Авантюры в санитарии

Ma 2 esetben is voltam betegkísérő és mindkét beteggel ugyanazért kellett menni, de 2 külön szakirányba.
1. Onkológia. Ugyanaz a főorvos, akinél már a múltkor is voltam egy daemens beteggel. Ezúttal a beteg tudata tiszta, de a néni mozgássérült, kerekesszékben tartózkodik egész nap vagy az ágyban. Ugyanis nincs lába, mert érszűkület miatt mindkettőt amputálták. Nos, az Onkológia szakrendelés az I.Rendelő 1 emeletén egy félemeleten van, ami nem akadálymentes, mivel hogy lépcsőn kell odamenni. Igaz, hogy csak 4 lépcsőfok, de könyörgöm, hogyan vigyem fel oda a mozgássérült személyt. Megoldottam azért. A néni meglehetősen kicsi és vékony. Ezért aztán a lépcső alján kikaptam a kocsiból, felvittem a lépcsőn, ott letettem egy székre, visszamentem a kocsiért és fent átültettem bele a nénit. A kerekes szék majdnem nehezebb volt mint a néni, de mégis azt éreztem, hogy leszakad a vesém. Hogy pusztulna ki, aki kitalálta a nyavalyás félemeletet. Szakorvosi javaslatot kellett kérni valami kemo utáni regeneráló gyógyszerre, de most éppen nem jut eszembe a neve. Ja és lefelé ugyanaz volt a történet a kerekesszékkel.
2. Tüdőgondozó. Szintén kerekesszék, benne egy kb 100 vagy 150 kilós asszonyka, de a rendelő ezúttal akadálymentes. Itt is megkaptuk a javaslatot, Theospirex-re, teljes körű kivizsgálás után.
Meló után, amikor gyalogoltam a buszhoz, megláttam hogy egy helyen a város közepében ezerrel irtják a fákat egy lebontott gyár környezetében. A területen Árkád üzletház lesz és azért vágják ki a fákat a környéken, mert a cégtulaj attól tart, hogy a fa beárnyékolja majd az ablakot és a kedves vásárló nem tudja minden oldalról megfelelő megvilágításban szemügyre venni a cuccokat a boltokban és a fa lesz az oka, ha nem vásárolnak semmit, nem a magas árak. Egyébként az egész belváros tiszta káosz, mindent bontanak és túrnak mint a vakondok mindenfelé, felszedték a villamos síneket, körforgalom is lesz (már van vagy 30, de még mindig nem elég), meg ez a hülye Árkád, meg vásárcsarnok, új felsővezetékek a villamosok és a trolik részére, miközben az újfajta troliknak nincs is áramszedőjük, de a felsővezeték király, ezért mindenhova kell.
F.E-val ma is együtt nyomtuk a délutánt az első emeleten. Reggeliosztás után bejelentette, hogy esküvője lesz, mert egy gyerekkori szerelmével ismét egymásra találtak. Kb. 2 hete rúgta ki a pasiját H.I-t, akivel 7 és fél évig egy albérletben laktak, mert a fickó nem volt megértő a társa 3 műszakos munkája miatt, meg csavargott, a haverjaival lógott sokat, gyakran haza sem ment és csajozott is. Legalábbis F.E. azt hiszi. Utána volt egy ömlengős időszaka F.E-nek mert megtetszett neki az a kék szemű fényképész, egy második emeleti bácsi hozzátartozója. Most meg előkerült ez a régi barát vagy nem tudom ki és máris esküvő van kilátásban.

Tegnap este már megint nem tudtam elaludni. Szerintem mert tegnapelőtt délutános voltam és tegnap reggel sokáig aludtam. Ma meg reggel délelőttbe mentem a melóba és nem volt semmi bajom. Illetve majdnem lett, mert kivittem reggel egy ágytálat kiüríteni és elmosni az egyik fürdőszobába, ahol állt a víz és kifelé jövet megcsúszott a papucsom, de megfogtam az ajtót és hála neki, mégsem dobtam egy hátast, nem törtem ki a nyakam, se a lábam. Ja, és nem kellett mennem a Traumára, ahol Sz.J. doki kiszemelt magának, mert mindig nagyon bizalmasan beszél velem meg hogy milyen jól áll nekem az egészségügyi egyenruha és találkozhatnánk civilben is. Csakhogy én ilyenkor nem mondok semmit, mert nem az esetem, de azért szimpatikus. Szerintem meg a fehér köpeny meg nadrág mindenkinek jól áll.

Mindenfélékről elmélkedtem ma. Először is, hogy menne-e nekem a három műszakos munka mellett az esti iskola. Hogy van-e értelme egyáltalán elkezdeni, nem mennek-e egymás rovására. Lesz-e erőm és időm egyáltalán tanulni.
A másik dolog, amin gondolkoztam, hogy van ez a blog. Nyilván sok baromságot összehordok meg hátha csomóan tök hülyére is vesznek miatta, mármint akik olvassák. Vagy egyáltalán nem olvassák, csak bekukkantanak és inkább kihagyják az élményt. Ha magamból indulok ki, én olvasok sok mindenkit, de tényleg el is olvasom, még akkor is ha nincs hozzáfűznivalóm a bejegyzéséhez. Mindegy is, asszem folytatom és a suli meg a meló ügyében meg lesz ami lesz.

Ma délelőtt volt a beiratkozás napja a Nővérsuliba. És mint mindig, ez sem ment simán. 
Első baj, hogy a foglalkozás egészségügyi vizsgálat alkalmával mindenre alkalmasnak találtak, de elfelejtették jelezni, hogy egészségügyi szakmára is. Tehát most ismét mennem kell foglalkozás egészségügyi orvosszakértőhöz, aki beutal a tüdőszűrőre és onnan vissza hozzá, hogy találjon alkalmasnak az egészségügyi pályára, amire már egyszer alkalmasnak találtak, de nem jelezték az egészségügyi könyvben, hogy tegyem a tombolára a szuper magyar egészségügyet.
Hiába esti a képzés, mégis diákigazolvány kell, még ha semmilyen kedvezményre vagy bármi másra nem jogosít, lényeg, hogy legyen, de minek. Adtak hozzá igénylő lapot, ahol a legfontosabb és elengedhetetlenül szükséges információ a Tanuló Azonosító Szám, ami nekem ugye nincs, mert 2002-ben érettségiztem, ami után azonnal bejutottam az egyetemre és ott nem kértek ilyen számot. Ez az a pont, ahol fogalmam sincs, mi ez a szám és hol lehet kérni ilyet vagy mi alapján megy ez és minek ez egyáltalán. Meg minek diákigazolvány, ha úgysem tudok vele mit kezdeni.
Tankönyv még nincs, se semmi bővebb információ a képzésről, csak annyi, hogy szeptember 6. fél 2 az első tanítási nap és addigra az összes hivatalos sulis ügyet rendezni kell. Maga a tüdőszűrő eredmény 1 hét. Ha lenne egy üzemorvos ismerősöm, talán könnyebb lenne. Most meg aztán intézzem ezt a sok szart, meg közben melózzak is és a szeptemberi beosztásomról sem tudok semmit, mert szabin voltam. Sebaj, majd csak megoldom valahogy.

Vasárnap a Ramada Aquaworld-ben voltunk. A sokat ígérő név ellenére, nem volt egy nagy élmény. Itt is volt élménymedence meg pezsgőfürdő, csúszda, amit le is teszteltünk Momóval. UFO volt a neve, meredek volt mindenféle szempontból, úgy suhantunk lefelé a kétszemélyes úszógumiban, hogy majd beleszédültem. A közepénél volt egy nagy kerek terület, ott körbe-körbe kavillált velünk az úszógumi, besodort egy majdnem függőleges sötét lyukba és onnan teljes erővel berepített minket a medencébe és a nagy lendülettől a medence lealjáról libbentem a felszínre és onnan pucoltam is kifelé, mielőtt utolér a következő társaság.

Szombaton Momó nem ment a vagyonőr tanfolyamra, mert a jövő szombaton kezdődik. Ezért elmentünk a Palatinusra pancsizni. Csakhogy Momó elfelejtette, hogy a Palatinus a Margit-szigeten van, ahol csak külön engedéllyel lehet parkolni. Már bent voltunk a medencéknél, jókat lubickoltam, amikor Momó szólt, hogy kimegy megnézi az autót. 5 perc múlva visszajött, hogy öltözzek, hazamegyünk, nem lehet parkolni a strand előtt és baromi mérges volt.
Délután a Dagály Fürdőt vettük célba. Ott már lehetett parkolni a fürdő előtt. Volt gyógyvizes medence, pezsgőfürdő, finn szauna és aromaterápiás finn szauna. Már ezért megérte, ugyanis én minden lehetőséget kihasználok, szeretem a szaunát, főleg ha aromaterápiás illatanyag kering a levegőben odabent. Nagy a forróság bent, de éppen ez benne a pláne, hogy az ember minél jobban izzadjon és kinyiffanjanak a baktériumok, a test megszabadul ezáltal a sok méreganyagtól, amit összeszedett előtte. 

Pénteken útnak indultam Momóhoz, hogy meglepjem magammal. Mint említettem a vonaton általában mindig történik valami, most nem volt ez másképp. IC-vel utaztam másodosztályon, volt helyjegyem és már a felszállásnál fura volt, hogy mindenki oda ül, ahova akar. Elindult a vonat, fél óra múlva megjelent a kaller, hogy "Jegyeket kérem ellenőrzésre!" és eluralkodott a káosz. Mindenkit megkért, hogy oda üljön már legyen szíves, ahova a jegye szól és ne összevissza. Ezen felháborodott néhány utas, hogy nehogy már megmondják, hova ülhet, megvette a jegyet, tehát oda ül, ahova tetszik. Végül aztán jött egy másik kaller és ketten helyre igazították a háborgó népséget és mindenki a helyére került. Akkor elkezdtem olvasni Melissa Hill - Érted mindent című könyvét, ami egy barátnőmtől kaptam kölcsön, ő már olvasta. Elsőre valami romantikus lányregényre hasonlít, de mégsem teljesen az. 45 oldalt tudtam elolvasni és felfogni belőle, mert felszállt a vonatra 3 kisfiú, 2 középkorú nő és 1 idősebb pasi. A gyerekek egyfolytában mondták a magukét, szaladgáltak, ettek-ittak, kiabáltak, veszekedtek és a 3 felnőtt egyik sem szólt rájuk, hogy legyenek már egy hangyányit halkabban. Velem szemben ült egy idősebb asszonyság, rejtvényt fejtett, visszeres volt a lába, állandóan méregetett, mintha valami baj lenne a fejemmel vagy a ruhámmal, de nem vettem tudomást róla, hadd bámuljon. Később aztán elkezdett köhögni, majd' meg fulladt, legalább a szája elé tette volna a kezét vagy zsebkendőt, de nem. Sajnos nem volt nálam semmilyen gyógyszer, így nem tudtam megkínálni, hogy enyhítse a szenvedését és ne fertőzzön le.
A metrón meg volt az egyik ajtóban egy párocska, aki nem szégyellték magukat, kishíján felfalták egymást és folyton egymáshoz dörgölőztek. Már majdnem én éreztem magam kellemetlenül miattuk. 
A hév meg annyira tele volt, hogy alig lehetett beleférni. Mindenki egymást taposta, lökdöste és meg betúrtam magam a legsarokba, ott leültem a maradék helyre az ajtó közelébe.
Amikor leszálltam a hévről, felhívtam Momót, hogy otthon van-e. Otthon volt, de amikor odaértem, nem igazán lepődött meg. 
Aznap semmit sem csináltunk, csak zenét hallgattunk és ettünk.

Mint már említettem volt, szabadságra megyek. Tehát ez azt jelenti, hogy 1 hétre elvonulok. Nem viszem magammal a számítógépet, de ahova megyek ott lesz egy másik és ha lesz alkalmam hozzáférni, írni fogok. Ha véletlenül ez nem lenne lehetséges, akkor 1 hét múlva kárpótolni fogom magam a távolmaradásomért. Most egyébként már megint kezdek kételkedni magamban, hogy ha nem írok, nem fog e mindenki elpártolni tőlem és felesleges lesz minden. Ezen 1 hét alatt biztosan történnek majd velem mindenféle dolgok. Vonattal megyek Bp-re, tegnap vettem jegyet, de csak oda, mert vasárnap este Momó hazahoz és itt marad nálam pár napig. Első történet lesz szerintem a vonat, ott mindig van valami hülyeség. Utána kirándulni fogunk a hétvégén meg ki tudja milyen elfoglaltságokat találunk, strand meg mozi, ahol szintén vannak hülyeségek. Nos, aki megvár, az megvár és hűséges marad, aki meg nem az meg sajnálhatja. De még hátra van a suli, ami a jövő héten indul és tartogat meglepetéseket, tehát érdemes velem maradni. Szép nyarat nektek.

Kaptam megjegyzéseket az tegnapi bejegyzéseimhez és most nekik szeretnék kiegészítéssel szolgálni. Nem kivételezek velük, szó sincs ilyesmiről, csak közben van még hozzátennivalóm a témákhoz.
A kivándorlókkal kapcsolatban. G. azért ment ki Németországba, ha jól emlékszem, Nürnbergbe, mert az itthoni 120ezres fizetését zsebpénznek találta, egyébiránt szakmunkás a lelkem. Nos ő minden évben csináltatott magának új szemüveget, méregdrága kerettel, egyéb extrákkal (UV-szűrő, vékonyított lencse és hasonlók). Azonfelül imádott márkás cuccokat vásárolni, ja és állandóan dohányzott. Mióta kint van Németben, alig bírja fizetni a lakást, amiben lakik, nem vált be neki a kinti élet, de esze ága-bogában sincs hazajönni, nehogy már, ő G. és megoldja. A barátnője itthon meg várja és elhiszi azt ami soha az életben nem valósul meg. 
A szájsebészes dolog kiegészítése. Mint ahogy márciusban rengeteget írtam Cs.Zs-ről, aki meglehetősen kedvező benyomást tett rám tavaly, amikor a betege voltam. Olyan valaki ő nekem, aki nem csak mint orvos kiváló, hanem mint ember is. Márciusban egyébként nem említettem meg valamit a doktor úrral kapcsolatban. Oké, ez így nagyon hülyén hangzik, inkább mondhatnám hogy fiú, de mindegy minek nevezem. Nos, a műtét után párszor bejött hozzám a kórterembe, hogy jól vagyok-e, beszélt hozzám és nagyon kedves volt. Más beteget nem helyeztek el abban a szobában aznap éppen, tehát egyedül voltam és a legtöbb időt alvással töltöttem. Amikor harmadszor jött oda, az ágyban ültem, ő leült a mellettem lévő ágy szélére, hogy behozta a zárót, alá kellene írnom, kettőt itthagy. Aláírtam, de nem ment még el, beszélt a műtétről, a varratszedésről hogy mikor lesz, meg hogy szabadságra fog menni. Hallgattam őt és néztem az arcát, a nyakláncát, a köpenyét... És észrevettem, hogy fogom az alkarját, és ő nem húzza el, csak nézi, aztán én is néztem... Közben aztán felocsúdtam, hogy mi a fenét csinálok és megkérdeztem hogy mennyi az idő. Azt a kart viszont nem felejtem el amíg élek. Jó volt fogni és simogatni valamiért. Fogalmam sincs, miért csináltam, de asszem nem bántam meg. És szerintem ő sem.
Actinomyces: tetszik ahogy írsz, szívesen olvastalak téged korábban is, most csak emlékeztetőül néztem át újra az írásaidat és gyakran jókat nevetek közben. Egyébként a gnatológiát általánosan művelő tantárgynak vettem fel annak idején, mert az egyetem elején rengeteg szakos kurzust megcsináltam és a végére már alig voltak óráim. 4-est kaptam belőle a vizsgán, az állkapocs ízületről kellett beszélni.

Már a második pihenőnapomat töltöm, a 7 kimerítő délelőttös műszak után és fogalmam sincs mihez kezdjek. Borzalmas a hőség, lusta vagyok és tegnap délelőtt 11-ig aludtam (este 10 óta), utána egy kicsit összeszedtem magam, délután ismét ágynak estem 4 órakor, fél 7-kor felébresztett a telefon, benne Momó, hogy baromi meleg van Pesten és itt is meleg van-e, meg hogy szombat este jön. Ő nem olvas engem, mert egyáltalán nem szeret olvasni semmit, ezért nem tudja, hogy én már péntek délben az Örs vezér terén fogom várni a hévet, ami elvisz hozzá ebédre. Miután Momóval megbeszéltük a nyári időjárási viszonyokat, olvasgattam a neten mindenféléket: Actinomyces régi blogját (nem az egészet), Savanyúcukor régi blogját (az egészet), aztán vissza Ac-hoz, végül valami Feng Shui oldalakat, ugyanis még mindig nem feng shui-ztam be a szobát, mert a múltkor nem vettem meg a szőnyeget és a szekrény is a régi. És éjszaka lett, de nem tudtam aludni, álmos sem voltam a tizen sok óra alvástól, ezért tovább böngésztem, mindenkihez benéztem, akiket olvasok, hátha írtak valamit időközben... A végén már hajnali 3 óra 10 percnél járt az idő és eszembe jutott, hogy ha ma bemennék délelőttbe, pontosan 50 perc múlva kelnék fel. Már ha aludnék. Akkor olvastam még az alvásról, de nem segített elaludni, aztán lecsuktam a laptopot, úgyis kikapcsol magától 10 percen belül és ismét eszembe jutott az alvás, hogy minek és hogyan aludtam én annyit. Kínomban már leszedtem mindent a könyvespolcokról a szobába és 4 felé szelektáltam: Nyelvkönyvek és szótárak, Egészségügy és orvoslás, Szépirodalom, Minden más. Tartozik hozzájuk egy külön csoport, az egyetemi jegyzeteim füzetekben és mappákban, rengeteg saját készítésű kézirat. Sok általánosan művelő tantárgy is a kötelezőkön kívül. Meg kell állapítanom, hogy egyetemista koromban annyi, de annyi baromságot tanultam, ami már több mint sok. Példák a képen. Remélem olvasható. (katt rá és nagyobb lesz - gyengébbek kedvéért - nem mintha magától nem jönne rá az ember)

Politológia, Gnatológia (Fogászat), Művelődéstörténet (Könyvtártan)

A hétvégén Gy-vel a másodikon reggel nagyon belehúztunk az elején és 10 órakor úgy gondoltuk, elterülünk a nővérszoba melletti 2 fotelben, úgyis mindent megcsináltunk, ebéd még soká lesz és nincs bent a főnökség, hogy "Maguk minek ülnek itt munkaidő alatt?"
Gy. a fotelben elmélkedni kezdett az élet nagy dolgairól és hogy mit keresünk mi itt egy szociális otthonban, amikor többre is vihetnénk. Beszéltünk dolgokról, hogy én a soknyelv tudásommal kimehetnék külföldre tanulni-dolgozni és visszajönnék olyan jövedelemmel, amiből megvehetném a szocit és felturbóznám európai szintre. Lenne jakuzzi a kertben az öregeknek, meg fürdőmedence, kábeltévé, filmvetítés a Közösségi Teremben, modern berendezés a szobákban, a nővéreknek plusz juttatások, óránként 10 perc pihenőidő, lennének beteghordók, hogy ne a nővér emelgesse már a 200 kilókat...
Nekem van pár ismerősöm, akik kimentek külföldre.
D.K. egyetemi csoporttársam. Kedves lány volt, jó barátnők voltunk, együtt moziztunk, egy padban ültünk, együtt hamburgereztünk és hatalmas mennyiségű kávét fogyasztottunk el együtt. Nos, ő 2007-ben kiment nyáron Londonba és azóta megszakadt vele a kapcsolat, mert nem foglalkozik az itt maradt ismerőseivel, a szüleivel sem és a magyar nyelvet sem használja. Van egy arab férje és mindketten valami londoni nyelviskolában dolgoznak.
V.M. tavaly ősszel ment ki Ipswich-be, biztonsági őrként dolgozott, most nyáron továbbment Cambridge-be, ott meg valami áruházban helyezkedett el. További terveiről, hazatéréséről nincs információm.
L.K. Németországban próbált szerencsét 2008 őszétől, nem köszönt el, szó nélkül hagyta itt a hiteltartozását (amit azóta sem rendezett és bar-listán van), a beteg anyukáját, apukáját és 2 testvérét. Eleinte néha hazatelefonált nekik, de nem kíváncsi már az itthon maradottakra. Idén télen januárban a nővére barátja G. is kiment ugyanoda egyedül, raktáros egy boltban, 200 ezernek megfelelő eurót keres nettóban és havonta hazaküld a lánynak 10 ezret. Meg is mondtam ennek a lánynak, hogy a barátja G. nem szereti őt, ne várjon rá, mert kivihette volna magával, de nem akarta, meg sem kérdezte akar-e és az a 10 ezer alamizsna nem pótol semmit. De sajnos ő azt hiszi, hogy G. azért ment ki, mert esküvőre gyűjt, ha visszajön, megkéri, eljegyzi és feleségül veszi és együtt boldogok lesznek az idők végezetéig. Csakhogy erről egyáltalán nem esett még szó köztük.
Sz.G. szintén Londonban kezdte, majd Manchester és Glasgow. 8 hónapot töltött így kint, gyerekekre vigyázva, boltban pakolva, ruhaboltban pénztárgépet verdesve, kutyákat sétáltatva és rengeteget tanulva. Idén tavasszal hazajött, vett egy lakást a belvárosban, szuperül felújította, szuper munkája van és nincsenek anyagi gondjai (ugyanis kint jól megszedte magát).
G.G. szintén egyetemi csoporttárs Írországban Dublinban van, az egyetem után 2008-ban ment ki, mert elege volt már mindenből. Kint suliba jár, mellette füvet nyír kertekben és még mindig ugyanaz az életvidám pasi, aki az egyetemi évek alatt volt. Utálja még mindig a magyar felsővezetést, de az angolt is. Hazatéréséről nincs hír, mert suliba jár. Gondolom elvégzi és majd utána eldönti.
És végül, de nem utolsó sorban, Dr Cs.Zs. szájsebész, aki jelenleg Angliában dolgozik március óta. Ipswich után Manchesterben folytatta. További információ nem áll rendelkezésre. Bízom benne, hogy nem marad ott örökre, hazajön, mert Magyarországon is szükség van rá. A legjobb magyar orvosok egyike.
Én személy szerint nem tervezek ilyesmit, pedig mondták, hogy menjek ki. Meg Angliában az ápolók 500 ezernek megfelelő összegeket tesznek zsebre havonta. Amire én most koncentrálok, az a nővérsuli, a Foximaxi képző, amit ha elvégzek, akárhol lehetek nővér. De nem ám egy kis hülye, akit ugráltatnak, hanem egy elismert valaki, akit tisztelnek és megfizetik a munkáját.

Kaptam 1 fizetett ünnepet, 2 hétvégi pihenőt és 3 fizetett szabadságot. Ez összesen 6 nap, 20-26-ig, mert 26-án délutános leszek. Ma délelőtt kipihenve a 7 nap fáradalmait, azon gondolkoztam, meglepjem-e Momót 20-án azzal, hogy váratlanul megjelenek nála, hogy vele tölteném ezt a pár nap szabadidőt. Momó szombaton lehet, hogy nem lesz otthon, mert vagyonőr tanfolyamra megy. Nem szívesen maradok a szüleivel a lakásban, mert nem igazán beszélek velük és ők sem velem közös téma hiányában. Talán, ha már ott vagyok, találkozhatnék ismerősökkel, hátha nem nyaralnak éppen, vagy sétálgatnék a pesti utcákon, úgyis ritkán járok ott, mert Momó az, akinek több szabadideje van és inkább ő jön hozzám kéthetente hétvégén.
Momó előtt is volt dolgom pasikkal. Az esetek nagy részében barátság maradt vagy egy rövid párkapcsolat után soha többet nem volt közünk egymáshoz.
A középiskolában egyáltalán nem érdekelt semmi más, mint a tanulás, mindig tanultam és mindenfélét. Nem pasiztam.
Az egyetemi gólyatáborban volt egy Zs. nevű, aki okos volt, de külsőre nem éppen volt szimpatikus. Ő később az egyetem első évében is többször próbálkozott, de megmondtam végül, hogy más tetszik.
Az a más, aki tetszett, K. volt, aki viszont jóképű volt. Szóba állt velem, beszélgettünk rengeteget, voltak közös óránk is. Egy csók történt köztünk a 3 év barátság alatt, de a csók után pár nappal bejelentette, hogy nem akar barátnőt a közeljövőben, a tanulásra koncentrál inkább, mert minél nagyobb tudás birtoklása a célja.
Harmadév vége felé egy régész hallgató R. jött oda egyszer, hogy latinból gyenge és tudnék-e segíteni. Tudtam segíteni, együtt tanultunk, végül 1 hét múlva megtörtént a dolog. Szóltam előre, hogy nekem az az első, vigyázott is rám, nagyon kedves volt. De az esemény után hamar összeszedtem magam, felöltöztem, úgy éreztem, nem vele kellett volna megtörténnie, nagyon nem volt helyes a dolog. Mire ő megmondta, hogy van barátnője, 2 éve járnak, de a csaj béna az ágyban és én sokkal szebb, izgatóbb és ügyesebb vagyok nála. Baromi mérges lettem, hogy így kihasznált és elhúztam a csíkost gyorsan. Utána mindig igyekeztem kitérni előle, nem jártam be bizonyos órákra, mert nem akartam vele összefutni a folyosón vagy máshol az egyetem környékén, meg látni sem akartam.
3 hónappal később összejöttem egy pesti angoltanárral P-vel egy nyaralás alkalmával, elvitt a Balatonra, bemutatott a szüleinek, sok minden történt köztünk, jól megvoltunk, de én hazajöttem, egyetemista voltam, nem találkoztunk csak havonta egyszer, nem nagyon érdeklődtünk már mi van a másikkal.
Közben minden karon voltak mindenféle szakestek, játékos-evős-ivós-zenés összejövetelek, ahova bárki mehetett, akinek érvényes nappali tagozatos diákigazolványa volt. Akkoriban is rengeteget tanultam, de mégis néhány ilyen mulatós este befigyelt néha 2 barátnőm társaságában. Az orvosi kar buliján ismertem meg A-t, aki fél évvel idősebb nálam, anesztes (altatóorvos) és azóta már sok-sok műtétben vett részt. Vele tartós barátság alakult ki, párszor csókolóztunk, de megbeszéltük, hogy annál közelebb nem kerülünk egymáshoz, nem áldozzuk fel a barátságot.
Utána már Momó következett 2005 decembertől. Tavaly nyáron velem lakott 1 hónapig, de nem vált be az itteni munkahelye, ami messze is volt, rossz is volt és utálta. Ezért visszament Bp-re a szüleihez és azóta is kéthetente van itt nálam hétvégén, ugyanúgy mint az együttlakás előtt.

A szerző ezúton szeretné megköszönni mindazoknak, akik jelen blogot olvassák, hogy rendszeresen vagy alkalmanként kíváncsiak rá. Külön köszönet illeti azokat, akik kilinkeltek a blogjukon. Én is kilinkeltem őket. Olvassátok őket is. Érdemes.
Magamra visszatérve... Úgy éreztem kétszer, hogy a fenébe is, minek írok, biztos senkit nem érdekel. De rájöttem, hogy milyen klassz dolog ez. Megosztom másokkal az érzéseimet, a gondolataimat, hogy mi minden történik velem és milyen mókás kalandokba keveredek néha. Igaz, hogy már rég nem csupán az egészségügyről van szó, hanem sok minden másról is, de asszem még mindig nem csökkent a lelkesedésem, ezért aztán továbbra is sok-sok bejegyzés van kilátásban.

Ebben az esetben a cím nem az iszonyatosan sok melóra vonatkozik. Ugyanis hiába a hatodik napom volt ma, Gy. meg én ismét jó csapat voltunk együtt. Mindketten nagyon pörgősek vagyunk, tehát még mindig nem okozott gondot a második emelet.
Székrekedés uralkodik az emeleten az utóbbi időben. Bemegy a sok kaja, de kifelé nem. Ezért aztán Gy-vel a legkülönböző módszerekkel próbáltuk előcsalogatni a betegekből a bent rekedt emésztési végtermékeket. Először enyhe eszközökkel: lekvár+tej, Guttalax cseppek, Laevolac, glicerines kúp. Sikertelen kísérletek. Végül ma jött el az igazság napja, amikor a legdrasztikusabb módszereket kellett alkalmaznunk és perverz gondolatom támadt, amit meg is valósítottunk: keserűsó + Laevolac + paraffin olaj kombinációja meleg tejjel felhígítva, hozzá plusz bónusz csokoládés tápszer és másnapos maradék szilvabefőtt a hűtőből. Ha ez nem hajtja meg őket holnapra, akkor beöntés következik, amit utálok, de nem lesz más megoldás bélcsavarodást megelőzendő.

A tegnapi délelőtt nehezen, de annál nagyobb szeretetben telt Gy-vel a másodikon. Rossz éjszakája volt, ugyanis a férje újfent lement a haverokkal valami csehóba, berúgott vagy kirúgott a hámból, nem talált haza, érte kellett menni, elveszítette az övtáskáját, hiába keresték, később kiderült hogy nem is vitte magával, a haverok vendége volt a csehóban... Gy-nek egész délelőtt fájt a térde, alig bírt menni, sajnáltam is szegényt. Átvállaltam a megfigyelőlapok vezetését, a vérnyomásméréseket, kiosztottam a reggelit és az ebédet, átöltöztettem az új "BigMac" bácsit, aki éjszaka 4 pulóverben aludt: mind a 4-et lehúzkodtam róla, elhelyeztem őket a szennyes zsákjában az ágy alatt, adtam rá tiszta pólót a sajátjából, fél óra múlva ismét rajta volt a 4 pulóver a szennyesből.
B.É (egy Jenő nevű kiskutya gazdája) behozta a táppénzes papírját a Munkaügyi irodába. Személyzeti osztály, Banyalak, 2 elfuserált gyenge képességű goromba nőszemély, akik nem tudnak semmit, nem segítenek semmit, elszúrják az adatlapokat, kiabálnak, utálják a nővéreket, a betegeket és az Önkormányzatot, aki mindenkinek lefarag a béréből - igazi bér-gyilkos.
B.É cardiovascularis betegségét sikerül szinten tartani, de nőgyógyászati leletei rosszak cysta eltávolítása után is és mi Gy-vel tegnap nagyon aggódtunk, bízunk benne hogy nem fogják teljesen kipakolni szegényt, talán gyógyszeres terápiával orvosolni lehet a problémát.
Kiderült, hogy F.E titkon gyengéd érzelmeket táplál az egyik hozzátartozó irányába. Az illető középkorú úriember hetente látogatja az apját, vonzó külsejű, kellemes modorú, facér, fotóművész, jó parti. F.E maga vallotta be a következő mondattal: "Amikor belenéztem a nagy kék szemeibe, azt hittem, hogy elájulok." Ettől eszembe jut Cs.Zs a Szájsebről, aki tavaly szeptemberben megszabadított fájdalmas bölcsfogaimtól és utána 3 hónapig visszarendelgetett kontrollra (márciusi bejegyzésekben bővebb információ). Nos, a doktor úr is meglehetősen dekoratív külsővel rendelkezik, neki is nagyon kifejező kék szemei vannak, szép az arca is, szívesen legeltettem rajta a szemeimet, de nem ájultam el és nem is bűvölt meg, mint F.E-t ez a fényképész, akiről egyfolytában áradozik és álmodozik. Ó, F.E, drága F.E, te mindig az elérhetetlenre vágysz, hagyod magad átverni. Minden bizonnyal ez is egy kudarc lesz, mintha jól pofán rúgnának egy acélorrú csizmával. Talán ha nem keresnéd ennyire a tökéletes társat minden szimpatikus pasiban, hátha befigyelne egy normális valaki, aki nem biztos hogy tökéletes külsőt tudhat magáénak, de legalább a társad lesz és nem ver át.

Mióta D-t letették kisegítőnek a konyhába, H.M miszlikbe törte a könyökét, B.É cardiovascularis megbetegedésein felül valami nőgyógyászati problémával is küzd (cysta lehet vagy ilyesmi, csak tippelek), mindhármukat kivették a beosztásból is. Tehát nővérhiány van a házban. Mi nem vettük észre, mert ugyanúgy melózunk, mint amikor velünk voltak, csak a létszám csökkent. Nincs semmi bajunk, van elég erőnk és energiánk, győzzük szuflával. Tegnap J. főnővér feljött osztályátadásra és bejelentette, hogy 2 közmunkás csatlakozik a nővér gárdához, ugyanis minőségbeli hiányosságok léptek fel a munkánkkal kapcsolatban, miszerint nem takarítunk a szobákban időhiány miatt, nem mobilizáljuk eléggé a betegeket, nem tudják a betegkíséretet megoldani, stb. 
A következő kérdések és gondolatok merülnek fel ilyenkor a fejemben:
  - Mire van a takarító személyzet? Egyszer kértem meg egy takarítónőt, hogy ha már úgyis felmos a szobákban, ha lenne egy kis ideje, takarítsa fel már a hányást az éjjeliszekrény mellől. Mire gorombán rámförmedt, hogy nem az ő dolga, mit képzelek, megy a főnővérhez. Akkor hoztam lepedőt, felszedtem a szennyeződést, kerestem másik felmosó felszerelést és rendbe tettem az éjjeliszekrény környékét. Mire ismét előkerült előbbi takarítónő, hogy hogyan merem én használni az ő felszerelését... Azóta nem kérek tőlük semmit és nem is beszélek velük.
  - Miért nem vesznek fel beteghordó személyzetet? Nem bírja ám egy magamfajta vékonyka alkat egyedül emelgetni a 200 kilós betegeket az ágyból a kerekesszékbe és vissza. Persze, hogy megteszem, de amikor már a tizediknél tartok, meglehetősen tropa a derekam és majd leszakad a vesém.
  - Miért kell minden baromsággal kivizsgálásra küldeni a betegeket? Múltkori eset: Parkinson-kóros apró termetű néni naponta 20-szor elesik, menési kényszere van és elküldtek vele a Traumára. Sokadszor. Ahelyett, hogy egyszer küldték volna a Neurológiára, megelőzve ezzel felesleges Traumatológiai látogatásokat. Akkor végre betegszállítóval a Neurológiára került, új gyógyszert kapott, menési kényszere megszűnt. Egyéb felesleges orvosi vizsgálatokra küldött bajok: fejfájás a hőség miatt, hisztis nyafogások, túlzott gyógyszerezés miatti mellékhatások (pl. depressziós szorongás, étvágytalanság, alacsony vérnyomás, alacsony vércukor, stb.). Ilyenkor az orvos javaslatai: pihenés, bő folyadékbevitel, egyen a beteg, szakorvosi beutalás, vagy hogy szarjuk le az egészet. És a legjobb a kötéscsere a Sebklinikában: sima Betadine-os fedőkötés cseréje vagy bármilyen más egyszerű kötés, amit a nővér megtanul a suliban és meg tudja csinálni, elküldik a beteget a klinikába, ahol egy hasonló képzettségű nővér átköti a sebet (2-3 óra folyosói várakozás után).
Nekem nem jön jól a 2 új kolléganő érkezése, mert szeptember végén ismét lejár a szerződésem és nem garantált a maradásom (hiába vannak velem megelégedve munkatársak és betegek).

Tegnap előtt délelőttben voltam a harmadikon. Topi is velünk volt, sajnálja, hogy nem helyezték át "Alsó"-ra, mert nálunk is éppen elég sok a meló meg nővérhiány van. Neki is van valami egyetemi végzettsége vagy fősuli, nem tudom, és zavarja, hogy ugyanannyi a fizetése mint egy sima mezei szociális ápolónak. Az én egyetemem sem éppen szakirányú, mert a bölcsész az mégiscsak bölcsész. Topi az én példámat szeretné követni és beiratkozott valami nyelviskolába, hogy angolt tanul meg tervbe vette, hogy valami különlegeset is bevállal, nagyobb elismerés reményében, a szuahéli nyelv elsajátításával, ami mellesleg jó poén, de sem sokra megy egy ilyen afrikai törzsi nyelvvel az Európai Unióban. Én a magam részéről szeptemberben elkezdem a Foximaxi képzőt, ami szakápolóvá változtat és ha nem rúgnak ki időközben a melóból, talán valamiből még nyelvvizsgázok.
Tegnap óta délutánban vagyok a harmadikon. G. volt a műszakvezető, gyakran elhívták mindenféle ügyekben. A telefonját fent hagyta a nővérszobában és 10 percenként rezgett az asztal. Magamra maradtam az osztályon, vérnyomást mértem, beírtam az ápolási lapokat és 5 percre sem ültem le. Este aztán időre végeztünk és volt 2 óra szabadidőnk. Mától péntekig A. lesz a főkolompos, A. a fogfájós, aki sokat beszél a védekezési módokról, de maga sem érti az egészet és kedveli a jóképű dokikat (és szívesen megdöntené őket). Álmaiban. Nincs vele különösebb bajom, csak néha vannak goromba kijelentései. 
Minden héten meghal egy beteg vagy több és most ismét kilátásban van kettő vagy három, nagyon romlik az állapotuk, nem esznek, nem beszélnek, általános negativizmus, letargia, nyűglődés az ágyban. Rossz látni, hogy szobanövényként élnek, teljeskörű ellátást igényelnek, mert maguktól semmit, csak vegetálnak. Sok beteg az utóbbi időben egyre nagyobb baromságokat hord össze, néha lemegy alfába és a legkülönbözőbb képtelenségeket magyarázza Ádámról, Éváról meg a hetes ikrekről és sok minden másról.