Mostantól egy darabig nem fogok írni. Olyan lelki fájdalmam van, hogy szeretnék most elbújni. Magamra maradtam a világban, ráadásul az egészet megette a fene. Nem ismertem fel, nem jöttem rá, hogy valami nagyon nincs rendben. Fogalmam sem volt semmiről, de semmiről. Mintha jól pofán rúgtak volna egy acélorrú csizmával. Azon gondolkodom, milyen értelmetlennek és üresnek tűnik egy magamfajta jelentéktelen személy élete az emberiség érdekeihez képest, hiszen az emberiség fájdalma sokkal nagyobb, mint az egyén fájdalma. Itt látszik, hogy még a kiegyensúlyozott lelkivilágú emberek is megtörnek, ha olyan hibákat követnek el, amik lehet hogy az életükbe kerülnek. Én valami nagyon súlyos bűnt követtem el, de nem tudom mi az. Ha ezt a valamit nem követtem volna el, Momó most itt lenne velem, szeretne engem és velem maradna az idők végezetéig. Én is tisztábban láthattam volna bizonyos dolgokat.
Mindenkinek szeretném megköszönni, hogy gondoltatok rám, velem voltatok a bajban és próbáltatok segíteni. De sajnos ebben a helyzetben nincs megoldás, nincs vigasz. Tilia balfasz volt és bebukta. Elszúrt valamit, anélkül hogy észrevette volna és elveszített mindent. Főleg az élet értelmét. Nem panaszkodom tovább, nem akarok senkinek a terhére lenni, ezért nem lesz a közeljövőben új bejegyzés. Vagy azért nem lesz, mert nem lesz életben aki megírja.
2 az 1-ben :)
3 hete
3 megjegyzés:
Kobak! Most ha mellettem lennél, jól megcibálnám a copfodat!Először is életben fogsz maradni,mert az élet értelméről nem tudjuk, hogy mi.Várni, várni, várni. Aludni, szenvedni,add át Magad a szenvedésnek, és azt veszed majd észre, hogy egy idő után már nem szenvedsz. Ez sok idő, nem múlik el egy két nap alatt! Te sokkal okosabb vagy, meg fogsz tudni birkózni a helyzettel. Olvass Coelhot, például a Veronika meg akar halni című könyvét.
Szeretettel: Judit
Momó levágta a hajamat már egy hónapja. És előző nap ezzel a csajjal volt. Nem akarok szenvedni, nem akarom folytatni. Olvasni akartam, néztem a mikrobiológiát és megláttam hogy diftéria és eszembe jutott hogy Momó segített tanulni a Megelőző orvostant és már megint sírtam. Nem értem, hogyan lehet ennyit sírni és hogyan lehet ennyire szeretni valakit.
Azért rossz ennyire, mert most megrendült az egész világod, és valami új kezdődik, amit nem Te akartál. Ez fájdalommal jár. Az élet gyakran helyettünk dönt, még akkor is ha nem akarjuk.Nem mindig derül ki, hogy miért.
Pussz: Judit
Megjegyzés küldése