Авантюры в санитарии

Csak Tilia szomorkodik egyedül. Grace Klinikát néz dvd-n (5. évad végénél tart éppen), depressziós zenéket hallgat a számítógépen, kórtant olvas, beszedi a gyógyszereket (amiktől még bánatosabb lesz) és nem érti, hogyan történt ez vele. Nem jön rá, miért verte meg így a sors, mért pofozta és rugdosta meg őt az élet ennyire, hogy nem tud lábra állni, újra és újra bevéreznek a sebei, nem gyógyul és hiába próbálják ápolni meg kezelni, nem megy. Mindenki feladja, otthagyja magára Tiliát egyedül a világban, hogy egyedül küzdjön, magát gyógyítsa meg, az orvos idő is csak kerülgeti őt, nem alkalmaz semmilyen terápiát, hogy segítsen. Ellenben Tilia barátai táncolnak, dalolnak, van párjuk, élnek, virulnak, szeretik őket és boldogok. Tilia meg csak Momóra gondol, várja hogy visszajön és meggyógyítja őt. Érzi közben, hogy hiába, mert Momó leszarja őt, egy útszéli szajhával él, és meg is mondta, hogy az a szajha százszor különb és százszor többet ér minden szempontból Tiliánál és Tilia nyugodtak kösse csak fel magát vagy amit akar, jobb lenne mindenkinek. Momó máskor sohasem beszélt így.

Szeretnék most választ kapni egy kérdésre. Ezt a kérdést kitettem az oldalsávra és tisztelettel megkérnék mindenkit, hogy válaszoljon megítélése szerint. Fontos lenne. Köszönöm.

Momó tegnap hívott kétszer. Ugyanolyan volt mint eddig, amióta fura. Most megfigyeltem miket mond és hogyan beszél. Momó hangja volt, de nem Momó. Szomorú volt, lassú, kifejezéstelen és tompa. És ugyanazokat mondta századszor amiket már mondott korábban is párszor. Olyan Momó már egy ideje a telefonban, mint akit fejbevágtak. Mindig mondja, hogy mennyire szeret és vissza akar jönni, de már nem tud, mert más lett az élete és nem tud jönni, én menjek inkább, mert ő nem tud, a csaj magával szokta vinni Momó telefonját és az összes hívásait ő fogadja, használja az email-jét, msn-jét és másokkal beszél és levelez Momó nevében. Momót irányítják. Tilia tegnap este későn felhívta egy barátját Albát, és elmondta miket tapasztalt és mire gyanakszik. Alba orvos. Alba is gondolja, hogy a tünetek alapján igazam lehet, de nincs bizonyíték és így a távolból nem tudunk biztosat mondani. Momó valamilyen gyógyszer hatása alatt van, ezért ennyire tompa és ezért nem gondolkodik. Egyáltalán nincs szabad gondolkodása. Lehet, hogy azért hívogat amikor nincs vele a csaj, mert segítséget vár? Hogy menjek érte és hozzam el? Alba szerint a kajába lehet valamilyen folyékony állagú gyógyszert tenni és az ember észre sem veszi, csak amikor hat, hogy valami nem oké, valami hiányzik és valami rossz, de nem jön rá mi az. A csaj anyja a helybéli kórházban nővérkedik, tehát simán lehet, hogy valamit elcsent és a csaj meg Momó anyja addig kedveskednek süteménnyel és mindenfélével, ameddig Momót bedrogozzák és úgy rángatják, ahogy nekik tetszik.
Nálunk is vannak ilyenek a szociban, akiket begyógyszereznek és azt csinálja a beteg, amit mi akarunk. Nem alszik el, nem pofázik vissza, csak csinálja amit mondunk. Igen, de ők betegek. És ha nincs a gyógyszer, nekik elmegy az eszük és megfojtják magukat a zuhanycsővel vagy felkötik magukat az ablakkilincsre.
Momót nagyon jól ismerem és ezért fura, hogy már 1-2 hónapja igencsak megváltozott és nem beszél úgy ahogy szokott. Nem csinál semmit, csak dolgozik ahogy eddig és ugyanazokat a mondatokat ismételgeti a végtelenségig. Mi lehet vele? Lehet igaz a feltételezésünk?

Mégis itt maradtam veletek. Nem mentem el. Nem halok meg, mert ha Momó visszajön és nem talál itt, nagyon rossz lenne neki. Szeretem Momót és megbocsátok neki. Küldtem neki email-t, hátha nem a másik csaj olvassa el. Hátha Momó fogja elolvasni és megérti és aggódni fog értem és visszajön és bocsánatot kér és itt marad velem az igéret szerint. Megígérte nekem, hogy nem hagy el, hogy feleségül vesz, hogy elvisz engem a Bahamákra meg Cabo-ba és hogy együtt öregszünk meg. Öreg koromban is ugyanúgy fog szeretni és ugyanúgy fog kívánni és ugyanúgy odabújhatok hozzá. Várom Momót. Nagyon sírok minden nap, minden órában, minden percben, de várom Momót, hogy egyszer csak kinézek az ablakon és Momó itt lesz a ház előtt és várja hogy kinyissam az ajtót, hogy bejöhessen és itt maradhasson velem és bocsánatot kér és soha többet nem megy el. Itt marad velem Momóka, mert várok rá és tudja hogy szeretem őt, bármi rosszat is csinált. Ugye hogy ez lesz? Csak várnom kell Momót és Momó eljön. Ugye hogy eljön?

Mostantól egy darabig nem fogok írni. Olyan lelki fájdalmam van, hogy szeretnék most elbújni. Magamra maradtam a világban, ráadásul az egészet megette a fene. Nem ismertem fel, nem jöttem rá, hogy valami nagyon nincs rendben. Fogalmam sem volt semmiről, de semmiről. Mintha jól pofán rúgtak volna egy acélorrú csizmával. Azon gondolkodom, milyen értelmetlennek és üresnek tűnik egy magamfajta jelentéktelen személy élete az emberiség érdekeihez képest, hiszen az emberiség fájdalma sokkal nagyobb, mint az egyén fájdalma. Itt látszik, hogy még a kiegyensúlyozott lelkivilágú emberek is megtörnek, ha olyan hibákat követnek el, amik lehet hogy az életükbe kerülnek. Én valami nagyon súlyos bűnt követtem el, de nem tudom mi az. Ha ezt a valamit nem követtem volna el, Momó most itt lenne velem, szeretne engem és velem maradna az idők végezetéig. Én is tisztábban láthattam volna bizonyos dolgokat.
Mindenkinek szeretném megköszönni, hogy gondoltatok rám, velem voltatok a bajban és próbáltatok segíteni. De sajnos ebben a helyzetben nincs megoldás, nincs vigasz. Tilia balfasz volt és bebukta. Elszúrt valamit, anélkül hogy észrevette volna és elveszített mindent. Főleg az élet értelmét. Nem panaszkodom tovább, nem akarok senkinek a terhére lenni, ezért nem lesz a közeljövőben új bejegyzés. Vagy azért nem lesz, mert nem lesz életben aki megírja.

Borzasztóan nehéz nekem most. Nem tudom, mi lesz velem. Nagyon hiányzik Momó és szeretném, ha visszajönne hozzám. Mindenki azt mondja, hogy ne várjam, mert nem jön és ha jönne, akkor is hazudna és bántana és találhatnék nála százszor jobbat. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Mondani bármit lehet. Én nem járok szórakozni, sem járok sehova, nincs esély ismerkedni. Mindig eszembe jut Momó, hogy képes volt engem lecserélni arra a fasz csajra, pedig azt ígérte 5 évig, hogy sohasem tudna mást szeretni és együtt leszünk amíg csak élünk. Még mindig nem tudom megérteni, hol és mit és mikor szúrtam el. Eszembe jut hogy abban az ágyban van az a csaj, ahol Momó engem szeretett, engem ölelt, és most az a hivatásos szajha van ott helyettem és őt szereti Momó. Úgy sírok ilyenkor, főleg este, hiányzik hogy Momóka már nem telefonál nekem és egyáltalán nem is érdekli már mi van velem. Haragszom magamra, hogy valamit elhibáztam, de nem tudom mit. Miért történt ez velem? Mi történik velem? A sors mért büntet engem? Hiába szedem be rendesen a gyógyszereket, amiket írt az orvos, mégsem tudok megnyugodni, mert érzem Momó hiányát és sírok utána, hogy jöjjön ide, válasszon engem, maradjon velem, szeressen engem. Mivé legyek most nélküle?

Először is szeretném megköszönni nektek a sok kommentet, amikkel igyekeztetek segíteni és fájdalmamat enyhíteni. Nagyon jó tudni, hogy ennyien szeretnek engem és aggódnak értem. Ezért most szeretnék mindenkit megkérni tisztelettel, akik kiváncsiak Tilia másik blogjára, hogy szíveskedjenek email-t küldeni a Profil-ban található címre. Ugyanis a másik blogom zárt körű, és email-ben lehet meghívni oda bárkit. Hárman már tagok ott és bízom benne, hogy hasznosnak találjátok majd az oldalt.
Itt meg folytatódik tovább a történet. Hogyan mászik ki Tilia a fekáliából és hogyan alakul tovább az élete.
Ma kiírta a háziorvos 2 hétre és ez idő alatt a sulira összpontosítja az energiát.

Momó csaja küldött nekem iwiw-en üzenetet:

Hiába hazudsz nekem itt össze-vissza! nem érsz el ezzel semmit,te szipolyozó ribanc! Kihasználtad te mocsok,és engem mocskolsz???!!! Milyen jogon??!! Nézzél magadra,te kis hogy mit értél el a szaros 28éveddel!! Semmit!!!!! Csak azt,h hazudsz össze-vissza! És ne hírdetem magam te kis hülye,hanem még anno párt kerestem magamnak! 19éves létemre normálisabb vagyok,mint te valaha is leszel!!!!! Te kis ocsmány dög! Mert az vagy,téged mindenki utál,és utálni is fog,mert 1 hisztis kis picsa vagy,aki nyavajogni tud 1 darab szarért is! Akármit is mondasz,nem hiszek neked te kis mosladék! Dávid engem szeret,és bizonyitotta is! A TELEFONSZÁMA MEG LESZ VÁLTOZTATVA! CSAK TUDJÁL RÓLA! HAMAROSSAN AZT CSINÁLHATSZ ARANYOM,AMIT AKARSZ! ÉS AZ ELÉGGÉ CIKI HOGY 28ÉVES LÉTEDRE FENYEGETED H MEGÖLÖD MAGAD,TEDD MEG HAJRÁ!!!! ALIG VÁROM!!!! TE SZIPOLYOZÓ KIS RIBANC!!!!! MINKET NEM ÉRDEKEL,H MEG E TESZED,VAGY SEM! MERT LESZARUNK TÉGED!!! ÉS BOLDOGOK VAGYUNK! HA TUDNI AKAROD 1 HETES TERHES VAGYOK MÁR DÁVIDTÓL. AZ ESKÜVÖNKET TERVEZZÜK! SZAL BESZÓPTAD ANYUCI! KERESS MÁST! PÁPÁ.
És téged ne érdekeljen,hogy mi mit csinálunk az ágyban! Semmi közöd nincs hozzá! A mi dolgunk! Ha meglátlak Kistarcsa közelében megveretetlek a cigányokkal...Jobb ha békén hagysz! Mert baj lesz!!!!!!!!!!!!!!! Ezt garantálom! Pá

Most már nagyon félek. Mi jöhet még? Így is állandóan sírok és most meg már nem tudom mit csináljak. Segítsetek rajtam! Kérlek.

Nem akarok élni. Mindig csak sírok. Nagyon szenvedek és nagyon fáj. Momót akarom. Szeretném ha visszajönne. Engem választana, velem maradna, engem szeretne. Hogyan kaphatnám vissza Momót? Segítsetek nekem! Segítsetek hogy mit kell csinálni hogy Momó engem válasszon és velem legyen. Kérlek.

Tegnap egész éjszaka sírtam. Végül a sok sírástól elaludtam. 4-kor keltem, bementem melózni, és ahogy felértem osztályátadásra, kiborultam teljesen, nagyon sírtam és a többiek kérdezgettek, muszáj volt elmondanom, elmondtam az egészet és próbáltak vigasztalni, a mellettem ülők simogatták a hátamat, a kezemet és annál jobban sírtam. Lementem osztályra, másfél óráig bírtam, utána annyira sírtam megint, hogy felmentem a műszakvezetőhöz Vidihez, hogy "Engedj haza!", mire ő megölelgetett, bevitt a nővérszobába, megszeretgetett, vigasztalt és telefonált a főnővérnek hogy milyen állapotban vagyok magánéleti probléma miatt, nagyon nagy a baj, nagyon sírok és hazaenged. Később a főnővér is beszélt velem telefonon és bocsánatot kért, hogy január óta állandóan piszkált, szólnom kellett volna, hogy baj van, ő nem tudta, azt hitte kerülöm a munkát, ne haragudjak és írassam ki most magam egy időre, ne dolgozzak, de hozzá menjek be valamelyik nap és beszélgessünk. Közben Topi is odajött és ő is megszeretgetett és mindenki sajnált és vigasztalni akartak, de engem senki nem tud megvigasztalni. Szeretnék elbújni valahol egy lyukban és ott szépen meghalni, megszabadulni a fájdalomtól, Momó emlékétől, a tudattól hogy Momó szeretgetett, ölelgetett, csókolt, simogatott és hogy százezerszer mondta hogy mennyire szeret és hogy örökre együtt maradunk, mert senkit nem tudna úgy szeretni, ahogy engem. De most már tudom, hogy engem senki nem tud szeretni, mert nem vagyok rá méltó egy hangyányit sem. Én már nem akarok semmit az élettől. Én csak Momóért éltem, Momó volt az aki miatt érdemes lett volna. De Momó nem akar engem, ezért nem nem akarok már élni. Beszedhetnék egy csomó gyógyszert, Tiapridal-t vagy ilyesmit, hogy aludjak és ne érezzek, ne gondolkodjak és ne fájjon. És elaludnék. Örökre.

Gyáva vagyok, tudom. De most az egész történet előzményeit is leírom, hogy mindenki értse, mekkora mocsokság áldozata lettem. Decemberben voltam Momónál, de rosszul sült el több szempontból is. Utána legközelebb március közepén találkoztam vele (írtam is róla) és utoljára 2 hete vagy mikor volt itt nálam. A közti időszakban telefonon is alig volt kapcsolat köztünk, mert a vonalasa állandóan csak csörgött a végtelenségig és nem vette fel. Valamikor éjszaka hívott mindig és kb 5 perc volt az egész beszélgetés (pedig éjszakai időszakban ingyen van). A mobilja állandóan ki volt kapcsolva. Januártól kezdődően egyfolytában tiszta idegzsába voltam, hogy baszki mért nem lehet elérni Momót és mért nem jön. Azzal magyarázta, hogy a vonalasnál rossz a kábel, a mobil meg akkumulátorhibás és csak akkor oké, ha töltőn van. Pénze nincs se másik kábelre, se másik aksira, se a benzinre hogy idejöjjön, mert gyűjt a vállalkozásra ami itt volt tervezve és már csak meg kellett volna nyitni. Az adóra gyűjtött (állítólag). És én szépen mindent elhittem és vártam rá türelmesen, miközben hülyére aggódtam magam mindig.
Tegnap este jött el a vég. Egész este vártam, hogy hívjon, de nem tette. Mire próbáltam a mobilját és felvette egy nagyon goromba artikulálatlan női hang üvöltve extrém trágár szavakat használva: "Biztos a ... (Momó) volt kurvája vagy. Mi  faszt akarsz még tőle, értsd már meg hogy nem szeret és nem akar veled beszélni, mert állandóan kavarod a szart és unja a hülyeségeidet..." utána ismét sok sok trágárság és bumm lecsapja. Mire visszahívtam, hogy mégis mire véljem a dolgot és megkérdeztem, ki ő és adja nekem Momót. De nem mondta meg ki ő és Momót sem adta. És elkezdte trágár szavak kíséretében, hogy ők már fél éve együtt vannak, együtt laknak, össze fognak házasodni és gyereket terveznek. És hogy hagyjam őket békén, ismét trágár szavak. Itt már nagyon sírtam, de azért harmadszor is próbálkoztam és akkor meg már a kocsis is szebben beszél a lovával. Mire fél órával később Momó hívott a vonalason, hogy úgy szeretlek majd megeszlek, szokásos kedves bűbájjal. Ma délután többször hívott és össze-vissza zagyvált, mire sikerült kiszednem belőle a lényeget és akkor mondta meg, hogy ő nem költözik ide, nem akar már engem és én szúrtam el azzal, hogy decembertől mostanáig vártam rá, hogy ő férfi és nem bírja ki nő nélkül ezért keresett más(oka)t és tönkretettem a kapcsolatot a várakozással stb. Estefelé ma még egyszer tisztázni akartam vele, hogy nem-e szórakozik velem, mire megkért hogy ne keressem és közben megszakadt a vonal. Újrahívtam és a csaj vette fel és nagyon gorombán üvöltött velem ahogy tette tegnap is meg hogy "aztán megbaszhatod a saját anyádat!" kijelentéssel levágta a telefont. Így ért véget 5 és fél év románc Momóval és baromi mérges vagyok és utálom és úgy letépném az arcát és addig kínoznám mindkettőt még el nem véreznek. Ki kell taposni a belüket. De látni sem akarom Momót és emlékezni sem akarok erre az 5 és fél évre, ezért aztán összepakoltam az összes ittmaradt ruháit és más cuccait, minden ajándékot amit tőle kaptam, egy nagy kék szemeteszsákba, amit hétfőn magával visz a kukáskocsi. A fényképeit és leveleit bezártam egy szekrénybe, amit nem nagyon használok. Az ágyneműhuzatokat is, amiket használt, össze fogom szedni és azok is mind mennek a kukába.
Abban viszont biztos vagyok, hogy vénlány leszek, remete, mert engem nem lehet szeretni, ezért hagyott el Momó. Ha egy kicsit is tudna engem szeretni bárki, Momó most velem lenne. Igazam van, vagy igazam van?

Momó ma telefonon kirúgott. Közölte, hogy miért nem jött hozzám, miért nem volt elérhető és azért nem hívott már naponta ugyanazokban az időpontokban. Hiába vártam a hívását mindig. Néha mégis hívott, de később és csak pár szót váltott velem. De kedves volt és éreztem hogy szeret és igazat mond. Még mindig elhittem hogy ideköltözik hozzám, ahogy ígérte, feleségül vesz, ahogy az eljegyzéskor ígérte.
Momó másvalakit választott. Nem engem. 5 és fél évet dobott ki az ablakon. 5 és fél év ragaszkodás, szerelem, vágyakozás, vallomások, testi kapcsolatok, boldogság, egymás karjaiban alvás, vidámság, ölelés és még nagyon sok minden. És ma egy telefonhívással lezárta ezt a boldog időt. Eldobott, mint egy használt papírzsebkendőt. És én azóta sírok egyfolytában és nem is értem, hogyan lehet ennyit sírni, hogyan lehet ennyire sírni. Anyukámnak elmondtam és próbált vigasztalni, de nem tudott. Mért nem lehet engem szeretni? Mért nem akar engem Momó? Csúnya vagyok. Nem vagyok okos, nem vagyok szép. Aki látott már, az tudja hogy igazam van és csúnya vagyok. Nagyon csúnya az arcom és a lábam és a kezem és minden. Én nem akarok így élni. Egyáltalán nem akarok élni sehogy. Momó nélkül nem megy. Momót akarom. Hogy jöjjön ide és válasszon engem, maradjon velem, szeressen engem. Hogy mondja meg, hogy az egész egy hülye poén volt csak és viccelt és mégsem rúgott ki ma azzal a telefonhívással. Mondja azt, hogy az a sok levél, amiket írt nekem az évek alatt, azok a szép szavak mind igazak voltak és idejön és itt marad. De nem hív, mert azzal a másikkal van lehet és szereti őt, őt szereti, azt a másik lányt, aki megérdemli őt, de én nem érdemlem meg Momót, mert engem nem lehet szeretni. És soha senki más sem tudna szeretni egy magamfajta bénaságot, aki egy szociális otthonban nővérkedik, akit naponta megaláz a főnöke, akinek nincs szép arca, nem tökéletes a fogsora, és nincs benne semmi szeretetreméltó. Mért történik ez velem? Miért a gyűlölet? Miért nem akar engem Momóka? Momó olyan szép és olyan tökéletes, amilyen én sohasem leszek. Nem akarok sírni. Úgy fáj már a szemem és a nyakamba folyik ez a sok könny az arcomról és alig kapok már levegőt. Szeretném ha Momó jönne és megszeretgetne, érezném a karjait, az ölelését, a melegséget amit annyira szerettem amikor odabújtam hozzá. Most is szeretném ezt. Szeretlek Momó. Gyere vissza hozzám, válassz engem, maradj velem, szeress engem.

A remény hal meg utoljára. És vannak barátaim. Itt vannak nekem és segítenek. Segítenek küzdeni valamiért, aminek nincs értelme. Okosnak tartanak engem és hisznek valamit, amit én nem. A reménytelen helyzetekben is látják a reményt. Ezért a héten bementem a suliba és az összes órán ott voltam és a barátaim javaslatára olyasmit csináltam, amit kétségbeesésében szokott az ember. Kértem, hogy engedjenek javítani. Mire SzES-ből állapotfelmérést és anamnézist kellett beadni másnapra. Anatómia: a kulcslyuk ábra ért a legtöbb pontot és hiába volt minden más rendben, mégis hármas - javítási lehetőség ugyanezek a kérdések május 2-án + endokrin. Pff. További zh-k: ápr 11 - szoc; ápr 18 - mikrobiosz; május 3 - fertőtlenítés és ápolástan. SzES még egy zh várható, EKG elemzés, hogy mit mutat és mire utal. A témában segítségnyújtásra jelentkezett egy Alba nevű orvos és mutatott arrhytmiákat az életből, rég halott betegek anyagából. Meg rajzolt is vonalakat, hogy ha az van, akkor mire kell gyanakodni. Átnéztem, de nekem az nagyon tudományos. Hátha elszúrom a zh-ban és megint másnapra anamnézist kell írni.

A rend kedvéért szeretném felhívni a tisztelt olvasók figyelmét, hogy az oldalsávban látható szavazást nem véletlenül írtam ki. A határidő lejártáig tisztelettel megkérném mindazokat, akik voksoltak bármire, hogy email-ben szíveskedjenek felfedni kilétüket, mert felvételt nyernek egy másik egészségügyi blog olvasói közé, ahol csak meghívott felhasználók skubizhatják meg a dolgokat. Elsősorban magamnak készítem adatbázis jelleggel, mert úgy érzem, a blog a legnagyszerűbb ötlet, ami ember fejében megszületett raktározási cél megvalósítására. Könnyebb előállítani, könnyebb kezelni és jobban néz ki, mint a papír formátumban dokumentált ismeretanyag. Tehát, aki szeretné olvasni/használni, az jelezze. Köszönöm.

Tegnap email jött osztályfőnöktől a következő tanév gyakorlati beosztásával kapcsolatosan, hogy legyünk szívesek nyilatkozni, iskolanapokra avagy azon kívül időzítsék-e nekünk a gyaknapokat. További információk az ügyben: tanév alatt 200 óra gyakorlatot kell teljesíteni 40-40 órát a következő 5 féle területen: Bel, Sebészet, Gyerekosztály, Fogyatékosok/Pszichiátria, Bölcsőde/Szociális otthon. Ezek közül az utóbbi hármat inkább kihagynám, köszönöm szépen. Az utolsót meg pláne, ugyanis egy szociális otthonban dolgozom, tehát munkaidő alatt teljesítem a gyakorlati napokat, aztán felejtsenek el. Probléma vele, hogy ha egy csapat kisnővér odajön a melóba hozzánk és közülük néhány túlzottan aktivizálja magát, lehet hogy elbúcsúzkodhatok a munkahelyemtől, mert ők okosabbak, szebbek, vastagabb a lábuk, stb. Mondjuk külsőre tényleg nem vagyok egy hej de, viszont hülyére melózom magam és a betegek szeretnek. Legalábbis azt éreztetik szavakkal, szófogadással, sok ajándékkal, miközben semmit sem várok az ápolásért cserébe. Egyébként a Bölcsőde és a Szoci felettébb egy színvonal, jó a párosítás. Fura lenne, hogy ott is naponta kétszer vérnyomásmérés, heti két cukormérés, Perdox-ot megkapta, szemekbe cseppentve, Clexane beadva, sebe Betadine-os fedőkötéssel ellátva, stb. Most egy felnőtt szakápoló mért nem a felnőtt osztályokkal foglalkozik? De komolyan.
5 hét van ebből a félévből és vége az első évnek. Azt még valahogy kibírom, remélem, és majd nyáron átgondolom, érdemes-e folytatni. Rosszak a jegyeim és nem is biztos, hogy engednek tovább.
Ami tetszene a továbbiakban az a klinikum és a gyógyszertan. Gyerekeket viszont nem akarok ápolni, sem beteg gyerekek közelébe kerülni, mert nincs rosszabb, mint amikor egy gyerek szenved és iszonyatos fájdalmakkal való küzdelemben alul marad és ez a kudarc az életébe kerül, amikor még alig kezdődött el az élete. Ne már.
Mindenki azt mondja, hogy 3 műszak mellett nem könnyű maximálisat teljesíteni és nem igazság, hogy 4,00 átlagot kell elérni a bennmaradásért. Anyukám mindig mondja, hogy aki gyesen van az hiába 24 óra gyerekgondozás, mert a gyerek alszik, játszik, apuka-nagyszülő is foglalkozhat vele és olyankor az anya nyugodtan ráér tanulni, ellenben a 3 műszakos állásban az ember lenyom 8 óra rohanást, aztán otthon alig lát már és tanuljon ezerrel. Ez a két dolog nem egyforma és össze sem lehet hasonlítani. A véleményt osztja még Alba, Róka, Ibi, Hercsi és még egy-két jóbarát. Momó nem tudja, hogy utálom már a bénázást amit művelek a sulival. Meg azt sem tudja, hogy bénázok.