Üzemeltető: Blogger.
RSS

28

Tilia ma 28 éves. Igen. Nem öröm ez neki, mert öregnek érzi magát. Normális embereknek ilyenkor családjuk van, vagy legalább férjük vagy párjuk vagy normális életük. Nekem van saját felújított lakásom, rendes munkám, király főnököm, jó fej barátaim, 3 cirmos macskám és a hét végére a fürdőszoba is elkészül végre, tesóm egy csomót melózott vele, amennyire tudtam, segítettem neki és köszi szépen neki, hogy megcsinálja és tök jó lesz. Egy hete vagyok táppénzen, mert hurutos torokgyulladással melóztam a hónap eleje óta és felülfertőződött a szociban. Ma visszamentem háziorvoshoz és péntekig maradok. Hétvégén aztán megyek a melóba, már épp ideje lesz. Ma délután bemegyek a melóba, leadom a papírt és viszek be valami süteményfélét a nővérkéknek.

Segítségnyújtás

Csütin kezdődött. Kedvenc kolleganő L.E, akivel sokat éjszakáztunk együtt, sokat beszélgettünk mindenféléről, elmondta a lánya történetét, hogy azzal is olyasmi történt mint velem. Pasija volt, 1 év után a pasi kiment külföldre melózni és invitálta a lányt, hogy ő is menjen ki, lesz meló, lesz közös élet, stb. stb. Lány kiment, itthon hagyott csapot-papot, kint meg se meló, se lakás, se semmi és a pasi bejelentette, hogy van egy másik csaj és ne haragudjon, de jöjjön inkább vissza. Lány meg hazajött, itthon kiborult, dühöngött, szomorkodott és mivel előzőleg a pasiért hagyott munkahelyet, lakást, mindent veszni, kilátástalan helyzetbe került, szülei magukhoz vették és terápiára küldték. Tehát L.E az anya, kedvenc kolleganőm olyan ügyes terapeutát talált a lányának, hogy a lány 1 év alatt mostanra "tökéletesen meggyógyult és szívesen segít", valamint L.E elkísérne engem a tuti terapeutához, hogy engem is "kigyógyítson". Nos, csütin ez a lány Facebook-on bejelölt az anyja ismerősei közül engem és írogatott nekem. Igen ám, de nem gyógyult ki, illetve alapban félőrült a lány és nagyon hasonlít a stílusa egy bizonyos vagdalkozó, goromba, neveletlen, trágár útszéli szajha dumájához, pont olyanéhoz, mint akire Momó lecserélt engem. Viszont ez nem ugyanaz a csaj, hanem a kedvenc kolleganő lánya. Na, péntek estére akkora cirkuszt okozott saját maga, az anyja és én köztem, hogy ó borzalom. Annyira, hogy úgy döntöttem, L.E-vel nem szeretnék többet beszélni, sem együtt melózni, sem semmit. Így kell ezt csinálni. És az ilyen hülye idióták a normálisak.

Elfoglalt

Tilia a napokban éppen nagy munkálatokat folytat a fürdőszobája felújításán a tesójával, valamint baromi sokat melózik a szociban. Ezért szíves elnézéseteket kéri. Egyébként a fürdő előreláthatólag nagyon király lesz.

Minden oké

Tavaly azt mondták, hogy ne aggódjunk, 2012-ben nem lesz gáz. Most meg lehet, hogy villany se. Melóban épp arról mennek a találgatások, hogy mi jöhet még. Mióta átszerveződött a szoci, a nővérkék fizetését bruttó 15 ezerrel megemelték, elvették az étkezési jegyet, cserébe fele annyi az ebéd díj és kétszer akkora adag kaját adnak a menzán. Az én beosztásom erre a hónapra egy óborzalom. Mind reggel. Semmi műszak, se délután, se éjszaka. De nem csak nekem van így. Így aztán nekem csak a betegkíséreti pótlék és az ágy melletti pótlék van. Néha azért bevállalok egy kis mosodát szennyest válogatni és tisztaruhát felhordani, szétosztani a három emeletnek a raktárakba. Január óta meg az összes dolgozó és beteg a szociban meglehetősen kedves velem. Mindenki normálisan beszél, nem piszkálnak, nem ugráltatnak, nem gorombáskodnak, békén hagynak, segítenek és segíteni akarnak. A nővérkék meg különösen. Segíteni akarnak. Elhívnak a városkába kávézni, vásárolgatni, bámészkodni, dumálni, magukhoz, dicsérgetnek hogy mennyit melózok és mennyit vállalok és már baromira unom az egészet. Amikor meg volt normális életem, kapcsolatom, stb, mindenki tojt rám, mindenki piszkált, mindenki kerülte a melót, helyettük dolgoztam, most meg hogy én milyen fasza gyerek és nővérke vagyok. Na menjenek a hóviharba.

Normális?

Hajnalban -12 fok volt a hőmérséklet. -15 a hőérzet, mert egy kicsit fújt a szél. A medve előjött, nem látta meg az árnyékát és nem ment vissza a barlangba. Tehát nem lesz 40 napig hideg, csak egy pár napig. Viszont esni fog a hó. Holnap este kezdi és 30 cm magas lesz. Délután fél 3-kor -4 volt a hőmérséklet az utcai hőmérőkön a városkában. Ki érti a miniszoknyás lányokat nejlon harisnyában mászkálni kiskabátban sapka nélkül? Nooormáális? A fiziko-s csaj javasolta, hogy áthozza a szomszéd emelt szintű idősotthonból a gépet hozzánk a szociba arra az időre, ameddig a kezeléseket lefolytatja a szocis betegeknél. Mire a házigazgató leüvöltötte, hogy nem, majd a szocis nővérkék áttolják kocsival a betegeket a fiziko terápiára, nehogy már áthozza a gépet, mit képzel. Mint már kérdeztem: nooormáális?
És még egy valami, ami nem normális. Kolleganő. 1 év alatt havonta pár napra táppénzre ment a pajzsmirigyével. Háziorvosa ugyanaz, mint nekem. Nagyon rendes pasi. Mármint a doktor. Bizonyos idő után már nem írta ki a pajzsmirigyével, mert szakorvosi kivizsgálásra küldte, ahol megnézték gépekkel, megszúrták, mintát vettek, stb. és kijött, hogy a kérdéses szerv tökéletesen jól érzi magát, köszöni szépen, vidáman dolgozik ahogy kell, hagyják békén a hülyeséggel. Ezért aztán kolleganő begorombult, elkérte dokitól az összes papírjait és átjelentkezett velük a szocis háziorvoshoz, akiről már előző bejegyzésben írtam egy rövidet. Az az "orvos" (aki mellesleg sok száz beteg halálát okozta már az ostobaságával, együgyűségével, lelki nyomorával, stb) pedig elküldte ismét kivizsgálásra, ismét beigazolódott a pajzsmirigy kicsattanó egészsége, ezért tovább utalta leszázalékolást kezdeményezve szakorvosi papírokkal bizonyított pszichiátriai okokra hivatkozva, amik minden ellentmondást kizárnak. Egyébként december óta nem dolgozik, nincs beosztása és minden valószínűség szerint a történet nem pletyka.

Az orvos

Gondolkoztam, hogy betegyem-e egyáltalán ezt az orvostudományi bejegyzést a szoci háziorvosáról és azokról a "kedves" dokikról, akikkel az utóbbi időben dolgom volt betegkísérések alkalmával. Mégis úgy vagyok vele, beteszem, mert szerintem nekem van igazam és nem azoknak az orvosoknak, akikről a bejegyzés szól.
Most szeretném megkérni azokat az olvasóimat, akik orvosok vagy orvostan hallgatók vagy orvosnak tartják magukat vagy orvosrajongók, orvosfeleségek, stb., hogy innentől ne olvassák tovább ezt a bejegyzést az nagyon valószínű nézeteltérések miatti konfliktusokat, vádaskodásokat és veszekedéseket megelőzendő. Köszönöm szépen.
Nos, tehát. Van az intézetünknek saját háziorvosa. Ötvenes hölgy. Rosszul öltözött, mogorva, nem beszél a betegekkel, nem vizsgálja meg őket, mindent magától tud és egyáltalán nem szimpatikus. Hétfőtől péntekig melózik, hol délelőtt, hol délután. Tartozik hozzá egy Vizitfüzet, amibe az osztályon dolgozó nővérkék az észleléstől számított max pár órán belül beírják azokat a betegeket, akiknél egészségügyi probléma lépett fel. Természetesen, ha sikerült megoldani, akkor nem írják be. Példa: X.Y oedemás a lába. Példa 2: V.W hasmenés, nem múlik gysz-re, se diétára. Doktornő a beírt betegeket egy asszisztenssel megnézi. Fontos szó itt, hogy Megnézi. Nem vizsgálja meg, csak megnézi. Odamegy a beteg a rendelésre, elmondja a panaszát, nézik egymást és az orvos valamit mond, aztán a beteg kimegy. Fekvők esetében az orvos megy oda a betegágyhoz, asszisztens bemondja neki: ő X.Y, oedemás a lába; mire orvos valamit mond, megfordul és távoznak. A legsúlyosabb hibáit sorolom még fel:

   Beteg tünete, panasza          Nővérke dg       Orvos dg        Orvos th         Helyes th lett volna
      dagad a láb                         oedema              oedema              -                 vízhajtó + kálium
     nem szűnő hasmenés          fertőzés         gyomorrontás      Carbo           Fertőző-re beutaló
fájdalmas képlet a derékon      tályog                 orbánc          Bőrklinika            Sebészet
nem szűnő köhögés               szív oedema         nátha               kanalas           Kardio beutaló

És amik a betegkíséretek során előfordultak. Itt fontos tudnivaló, hogy Tilia nem orvos.
1. 93 éves mami. Pelenkát visel incontinentia miatt. Nem érzi, ha pisilni kell. Pelenkát kell javasoltatni. Mire felhívják telefonon Neuorológiát, aki közli, hogy menjen be a beteg. Tilia beviszi a mamát a Neuro szakrendelésre, ahol leüvöltik, hogy mit képzel egy ilyen idős nénit felcipel a másodikra kerekes székben, mért nem lehet telefonon intézni. Nem ők mondták a telefonba, hogy be kell vinni a beteget, hogy lássák tényleg incontinentia van-e mert ők csak úgy nem írnak fel pelenkát egy 93 éves személynek. Azóta Tilia nem vállalt be ilyen pelenkás esetet kísérni.
2. A tályogos mami. Tilia előre érzi, hogy baj lesz. Látta a beteg derekán azt az izét, és tudja, hogy az ott egy jól kifejlett tályog bébi, dugig trutyival és jelzi, hogy inkább a Sebészet lenne a helyes irány. Mire leüvöltik, hogy fogja be, az orbánc. Tilia szépen elviszi a beteget a Bőrre, ahol leüvöltik, hogy minek hozta, van elég dolguk, az egy tályog, ne szórakozzon már, milyen hülye háziorvos van, stb, menjenek a ....-ba. Tilia nagyon udvariasan engedélyt kér, hogy utalják már át a Sebészetre, mert ő jól tudja, hogy oda tartozik a beteg, mire ismét leüvöltik, hogy milyen hülye, kap beutalót, elküldik a ...-ba és bemennek vihogni. Tilia otthagyja a beteget a Sebészetnek, elbúcsúzkodik és visszamegy a szociba, mert lejárt a munkaideje, jelenti a dolgot és ismét leüvöltik, hogy miért nem a Bőrre vitte, mert az orbánc. Erre Tilia megelégeli és hazamegy. Egyébként a tályog és az orbánc nem egyforma.
3. Tilia beteget visz felvételre Klinikába szívműtétre. Otthagyja, mert tudja hogy még órákig ott lesz a beteg. Másnap telefonálnak a Klinikából, hogy a beteg exitált a műtét után aspiráció következtében. Később Tiliát elveszik, hogy ő vitte be a beteget, ő okozta a beteg halálát. Miközben valójában az altatóorvos hibázott, mert a sikeres operáció után nem ébresztette fel a beteget, aki álmában hányt egyet, de mivel hagyatt volt, visszanyelte és kampec lett.

Somnolens

Tilia alszik. Bármikor. Álmos. Mindig. Ez az állapot kb október óta fennáll. Kávéra nem szűnik. Sem semmi másra. Kiváltó oka valószínűleg a sok gyógyszer amiket szed a depressziójára szakorvosi rendelvényre. Tanulni is alig tud, ezért volt az előző félév eredménye gáz. Tegnaptól önkényesen megfelezte a gyógyszeradagot, mert unja már, hogy állandóan aludni kell. Inkább lesz depressziós és inkább szorong, mint hogy állandóan álmos legyen és azon aggódjon, nehogy elkéssen valahonnan, nehogy elaludjon a melóban vagy a suliban, mert a végén még kirúgják. Viszont nem valószínű a gyógyszercsökkentés sikere, mert attól függetlenül fennáll a további álmosság lehetősége. Minden bajnak okozója Momó. Ha ő sem egy mocskos genyóláda, nem lesz baj, nem kell gyógyszer, stb. stb. De ezt már nem lehet helyrehozni sehogy.

Félév eredménye

Hát igencsak rosszul sikerült a múlt félév a suliban. Inkább mondhatni: óborzalom. Oka a három műszakos meló, piszok disznó oktatók a magas mércéikkel meg a sok-sok gyakorlat a sulinapok délelőttjein. Leterhelt nagyon. Kár nevetni ezen, hogy ja mások megoldják. Meg baromira szar kedvem volt egész évben, tehát hogy a fenébe legyen jó eredmény a suliban. Következőben próbálok több időt szánni a tanulásra, de azért nem rúgatom ki magam a melóból a Foximaxi Képző miatt, az biztos. Viszont mindenki köteles tandíjat fizetni félévente. Tehát nincs tétje a tanulásnak, mert mindenki ugyanannyit fizet.

   Angol                             4
   Ápolás gyakorlata          2
   Ápoláselmélet                3
   Biokémia                        3
   Fejlődéslélektan             3
   Gondozástan                   3
   Gyermekmegfigyelés     4
   Gyógyszertan                 5
   Keringés klinikum         3
   Kórtan                            5
   Légzés klinikum            4
____________________________
                                          3,55

Régi új élet

Tilia az új évben nem változik meg. Viszont a szociban átszerveződések voltak. Egy csajt meg kitettek Acélba, mert meghalt miatta egy mami. És mégis azt mondták neki, hogy azért teszik ki mert ott nővérhiány van. Jah. És bevette. Nagy örömmel ment, hogy ő ott osztályvezető nővér lesz és majd ő elintézi. Egyébként már november eleje óta rebesgették, mert éppen elég sok baj okozója volt már és okoskodott, árulkodott, szervezkedett, rendezkedett és lógott is párszor. Ez a mamis halál dolog volt valószínűleg az utolsó csepp. További változás, hogy fele akkora adag kaját kap mindenki mint tavaly. A szociális otthon egész területén az ott dolgozóknak tilos a dohányzás. Emiatt lázadások indultak. Tilia és RG jókat nevetnek ezen és a dohányzók rafinált ötletein, miszerint sztrájk kell meg tüntetés meg mennek a minisztériumhoz és a szakszervezethez. Tilia, RG és a többi jólnevelt nemdohányzó nővérke nagyon örül a megszorításoknak, mert legalább nem nekik kell dolgozniuk a dohányzó társaik helyett az óránkénti 10 perces szünetekben. Ugyanis megvonták a kávészünetet és minden más szüneteket. Ebédszünet a munkaidő része és mindenki akkor megy enni, amikor befejezte a munkáját. További változás még, hogy a harmadik emelet hivatalosan is A Démens Részleg, mert az ott lakók 3%-a épelméjű idős személy. A demencia mindinkább eluralkodik, mert a harmadik emeleti betegek 97%-a vagy rendkívül agresszív vagy igencsak kiszámíthatatlan vagy iszonyatos marhaságokat csinál vagy a legkülönbözőbb képtelenségeket magyarázza.
Tilia iskolai eredményei még bizonytalanok, mert az oktatók többsége nem hajlandó beírni a jegyeket az e-naplóba. Szakmai gyakorlatok februárban lesznek a Sebészeten és a Bel-en.
Tilia eldöntötte, hogy a jövőben nem tart igényt párkapcsolatra a következő okok miatt:
 - nem hisz senkinek
 - nincsenek testi vágyai
 - nem tudna együtt aludni senkivel
 - mindenkiben Momót keresné de nem találná
 - nem felejti el, mit tett vele Momó és tudja hogy mindenki más is ugyanúgy elbánna vele
 - kb esélye sincs hogy bárki éppen őt akarná
 - jól megvan egyedül
 - leszarja az egészet