Elfekvő leszünk?

Attól tart az egész nővérszoba a mai napon. Ugyanis jöttek vissza a hétvégén és tegnap pár lakó bizonyos kórházból, amit lebontanék most már végképp. Elmegy az eszem. Milyen kórház az ahova a beteg bemegy egy pici haematomával vagy egy apró emésztési zavarral és visszajön csumára lenyúzva. Etetni kell, de hiába, mert nem nyeli le, katétere van, decubitus a sarkain, csípő tájékon mindkét oldalon meg természetesen szakrális tájékon, hogy teljes legyen a kép. Ezek a sebek soha az életben nem gyógyulnak be. Attól keletkeznek, hogy a beteg fekszik és fekszik egész nap, fekszik a végtelenségig, mert magára maradt a világban. Nem mozgatják, nem ültetik fel vagy ki a székbe... nem, feküdjön csak, addig sincs vele gond, tegyünk be katétert, nehogy kimenjen a kishelyiségbe dobni egy sárgát és rácsozzuk is be, nehogy megpróbáljon felkelni az ágyból, de enni azért egy falatot se kapjon mert a végén még kijön hátul a végtermék. Nos, tisztázzunk bizonyos dolgokat. Katétert olyan betegeknek szokás alkalmazni, akik inkontinenciában szenvednek (azaz nem érzik az ingert, hogy pisilni kell és magától folyik) vagy elzáródás van a hólyagban (izom nem megfelelő működése, kövesség vagy valami más ok). Egyébként ez a szerkezet meglehetősen felsérti azt a bizonyos csövet, ahova helyezik és nyilván jobban fáj mint bármi. Másik baj a pelenka. Nyilván aki nem tud kimenni elvégezni, vagy nem érzi, annak pelenka kell. Ha megtelik és nem cserélik gyakran, akkor felmarja az egész környéket amit fed. A legnagyobb probléma mégis a fekvés. Én hülyét kapnék, ha mindig feküdnöm kellene. Vannak olyan betegek nálunk, akik tudnak járni és mégis naphosszat fekszenek és bámulják a tv-t. Ha nem hagyjuk, hogy feküdjön, akkor hisztizik, ordít, csapkod, stb. Elfekvő leszünk.