Holnap nem dolgozom. Van egy nap pihenőm és szombattól ismét 4 délelőtt. Ez az egy pihenő is tuti, ugyanis kialszom magam, elmegyek unokatesóm középiskolás ballagására, hazajövök, ismét alszom egy nagyot és szombat lesz, amikor újult erővel irány a meló. Régóta nem olvasok semmit, mert nincs időm. Illetve a Belgyógyászatot tanulmányoztam, de még mindig nem jutottam tovább az első résznél. Szerintem valamikor szabit fogok kérni és elmegyek nyaralni.
D. az, csekély értelmű kolléganőnk. Tudom, hogy iszonyatosan gonosz az, amit megállapítok, de igazam van. Kár azért sírni, hogy megmondom. Ez az igazság. D. minden valószínűség szerint gyengébb értelmi szinten van, mint az átlag. Nincs logikája. Nem látja át az őt körülvevő emberek viselkedésének és gondolkodásának a szerkezetét vagy nem is tudom, mi lenne a legjobb kifejezés. Nem érti, amit mondanak neki és nem nagyon lehet rábízni semmit mert ellenőrizni kell. Ma történt 2 incidens vele kapcsolatban és akaratlanul is belekeveredtem.
1. Felöltöztetett egy nénit, de nem ágyazott meg neki és nem takarta le az ágyat. Arrafelé volt dolgom és észrevettem, hogy a néni fel van öltöztetve, de a ruhája nyakig kajás-pisis-koszos-tudomisén, ágyneműje mint amit a kutya szájából húztak ki. Mire nénit tisztába tettem, átöltöztettem, kiültettem a székbe, lecseréltem az összes ágyneműket és letakartam az ágyat.
2. Reggelinél egy másik nénivel. D-t megkérte a műszakvezető, hogy etesse már meg bizonyos nénit és a kezébe nyomtak egy fél bögre tejbe papit. Később, amikor a tálcákat szedtük, arrafelé voltam, gondoltam kimosta-e D. a papis bögrét. Ja, bögre félig kajával, néni az ágyban vakarózik és nyújtogatja a kezét a bögre felé. Nénit felültettem, bekanalaztam neki a kajáját, visszafektettem, elmostam a bögrét. D. azt mondta, a néni jól evett. Ezek szerint kellene nekem egy jó szemüveg
Most 2 lehetőséget feltételezek. Vagy az van, hogy a bolondját járatja mindenkivel és kerülné a melót, vagy fogalma sincs semmiről és kár a szóért, úgysem érti. Én nem szólok semmit, megcsinálom inkább helyette a melót, a magam védelmében, nehogy megemlegessem hogy szólni mertem vagy kirúgjanak miatta. Hátha protekciós vagy valami.
Egyébként meg ugyanannyi fizetést kap mint a többiek, de fele annyit sem tesz érte. Nem igazán jött még bele a melóba. Majdnem mint az orvos, aki gyakorlaton van a kórházban, de még nincs meg a szakvizsgája. Csakhogy ott az a doki hülyére melózza magát. Jó esetben.
Hülyére melózom magam. A munkahelyen alig merek megszólalni, nehogy felhasználhassák ellenem, ugyanis egyre több bizonyíték van arra, hogy a házban ember embernek farkasa. Meg beijedtem ettől a 140-es vérnyomástól. Mi jöhet még? Az ebéd drága és nem tetszik, mégis muszáj befizetni, ha nem eszem meg akkor is, ezért inkább valahogy kibírom, ha nem akarok éhen halni, amíg haza nem érek. Fontolgattam, hogy hátha nem annyira tuti ez a meló nekem, egyáltalán nem tiszta, nem higiénikus, nem tisztel senki... Mégis arra jutottam, hogy hiába szar a kedvem gyakran, mint a hintalónak, akkor is muszáj. Muszáj mert nincs más választásom. Kell a meló.
Tegnap nem volt semmi gond. Ma a harmadikon voltam, köztünk csekélyértelmű kolléganő D., aki mint tudjuk inkább hátráltat, mint segít. Ma azt hittem kétszer, hogy tök hülyét kapok. Egyszer nem bírtam ki, megmértem a vérnyomásomat a digi mérővel és 140/70 Hgmm. Soha az életben nem volt még ennyi. Mindig alacsony szokott lenni, most meg... D. egész nap láb alatt, halvány gőze sincs, beszél baromságokat, kérdez baromságokat, sokat. Ó Istenem, könyörülj már rajtam csak egyszer! Ugyanez a banda még 2 napig, tutira nem tesz el máshova. Még 2 nap 140-es vérnyomás. Még 2 nap nyűg. Oké, tök jók az idegeim, birka türelemmel, de ez már egy kicsit megviseli szupererős idegrendszeremet, szerintem hamarosan megyek a Neurológiára vagy a Kardiológiára (hypertoniával).
Attól tart az egész nővérszoba a mai napon. Ugyanis jöttek vissza a hétvégén és tegnap pár lakó bizonyos kórházból, amit lebontanék most már végképp. Elmegy az eszem. Milyen kórház az ahova a beteg bemegy egy pici haematomával vagy egy apró emésztési zavarral és visszajön csumára lenyúzva. Etetni kell, de hiába, mert nem nyeli le, katétere van, decubitus a sarkain, csípő tájékon mindkét oldalon meg természetesen szakrális tájékon, hogy teljes legyen a kép. Ezek a sebek soha az életben nem gyógyulnak be. Attól keletkeznek, hogy a beteg fekszik és fekszik egész nap, fekszik a végtelenségig, mert magára maradt a világban. Nem mozgatják, nem ültetik fel vagy ki a székbe... nem, feküdjön csak, addig sincs vele gond, tegyünk be katétert, nehogy kimenjen a kishelyiségbe dobni egy sárgát és rácsozzuk is be, nehogy megpróbáljon felkelni az ágyból, de enni azért egy falatot se kapjon mert a végén még kijön hátul a végtermék. Nos, tisztázzunk bizonyos dolgokat. Katétert olyan betegeknek szokás alkalmazni, akik inkontinenciában szenvednek (azaz nem érzik az ingert, hogy pisilni kell és magától folyik) vagy elzáródás van a hólyagban (izom nem megfelelő működése, kövesség vagy valami más ok). Egyébként ez a szerkezet meglehetősen felsérti azt a bizonyos csövet, ahova helyezik és nyilván jobban fáj mint bármi. Másik baj a pelenka. Nyilván aki nem tud kimenni elvégezni, vagy nem érzi, annak pelenka kell. Ha megtelik és nem cserélik gyakran, akkor felmarja az egész környéket amit fed. A legnagyobb probléma mégis a fekvés. Én hülyét kapnék, ha mindig feküdnöm kellene. Vannak olyan betegek nálunk, akik tudnak járni és mégis naphosszat fekszenek és bámulják a tv-t. Ha nem hagyjuk, hogy feküdjön, akkor hisztizik, ordít, csapkod, stb. Elfekvő leszünk.
Tegnapi nap jól telt az elsőn Vidivel. 2 kezelnivaló beteg fekszik ott a betegszobákon. Egyikük egy 90 feletti asszonyka, cardiovascularis problémái vannak, etetni kell, folypép étrenden van, ágyban szoktuk mosdatni, nem lehet felültetni, mert nyeglik mindenfelé. Aranyos kis néni, de nagyon le van gatyásodva szegény. Az állandó fekvés, forgatás, mozgatás és a rossz keringés miatt karjain-lábain vérző sebek vannak, naponta kétszer lecseréljük rajta a kötéseket, természetesen rendesen kifertőtlenítjük, kitisztítjuk, gyulladáscsökkentővel ellátjuk és utána kötjük be ismét. A másik eset egy alig 60 körüli úriember, akit az élet minden területén tökéletes defektus jellemez. Ugyanis egész életében alkoholista volt, de totál. Általános daemencia, beszédképtelenség, légzési-nyelési nehézség, mozgásképtelenség, csontsovány alkat, görcsösen merev végtagok, néhány decubitus és asszem nem is mondom tovább még mielőtt bárki is egy piszok disznónak titulálna. Ez az igazság. Én a magam részéről bizonyos diagnózisokat megállapítok: például szerintem ez a görcsös merevség (és egyre jobban) tulajdonítható akut agyvérzésnek, a vérnyomása 200/110 Hgmm volt ma reggel és általában mindig. Az ő esetében a egész kezelőkosár, csomó decu-párna, lepedő, nagypárna és minden amit akarunk jön velünk, amikor kezeljük, mert annyira gáz, hogy iszonyat és minden nap egyre rosszabb lesz, mert nem mozog semmit, hiába is próbáljuk. Mi van a kezelőkosárban? Sebészeti műtős felszerelések. Kötszerek és vegyszerek minden mennyiségben, olló, fecsi, tűk... stb. stb. Minden ilyen akció előtt bemosakodás, steril kesztyű, steril minden. A kezelés menete: kötés levétele, sebtisztítás, védő kenőcs a sebkörnyékre, Alginát, Mull lapok, Mefix ragasztó. Utána teljes ágyhúzás, 2 ember kell, az egyik forgatja a beteget, a másik lecseréli alatta a lepedőket. Utána ismét alapos kézmosás és vissza kell öltözni nővérruhába. Ilyen kezeléseket a kórházi nővérek nem csinálnak. Sok mindent nem csinálnak. Nem emelhetnek, nem forgathatják a betegeket, mert állítólag erre vannak a beteghordók, csakhogy ha a beteghordó egyedül van az osztályon, akkor aztán....
Csekély értelmű kolléganőnk, D., aki kb másfél hónapja van nálunk és valami nagyon nem stimmel vele, ahogy már korábban is említettem, ismét bealakított. Nem vesszük hasznát semmiben, mert semmit nem lehet rábízni, mert nem tud megcsinálni semmit. Ma ismét hátráltatta a harmadik emelet nővéreit, mindent százszor elmondtak neki, mint eddigi ittléte alatt mindig és mégsem tudta megcsinálni, amiket kellett volna. Osztályátadás előtt felhozták az ebédrendelőt, ami úgy néz ki, hogy egy A/5-ös papírdarab, rajta 3 oszlop: 1: dátum; 2: "A" menü; 3: "B" menü. Be kell jelölni, hogy melyik nap melyik menüt szeretnéd az ebédre.
Példa a mai nap: 2010. 04. 23. "A" Lekváros derelye "B" Grízes tészta
Én 2 hete, amikor kérni lehetett, a "B"-t választottam, mire ma ebédre a Grízes tésztát rakták elém és betoltam az arcomba. Kéthetente vannak ilyen ebédrendelő lapok. Ma a 2 hét mulvai étlap volt, hogy 2010. 05. 03 - 16-ig mit kívánsz. Gyenge képességű ismerősünk D. is kívánt: a csomó kaja közül bejelölgette azokat amiket szeret(ne), valahol "A" is meg "B" is jelölt, valahol meg semmit sem. Gy nem bírta ki és szépen alulra tette D papírját, hadd menjen az is a konyhára a többivel. Bunkóság, de ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy D nem való ilyen munkahelyre. De tényleg.
A héten minden oké volt minden szempontból. Kivételt képez a hétfő, amikor trolival utaztam és nem volt jókedvem, ráadásul a nagy megrázkódtatástól rossz helyen szálltam le és gyalogolhattam. A nagy megrázkódtatás egy szellemi fogyatékos utastársunk volt, aki akkora cirkuszt levágott a trolin, hogy mindenki attól tartott, hogy elszabadul a pokol. A problémás gyermek macskanyávogó vértyogás kíséretében izomból rúgdalta az ajtót, hadonászott a tornazsákra emlékeztető hátitáskájával, a trolis meg néha hátraüvöltött, hogy állítsa már le magát és hasonlók. Ha diagnózist kellene megállapítanom, akkor minden bizonnyal a Lejeune-szindróma mellett voksolnék, másnéven Cri du chat vagy Macskanyávogásos betegség. Minden tünet nagyjából stimmel: nyávogó rikácsolás a gége fejletlensége miatt, dühkitörések, hintázó mozgás, ezenkívül az arca egy kicsit fejletlennek tűnt, pontosabban valahogy az áll, állkapocs nem igazán szokványos volt. A betegség oka születési rendellenesség, pontosabban az 5-ös kromoszóma hibás. Ennél többet nem tudok a dologról, meg igazság szerint óborzalom hogy mik vannak.
Tegnap és ma jókat beszélgettem a munkahelyen, jó társakkal voltam, az ebéd is elfogadható volt. Holnap ismét egy jó fej kolléganővel leszek az elsőn.
Zs-ről annyit hallottunk, hogy hétfőn reggel bejött, kipakolta az öltözőszekrényét, átcuccolt a város másik végén található szociális otthonba és felvette a melót. Arról az otthonról keveset tudok. Van ott A és B épület. Köztük valami parkszerű sűrű növényzet. Jól elszigetelt az egész környék. Mindkét épület földszintes, emelet nincs, A épület egy rövid talpú T betűre hasonlít, a belső B épület valami E betű forma aminek a villája lefelé áll. A villák végén vannak ajtók, amik kifelé vezetnek. Ezek a villák 3 folyosó, az első egy teljesen zárt valami, a betegek a belsejében kóvályoghatnak, kifelé nem - nyilván ők a "bócorgók", mellesleg igencsak démensek állítólag. A másik 2 folyosón sem százasok a lakók, de valamivel könnyebb velük. Az A épület meg állítólag vesztőhelyként funkcionál, aki oda kerül nővérnek, az maga egy csoda hogy nem kap hülyét. Zs. az A épületben van. Azt hallottuk.
Igen, ma egész nap nagyon résen voltam. Melóztam mint a hülye, segítettem mindenkinek, figyeltem reakciókat, apró rafinált kérdéseket intéztem kollégáknak, de nem kevertem magam bajba. Remélem. Mindent összevetve az eredmény: A. a legfőbb kavaró, B.K asszisztál neki, de asszisztál a velem szimpatizálóknak is. Tehát B.K 2 malomban őröl. A főnővérnél rendkívül elővigyázatos voltam, nem kérdeztem, hanem tényszerű kijelentésekre adott reakcióit figyeltem. Ő engem támogat és a saját belátása szerint dönt, nem foglalkozik különösebben a kavarókkal, de figyelembe veszi mit gondol a többség. Tehát igazságos.
Végképp beindult a turmixgép. Kavarnak rendületlenül. A piszkok. Először V.M ellen, aki felmondott március végén. Második volt a sorban F.H, aki számomra ismeretlen okból átkerült a szupermentál betegek házába, ami a mi cégünkhöz tartozik, szintén szociális otthon, de abban a házban a legpszichotikusabb idős embereket helyezik el. Harmadik Zs., akivel sok baj volt az utóbbi időben, ő is átkerült ugyanabba a házba. Ma reggel arra mentem be, hogy a 2 éjszakás Gy és H.K figyelmeztettek, hogy információkat hallottak rólam, miszerint semmit nem lehet rám bízni, nem csinálom amit a valakik mondanak és hogy pofázok, ezért javasolják, hogy húzzam meg magam, nehogy engem is áthelyezzenek szuperpszicho házba. Mondták még, hogy nekik nincs semmi bajuk velem, de nem mondhatják meg, kitől hallottak információkat. Gyanakszom 2 személyre, akik lehetnek a "valakik", akik információkat kezdtek. Péntek. A. és B.K. Ők ketten a múltkor délutánban is velem voltak műszakban, de nem gyanakodtam. A pénteki cirkusz után rájuk gyanakszom. Legalább megmondanák, ha bajuk van, de nem. Nem, mert ők hátulról támadnak. Gy. és H.K sem a szolidaritás mintapéldányai, mert fedezik a "valakiket". Asszem az lesz, amit Gy. tanácsolt, hogy kussolok és tojom le. Csinálom a dolgokat, de nem megyek csapatmunkába senkivel, nem beszélek senkivel és mindenki azt gondol, amit akar. Az igazgató a döntőbíró. Ha rájövök, ki kavar ellenem a hátam mögött, nem hagyom ki és jelentem a főnővérnek, onnan aztán a következő lépés az igazgató és akkor mindenki "hadbíróság" elé áll és győz az igazság. Vagy a "valakik" és a hatalom. Sajnos egyedül nem megy. Nem tudom elejét venni sehogy az ilyenfajta "földbe döngölős" hatalmi játszmáknak.
Tegnap és ma pihenős vagyok. Tegnap délután olvastam a Belgyógyászatot. Csak egy hangyányit, 48 oldalt. Meg kell állapítanom, hogy zseni vagyok. Összesen 2-szer kellett szótárhoz folyamodnom. Jól döntöttem 8 évvel ezelőtt, amikor olasz-latin szakra mentem bizonyos egyetem bölcsészettudományi karára. Már akkor is nagyon élveztem, hogy vágom a latint. Kérdezgették is tanárok és diákok, hogy miért nem nyergelek át az orvosira. Mert nem akartam orvos lenni. Az orvoslás az a fajta tudomány, ami nekem gyakorlatban nem igazán jönne össze. És akkoriban nem sok normális orvost ismertem. Nem volt motiváció. És most sincs, mert most sem szeretnék orvos lenni. Ráadásul nem a tökéletes latin tudástól lesz valaki orvos. Nem hibázhat, nem adhatja fel, nincs idő egy csomó mindenre és az egész élete az orvoslás. Nincs 1 perc nyugta, telefonálnak, fusson azonnal, maga a két lábon járó panaszládika. Éppen elég nekem az ápolás, ez is legalább akkora meló és ha nem válna be, még mindig ott a nyelvtudás.
A kavarás az megy. Nem húzta át a párnahuzatot, a társa rögvest jelenti a főnővérnél. Na igen. A tegnapi első emeleti nyugalom után felraktak a harmadikra. Fürdessek, ágyazzak, pelenkázzak, rohanjak, nem halad a többi, új kolléganővel készítsem elő a reggelit (természetesen nem tud kenyeret vajazni, de sebaj), ismét vele pakoljam fel az ebédes kocsit (naná, hogy nem oda rakja ahova mondom), osszam ki a kaját tökegyedül, etessek, vérnyomást mérjek, menjek az orvosiba téves riasztásra, V.F. bácsinak A. nem mért kontrollt mert szerinte rossz a vérnyomásmérő (persze hogy én vagyok a hibás mert nekem reggel működött és ebéd előtt is)... És mégis rajtam csattan... Ilyen rossz csapattal nem könnyű a meló, főleg hogy kavarnak állandóan. Másik probléma az új lány, akinek fogalma sincs semmiről, de semmiről, mármint a dolgok nagyságrendjéről. Nem igazán való ilyen helyre mint a miénk, ugyanis nem igazán lehet rábízni semmit.
Ne már, gyerekek, én ezt nem csinálom.
Ma délelőtt munkaidőm nagy részét vérnyomásméréssel töltöttem. Idős korban a 140-150-es vérnyomás viszonylag normális. Mégis állandóan kontrollt kell mérni naponta 2-szer vagy 3-szor. Nálunk a szoci otthonban leragadtunk a hagyományos módszernél, miszerint a higanyos mérőt használjuk. Könnyű megtanulni. Ha egyszer rájössz a technikára, soha az életben nem felejted el. Én mindig pulzusról mérem 3 ujjal a csukló hüvelykujj felőli részén, kb 200-ig nyomom fel a nyomást, szépen lassan engedem vissza, nézem közben a mérőt és ahol érzem az ujjaimmal, hogy bedobban, az az érték a vérnyomás. Egy kicsit túlbonyolítottam, de valami ilyesmi a lényeg, gyakorlatban könnyebb. Nem használom a fonendoszkópot, mert hiába fertőtlenítem le, ki tudja hányan dugták már előttem a fülükbe, nehogy már valami fülbajt elkapjak. A digitális vérnyomásmérő lenne a legpontosabb, az új szabály is azt részesíti előnyben, de sajnos nincs rá pénz, ezért marad a higanyos.
Délelőttben nem nagyon volt semmi. Mindenki tök jól van. Ami meglehetősen gázos, hogy a délutáni műszakváltásra D.E. nyúzottan érkezett. Látszott, hogy sírt és nagyon zaklatott. Mindenki előtt bejelentette rossz hangulata okát, mert aggódva faggattuk, mi baja. Munkatársunk H.B. feljelentette őt a rendőrségen freemail fiókja feltörésének gyanújával. H.B. email-jét valóban feltörték, mert emlegette, de senki sem gondolta hogy a jó 50-es D.E-t vádolja. D.E-nél a délelőtt folyamán házkutatást tartottak, nem találtak semmit, tehát ejtették a vádat. Tudnivaló, hogy H.B és D.E szomszédok egy tízemeletes ház bizonyos emeletén. Felmerül a kérdés: Hogyan lehet ilyen hülyeséget csinálni, hogy ilyesmivel vádolja meg a kollégáját H.B.? Hogyan lehet ennyire gonosz? Ki nem szarja már le a mail fiókot? Feltörték, megszüntetem és nyitok egy újat rafináltabb jelszóval. H.B. egy kicsit hasonlít Zs-ra, akiről már korábban szóltam, abban hogy mindketten gonoszak, kavarnak és gorombán viselkednek. Asszem legjobb lesz, ha most már egyáltalán nem veszek róluk tudomást és bízom abban, hogy nem kell együtt dolgoznom velük.
Nagyon örülök neki, hogy olvastok engem és érdekelnek benneteket ügyes-bajos dolgaim. Kaptam visszajelzéseket iwiw-en és email-ben. Ezúton szeretném megköszönni nektek a pozitív véleményeket. Külön hálás vagyok Mystic-nek, Marcipánnak és Kacajnak, hogy rendszeres olvasóim. Asszem mára elég a hálából. Ami közölnivalóm van még az oldallal kapcsolatban, hogy a napokban egy kicsit szeretném színvonalasabbá tenni amennyire lehet. Az írásaimban szereplő személyeket továbbra sem kívánom megnevezni, személyiségi jogok miatt meg hátha olvassa.
Reggel esett az eső. Délben is esett. Pihenős vagyok, esik az eső. Elállt. El is húztam a csíkost, mászkáltam a városban. Bementem a munkahelyre, befizettem az ebédet és megérdeklődtem, mi a nyavalya kerül nekem 6 ezerbe, ha egyszer délutánoztam is, meg márciusban mit számoltak félre. Naná, hogy a március. Nem számolta ki, hogy márciusban is dolgoztam ám és most utólag kell. Lemondanám a kaját, úgyis mindig szar, illetve igazság szerint néha ritkán elfogadható, de én akkor is jobban főzök, mint azok a csajok ott lent az alagsorban. Lehetne már egyszer az életben rakott kel, vagy töltött csirke, vagy rántott gombafejek. Na igen, álmodik a nyomor. Mit eszik a gyerek a melóban? Budapest szelet tésztával, az a szelet is éhhalál, meg paprikás krumpli kolbász nélkül, tészta, tészta, tészta meg mindenféle ismeretlen eredetű zöldség vagy gyümölcs vagy tudom is én főzelékek. Otthon tökéletes étrend, salátával, szaftos husival....
Miután befizettem a kaját, sétálgattam mindenfelé, összefutottam E.-vel, még mindig a Klinikában asszisztens, utálja már a melót, mert az ottani dokik és ápolók tojnak a betegekre meg egymásra is. Kiskörúton jártunk, amikor eszembe jutott, hogy a hónap végéig akciók vannak bizonyos könyvesboltban bizonyos könyvekre. Régóta vágytam már valami összefoglaló belgyógyászati tankönyvre, ami bemutatja a betegséget, tüneteit, kialakulását, kezelését, mindent. És most megtaláltam a tökéletes példányt féláron. Kell ennél több? Ki is fizettem hamarjában a pénztárpultnál, hogy hazajöhessen velem és minél előbb átböngészhessem. Klassz kis könyv, benne van minden amit csak kívánhatok.
Tegnap A. fogfájásra panaszkodott a melóban. Bölcsességfoga rosszul nőtt a jobb felső kvadránsban és nyomja az ínyt vagy valamit. Fájdalmára A. 2 féle csillapítóval is próbálkozott a délután folyamán, de egyik sem hozta el a kívánt hatást. Volt lent az öltözőszekrényemben F... por, amilyet K. írt fel a múltkorában, amikor kijött a fogam minden ok nélkül. Már rég elfogyott amit K. írt, utána anyum szerzett valahol, az is elfogyott. Utána egy orvos ismerősöm írt fel nekem és ez volt most lent a szekrényben, vittem fel A.-nak és 1 órával később megszűnt a fogfájása. A. szeretne megszabadulni a problémás fogtól. Eszembe is jutott Dr Cs.Zs., aki nekem kiszedte szeptemberben és utána 3 hónapig hetente szemügyre vette, hogy mit művelt. Mégis úgy gondoltam, nem ajánlom őt A.-nak, mert jól ismerem már és tutira megdöntené a doktor urat.
Tegnap délelőtt mozgó urna érkezett a szociális otthonba. Én délutánra mentem, tehát nagyjából kimaradtam az egész cirkuszból. Jött egy pasi meg valami nagyságos asszony és körbejárták a betegszobákat a mentálhigiénés nővérek kíséretében. A történet úgy zajlott, hogy odanyújtottak egy papírt valami kemény alátéttel a fekvő beteg elé, a kezébe nyomtak egy tollat és "Mamika, ide tessék írni egy keresztet!" "Minek? Mit írok alá?" "Azzal ne foglalkozzon, csak jelöljön!" Mamika fel sem fogja, odaremeg valami firkát a megjelölt helyre, aztán visszafekszik. Ugyanilyen módon történt a szavazás az Idegszanatóriumban is, valamint a Krónikus Belgyógyászaton és az Intenzíven is. Ismerősök mondták. Úgy hiszem, ennél már nincs lejjebb. Szörnyű, micsoda hitványság. Én nem szavaztam. Ha ez számít. Ilyen szegény beteg embereket használnak fel a hatalom érdekében. Na én ebben nem veszek részt.
A hétvégén még mindig nyomtam a délutánt ezerrel. 4-en voltunk a 3 emeletre, de ilyen csapattal szerintem jobbat nem is kívánhatnék. A harmadikon voltam még mindig, nem hívtunk mentőt, nem volt semmi gáz. Zs. sem volt bent. Zs.-vel kapcsolatban történt egy s más a héten. Beszámoltam róla, de a házon belül nem volt téma. Tegnap este emlegettük őt szabadidőnkben a hármas nővérszobában és kiderült, hogy ma a délutáni műszakváltásnál nővérértekezletet tart a főnővér Zs. ügyében. Én ma pihenős vagyok és felettébb hálás vagyok, hogy nem kell véleményt mondanom. Valószínűleg G., a szerdai és csütörtöki műszakvezető volt az, aki beterjesztette az ügyet a vezetőségnek, hogy Zs. ismét elemében volt a délutánok folyamán. Nővérértekezletet akkor tartanak, ha valamelyik lakóval van probléma, vagy több lakóval és költöztetés szükséges, vagy törvénymódosítás és új szabályok, vagy kollégával kapcsolatos megbeszélnivalók. Ez esetben Zs. a probléma, minden bajnak okozója. Korábban már egyszer volt miatta gyűlés. Akkor is hasonló stiklijei voltak. Sajnos azon az értekezleten ott voltam, sorra minden aznapi nővér véleményt kellett hogy nyilvánítson. Én akkor megmondtam a frankót. Neki beszéltem és nem általánosságban. Nem akartam bántani őt, de én igazat mondok. Csak megmondtam az igazat. Mindent és mindenről a maga valóságában. Attól, hogy ő 50 éves és a lánya lehetnék, ki nem szarja már le, kollégák vagyunk, alkalmazkodnunk kell egymáshoz. Hol érdekel engem az ő magánélete, hogy a hitele meg a kölcsön és a tartozásai, hogy a 18 éves lánya nem tudja kitől terhes, hogy kevés a fizetés, utálja az egészet, goromba a lakókkal, mások dolgoznak helyette, másokat lebarmol, a férje másnál keresi a boldogságot..... stb. stb. Mi közöm nekem ezekhez. Én a magam részéről, amint beérek a munkahelyre, az ajtóban leteszem az otthoni dolgokat és felveszem a munkahelyit, kifelé leteszem a munkahelyit és onnantól az otthonra koncentrálok. Amikor a szoci otthonban van, szarja le mi van otthon, a nővér szemével lásson, a betegekre összpontosítsa az energiát és segítsen, azért lett nővér. Ha meg nem tudja elviselni a munkájával járó összes jót és rosszat, akkor nincs helye az egészségügyben és ideje pályát módosítani.
A héten 2 beteget veszítettünk el orvosok miatt.
1. Gyomorgörcsei voltak és félóránként hányt. Mentő a Sürgősségi Betegellátóba vitte. 1 órával később visszahozták. Ambuláns lap szerint nincs semmi baj, diétázzon. Diétázott, mert ne evett, nem ivott, hányt folyamatosan. Sajnáltuk szegényt, kapott D. kúpot hányásra, nem használt. Ismét mentő, nem vitték el, mert nem tartották indokoltnak, diétázzon. Egész délelőtt figyeltük. Délután 2-kor osztályátadás után lement hozzá az egyik délutános és az ágy mellett találta, már nem lehetett segíteni.
2. Folyosón megbotlott a szőnyegben. Mentő bevitte a Traumára. Combnyaktörés. Másnap reggel műtötték, műtét jól sikerült. A beavatkozás után 10 perccel a néni aspirált. Azaz a műtétet altatásban végezték, nem ébresztették fel, magára hagyták, felébredt, hányt, a hányadéka visszakerült a torkába, bejutott a légcsőbe és a néni megfulladt. Jobb helyeken a posztoperatív időszakban felébresztik a beteget, hányja ki magát, figyelgetik.
Ki a hibás? Nyilván nem a beteg. Igaz, hogy ő exitált, de nem a saját hibájából.
Tegnap és tegnapelőtt egy műszakban voltam Zs-val, kavarós és idegesítő kolléganővel. Ő a másodikon volt, én a harmadikon. Mégis párszor összeütközésbe keveredtem vele. Ugyanis a délután folyamán többször feljött a harmadikra valami kamu ürüggyel vagy csak úgy. Van a harmadikon egy 40 körüli pasi, akinek elszúrták a gerincműtétjét és lebénult, valamint nehezített a nyelése. Igazság szerint, jobb ha nem nyel mert a végén még megfullad. Ezért gyomorszondája van, ami úgy néz ki, hogy a hasába illeszkedik egy műanyag cső. Ennek az egyik vége a gyomorba megy, a másik vége egy hosszabb műanyag cső, ami kerek kupakféle dologgal végződik, arra kell helyezni az üveget vagy tasakot. Kb. mint infúzió funkcionál. Naponta 3-szor kell bekötni az embernek tápszert és vizet. Az utóbbi 2 napban én kötöttem be a harmadik adagot és naná hogy Zs. akkor jelent meg a színen. Mondta a hülyeséget egyfolytában, én meg közben bekötöttem a kaját az "infúziós csőre", beállítottam és szépen hullottak a cseppek az üvegből a csövön keresztül fekvő úriember gyomrába. Zs. még mindig mondta a hülyeségeit, tudtam hogy szórakozik velem, direkt hergel, de nem nagyon sikerült neki, mert oda se figyeltem rá, hadd mondja. Végül aztán elegem lett és "Zs, nem unod már? Hagyd már rá, mert behúzok!" Erre aztán felpattant a székből és majdnem a torkomnak esett, hogy mit képzelek én, ő már 50 éves, a lánya lehetnék....... stb. stb. Akkor aztán végképp elég volt és a műszak alatt többet nem szóltam hozzá, kérdezett se válaszoltam, hízelgett - leszarom, nehogy már.
Tegnap a tápszernél nem jött oda Zs., csak később, a műszak vége felé, hogy mi az hogy a vidékiek hamarabb elmehetnek mert indul a buszuk, menjenek a következővel, ő már 6 délutánt lehúzott, nem kapott éjszakát, mindig vele b@sznak ki..... Egy köpésre lakik a munkahelytől, busz sem kell neki. Ha 6 délután leterheli, akkor az éjszakát hogyan bírná. Egyébként meg éjszakában 2 nővér van szolgálatban az egész házra, nyilván azért nem kapott éjszakát hónapok óta, mert senki nem akar éjszakában a társa lenni, mert ilyen stílusa van és mindenki a zárt osztályon végezné miatta.
Kipihentem magam. A tegnapi nyafogás után ma végre kisütött a nap. Tök jó a kedvem. Megyek délutánba melózni a harmadikra 5 napig. Hátha nem lesz semmi gáz és nem kell hívni az ügyeletet, sem a halottszállítót, sem senkit. Ami mégis aggaszt, hogy februárban 3800 volt az ebéd, most meg áprilisra 6 ezer felett. Elmegy az eszem. Februárban csak délelőttben melóztam, tehát mindig ebédeltem. Most meg délutánban is vagyok, 2-re megyek, nem ebédelek, akkor mi kerül 6 ezerbe ha csak 3 hétig ebédelek. Márciusban szabin voltam 10 napig, mert tavalyról maradt, alig melóztam, túlfizetésem volt, nem fizettem semmit, most meg ez a 6 ezer. Asszem ma nem birom ki és megyek a pénztárba, megkérdezem mi kerül nekem ennyibe, ha nem is vagyok ott ebédidőben és januártól se sütemény, se ivólé, se nyalánkság, semmi nem jár. Csak egy összedobott valami, legolcsóbb alapanyagokból, kétes eredetű húsok és a kedvencem, valamilyen édes tésztaféle, ami nagyon cukros, nagyon édes, nagyon ragad, nagyon nyúlik és nagyon.... szar. Egyébként csak a nővérek esznek az összes alkalmazott közül. Az irodisták, karbantartók, betegszállítók, portások és a takarító személyzet nem ebédel. Mért kötelező a nővérnek befizetni a kaját pusztán azért mert nővér. Mellesleg semmi egyéb juttatás sem jár. Nincs útiköltség térítés, sem élelmiszer utalvány, sem üdülési csekk, sem gyógyszertámogatásos kártya, sem tankönyvtámogatás a gyerekkel rendelkezőknek, sem semmi bónusz. Ami van, az évente jutalomosztás. Évente. Egyszer. Azt is csak azok kapják, akik már legalább 1 éve az intézményben melóznak és a legjobbak közé sorolják őket a kollégák, a főnökség és a betegek. Ezenkívül van műszakpótlék délutáni, éjszakai és ünnepnapi meló után. Aki mindig délelőttben van, annak alapbér. Én most nagyon hálás vagyok a főnővérnek, hogy húsvétkor melóztam és kaptam 5 délutánt. Jó lesz ez.
Tegnap jó csapat volt a házban. Mindenki nagyon nyugodt volt. Csinálgattunk a szokásos dolgokat, mászkáltunk, beszélgettünk, nem aggódtunk, nem is érdekelt senkit igazság szerint semmi a világon. Meg kell állapítanom magamról, hogy a szoci otthonban nővérként eddig eltöltött 8 hónap alatt most érzem először, hogy elfáradtam. Belefáradtam, de nem adom fel. Még mindig ugyanazzal a lelkesedéssel végzem a munkámat, de bizonyos dolgok elmaradnak. Megszokottá vált az egész környezet, a munkamenet, a rohanás, de már nem nagyon beszélgetek a lakókkal, nem bámészkodok, nem agyalok a bajok okain és nem visel meg ha meghal a beteg. Tudom, ez nagyon gonosz, de hetente veszítünk el valakit és tudjuk, hogy nem a mi hibánk. Nem tehetünk róla, hogy a sebész elszúrja a műtétet, mert magánéleti problémái vannak. Nem tehetünk róla, hogy a hozzátartozók tojnak az egészbe és a mélybe taszítják a szüleiket, mélységes depresszióba, nem látogatják, nem váltják ki neki a gyógyszert és hagyják meghalni. A mi szeretetünk kevés. Oké, hogy egy szociális otthon arra hivatott, hogy a családi környezetet pótolja, de nincs erre lehetőség. Naponta 8 nővér van szolgálatban és lát el 165 beteg embert, olyanokat akikről lemondtak a gyerekei, a gyerekek akiket évekig gondozott és segített mindenben. Mi soha nem leszünk képesek megadni azt, amit a család ad egy ilyen idős beteg embernek. Sajnos.
Pénteken új lakó érkezett a második emeletre, de nem voltam bent. A néni meglehetősen démens, nem lehet rá hatni, suicid, goromba, verekszik, zaklatja a többi lakót. Teljesen őrült. Persze nem tehet róla, ugyanis beteg. Beteg, mert valami elromlott, talán egy másik betegség utóhatása vagy mellékhatása. Vasárnap már bent voltam, de az első emeleten. Az új néni a délelőtt folyamán kb 10-szer lejött hozzánk és elkezdte a cirkuszt. Délben aztán végképp nem lehetett vele bírni, mire É. a műszakvezető kihívta az ügyeletet. Orvos első ránézésre megállapította, hogy "Ez idegszanatóriumba való. Nincs önöknél egy háziorvos vagy valaki, aki megítéli, kit vehetnek fel ebbe az intézménybe?" Utána beutalta a nénit a Pszichiátriára, aki átküldte az Idegre és azóta nem tudunk róla. Háziorvosunk hétfőn, szerdán és pénteken van bent hol délelőtt, hol délután, nem lehet követni, körbejárja az egész házat a főnővér helyettessel, de nem tudja megállapítani, hogy a beteg demens, a legdrágább gyógyszereket írja fel, agyondicséri a béna tablettákat és nem veszi észre, hogy K.-nénak hiába erőlteti a T..... 25-öst, ha a vérnyomása a C...-tól megy le 140-re. Vannak dolgok, amikhez nem kell orvostudományi egyetem.
Vasárnap és hétfőn délelőttben melózok. Biztos vagyok benne, hogy az ebédnél nem húsvéti lesz a menü, ugyanis karácsonykor is melléfogtak. Vasárnap ismét 8-an leszünk a három emeletre, köztünk lesz a 2 új kolléganő, akik inkább hátráltatnak és mióta "nagyágyú"-vá avanzsáltam, egyre jobban igyekszem, de nem megy a pörgés, mert nem haladnak az újak. Egyikük meg különösen lassú és ha harmincszor mondok el valamit, akkor sem csinálja. Talán nem érti. Vagy nem hallja. Vagy nem is akarja. Hétfőn már tuti lesz a felállás, mert csupa-csupa nagyágyúval leszek egy bandában. Szerdán meg indul az 5 délután, nagyjából oké elosztásban.
Boldog Húsvétot és Sok Nyulat!
Szerdán 2 új lakó érkezett hozzánk a szoci otthonba. A harmadik emeletre voltam beosztva. Reggel szóltak, hogy új lakó jön a harmadikra bizonyos szobába. 11 óra körül érkezett, de én fél 11-kor minden ok nélkül áthúztam az ágyat, fertőtlenítettem az éjjeliszekrényt. Főnővér feljött a nénivel és a hozzátartozójával. "Ki húzta át az ágyat?" "Én voltam, új matracot hoztam fel, szekrény fertőtlenítve, steril ágy." "A harmadik nagyágyú! Köszönjük szépen!" Fura egy nő a mi főnővérünk, ritkán dicsér meg bárkit, de a szavai mögé kell látni és figyelni a gesztusait. Tegnap ebéd előtt magához hivatott. Nagyon be voltam tojva, hogy biztos valami rosszat csináltam. Főnővér szobájában az igazgató is jelen volt. Erre még jobban be voltam tojva. Aztán kiderült, hogy szabit szeretnének adni nekem mert sohasem veszem ki és ezt kellett egyeztetni. Ebédnél a szomszéd asztalnál ültek, jó étvágyat kivántak és nagy szeretettel néztek rám, mosolyogtak. Kell ennél több dicséret? Nem vidámak, nem beszélgetnek a beosztottakkal, ránk se rántanak. Engem mégis észrevettek, hogy egyáltalán ott vagyok és hülyére melózom magam és sohasem jut eszembe, hogy mire elég a fizetésem, mert annak örülök, hogy van munkahelyem és nem a pénz miatt vagyok ott elsősorban, hanem a betegek jólétének elősegítésére. Ez itt a motiváció.
