Üzemeltető: Blogger.
RSS

A legjobb csapat

A hétvégén még mindig nyomtam a délutánt ezerrel. 4-en voltunk a 3 emeletre, de ilyen csapattal szerintem jobbat nem is kívánhatnék. A harmadikon voltam még mindig, nem hívtunk mentőt, nem volt semmi gáz. Zs. sem volt bent. Zs.-vel kapcsolatban történt egy s más a héten. Beszámoltam róla, de a házon belül nem volt téma. Tegnap este emlegettük őt szabadidőnkben a hármas nővérszobában és kiderült, hogy ma a délutáni műszakváltásnál nővérértekezletet tart a főnővér Zs. ügyében. Én ma pihenős vagyok és felettébb hálás vagyok, hogy nem kell véleményt mondanom. Valószínűleg G., a szerdai és csütörtöki műszakvezető volt az, aki beterjesztette az ügyet a vezetőségnek, hogy Zs. ismét elemében volt a délutánok folyamán. Nővérértekezletet akkor tartanak, ha valamelyik lakóval van probléma, vagy több lakóval és költöztetés szükséges, vagy törvénymódosítás és új szabályok, vagy kollégával kapcsolatos megbeszélnivalók. Ez esetben Zs. a probléma, minden bajnak okozója. Korábban már egyszer volt miatta gyűlés. Akkor is hasonló stiklijei voltak. Sajnos azon az értekezleten ott voltam, sorra minden aznapi nővér véleményt kellett hogy nyilvánítson. Én akkor megmondtam a frankót. Neki beszéltem és nem általánosságban. Nem akartam bántani őt, de én igazat mondok. Csak megmondtam az igazat. Mindent és mindenről a maga valóságában. Attól, hogy ő 50 éves és a lánya lehetnék, ki nem szarja már le, kollégák vagyunk, alkalmazkodnunk kell egymáshoz. Hol érdekel engem az ő magánélete, hogy a hitele meg a kölcsön és a tartozásai, hogy a 18 éves lánya nem tudja kitől terhes, hogy kevés a fizetés, utálja az egészet, goromba a lakókkal, mások dolgoznak helyette, másokat lebarmol, a férje másnál keresi a boldogságot..... stb. stb. Mi közöm nekem ezekhez. Én a magam részéről, amint beérek a munkahelyre, az ajtóban leteszem az otthoni dolgokat és felveszem a munkahelyit, kifelé leteszem a munkahelyit és onnantól az otthonra koncentrálok. Amikor a szoci otthonban van, szarja le mi van otthon, a nővér szemével lásson, a betegekre összpontosítsa az energiát és segítsen, azért lett nővér. Ha meg nem tudja elviselni a munkájával járó összes jót és rosszat, akkor nincs helye az egészségügyben és ideje pályát módosítani.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése