugyanis történt velem egy s más az elmúlt pár napban.
Kezdjük talán azzal, hogy a hétvégén ismét rengeteget tanultam. Hétfőn megírtam az Egészségnevelést és a Jogi ismeretet zh formájában. Utána még aznap (hétfőn) megkaptuk a kijavított Megelőző orvostan zh-t, ahol az eredmény siralmas az egész bandának. Bosc Kobak zh-ja is meglehetősen siralmas, mi több megalázó, ahhoz képest, hogy mennyit tanult rá. Éppen hogy átcsusszantam a 2-es szintbe, tehát 2-es lett a fenébe is, Megalázó Orvostan! Kedden estére kijavították a jog zh-t, amit előző nagy írtunk és e-mailben kaptunk táblázatot, benne az egész banda eredményeivel. Természetesen előzetesen mindannyian engedélyeztük a közzétételt. Nos, Kobak rengeteget tanulta a jogot és a számítógép segítségét is igénybe vette, Béb jogtudor személyében. És a végeredmény 70 pont 4-es.
És most váltsunk témát. Mi dolgom volt még nekem az elmúlt napokban. Momóval az utóbbi időben sokat tanácskoztunk mindenféle témákban, meg hogy 5 év az mégiscsak 5 év. Kiderült, hogy nyáron azzal a csajjal nem volt együtt, ruhában feküdtek az ágytakarón (nem is az ágyban a paplan alatt), meg hogy csak együtt strandoltak, utána a csaj azt mondta, hogy nem megy vonata, nem tud hazamenni, nincs hol aludnia és Momó ezért vitte haza magával, reggel meg a csaj elment a vonathoz és meg is szakadt a kapcsolatuk egymással, nem beszélnek. Momó meg bánja már az egész dolgot.

Tanulós nemalvós

Tegnap délutános voltam a harmadikon. Nem volt megállás, csőstül jött a baj ránk, de megoldottuk. Éjjel 11-kor értem haza, lefürödtem és ismét belevetettem magam a jog világába. Tegnap Béb felvilágosított bizonyos jogi kérdésekben, köszönet érte. Vannak minimum kérdések és azok alapján dolgozgattam ki a jegyzeteimet a tanár által email-en küldött óriás információhalmazból. 3 témakör: jogi alapismeret, polgárjog, büntetőjog. (Értelemszerűen ezek nagy vonalakban, nem mélyednek bele aprólékos részletekbe) Ezért aztán csináltam 3 kisfüzetet lapokra írt jegyzeteimből és így kb 20 oldalból megúszom mind a 3 témát és hétfőn megírom a zh-t és utána már csak harmadév végén veszem elő újra. Az a sok tanulás, jó ég. Hajnali fél 4-kor mentem csak aludni és délelőtt 10-kor folytattam tovább a tanulást. Most meg ismét délutáni műszak és éjszaka szerintem még egy kör jog. Holnaptól meg pihenek, se meló, se jog. Helyette egészségnevelés meg dietetika.

Ma

Ma 2-szer találkoztam a főnővéremmel, 2-szer köszöntem neki illedelmesen, mire ő nem vett rólam tudomást. De azért fél 10-kor valaki (ő vagy valamelyik helyettese) mégis engem küldött betegkíséretbe ismét. Ezúttal Trauma kontroll + rtg a Klinikában: röntgenasszisztens - kellemes modorú kortárs lány; röntgenorvos - fiatal kezdő doktor fiúcska, egy kicsit bénázott, de mégis nagy sokára megszületett a lelet; trauma orvos - középkorú stramm fickó; mentősök - idegenek és bunkók.
Ma eszembe jutott, hogy december végén lejár a szerződésem a szociban. Most, hogy a főnővérem valamiért megharagudott rám vagy nem tudom mi baja van velem, kezdek attól tartani, hogy nem hosszabbodik meg az a szerződés. Lehet, hogy decemberben álláskeresésbe kezdek elővigyázatosságból.
És most meg tanulom a jogot. Már tegnap elkezdtem, de most leírom magamnak külön vázlat formájában és azt tanulom meg.

Igazságtalanság áldozata

Igen, az vagyok. Ma 2 kedves kolléganőmet egymástól függetlenül kifaggattam, mit gondolnak a főnővér viselkedéséről a tegnapi osztályátadáson. Mindketten azt mondták, hogy szarjam le, melózzak csak tovább, van egy pár kavarós nővér, akik árulkodnak a főnővérnek összevissza kitalált és félig valós történeteket, mindig rászállnak valakire. Azt feltételezik (mármint a 2 kedves nővértárs), hogy valaki mindenáron rosszat akar vagy bosszantani, vagy J. főnővérnek tegnap rossz napja volt és engem vett elő, mert félre értelmezett valamit.

Nyilvános megalázás

Ma délelőttben betegkísérő voltam. 1.Bizonyos kórházba Parkinson-os kedvenc nénim hasi ultrahangra ment. A papírt belekeverték "véletlenül" a röntgenesekhez. De azért szóltam, hogy bocs már, időpontra jöttünk, lehetne hogy... Nos, így derült ki a dolog. Ha nem szólok, asszem még most is ott lennénk. 2.1-es rendelőintézet, bordasérült kontroll. Állapota gyógyult. Közben már megint láttam szörnyűséget, miközben várakoztunk ott a folyosón a Traumá-nál: 2 mentős érkezik piros ruhában, kerekes széket tol az egyik, benne egy igencsak nyurga, nyegle, vonagló-ágaskodó genetikai-neurológiai esettanulmány. Kb 20 körüli éves lehetett, úgy visított minden ok nélkül, mint akit nyúznak, rengett bele az egész folyosó meg az emberek húzódtak el a közeléből. Ja és mellesleg látványra is valami iszonyatos agyrém volt szegény. Korábban is volt már egy hasonló élményem, de akkor a trolin meg egyszer azt álmodtam, hogy van egy fiam, aki nem normális. Asszem ezek után már egyáltalán nem szándékozom gyereket vállalni, nehogy véletlenül valami ilyesmi bújjon ki belőlem mint életre szóló büntetés, mert 5 éves koromban óvodában felmásztam a szekrényre és levertem a lámpabúrát, ami miszlikbe tört.
Mikor a Traumáról visszaértünk a szociba, éppen kezdődött az osztályátadás. J. főnővér is ott volt. Nem akartam nagyon udvariatlan lenni, ezért nem másztam meg a sok láb között a nővérszoba végébe, hanem leültem az ajtóban a főnővér mellé egy üres hokedlifélére. Mire ő rám szólt, hogy üljek már szembe, hogy lásson engem. Akkor átültem a szemközti (szintén üres) nagyszékre. És elkezdte a monológját, amit minden délelőttös és délutános nővértársam hallgatott, de egyik sem szólt közbe és szót sem kért senki. Tehát mondta folyamatosan, miszerint ne legyek már annyira túlbuzgó, legyek tekintettel arra, ha a társam "beteg", ne szóljak vissza az idősebb kollégáknak, ne a sulis ügyeim legyenek a fontosak, szeretné ha ugyanúgy behívhatna bármikor ahogy tavaly is tette, stb. stb. Na most, bocsásson már meg a világ, de nem én voltam az egyetlen aki bevállalta szombaton a délutános műszakot is miután már lenyomta aznap a délelőttit? Nem H.K ajánlotta fel nekem a vasárnapi műszakcserét? Miért mondta nekem a főnővér nyáron, hogy maximálisan támogatja az iskolát? Most itt 2 lehetőség van: 1.főnővérnek rossz napja volt és ezúttal rajtam csattant az ostor; 2. valaki kavar ellenem a hátam mögött (lenne pár tippem, hogy kik).
Így is hülyére melózom magam, alig alszom, az összes szabadidőmben tanulok, nincs magánéletem semmi, alig van időm enni, lefogytam mint egy pók és alig állok már a lábamon. Mi több kell még? Egyébként meg tavaly ilyenkor 6 órában voltam bejelentve, tehát 8 órát melóztam, de annyival több pihenőnapom volt. És nem jártam suliba, meg nem tanultam éppen semmit sem. Akkoriban Cs.Zs doktor úrnál voltam sokat kontroll vizsgálaton, ami egy Betadine-os szájfertőtlenítés után kötetlen beszélgetésben folytatódott mindig. Misty barátném imádta is olvasgatni ezeket a történeteket ezen az oldalon.

Sikerült

Ma megkaptuk szemrevételezésre a kijavított Anatómia és Egészségtan zh-kat. Természetesen mindenki a sajátját. Az enyém egész jól sikerült. Anatómia ötös lett, másfél pontot veszítettem, mert elszúrtam a térdizületet, mint már említettem volt korábban. Egészségtan négyes, mert több helyre is keveset írtam. Ma meg este megírtuk a rettegett Megelőző orvostan-t, benne a fertőző betegséget meg védőoltások és megelőzés, stb. Amit elrontottam az a kötelező védőoltások gyermekkorban. Nem néztem át, mert alig volt időm, állandóan melóztam, ezért a zh-ban tippelgettem és bízom benne hogy a 2, 3 és 4 hónapos korban adandóhoz megfelel a diftéria, tetanus, pertussis... És miután ezeket leírtam, eszembe jutott a Kincskereső Kisködmön című ifjúsági regény, ahol "enim mucita" nyafogta állandóan a kislány az ágyban. Utána tudósfelismerés volt, hogy a mindenféle védőoltásokat, betegségeket, stb-ket ki fedezte fel.

Cirkusz

Ma 14 órát melóztam egyfolytában. Ugyanis délelőttös voltam hivatalosan, de 13.05-kor telefonhívás érkezett Vidi a délelőtti műszakvezető részére. H.B volt az (aki régebben betegkísérő volt, de átvettem tőle a pozíciót nyár folyamán, azért néha mégis helyettesít), általában goromba mint nővér és valószínűleg a magánéletben is az. Tehát H.B azt telefonálta, hogy az anyja H.A nem jön ma délutánba, mert hasmenése van és éppen most szúrt be neki egy B6-ot. Vidi felhívta a főnővért az információval. Főnővér baromi mérges volt, mert senkit nem tud már behívni délután 2-re, ha egyszer 1 órakor szólnak. Végül arra jutott, hogy az egyik mai délelőttös lesz szíves bent maradni délutánba 8-ig. Senki nem vállalta. Végül én felajánlottam, mire egyik kolléganő szívesen elcserélte velem a holnapi délutánját az én délelőttömmel. Ezért aztán maradtam és holnap meg megyek délutánba. Megelőző orvostant meg holnap és hétfő reggel leszek kénytelen megtanulni, fene essen már bele.
Tudnivaló, hogy H.A-nak minden valószínűség szerint nincs hasmenése. Az egyik okot mindjárt kifejtem, a másik meg az, hogy az egyik takarító a múlt héten véletlenül meghallotta, hogy H.A és a lánya H.B a folyosón arról pusmognak, hogy valahogyan megoldják a hétvégét. Többet nem hallott, mert nem hallgatózott, takarított tovább és eltávolodott a hallótávolságtól. Tehát ők ketten nyilván buliznak valahol, mulatnak vagy ilyesmi (egyébként is szoktak együtt ilyen helyekre járni). Talán ünnepelnek valamit.
Visszatérve az első okhoz, amitől sántít ez a hasmenéses história… „most szúrt be egy B6-ot”. Kérdés: H.B miért tart otthon piridoxin injekciót? H.B és H.A miért voltak együtt éppen akkor amikor H.A-ra rátört a szükségállapot? Miért nem H.A telefonált, ha egyszer neki volt a hasmenése és ő nem tudott bejönni a melóba? Szerintem ha valakinek hasmenése van, attól még beszélni tud.
Ja, és mielőtt elfelejteném, T.E ebéd közben rám rivallt, hogy ne szégyellem magam, hogy műszakcserére kényszerítem a holnapi délutános kolléganőt (akivel ma együtt melóztam reggelben), jöjjek csak be reggelbe holnap, ahogy hivatalosan beosztottak, ne variáljak, nincs gyerekem, mi dolgom van, nem kell nekem annyi alvás, stb. stb. Jól szájon kellett volna vágnom, hogy leszakad a feje, de nem tettem. Mi köze hozzá? Hagyjon már békén. Mért nem ő vállalta be a 14 órát ma, ha olyan nagy a szája és jöjjön ő holnap reggelbe. És különben is a holnapi műszakcserét, hogy inkább délutánba jöjjek, felajánlották és ne én kértem.

Bénázik

Rengeteget melózok és mellette tanulok is rendületlenül. Miután hétfőn sikerült elszúrnom az anatómia zh-t a térdizület mozgásfunkciójának bizonytalan ismeretével (merthogy az a következő fejezetben lesz), kedden aztán megírtam az egészségtant is és a nagy igyekezetben, meg egyik osztálytársnőm aki akkor éppen padtársam volt jól felbosszantott a gorombaságával… Tehát a héten 2 zh-t írtam és mindkettőnél valami hibát ejtettem. Meg az egészségtan egyébként sem igazán érdekes nekem, mert anélkül is ismerem már hogyan és mikor van a szűrővizsgálat meg mindenféle vizsgálatok. A nemzetközi egészségkonferenciák és hasonlók meg aztán végképp nem foglalkoztatnak. Utána aztán (még mindig kedd) megnézhettük a korábban írt orvosi latin zh-nkat és az eredmény nem lepett meg. Mert ugye latintanár lévén gáz lenne, ha akár egy vessző hibát ejtenék. Nemdebár? Tehát az angol és a latin kezdeti sikerek után most kezdődik a baj. Anatómia, egészségtan és jövő hétfőn megelőző orvostan, azon belül is fertőző betegséget és védőoltások. Már elolvastam egyszer, de nem szedtem még ki belőle a lényeget és megtanulni meg egyáltalán nem volt még időm. Asszem hamarosan nekilátok, holnap még tanulgatom, meg vasárnap is és hétfőn talán nem bénázok a zh-ban.

Mini zh

Tegnap végre megírtam azt a nyavalyás anatómiát az első bandával, hogy essek már túl rajta. Jól éreztem, hogy semmi Citológia, sem gerinc, viszont latin minden mennyiségben. És mégis Tilia volt akkora marha, hogy mindent betanult, mindent átnézett, kivéve az atlaszt. Hehh, és mi volt a zh-ban? Csupa kép. Nos, igen, Tilia tisztában van magával, az izületeivel meg pláne, ezért meg tudta állapítani miféle képződmények láthatók az ábrán és hogyan funkcionálnak ezek az ember karjában-lábában. Az első ábra viszont nem igazán ment, mert órán nem volt róla szó. Térdizület volt a képen, de hogy milyen izmok és inak hogyan és hova csatlakoznak, az szerintem egy későbbi fejezethez tartozna, de azért próbálkoztam. 45 perc volt az egészre (8 feladat-ábra-hogyan működik), de nekem már 20 perc után nem volt mit írnom. Attól kezdve egyfolytában azon járt az eszem, hogy mi van a térdben, amit még nem tanultunk részletesen, csak tippeltem így is, hátha elszúrtam vele az egész zh-t, biztos az a legtöbb pontot érő és én nem tudtam, nem néztem át, mert nem mondta...

Anat para

Donáth meg Tarsoly doktor urak tankönyvei tényleg nagyon rövidített kiadványok. A Tarsoly féle az meg olyasmiket taglal nekem ami pont nem oda való, hogy Citológia van éppen, mire behozza hogy fejlődési rendellenességek spina bifida (nyitott gerinc), luxatio coxae congenita (veleszületett csípőficam), pes equinovarus (dongaláb), cheilognatopalatoschizis (ajak-, állkapocs- és szájpad hasadék), stb. Bassza meg a kutya... Ó, meg kedvenc barátaink a kromoszómák meg az egyedfejlődés és utána folytatja a Szövettannal. Ó, Istenem, könyörülj már rajtam csak egyszer! De komolyan. Először tanuljuk már meg az összetételt és majd a végén, hogy az egészséges ember utódlása. Lehet, hogy mégiscsak a jó öreg agyonhasznált, félig megsárgult borzalomhoz kell folyamodnom, Dr Szentágothai 3 vaskos kötetéhez, hogyha azt akarjuk, hogy túléljem ezt a három évet.

Topi titka és a meglepi

Topiról már írtam korábban, hogy fura egy munkatársam ő. Maximálisan megbízik bennem és mióta volt az a sétálós-dumálós történet, mindenféle dolgokat megbeszél velem. Rájöttem ám közben, hogy valami jóbarátfélének tart engem és ezért a bizalom. Ma délelőtt ugyanazon az emeleten melóztunk és megosztott velem egy nagy titkot, amit senki másnak nem mondott el. Ez a titok csak a többiek előtt az. Semmi különös, arról van szó, hogy megüresedett egy állás az egyik családsegítő intézetben és ő azt megpályázta, mert mindenképpen szeretne szabadulni a szociból bizonyos rá nézve rossz szándékú kolleginák miatt. Én nem szólok bele semmibe, a viszony úgysem fog változni köztük, ezért tartom jó ötletnek, hogy vált. Jót téve ezzel elsősorban magának, nem áskálódnának ellene a rosszakarói a szociban és nem piszkálnák állandóan. Tudom, hogy a háta mögött állandóan téma a nővérek között Topi, de nem állok senki pártján és nem is keveredtem még bele, de nem is akarok.
Ebéd után az egész bentlévő személyzet felsorakozott a pénztár előtt, ahol élelmiszer-utalványokat osztogattak csaknem negyedhavi fizetésünk értékben. Naná, hogy én is türelmesen kivártam a soromat, ugyanis mindenkinek egyaránt kijutott a jóból, alá kellett írni, stb. Műszak után Ibivel elugrottunk a helybéli óriás hypermarket-ba, ahol annyi, de annyi cuccot felvásároltam, hogy alig bírta már el a kosárkám. 2 cekkerrel vánszorogtam haza. Útközben lerobbant a busz a forgalmi dugó kellős közepén, mert defektes lett a kerék és csomó ideig várni kellett, hogy hogyan tovább. De végül aztán kicserélték a kereket és tovább cammogott a busz vidáman a dugóban. Miközben ott szorongtunk, arra gondoltam, előkapom az egyik grillcsirkét, amit a hyper-ben vásároltam a pultnál, de aztán meggondoltam, hogy a buszon nem illik enni. Főleg nem mexikói fűszeres sült madarat.

Visszatekintés

szept. 9-12.
Éjszakai műszak L.E-val. Minden éjjel ügyeletet hívtunk különböző okokból: 1. magas vércukorszint 19,8 mmol/l; 2. daemens beteg kétszer paplannal együtt leesett az ágyáról; 3. épelméjű beteg wc-ről jövet megbotlott és bevágta a fejét az éjjeliszekrényébe; 4. görcsös hasi fájdalmak katéter elzáródása miatt. Mind a 4 beteget kórházba vitték, másnap reggel stabil állapotban, jókedvűen kerültek vissza az intézetbe.

szept. 12. napközben
Délután Momó bejelentette, hogy kb 1 hónapja a neten beszélt valami idegen csajjal, akit másnap meghívott a Dagály Fürdőbe Bp-n, utána hazavitte magához és együtt töltötték az éjszakát. Oké, hogy Momóval nem lakok együtt, nem a férjem, nem a szeretőm, de 5 éve ismerjük egymást, volt köztünk ez meg az, meg tavaly együtt laktunk 1 hónapig, de elszúrta a melóját és visszament Bp-re a szüleihez. De valahogy mégis rosszul esett, hogy egy másik csajjal volt. Nem tért ki részletekre és váltig állítja, hogy nem volt köztük semmi, csak egymás mellett feküdtek. Most higgyem el vagy ne inkább?

szept. 13-14.
2 pihenőnap és suli. Sz-n kívül lett még egy új barátom I. személyében, aki gondozónő a Nazarénusok idősek otthonában. Sulival minden oké, a legtöbb tanár elküldi e-mail-ben a tantárgya órai anyagát. Azt kell kinyomtatni és megtanulni. Illetve aki a gépen szeret olvasni és tanulni, az értelemszerűen… Tankönyvek: 1. angol: Nursing – első órán rögtön mélyvíz, kórház személyzete, berendezései, eszközei, személyzet feladatai (Tilia nyelvtudor, na meg a haladók, előnyben); 2. anatómia: mindenki maga dönti el, miből tanul, cél a sikeres vizsga (és zh-k) – én a magam részéről 2 féle rövidített Anatómiát választottam ki (róluk később bővebben). Egyébként birtoklom a Szentágothai féle Functionalis Anatomia 3 kötetét, de mivel nem az orvosira járok, asszem kihagyom.

szept. 15.
Betegkíséret.
1.Gastro. Krónikus székrekedés átutalva és otthagyva SBO-nak. Sikeres beavatkozások, mert másnap délután is folyt a betegből a… SBO-n épp a kedvenc ismerősöm volt szolgálatban dr Bűzbomba, aki mellesleg egy közepes madárijesztőre hasonlít és annyit dohányzik, hogy kifüstölné az egészségügyi minisztériumot is. Szerintem éppen ezért nem engedik a műtő közelébe vagy mert nagyon béna, meg hallottam is hogy eltiltották az operációktól szegényt.
2.Trauma. Gipszlevétel + rtg. Daemens beteg, pszichiátriai eset, kibírhatatlan hisztije Tilia kötél idegeit és birka türelmét is próbára tette, de a kötél ideg nyert.

szept. 16-17.
Délutáni műszak. Vidám baromkodások, munkamegosztás, pörgés meg pizzát rendeltünk, de titokban tartottuk.

szept. 18.
Pihenőnap. Délutánozás Misty-vel. Általános óta jó barátnők vagyunk. 2 óra hosszat marháskodtunk, megbeszéltük ügyes-bajos dolgainkat és megmutatta miféle olvasnivalókat böngészett a neten. Készítettünk közös képeket meg egymásról és amikor nem vigyorogtam, rám szólt, hogy „Gondolj a szájsebészre!” Hjahh, ő meg gondoljon a jóképű trolivezetőre meg ki tudja még kire szokott. :- )))

szept. 19.
Ismét pihenőnap. Tilia délután berúgott. Vagy inkább kirúgott. A hámból egy szintén bánatos barátnője társaságában egy színvonalas de megfizethető kávézó és bár elnevezésű helyen. A hatás nem maradt el: Tilia jókat nevetett (a saját poénjain is), utána fizetett, hazavánszorgott, otthon beült egy kád jó meleg vízbe 10 percre, kádból kimászott, törölközött, alvósba öltözött, fogat mosott, betalpalt a szobába mint tank, bezuhant az ágyba fejjel és rögtön elaludt. Másnap reggel arra ébredt, hogy már nem alszik és előtte valami nagy zabálásról álmodott. Mert az agyára ment a pia meg a röhögés meg a meló meg a suli meg Momó meg Cs.Zs a szájsebész… Tudnivaló, hogy Cs.Zs doktor úr befejezte tanulmányait Angliában és hazatért. További információ róla nem áll rendelkezésre.

szept. 20-21.
Vírusos torokgyulladás támadott meg. Háziorvoshoz mentem pár nap táppénzt kiíratni, ahol kiderült, hogy nem érvényes a TAJ-számom. De azért a táppénzt kiírta. Utána felhívtam J. főnővért, hogy nézzenek már utána, mi hibádzik a TB-vel. Nos, adminisztrációs hiba következett be, de a Magyar Államkincstár fizeti nekem mint közalkalmazottnak a fizetnivalót, hibát helyrehozták és minden a legnagyobb rendben.
Betegség ellenére suliba azért mentem. 3 db anatómia egymás után, ami megtette hatását: mindenkinek tele lett a nadrágja az október 4-i írásbeli számonkéréstől. Angolból kis zh-t írtunk a műtős személyzet témából.

szept. 22.
Ismét háziorvosnál voltam, lezárta a táppénzt, a papírt meg leadtam a munkahelyen.
Megkaptam az Anat könyveket is, de nem ment ám simán, mert Tilia mindig elszúrja és naná, hogy még egy ilyen könyvátvételt sem tud elintézni baj nélkül. Ugyanis Misty az utolsó pillanatban, előző este írt sms-t, hogy temetésre megy és mégsem biztos hogy oda tudja adni. Végül aztán mégis sikerült nyélbe ütni a tranzakciót. A könyvekre előre megkapta Misty a pénzt már korábban valamikor és ezúttal csak átadta azt a 2 izét, hogy hazajöhessenek velem. Egyébként jó választás volt mindkettő, mert az egyik ebben, a másik abban okosabb, rengeteget tanulok belőlük és nagyon boldogok vagyunk együtt.
Sz. (újdonsült sulis barátosném) meghívott magához ebédre, meg tanulni. Így aztán csomó mindenfélékről beszélgettünk. Aztán végre belekezdtünk. Nagyon nehezen indult ez a tanulós délután, nyögve nyelősen folytatódott, és pár óra múlva végképp kudarcba fulladt. Latinnal kezdtük. Csináltam táblázatot Sz-nek: miről lehet felismerni a hím-, nő- és semleges nemű főneveket a latinban, hogyan kapcsolhatók hozzájuk melléknevek, ezek hogyan néznek ki, milyen végződések, mivel és hogyan kell egyeztetni, hogyan működnek együtt és külön (természetesen a rendhagyó eseteket kihagytam). Itt egy kicsit azt éreztem, hogy nem igazán érdekli Sz-t a latin. Utána áttértünk anatómiára. A saját tanulási módszeremet kezdtem el. Ugyanis nálam a jegyzet csak címszavak, rövidítések, kulcsszavak halmaza. Semmi más. Ha lediktálja a tanár a magáét, akkor is. A könyv meg éppen elég sok információt közöl és én a jegyzet (órai vázlat vagy ahogy tetszik) alapján kibogarászgatom, aláhúzogatom benne, ami nekem kell. Nos Sz. mindenképpen kizárólag az órai vázlatokat szeretné bemagolni reménykedve egy kettesben. Egyébként neki vannak egy íróasztalon hegyekben kölcsönkapott fénymásolatok, jegyzetek, telefirkált ósdi könyvek bizonyos munkatársaitól meg mindenhonnan, de nem tudja miből érdemes tanulni, csak nézegeti, meg kezdek arra gyanakodni, hogy egyáltalán nem is érdekli Sz-t ez az egész. Át is gondoltam utána ezt a tanulósdit, hogy ha én ott próbálkozok, de ő tojik az egészbe, csak nyűg lesz magamnak és neki is, elvesztegetve egy csomó időt a nagy semmire. Az lesz a vége, hogy nem segítek, egyedül tanulok a konyhában, ahogy tettem azt évekig mióta itt lakom. Biztos van aki hülyének néz, hogy hogyan lehet a konyhapulton tanulni, de nekem ez válik be. A konyhapulton szét lehet pakolni (nyilván nincs rajta kaja meg semmi a világon), kényelmes a bárszék, jó a természetes megvilágítás a közeli ablak következtében… Mért kell nekem mindig segíteni. Egyszer az életben én is lehetek önző és csak magamra gondolok. És nem a bűbájos nővérke meg a jófej latin-olasz nyelvtanár, aki segít ha baj van. Ó, nem, arra ott a Nemzetközi Vöröskereszt.

szept. 23-25
Délelőttben melóztam és nem volt semmi különös.

szept. 26.
Alvás délig. Délután főzés: gyümölcsleves, rakott husi… Gyomorrontás.

szept. 27.
Angoltanár órán felolvasta a zh (műtős személyzet témaköre) eredményeit. Tilia ötöst kapott és egyáltalán nem örült. Ugyanis amikor kézhez kapta a papírt, rájött, mennyire ostoba, hogy apróságokat szúrt el.

szept. 28.
Megkaptuk az októberi beosztást. Minden kívánságom teljesült, amit az üzenő füzetbe írtam a pihenőnapokkal és műszakokkal kapcsolatban. Kiderült, hogy a főnővérem mégis díjazza, hogy suliba járok.
Kaptam munkatársamtól egy munkaköpenyt. Kényelmes viselet lenne, de túl hosszú (még nekem is, pedig nem vagyok egy apró termet), ezért aztán levágatok az aljából, fel kell szegni és máris tuti a melósfelső. Teljesen új, még senki sem hordta. Hosszán kívül másik probléma vele, amit nem lehet kiiktatni, hogy bal felső zseben a kék felirat egy közétkeztetési kft neve (mert ez itt nem a reklám helye). Nos én nem ott vagyok, de ki nem szarja már le mi van ráírva a zsebre.
Latinból zh-t írtunk és fogalmam sem volt semmiről. Azaz, hogy fel sem fogtam, mit is írok egyáltalán, de valamiket írtam azért. Anatómiai síkok és irányok a téma, feladat irányokkal: ellentétpárok. Talán, ha ott járt volna az eszem… Ugye, ugye, amikor a hóhért akasztják (vagy hogy mondják).

Újra itt

Tilia egy rövid időre elhallgatott, ugyanis mindenféle problémái adódtak az élet minden területén. Most valamennyire összeszedte magát, túl van a válságos időszakon és eljött az idő amikor végre ismét jelentkezik élménybeszámolóival és eszmefuttatásaival. Szeretné megköszönni a türelmet és hogy a távollétében is olvastátok ezt a blogot (mármint régi bejegyzések közti tallózás). Új design is létesült időközben, talán egy kicsit vidámabb és Tiliásabb így.
Nos, elevenítsük fel néhány szóval, ki is ez a Tilia nevű személy és hogyan jutott el idáig. Tehát… Az előző részek tartalmából vagy Emlékeztetőül… (ahogy tetszik)
Tilia egy nővér egy szociális otthonban, korábban közgazdasági középiskolában tanult, ott leérettségizett,de nem tetszett a szakma, ezért bölcsész irányba ment tovább, ahol az egyetemen rengeteg mindent próbált elsajátítani kisebb-nagyobb sikerrel. Végül miután átverekedte magát a sok-sok megpróbáltatáson az egyetemi közegben, sok-sok barátot szerezve, nagyon okos lett (vagy nem, de azért megcsinálta). Ezt a blogot más blogok olvasása után kezdte el, mert úgy érezte, mindenképpen jót tesz, ha kiírja magából az örömét-bánatát meg a világról alkotott véleményét, stb. Megírta, hogyan találta meg a tökéletes embert, élete orvosát, aki csak álomkép marad számára, mert elveszett valahol meg a srác mit akarna egy Tilia-félétől… Megírta még a terveit, meg hogy suliba ment, de mellette a munkát is folytatja… Aztán egyszer csak hirtelen akkora zűrzavar keletkezett az életében, hogy rendet kellett tenni a polcokon. Ez most sikerült. Időközben készített pár szavas jegyzeteket egy darabka papírlapra, hogy véletlenül se hagyjon ki semmit, amikor visszatér a blogjára és beszámol a távollétében történtekről. Ezeket most kifejti.

Lássuk, mi minden történt velem.

Az utolsó percig

Óriási baklövést követtem el azzal, hogy jelentkeztem a Nővérsuliba. Akkor biztos voltam benne, hogy bejutok és minden a legnagyobb rendben lesz. Jeleztem a főnővérnek is a továbbtanulási szándékomat annak reményében, hogy támogat majd. Az akkori lelkesedése most alább hagyott, nézeteltérések merültek fel a beosztásomat illetően, ugyanis „Ugye tudja, hogy a munkahely fontosabb, mint az iskola! Nem minden kívánságot lehet teljesíteni!” Nos, ez érzékletes volt. A munkatársak sem nagyon tolerálják, hogy iskolába járok. Piszkálnak vele és ha nem vagyok bent vagy elkérem magam hamarabb a suli miatt, rögtön beindul a rinyamalom. Bevallom, nekem a suli a fontosabb, mert nem érem be annyival, hogy ágyneműket cserélek vagy kaját osztok az osztályokon vagy betegeket kísérek az orvoshoz. Mindenképpen továbblépek, nem tehetek mást. És egy szép napon megoldom ezt a kérdést. Tudom, hogy így elveszíthetem az állásomat, vele egy csomó idős beteg ember ragaszkodását, akik szerettek, vártak, mindig örültek ha engem láttak és mindenért hálásak voltak nekem, mert ott voltam velük, vigyáztam rájuk és maga a jelenlétem többet segített nekik, mint bármilyen pszichiátriai kezelés.
Egy csomó marhaság történt velem a szociban, ami nagyrészt itt is dokumentálva van, a doktoros történetek mellett, hogy a Szájseben a tiszta ideg orvosbanda hogyan toporzékolt egymást gyilkolva a műtőben meg hogyan lehet hatékonyan gyógyszert íratni Dr Töklámpáéknál a I. Rendelőben…
Aki figyelmesen olvasta ezt a blogot az elejétől, nyilván észrevette, hogy van valami, ami állandóan jelen van benne. Ez a valami nem szakad meg és nem múlik el. Valaki hívja ezt állapotnak, jelenségnek, betegségnek vagy hülyeségnek, mindegyik esetben igaza van. Aki megtalálja a diagnózist, rájön, hogy az itt a motiváció. Ez a valami. Ha nem lenne, nem kezdtem volna írni ezeket a bejegyzéseket.
Most mindenki azt gondolja, hogy Tiliá-nak világfájdalma van, kellene egy nagy pohár víz a nyakába vagy egy orvos, amiért rohamléptekkel közeledő katasztrófa eljövetelét helyezi kilátásba, de ez nem ilyen egyszerű. Itt az az orvos sem tudna már segíteni.
Lehet, hogy tényleg megtörténik, hogy nem lesz több kaland az egészségügyben és nem lesz miről írni. Bízom benne, hogy ez nem következik be. Egyenlőre várok és mindenképpen beszámolok majd a fejleményekről, de addig is a türelmeteket kérem és még egyszer: ne haragudjatok. Ettől természetesen a blog nem zár be, csak szünetet tart egy rövid ideig, ameddig megoldom a problémákat, amiket okoztam magamnak. Tilia, a nővérke mindenképpen visszatér majd és az valami nagyon hosszú és velős bejegyzés lesz majd. Addig meg aki akarja, olvasgassa a régieket emlékeztetőül. Ja és köszönöm hogy várni fogtok rám. Már aki.