Látogatóban

H.E-nak gallyra ment a térde. Tegnap előtt került műtőbe, ahol gerincbe érzéstelenítették, tehát ébren volt és hallotta, hogyan fűrészelik, kalapálják, ügyeskedik össze-vissza a beteg részeket és végig azon aggódott, hogy lesz-e még lába az operáció végén. Ugyanis nem látta az akciót, mert függönnyel elzárták előle.
Tegnap meglátogattam az Ortopédián, vittem Rákóczi túróst és sajtos tekercseket. Kerettel már tud járni, de fájlalja, katétere volt, amit tegnap vettek ki, hogy menjen csak ki a kishelyiségbe nyugodtan. Jókedve van. Pár hétig még táppénzen lesz, de alig várja már, hogy helyrejöjjenek a lábai.
Én ugyanabban az épületben voltam áprilisban tizen egynéhány napig, ahol Momó telefonon megtalált kétszer, megtiltották és hazavitették anyumékkal a mobiltelefont és minden este kibámészkodtam az ablakon a szemközti orvostudományi kollégium felé, hogyan esznek-isznak, mászkálnak ki-be az ottlakók.
Harmadik hónapja dolgozom ismét a "nagy kudarc" óta és még mindig nem találom a helyem kint. Hiába van felújított, mások szerint szuperotthonos, kellemes hangulatú, pozitív energiával feltöltött lakásom, nem érzem otthonomnak. Hiába birtoklom álmaim hűtőjét, nem gondolom hogy telepakolnám mindenfélével, úgysem fogyna el. Az egész mindenségben rossz dolgok uralkodnak, amiket pozitívnak kellene éreznem, de valahogy nem érzem pozitívnak. Ezek a dolgok: magány, egyedül, régmúlt idő, félelem, fájdalom, Momó nélkül, hiány, nincs, reménytelen, stb.