Авантюры в санитарии

A mai napon a harmadik emeleten totális volt a káosz. Ugyanis kitaláltuk, hogy nem ártana teljes ágyhúzás az egész emeleten mindhárom folyosón, a lakó- és a betegszobákban is. Mire a fentjáróknál gyorsan ágyhúzták az ágyat maguk a lakók vagy valamelyik nővér. A betegszobákban az összes fekvőket lefürdettük a "jakuzziban" és mire onnan visszakerültek, már tökéletesen steril ágyba fekhettek. Valahol csak addig tartott. Visszahozták a fürdésből és máris a frissen húzott ágyneműbe borította ivóedénye tartalmát. Köszi szépen. Ennyit a steril ágyról. 
Tuti a mosoda. Ugyanaz a cég mossa a mi intézményünk cuccait, ami a klinikákét. Néha előfordul, hogy a fehér ágyneműket összemossák a minden mással. Nekem a vasalási technológia a legelképesztőbb. Van egy marha nagy vasalógép, amibe betolja a csíkos pizsamát, a henger bedarálja és kijön a másik oldalon jól átsütve, gomb nélkül. Ugyanez működik a melósruhákkal is, ezért aztán van egy tuti felsőm, fehér, tiszta és rajta a félbevágott hajszálvékony gombszerű valamik összeolvadva a textiliával. Ilyenkor hazaviszem a nővérruhát és kéthetente új gombokat varrok rá, hátha kibirja 1 hónapig. Vagy nem. És ki tudja mivel mosnak ebben a mosodában, mert csomó ember allergiát kapott már a saját munkaruhájától. Ők azok akik kénytelenek otthon mosni a nadrágjaikat és köpenyeiket, amiért kapnak is letolást, hogy mért nem az intézet mosodájával mosatják és mit képzelnek, hogy hazaviszik a cuccot. Én már egy csomószor hazavittem a melós cuccomat és még sohasem vették észre, mert egy másikat leadtam az intézetibe, amit később szintén hazavittem gombpótlásra és ismételt mosásra, allergiát megelőzendő.

Még mindig fáj a fogam helye, elfogyott a K. által felirt fájdalomcsillapítóm, ezért aztán más, vénynélküli gyógyszerekkel próbálom csillapítani. Jól meg vagyok áldva ezzel a nyomorult fogmederrel. Kellett nekem kiszednem a mozgó fogat. Akkor meg az gyulladt volna be. Tehát akkor is ugyanott lennék ahol a part szakad.
A hétvégén ismét sokat melóztam. Ezúttal az elsőn, A.-val, akivel jó együtt dolgozni, nagyjából egy ritmusban melózunk, nem húzza az időt, nem szarozik sokat és vele a legjobb módszer a munkamegosztás. Ő ossza a gyógyszert, én meg osszam ki a reggelit például. Közben megnéztem a jövő heti délutánt, hogy kikkel leszek egy műszakban. Nos kedvenc kötözködő kolléganő, aki mindig a magas c-ről kezdi, ok nélkül is a többiek torkának esik, 3 napig velem lesz délutánban, de bízzunk benne, hogy leteszik az egyre vagy a kettőre, ahol magára marad a világban és a harmadik emeleten abban a 3 napban G-vel és még valakivel tuti lesz minden. A. vagy K. Bármelyik megfelel. A. jobb lenne, mert K. egy kicsit lassú, de mindketten normálisak és nem szólnak be.

A szociális otthonok lakói között mindenféle fajta személyiségek és betegségek előfordulnak. Az ember megértő és türelmes, de van amikor jobb ha nem veszek tudomást az illetőről, mert tutira bekattannék. 
   1. Demencia: a daemens beteg olyasmiket csinál, ami egy átlagos normális ember számára elítélendő. Például pakol, rakosgatja a cuccokat amik a keze ügyébe kerülnek, marhaságokat és totál összefüggéstelen dolgokat hajtogat a végtelenségig, belemarkol a kajákba, nem hagyhatunk elöl semmit, mert a sampont felhajtaná, a krémeket és gyógyszereket felhappolná, szétszedi az ágyat és a ruháját, megtépi a saját haját, naphosszat mászkál a folyosókon és a szobákban mint akit felhúztak és nem talál vissza a szobájába. Ez a vég. Az értelmi hanyatlás. Csak ezt a kort ne éljem meg.
    2. Hiszti: ilyenkor a beteg értelmi képessége okés. Mentálisan tökéletesen ép. Ezek a betegek valószínűleg nagyon unatkoznak vagy szándékuk, hogy az őrületbe kergessék általában kevés sikerrel. Naponta sokszor megméreti a vérnyomását és mindig ugyanannyi az érték, mégis újra és újra előjön a hülyeséggel. Más hülyeségek, hogy fáj ez, fáj az, kéri a gyógyszert, megkapja, 2 órával később ismét fáj ez, fáj az, nos ilyenkor természetesen nem fáj semmi. A leggázabb eset amikor egyfolytában "Nővérke, nővérke!", nővérke odamegy, "takarjon be, ezt csináljon, azt csináljon...", nővérke megcsinálja, kimegy, ki sem ér és már megint "Nővérke!", ilyenkor a válasz: "Nővérke elfogyott!" és hadd mondogassa, ne ugráltassa a nővért, meg főleg ne szórakozzon vele.
   3. Gyűjtögetők: éjjeliszekrény fiókjaiba rejtik el az ebédet, a kenyereket, a zsemléket, a felvágottakat, kanalakat, fogkrémeket, és sorolhatnám az idők végezetéig, hogy mi mindent. 2 nővér hetente végigjárja az összes szobákat a házban és átnézi az éjjeliszekrényeket, hűtőszekrényeket, beépített szekrényeket és összeszedi ezeket a rég elfelejtett, fiók mélyén lapuló romlott kajákat és összegyűjtögetett tárgyakat. 
Ez a három féle baj fordul elő a leggyakrabban, a többi elenyésző. Ezen a hétvégén sem volt hiány az ilyenfajta történetekből.

Ma végre megkaptuk az áprilisi beosztásunkat. Általában 20-a körül szokott elkészülni a következő havi. Most egy kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel. Az enyém elég oké. 5 délután egyhuzamban a hónap közepén, húsvétkor délelőtt, 2 szabad hétvége, hétközi pihenők alig, de semmi gond, 5 nap meló - 2 szabad, össze-vissza. Éjszaka nincs, de szerintem májusban lesz és bízzunk benne, hogy a társam olyasvalaki lesz, akivel szeretek együtt dolgozni, mert ha a másik nem együttműködő, akkor nyűg az egész éjszaka, ugyanis éjszaka az egész házban 3 ember alkotja a személyzetet: 2 nővér meg a portás. Az 5 nap délutánom a harmadik emeleten lesz, holnap megnézem a beosztást alaposabban, hogy kivel leszek én a harmadikon.

Alaposan begyulladt a helye. Fogmedergyuszi. Felhívtam K.-t, kedvenc fogorvosnő ismerősömet, hogy hiába a fájdalomcsillapító, hiába a Betadine, mégis fáj. 
B.K-nál csináltattam egy röntgenképet a beteg fogmederről, utána átmentem K.-hoz. K-nál előttem volt bent egy pasi, nyilván tömtek neki vagy 3-at 4-et, mert ment a fúró rendületlenül. 
Bent K. megnézte a röntgent, utána be a székbe. "De hogy jött ki? Mitől mozgott?" "Januárban kezdte, de nem zavart és nem is érdekelt, ezért nem jöttem hamarabb. Most meg tegnapelőtt már túlságosan mozgott, közelről tanulmányoztam és addig mozgattam, hogy kijött." "Kijött egyben látszik. Egy kicsit begyulladt. Most kitakarítom a medrét és írok fájdalomcsillapítót." Azzal fogóval kipucerálta, ismét nem kértem érzéstelenítő injekciót, úgyis csak lezsibbaszt. Felírt egy por formájú gyógyszert, fájdalmat enyhítendő, vízben kell feloldani. Hanem K. nem bírta ki. Hatalmába kerítette a kíváncsiság, hogy mi lehet az oka, hogy mozgott az a fog, mitől a fenétől mozgott, hogyan lazulhatott ki. Erre úgy gondolta felhívja a barátnőjét M.-t, aki a Szájseben asszisztál, hogy kerítsék elő a röntgen felvételt, amit a fogműtét előtt csináltattam, hátha azzal hozható összefüggésbe a tegnapelőtti jobb felső 5-ös szám hirtelen halála. Én a magam részéről a Szájsebet és a múltbéli fogeltávolító operációt, á'la Dr Cs. Zs, kihagynám az ügyből. Ő nem hibázott, az 100%. Én nagyon hálás vagyok a doktor úrnak, hogy nem küldött a halálba, nem bénította le a rágófolyamatokat, és megszabadított attól a 4 kis vackerájtól, amik megkeserítették a cavum oris életét.

Amióta tegnap mennie kellett, picit begyulladt a helye. Betadine-nal kifertőtlenítettem, nehogy még jobban belobbanjon. Tudom, nem kellett volna kiszednem, de zavart, hogy mozgott. Természetesen tisztán tartom azóta is az egészet. Gáz, ha valakinek nem tiszta a szája. Egy csomó baktérium és mindenféle nyavalya befészkeli magát, befertőzi a környezetet okozva gyulladást vagy szuvasodást vagy bármit. Naponta sokszor mosom. A fürdőszoba szekrényben mindenféle fajta fogkrémek roskadásig, soha nem lehet elég. Nem tudom eldönteni melyik a legjobb, ezért aztán ha kifogy a tubus, jöhet egy másik fajta, az is kifogy, újabb fajta. Egy tubus kb 1 hét. Csak. Nos igen, aki naponta kb ötször mossa a fogát, az már pszichiátert igényel sokak szerint, de engem nem érdekel.
A szociális otthon fogmosás szempontjából a béka feneke. Ugyanis ha 153 emberből 3 mossa a fogát, az nagy teljesítmény. Komolyan. Kapnak fogkrémet havonta a gazdasági nővértől mindannyian (már akiknek van foguk vagy műfogsoruk). Aki fekvő beteg és béna a keze vagy valami, annak kérésre bármelyik nővér a segítségére van a fogmosásnál. Amióta én itt dolgozom, soha egyetlen egyszer sem kérte fekvő, hogy mossam ki a fogát. Hatásos lenne, ha például kér egy pohár vizet a nővértől protkója számára és szépen kiázik belőle a sok gané. Ezek a nénik tojnak az egészbe. Nem érdekli őket, hogy a szájuk oroszlánszagot áraszt és hányingert kap aki a közelben tartózkodik. 3 néniről biztosan állítom, hogy tisztán tartja. Nekik van pár saját foguk, nem viselnek műfogsort, és ami kevés van, az rágni valamennyire alkalmas,  vagy összevágja apróra a husit vagy átkéri magát folypép étrendre. De tiszta a szája és ez a lényeg. Vannak akiknek szóltam párszor, hogy ha szeretné, segítek a fogmosásban, de durván rámrivallt, hogy megy a főnővérhez, mégis mit képzelek, ő már öreg, nem mos fogat, a fogkrém tönkreteszi a protézist. Ja, higgyem is el.

Már régóta mozgott, de nem vettem róla tudomást. Végül ma délben, ebéd után, valami nem stimmelt. A fürdőszobai tükörben közelről tanulmányoztam a problémás fogat, aztán úgy gondoltam nincs maradása. Alaposan kezet mostam, fogtam, mozgattam erővel, és megadta magát. Tömött volt, színe szürkés. Beteg fog, nem volt benne élet egy szemernyi sem.Vérezni is alig vérzett. Még fáj egy kicsit, de majd meggyógyul a helye. Elhalt a fog. De mitől? Fogalmam sincs. Jobb felső 5-ös a kukában, helyén a lyuk meg kivülről nem látszik. 

A hétvégén ismét ment a meló ezerrel. Alig volt nyugtunk. Szombaton a kettőn voltam egy kolléganővel. Egész nap vérnyomásokat mértem 5 betegnek. Reggel magas, reggeli gyógyszere után ismét magas, kapott vérnyomáscsökkentőt, kontroll magas, másféle vérnyomáscsökkentő, kontroll mérés délutánban. 1. beteg: nem egyezik a szobatársával; 2. beteg: idegeli magát marhaságokon; 3. beteg: bent volt pénteken a lánya és nyilván valamit mondott neki vagy tett, ami miatt a néni ideges; 4. beteg: alapvetően magas a vérnyomása, valószínűleg nem veszi be a gyógyszereit, hanem gyűjtögeti valahol vagy gyógyszerein van mit módosítani, utóbbi valószínűbb, mert a néni elméje tiszta és nem gyűjtögető típus; 5. beteg: szintén nem egyezik a szobatársával és minden marhaság idegesíti. Tervbe van véve a költöztetés a házban, mert több helyen nem egyeznek a szobatársak. Vasárnap alább maradtak a vérnyomásos problémák a másodikon, helyét átvette a hasmenés. Nos igen: aki zabál mint a ló, az ne csodálkozzon. Látogatók jöttek, hoztak mindenféle hazait és a kedves lakók féltve azt oktalanul, az összeset betolták az arcukba. Eredmény: rohamléptek az illemhely felé, de hiába, mert a hasmars győzött, fenyegetett, uralkodott és nem kegyelmezett. Teljes ágyhúzás, hasfogó, diéta, otthonról kapott kaják elzárva névvel ellátva az ebédlő hűtőjében.

A tegnapi nappal végleg megtelt a puttony. Délelőttös voltam a harmadikon a súlyosaknál. Néni hetek óta alig etethető, alig itatható, nyeglik mindenfelé, nem tud ülve maradni, üveges tekintete bágyadtan mered a plafonra. Szóltam már korábban a főnökségnek (főnővérnek elsősorban), hogy nagyon romlik a néni állapota, hivjanak mentőt, vitessék kórházba, nem lesz ez igy jó. Minden szó hiábavaló volt, mert süket fülekre talált: "Tömje meg a beteget! Támassza ki párnával a hátát ha nem marad ülve. Ön egy ápoló, nem?" No igen, de nem vagyok Isten. Rafinált ötleteimet bevetve sikerült egy kis életet lehelni szegény nénibe: kértem a konyháról egy kis teát, fecsivel itattam meg, lenyelte. Vérnyomást mértem, alacsony, pulzus alig tapintható, alig ver, vércukor normális, testhő normális. Ismét szoltam, hogy a néni gyenge. Ebédnél már fecsivel sem ment az itatása, nem tudott nyelni, kifolyt a szájából, könnyezett a szeme. Újra vérnyomás meg minden más. Ezúttal a vérnyomás 180/90, pulzus 60, vércukor 2,3, testhő 37,6 és a néni fulladt, alig kapott levegőt. Mint az őrült le a főnővérhez, hívta a mentőt, rohantunk fel a harmadikra, mentő megérkezett és mire a szobába értek a hordággyal.... Azzal kimentem egy helyre, leereszkedtem a csap mellé és folytak a könnyeim. Egész nap tudtam, hogy gáz van és a házban nincs oxigénmaszk, sem infúzió, sem defibrillátor, sem semmi ilyesmi, mert ez egy szociális otthon, nem kórház. A feljebbvalóim nem figyeltek rám, önkényesen nem hivhatok mentőt, csak éjszakai műszakban amikor 3 emberből áll a személyzet (2 nővér és a portás).

Tegnap hozzátartozók jöttek látogatni. Másik néni, aki demens és Alzheimer-kóros, nem kell fel az ágyból, csak ha nem látjuk, üvölt mint akit nyúznak, teljes ellátást igényel. Tegnap bent volt a fia délben. Bevittük neki az ebédet, magukra hagytuk őket, ugyanis ha látogató van, akkor nővér vagy takarító nem tartózkodhat a szobában. 13.10: igazgató és a főnővér előbbi úriember társaságában dühöng a hármas folyosón: "Cs. néni nincs felöltöztetve, nincs kiültetve, nincs megetetve, nem sétál a folyosón, haja nincs megfésülve. Mégis mit képzelnek maguk?" mindezt az arrafelé tartózkodó nővéreknek címezve. Íme az igazság: ezt a nénit minden reggel fürdetjük, ágyát teljesen áthúzzuk, az ágyszivacsot is lecseréljük, nincs saját ruhája tehát intézeti hálóinget adunk rá, naponta kb. ötször pelenkázzuk (ugyanis szétszedi a pelenkáját és az egész ágy meg maga a néni is csupa.....), nem áll meg a lábán, tehát nem sétál a folyosón. Etetni azért nem etettük meg, mert épp ott volt a fia vele, tehát nem mehetünk be olyankor a szobába, logikusnak tűnt hogy a fia megeteti.
Én soha nem lennék képes otthonba tenni az anyámat és tojni rá. A nagymamámnak combnyaktörése volt, műtétje után hazaadták és én nem dolgoztam. Odaköltöztem hozzá, főztem rá, mostam rá, szobawc-t szereztem neki amit egyedül tudott használni, megtanult járókerettel járni és tiszta volt. Utána mellrákja lett, ismét kórházba került, de nem volt műtét, mert addigra váratlanul véget ért számára az élet. Apukám műszívbillentyűt kapott volna, de Dr P.Gy. a műtét hetében elment síelni Ausztriába és apumat hazaadták. Apum attól kezdve feladta az egészet. Emlegette, hogy jobb lenne már neki, ha nem szenvedne. 2008. március 19-én reggel kérte, hogy vigyük be a Kardiológiára. Bevittük és aznap este 20.35-kor örökre elaludt.
Ma 2 éve történt, hogy elveszítettem őt. Kedves volt és vidám. Mindenki szerette őt, mert ő is mindenkit szeretett. Utálta a bunkó doktorokat, köztük P.Gy-t a síelőst és azt kívánta, bár kitörné a nyakát az Alpokban. Nos, Dr P.Gy. a lábát törte ki és soha nem tudta meg, hogy egy betege átka volt. Apum rendes ember volt és elővigyázatos: nem dohányzott, nem ivott mint a kefekötő, nem balhézott és nem veszekedett senkivel. Szerette a zenét, a filmeket, a meséket, a családját, a barátait, az állatait.... és engem. Ő csinálta meg nálam (a nagymamámtól örökölt kisházban) a fürdőszobát. Amikor a kádban ülök, mindig eszembe jut, mi mindent tett értem az apám. És egy életre hálás vagyok neki. Mindenért.

Ezzel elérkeztem a mai napig.

Az utóbbi időben rengeteg a konfliktus a házban az egyik kolléganőtől, ugyanis ha bárki szólni mer hozzá vagy segítséget mer kérni, ő kiforgatja a szavakat, mindenkit meghazudtol és ha az illető védeni próbálja a maga igazát, ő rögtön a torkának esik. Ha ő jelen van és nem gazdaságis, nem betegkísérő és nem az alsó két szint valamelyikén ügyeletes délutánban, akkor mindenkire lesújt. Olyankor a fél műszak a plafonon, az egész ház a feje tetején, a hangulat garantált. Menekülési útvonal, ha befigyel egy betegszállítás és én vagyok a szerencsés kísérő nővér, vagy ő az akit kiválasztanak erre a feladatra. Ha véget akarok vetni ezeknek a "ki ha én nem" játszmáknak, akkor legjobb lesz, ha nem veszek tudomást Őtuskóságáról és attól kezdve azt gondol magában, amit csak akar. Ki nem szarja már le!

Minden ment tovább a normális kerékvágásban. Ismét pár beteg kórházba került, vagy meghalt, vagy kórházba került és ott halt meg, vagy kórházba került és akkor halt meg amikor visszakerült az otthonba. Én nem akarom magamat védeni, sem más nővéreket lebarmolni, de sajnos meg kell mondanom az igazat. Miért lesz valaki ápoló? Minden bizonnyal azért, mert segíteni akar másoknak, enyhíteni a fájdalmakat szeretettel, megértéssel, odaadással, türelemmel. Nem hagyom a beteget szenvedni, illetve vannak helyzetek amikor már nem tehetsz semmit.  Nem értem azokat a nővéreket, akik szarnak az egészbe, nem kísérik ki az instabil járású beteget a bizonyos helyre, nem adnak inni vagy enni a fekvő betegnek, nem kötik be az infúziót, nem adnak fájdalomcsillapítót, nem viszik ki fürdeni a szerencsétlent. Ehelyett sok helyen bedugnak egy katétert a betegbe és berácsozzák az ágyat, aztán visszavonulnak a nővérszobába, jóképű doktorokról ábrándoznak meg körömlakkokról és samponokról tanácskoznak. Néha leengedik a katéter tartalmát egy ágytálba és ismét a samponok és a tuti dokik járnak a fejekben a nővérpultnál.
Tudnivaló, hogy a fekvő betegeket gyakran kell mobilizálni, üljön, mászkáljon (járókerettel vagy anélkül), ne feküdjön mindig hanyatt, mert hámhiány keletkezik, amiből lesz később decubitus, ami egyre nagyobb és mélyebb lesz. Az a vég. Nem gyógyul meg. Az állandó fekvés miatt a vérellátás is egyre rosszabb lesz és a végén összeomlik a keringés. Nos, engem gonosznak tartanak a betegek amikor nem hagyom, hogy feküdjenek, mert nem értik meg, hogy az ő érdekük a mozgás. Én csak szeretném megóvni őket a komoly bajoktól.

December elején szabadságon voltam és közben elkaptam a náthát, ezért felhívtam Cs.Zs-t, hogy halasszuk későbbre, mert hurutos torokgyulladást diagnosztizáltam magamon. Az volt az utolsó kontroll. Fél óra hivatali betűrágás után doktor úr szabaddá vált. A múltkori goromba nőszemély melósruhái visszajöttek a mosodából és társai a távollétében szépen összepakolták neki egy székre az egyik ambulanciában. Ha ráírtam volna, hogy "Piszok disznó", akkor talán meggondolná, a múltkor mért volt olyan genyó... Tehát doktor úrral és M.-el ismét sokat beszélgettünk. A végén úgy éreztem, mire volt jó ez a sok vizsgálatnak nevezett délelőtti gyors eszmefuttatás, ezért rövidre zártam: "Kellemes ünnepeket, sziasztok." Tudtam, hogy itt az idő, búcsúzni kell, de nem tudtam hogyan. Nincs is rosszabb mint az elválás. Ilyenkor legjobb ha nem búcsúzol, mert nem zárul le.  Ritka jó fej doki a srác, tisztára mint valami haver vagy ilyesmi.
Karácsony tragikus, szilveszter szintén.

Mit írhatnék magamról. 26 éves vagyok. Eddigi életem nagy részét az iskolapadban töltöttem. Csomó mindent tanultam. Olyasmiket is amiknek soha az életben nem fogom hasznát venni. Sok-sok mindent tanultam: kereskedelmet, gazdaságot, társadalomtudományokat, idegen nyelveket, egészségügyet, zenét, műszaki rajzolást és a végén az egészségügy vált be. Eddig. Az utóbbi időben a hír igencsak hanyattlök, miszerint az egészségügy hanyatlik. (Romhányi után szabadon.) A mai állapotában... na mindegy. Majd csak lesz valahogy.
Vannak barátaim, önbizalmam és nagyjából majdnem mindenem megvan ami kell. Rossz tulajdonságom kevés van (mások mondják), köztük legfontosabb és legzavaróbb a gyanakvás. Komolyan. Nehezen bízok meg bárkiben. Ez nem jelenti, hogy félek az emberektől, mert nem félek, csak jól megválogatom a barátaimat. Kicsit olyan vagyok ezen a téren mint a teve: azzal ha egyszer rosszul bánnak, azt megjegyzi és többet nem áll vele jóba, mert elmúlik a bizalma. Másik rossznak mondható tulajdonságom a maximalizmus. Iszonyatos. A munkahelyemen például nem tudok leállni ameddig nincs kész minden. Pörgés ezerrel. Mindig mindenben szeretek a legjobb és a leggyorsabb lenni. Általában összejön.

A kontroll-sorozat folytatódott, újabb és újabb időpontok, mindig 10-15 perc traccsolás. Mindig szemügyre vette Dr Cs.Zs. az egész szájüreget és kifertőtlenítette egy kis Betadine-nal, pedig már nem volt panaszom. Ja, és mindig mosok fogat, tehát mindig tutira tiszta az egész. Nyilván meg akarta várni, hogy teljesen tutira meggyógyuljanak a sebhelyek (vagy kellemes társaság voltam?) Minden esetben történt valami furaság:


1. Ambulancia környékéről fura zaj hallatszik és a folyosón nagy a kupi. (Hehh, gallyra ment a kórház? Bontják az osztályt?) Ambulancia várótermében 2 szakadt figura létra tetején hengerrel a falon. (Ó, festés!) M. megjelenik a színen, hogy csak egy fogorvostan hallgató van, doki egy sem. (Bizonyára szabin van az egész társaság. Kolosszális!) Bent a medika nem igazán vágta a témát, ezért előkapta a beosztást és együtt átnéztük, mikor van Dr Cs.Zs. az ambulancián, műtőben, illetve mikor lesz ő az osztályos orvos. (Öregem, ezeknél csak így lazán lobogtatják a beosztásokat.)

2. Gyér az érdeklődés a váróteremben. Ambulancia majdnem üres. Dr Cs.Zs. nagyon ráér, mondja a magáét, fogaimat nézegeti nagy kék szemeivel, közben ismét mondja a magáét. M. előkerül és most már ketten mondják a magukét. M.-t áthívják a másik helyiségbe, doktor úr a számítógéphez ül, valamit nyomkod a gépbe és közben tojik rám. Akkor veszem a kabátom és sumesz kifelé. (Kösz a vendéglátást és az új időpontot, kisapám!)

3. Tumultus a váróteremben. Mindegyik ambulanciában nagy a zűrzavar. Egy új asszisztensnő jelenik meg, M. sehol. Az új nő kiválogatja a betegeket, nem a korábban érkezetteket veszi előre, hanem össze-vissza. Nem bírom ki, odamegyek, hogy én voltam az első, időpontra jöttem és mégsem hívtak be. Mire a nő: "Nem érkezési sorrendben szólítjuk a betegeket, ön nincs bejelentkezve, várjon a sorára! Üljön vissza!" (Anyád nincs bejelentkezve!) Nyílik egy másik ajtó, Cs.Zs. balettáncos mozdulattal előlibben, behív. Bent nem érti, mért nem jöttem be előbb, de inkább nem szólok. Fel sem keltem a kezelőszékből, amikor előbbi személy átrohan a másik helyiségből: "A folyosón szíveskedjen várakozni!" (Ja, wazze, ha olyan tuskó lennék, mint te, letépném az arcodat, te idióta!) Kimentem csendben, nem szóltam semmit. Doktor utánam: "Bocs már, legközelebb 1 hét múlva gyere." Nyilván még fel sem ocsúdott ő sem, a nagy megrázkódtatástól.

A hónap végén alsó bölcsfogaim hűlt helyei begyulladtak, nehezített volt a rágás és fájdalmas, mosásnál véres nyál távozott a szájüregből. Jobbnak láttam, ha megkérdezem az orvost, aki mindezt elkövette. Felhívtam a szájseb. ambulanciát, ahol egy női hang "Mi nem foglalkozunk ilyesmivel, menjen a Fogklinikára!" és durr levágta a telefont. 3 perccel később ismét felhívtam, ezúttal a kórház központi számát és a következő apró párbeszéd kerekedett:
   - Üdvözöljük, ön a ........ központi számát hívta. Kérjük adja meg a kívánt mellék számát, vagy várjon a kezelő jelentkezésére. Brr...brr...brr. Tessék, porta.
   - Napot, a szájsebészetet kérném.
   - Brr. Szájsebészet.
   - Ambulanciát kérném.
   - Brr. Ambulancia. ......... vagyok.
   - Jó napot kívánok, Dr Cs-t kérném.
   - Mit akar?
   - Műtéten voltam a doktor úrnál és problémám van, ezért szeretnék beszé...
   - Mit akar?
   - ...beszélni Cs. doktor úrral, ha bent van.
   - Menjen a Fogklinikára és várja ki a sort a betegfelvételi ablaknál.
   - Ide hallgasson, nem állok a sor végére, adja nekem a doktort, ha lehet vele beszélni. Köszi szépen.
   -Tessék, Cs. ....

Íme egy udvarias asszisztensnő.
Amikor felhívtam a dokit, úgy gondoltam, megmondja, mi a teendő a panasz enyhítésére vagy jól elküld a csába. De nem. "Holnap reggel be tudna fáradni?............" és ismét a folytonos önözés, aminek hamar véget kellett vetnem: "Nyugodtan tegezhetsz, de tényleg, mert ez így egy kicsit... zavarbaejtő."
Ezután néhány kontroll következett, ahol inkább csak beszéltünk és beszéltünk, miután közelről tanulmányozta a fogakat, megdicsért milyen szépen tisztán tartom őket és csak később jöttem rá, mibe is keveredtem...

A sikeresen átvészelt posztoperatív időszakot követően sem jött helyre teljesen sem a rágóizmom, sem az állkapocsmozgás, sem maga a rágás folyamata. Természetesen nem szúrt el semmit Dr Cs.Zs rezidens orvos a műtét végrehajtása közben. Meg kell említenem, hogy a doktor úr egy nagyon kellemes jelenség ott a klinikában, kellemes modorú és rendkívül közvetlen. Velem legalábbis nem úgy bánt, mint orvos a betegével, egy mezei beteggel, hanem mint a kollégával vagy a kedves ismerősével. A magam részéről úgy érzem, ő nem csak egy jóképű és szimpatikus sebész, aki bemegy a kórházba, kezel vagy műt pár embert, aztán rájuk se ránt, hanem egy angyal. Ez a bácsi a műtét után többször meglátogatott engem a kórteremben, beszélt hozzám, aggódott az állapotom miatt és nem képzelte magát különbnek nálam.
Október elején K. fogorvosnőnél voltam töméscserén. Nem kértem érzéstelenítést a fúrásnál. Minek? Nem nagy ügy, alig fáj. Nyilván tökéletesen működik az endorfin termelés vagy valami.
Végre sikerült találnom egy orvost, aki megszabadított mandibularis varrataimtól, ugyanis szeptember végén a szájseb. bejáratánál transzparens hirdette: "Tisztelt Betegeink! Ma 8.00-tól munkaértekezletet tartunk. Megértésüket köszönjük." Ó, köszi szépen, drága M., hogy ott dolgozol és mégsem szóltál, hogy gyűltök. Cs.Zs. doki a műtét napján szólt, hogy szabit vesz ki és azon a héten nem lesz. Mindegy lett volna, hogy melyik orvos lát el. Végül egy verőfényes őszi napon úgy gondoltam, most már tényleg gáz az a 2 cérna, ezért beállítottam reggel 8-ra a szájseb. ambulanciára időpont egyeztetés nélkül. M. és még 3 doki toporzékoltak körülöttem, nem igazán álltak a helyzet magaslatán. Akkor jött kedvenc ismerősünk Dr Cs.Zs. és cérnamentesítette a mandibularis zónát, miközben egy csomó baromságot zagyvált össze. Látszott ez még abból is, ahogy forgott a szeme (pont mint a Sátáné) meg a folytonos önözés, miközben a pasi kb. másfél évvel idősebb nálam.

Szeptember elejére előjegyeztek bölcsességfog eltávolító műtétre a Szájsebészeten M. segítségével P.A. doktornőhöz, de az altatáshoz szükséges vérvétel nem készült el időre, ezért eltettem az időpontot 11-ére.
Előtte 4-én az egyik bölcsfog elkezdett erőlködni, nem fért ki, beszorult és okozott súlyos fájdalmakat a szájüregnek. Fel is hívtam M-t, hogy bemennék, mert nem bírom.
Másnap mentem, váróterem kong az ürességtől, én voltam az első, rögtön be is hívtak. P.A. doktornő időközben felszívódott, mint kúp. Helyette egy rendkívül barátságos fehérköpenyes fiatalember Dr Cs.Zs. a betegellátó helyiségben a legnagyobb tisztelettel. Nem vettem észre mikor történt a kezelés, mert sem fájdalom, sem semmi. Egyszer csak, hopp, el a fájdalom.
Eljött a műtét ideje. Nagy volt a sürgés-forgás-kapkodás körülöttem, mintha az elnököt műtenék. Altatóorvosnő jött, kanült beszúrta a csuklóba, nővér kitöltötte és aláíratta velem a papírokat, jött a beteghordó és vele a hordágy. Bent a műtőben egy csomó zöld műtősruha, köztük P.A., aki korábban felszívódott, de ismét megtisztelt jelenlétével. Később kiderült, hogy P.A. már nem dolgozik ott, mert átment a Fogklinikába. Nos, tehát, altatóorvos bekötötte az infúziót (benne valami drogféle) és pár másodperc múlva mint akit letaglóztak. Nem aludtam. Szemek csukva, ernyedt izmok, blokkolt idegek, de a fülem hall, az orrom szimatol. Dr Cs.Zs. a műtőben tartózkodik. Érzem az illatát. Tehát Cs.Zs. az operatőr, ő csinálja a műtétet. Mégsem vagyok jól. Bedrogoztak. Nem alszom és nem vagyok ébren. Hirtelen valami reflux-féle tör rám, majd' meg fulladok, közben mintha nyílna a szemem, de erőtlen, szédülök, úszik az egész műtő és a doktorok körbe-körbe karikáznak benne. Cs.Zs. doktor úr lágy hangja: "Mindjárt vége. Vége." És érzem, hogy tolják alattam az ágyat. Emelnek. Letesznek. Betakargatnak. Keltegetnek. Nyílik a szemem, kéznél egy vesetál: azta neki! Jött a torkomból ezerrel kifelé a reggeli kávé (amit nem kellett volna tudom), a valami az infúziótól, vér, nyál, fogbél lé és a keserves fájdalom. Semmi baj. Jól vagyok, bocsi, vigyázok. Milyen megkönnyebbülés, hogy nincs tele a pofám fogakkal. 4-el kevesebb, és már nem fáj. Így sokkal kényelmesebb. Leszámítva persze a két összevarrt heget az alsó fogsor 2 végén.

Szeptember elején nagyon belejöttem a szakmába. Mármint a nővérkedésbe a szoci. otthonban. Sokan gondolják, hogy egy ilyen intézmény maga a fertő, de mondjuk ki bizonyos kórházakban a nővérek arra sem képesek, hogy egy pohárka vízzel megkínálják a szomjazó ágyhozkötöttet. Az én munkahelyemen vannak betegszobák és vannak lakószobák. A lakószobákban mindenki önellátó, kimennek wc-re, fürödni, mászkálnak. Dolog velük az ágyhúzás és a gyógyszerosztás. Szükség esetén vérnyomásmérés és hasonlók. Ezekben a szobákban van szőnyeg, fotel, kisasztal, könyvespolc és minden amit a lakó kíván. Betegszobákban vannak elhelyezve azok az idős emberek, akik valamilyen súlyosabb betegségben szenvednek. Ilyen az inkontinencia, demencia és más pszichés problémák, beszédképtelenség és akik részlegesen vagy teljesen le vannak bénulva. Ezekkel a betegekkel kell inkább foglalkoznunk. Én ilyenkor nem kapok hülyét, nem leszek rosszul és nem lesz semmi rossz érzésem. Úgy vagyok vele, hogy kb mint egy kisbaba ellátása, csak nagyban. Azonkívül ezek az emberek valószínűleg nem tehetnek arról, hogy ilyen állapotba kerültek és arról sem, hogy a családjuk lemondott róluk.

Augusztusban anyum fogászaton volt. Van saját fogorvosunk, évek óta hozzá járunk, ha bajunk van a fogunkkal és nem magázzuk. K. nagyon jó fej doktornő. Anyum rábeszélt, hogy menjek K-hoz ellenőrzésre, mert kb. 5 éve nem voltam. Nem volt különösebb bajom a fogaimmal, azért nem mentem. Illetve mégis volt problémám, de nem foglalkoztam vele. Kb. 1 évvel korábban bölcsességfogak törtek elő a felső két kvadránsban. Később az alsó kettőben is elkezdtek nyomulni és mire K-hoz mentem, már mind a 4 félig előbújt. Néha fájtak, de elmúlt. K. úgy gondolta, klassz lenne kioperálni onnan a 4 betolakodót, amihez sebészi beavatkozás szükséges. K. barátnője M. a szájseb. klinikában asszisztál, tehát K. oda utalt be a bizonyos kórházba. Korábban a kórháznak ebben a részlegében Szülészet üzemelt, ami azóta elköltözött máshova. Ott maradt utána az a nagy, tágas, hirtelen üres hely és arra gondoltak, csinálnak belőle valami szépet, hogy ne ordítson belőle a mélységes depresszió. Alapos átalakítás után az egyik felében létrejött az Arc- és Szájseb. Klinikai osztály, ahol bibis szájakat, arcbajokat, fájdalmas és rendellenes fogakat, miszlikbe tört állkapcsokat és hasonló panaszokat kezelnek és nagy sikerrel gyógyítanak. A megüresedett részleg másik felében a Krónikus Bel vagy ilyesmi talált otthonra.
Augusztusban kerültem a mostani munkahelyemre, egy szociális otthonba ápolói munkakörbe. Első héten kicsit bénáztam, de aztán belejöttem. Kolléganők rendesek, mindent megmutattak, hogy mi hol van, mit hogyan szokás, mi a teendő, mire figyeljek és hogy mindig zárni kell a raktárak és a nővérszobák ajtaját. 

Július elején rákszűrésre mentem a Nőgyógyászatra. Utálom, de minden évben megyek a biztonság kedvéért, hogy megelőzzem a komoly problémát. Dr M.J. meglehetősen flegma egy fickó, öreg is, de normális volt. Nincs orvosom, ezért mindig másik vizsgál. Amikor fiatal és jóképű doktorhoz kerülök, még megalázóbbnak érzem az egész vizsgálatot, mint egyébként. Mindig nagyon szégyellem magam, mert mégis csak egy idegen pasi, akinek semmi köze hozzám. Tudom, hogy naponta sok-sok nőt vizsgál és kezel, mert ez a munkája és mégis kellemetlenül érzem magam és magam sem tudom miért.

Ebben az időszakban nem történt velem semmi az egészségügyben, majd' kicsattantam az egészségtől.

Március első hetében még mindig táppénzen voltam, mert Dr B.G. úgy látta, a lábam még nem teljesen gyógyult, fokozatosan kell terhelni, de sajnos sohasem lesz ugyanolyan, mint a baleset előtt volt.

Februárban nem történt velem semmi különös. Semmi a világon. Minden héten kontrollra mentem B.G. doktor úrhoz a saját lábamon, nem vitt senki. Az utolsó kontroll után levettem a sínt, de azért eltettem emlékbe.

2009. januárjában nem nővérként tevékenykedtem. Egy áruházban dolgozgattam akkoriban. Történt velem egy baleset, de nem vettem komolyan. Munkahelyre menet elcsúsztam a jeges járdán.  Fájt a lábam, mégis bementem a melóba és ledolgoztam a munkaidőt. A vége felé igencsak erősödött a fájdalom a lábamban, alig tudtam már ráállni, ezért felhívtam Cs-t, hogy jöjjön értem. Otthon jobban voltam, de este 10 felé már megint iszonyatos fájdalmakat okozott a lábam és be is dagadt rendesen. Mire ismét felhívtam Cs-t. Bevitt a baleseti sebészet ügyeletére, ahol előttem egy középkorú pasi ment be, akinek a munkahelyén fémszilánk fúródott a kezébe a kisujj alatt oldalról és eljutott a tenyere közepéig. Hamar lerendezték őt. Amikor indultam volna be a rossz lábammal, az asszisztensnő kijelentette, hogy ha nincs nálam a lakcím-kártya, akkor nem látnak el. Nem veszekedtem vele, csak udvariasan megkértem, hogy írja csak be a TAJ-számot a gépbe, mire az kiadja rólam az információt. A doktor viszont normális volt, röntgenre küldött beteghordóval. A röntgenben is egy barátságos fiú volt szolgálatban. Végül aztán kiderült, hogy bokaszalag-szakadás a diagnózis, tehát az egész bokám gallyra ment, ezért sínbe tették a lábamat. 6 hétig kellett viselnem és hetente volt kontroll. 
Egyik ilyen kontroll alkalmával helyettesítés történt, mert B.G. doktor úr egy sürgős esetet látott el. A helyettesítő, P.K. főorvosnő nagyon nem volt szimpatikus: "Kérem sétáljon el az ajtóig és vissza. Most vegye le a sínt és ismét végezze el az előbbi gyakorlatot. Ön tud járni. Nyugodtan visszamehet dolgozni." 2 hét után? Másnap visszamentem és a korábbi doktor megállapította, hogy a beteg láb még közel sem gyógyult.

Nos, talán nem kellene ajtóstul rontanom a házba, ezért nagyjából leírom, mi minden történt velem a tavalyi évben (2009-ben), azt követi 2010 eleje és a jelen. Hogy legyen valami kiindulási pont. Beszámolóimban a munkámmal kapcsolatos ügyes-bajos dolgokat osztom majd meg az olvasóval.