Авантюры в санитарии

Alig várom már a sulit, hogy kezdődjön végre. Az utóbbi időben a melón kívül semmi különös nem történik. És itt is mindig ugyanazok a témák váltogatják egymást:
- Tilia betegkísérős kalandjai és az orvosok
- Tilia melózik
- Tilia idiótasága a barátaival
- Tilia nyafog
Ilyen címkéket lehetne aggatni a bejegyzéseimre, ha akarnék, de nem akarok, mert nem kategorizálok. Amikor egyetemista koromban könyvtároskodtam a helybéli városi könyvtárban, rengeteg könyvet kellett besorolnunk mindenféle csoportokba sok szempont alapján, így minden egyes könyv szerző szerint, témakör szerint, kiadás szerint, ISBN szám szerint, stb. szerint volt katalogizálva, kategorizálva, kereszt kategorizálva és indexelve. Papíron és elektronikus formában. Meg vonalkóddal ellátva. Mindez történt velem az egyetem első évében januári kezdettel és 2 hónapig tartott. Másodévben aztán ezerrel rástartoltam a latin nyelvre és 3 tantárgy kivételével mindig ötösre tudtam mindent. Ezt a három tárgyat ugyanaz a pasi tartotta és utáltam. Meg a tárgyait is. De kötelező volt felvenni, csak ő oktatta, tehát muszáj voltam vele kibírni valahogy. Ja egyébként mindig csak az első előadásra mentem be, hogy adja ki a témaköröket és a tankönyvlistát. Utána nem jártam be az óráira. Tudnivaló ám, hogy a latin nyelv nem volt népszerű, mert minden évfolyamon kb. 4-6 ember volt a szakon és az egész egyetem rajtunk szórakozott, hogy meg kellene szüntetni a Latin nyelv és irodalom szakot, mert ki nem szarja már le és mondogatták, hogy aki latint akar tanulni az menjen az orvosira vagy papnak. Akkor kezdték el lehetővé tenni és ösztönözni a hallgatókat, hogy felvegyenek más karokon szakos órákat, de csak bizonyos mindenki által közérthető dolgokat általánosan művelő tárgyak formájában. Ekkor figyeltek be nálam idegen nyelvek, politológia, szociálpszichológia, művészettörténet, mechanika (mozgástan – fizika), meg bevezetés az anatómiába (vagy valami hasonló), ó meg gnatológia (a fogak élete) ami miatt tisztára hülyére vett néhány barátom, hogy kit érdekel hogyan kell egy fognak megfelelően helyezkedni meg elterjedt a szállóige, hogy „Jakupunk nyihaha nemkukucska protkó!”. És azóta gondolom úgy, hogy na nekem vénségemre kiesik az összes fogam, akkor tutira folypép étrendre fogom magam és nem lesz műfogsor, mert az alá befészkelik magukat a baktériumok, az íny megcsontosodik mint egy bürokrata és nyomja az a vackeráj, amitől meg begyullad. Na asszem, köszönöm szépen előre is, de inkább nem élek majd vele.

Tegnap délután 1 órakor betegszállító érkezett a szociba. Visszahoztak egy daemens beteget a Neurológiáról, kísérője nem volt. Egy másik daemens beteget meg vittek Urológiára. Éppen arrafelé voltam, felismertem őket, T. és D., mindig jókat nevetünk együtt. Főleg T-vel. Előkészítettem a nénit, mire kitalálták, hogy kell kísérő, menjek velük és szóljak már le az orvosiba. A főnővér helyettes megállapította, hogy ó tényleg, a neuro-shoz is kellett volna kísérő, de az már mindegy, most meg legyek már szíves velük menni akkor.
Útközben ismét jót nevettünk, odaértünk és mikor kiszálltunk, szedték le a beteget a kocsiról a hordszékben, megállapítottam hogy nem érzem tisztának a kezem. Mire T. előkapott egy üveg szappanos vizet (üvegben volt, nem műanyagban), elkezdte locsolni jó magasról a betonra, hogy kezet moshassak és közben azon nevettünk. Utána adott kézfertőtlenítő szert, hogy intézzem magamnak.
Bent az orvos, aki csak egy hasi ultrahangot csinált, hyper laza volt, körbetáncolta a rendelőt vagy négyszer miközben diktált az asszisztensnőnek. D., T., meg én követtük őt a szemünkkel, járt a fejünk körbe-körbe, alig bírtuk, hogy ne nevessünk, meg majd’ el szédültünk már. Amint kiléptünk az ajtón a beteggel, T. nem bírta, elkezdett vihogni mint a félőrült, mire mind nagyon nevettünk (a beteg nem). Nem lehetett kibírni, hogy orvos létére ilyen hülye mozdulatokat tett, idement odament, forgott jobbra-balra… Kész. Teljesen kész.

Ma 2 esetben is voltam betegkísérő és mindkét beteggel ugyanazért kellett menni, de 2 külön szakirányba.
1. Onkológia. Ugyanaz a főorvos, akinél már a múltkor is voltam egy daemens beteggel. Ezúttal a beteg tudata tiszta, de a néni mozgássérült, kerekesszékben tartózkodik egész nap vagy az ágyban. Ugyanis nincs lába, mert érszűkület miatt mindkettőt amputálták. Nos, az Onkológia szakrendelés az I.Rendelő 1 emeletén egy félemeleten van, ami nem akadálymentes, mivel hogy lépcsőn kell odamenni. Igaz, hogy csak 4 lépcsőfok, de könyörgöm, hogyan vigyem fel oda a mozgássérült személyt. Megoldottam azért. A néni meglehetősen kicsi és vékony. Ezért aztán a lépcső alján kikaptam a kocsiból, felvittem a lépcsőn, ott letettem egy székre, visszamentem a kocsiért és fent átültettem bele a nénit. A kerekes szék majdnem nehezebb volt mint a néni, de mégis azt éreztem, hogy leszakad a vesém. Hogy pusztulna ki, aki kitalálta a nyavalyás félemeletet. Szakorvosi javaslatot kellett kérni valami kemo utáni regeneráló gyógyszerre, de most éppen nem jut eszembe a neve. Ja és lefelé ugyanaz volt a történet a kerekesszékkel.
2. Tüdőgondozó. Szintén kerekesszék, benne egy kb 100 vagy 150 kilós asszonyka, de a rendelő ezúttal akadálymentes. Itt is megkaptuk a javaslatot, Theospirex-re, teljes körű kivizsgálás után.
Meló után, amikor gyalogoltam a buszhoz, megláttam hogy egy helyen a város közepében ezerrel irtják a fákat egy lebontott gyár környezetében. A területen Árkád üzletház lesz és azért vágják ki a fákat a környéken, mert a cégtulaj attól tart, hogy a fa beárnyékolja majd az ablakot és a kedves vásárló nem tudja minden oldalról megfelelő megvilágításban szemügyre venni a cuccokat a boltokban és a fa lesz az oka, ha nem vásárolnak semmit, nem a magas árak. Egyébként az egész belváros tiszta káosz, mindent bontanak és túrnak mint a vakondok mindenfelé, felszedték a villamos síneket, körforgalom is lesz (már van vagy 30, de még mindig nem elég), meg ez a hülye Árkád, meg vásárcsarnok, új felsővezetékek a villamosok és a trolik részére, miközben az újfajta troliknak nincs is áramszedőjük, de a felsővezeték király, ezért mindenhova kell.
F.E-val ma is együtt nyomtuk a délutánt az első emeleten. Reggeliosztás után bejelentette, hogy esküvője lesz, mert egy gyerekkori szerelmével ismét egymásra találtak. Kb. 2 hete rúgta ki a pasiját H.I-t, akivel 7 és fél évig egy albérletben laktak, mert a fickó nem volt megértő a társa 3 műszakos munkája miatt, meg csavargott, a haverjaival lógott sokat, gyakran haza sem ment és csajozott is. Legalábbis F.E. azt hiszi. Utána volt egy ömlengős időszaka F.E-nek mert megtetszett neki az a kék szemű fényképész, egy második emeleti bácsi hozzátartozója. Most meg előkerült ez a régi barát vagy nem tudom ki és máris esküvő van kilátásban.

Tegnap este már megint nem tudtam elaludni. Szerintem mert tegnapelőtt délutános voltam és tegnap reggel sokáig aludtam. Ma meg reggel délelőttbe mentem a melóba és nem volt semmi bajom. Illetve majdnem lett, mert kivittem reggel egy ágytálat kiüríteni és elmosni az egyik fürdőszobába, ahol állt a víz és kifelé jövet megcsúszott a papucsom, de megfogtam az ajtót és hála neki, mégsem dobtam egy hátast, nem törtem ki a nyakam, se a lábam. Ja, és nem kellett mennem a Traumára, ahol Sz.J. doki kiszemelt magának, mert mindig nagyon bizalmasan beszél velem meg hogy milyen jól áll nekem az egészségügyi egyenruha és találkozhatnánk civilben is. Csakhogy én ilyenkor nem mondok semmit, mert nem az esetem, de azért szimpatikus. Szerintem meg a fehér köpeny meg nadrág mindenkinek jól áll.

Mindenfélékről elmélkedtem ma. Először is, hogy menne-e nekem a három műszakos munka mellett az esti iskola. Hogy van-e értelme egyáltalán elkezdeni, nem mennek-e egymás rovására. Lesz-e erőm és időm egyáltalán tanulni.
A másik dolog, amin gondolkoztam, hogy van ez a blog. Nyilván sok baromságot összehordok meg hátha csomóan tök hülyére is vesznek miatta, mármint akik olvassák. Vagy egyáltalán nem olvassák, csak bekukkantanak és inkább kihagyják az élményt. Ha magamból indulok ki, én olvasok sok mindenkit, de tényleg el is olvasom, még akkor is ha nincs hozzáfűznivalóm a bejegyzéséhez. Mindegy is, asszem folytatom és a suli meg a meló ügyében meg lesz ami lesz.

Ma délelőtt volt a beiratkozás napja a Nővérsuliba. És mint mindig, ez sem ment simán. 
Első baj, hogy a foglalkozás egészségügyi vizsgálat alkalmával mindenre alkalmasnak találtak, de elfelejtették jelezni, hogy egészségügyi szakmára is. Tehát most ismét mennem kell foglalkozás egészségügyi orvosszakértőhöz, aki beutal a tüdőszűrőre és onnan vissza hozzá, hogy találjon alkalmasnak az egészségügyi pályára, amire már egyszer alkalmasnak találtak, de nem jelezték az egészségügyi könyvben, hogy tegyem a tombolára a szuper magyar egészségügyet.
Hiába esti a képzés, mégis diákigazolvány kell, még ha semmilyen kedvezményre vagy bármi másra nem jogosít, lényeg, hogy legyen, de minek. Adtak hozzá igénylő lapot, ahol a legfontosabb és elengedhetetlenül szükséges információ a Tanuló Azonosító Szám, ami nekem ugye nincs, mert 2002-ben érettségiztem, ami után azonnal bejutottam az egyetemre és ott nem kértek ilyen számot. Ez az a pont, ahol fogalmam sincs, mi ez a szám és hol lehet kérni ilyet vagy mi alapján megy ez és minek ez egyáltalán. Meg minek diákigazolvány, ha úgysem tudok vele mit kezdeni.
Tankönyv még nincs, se semmi bővebb információ a képzésről, csak annyi, hogy szeptember 6. fél 2 az első tanítási nap és addigra az összes hivatalos sulis ügyet rendezni kell. Maga a tüdőszűrő eredmény 1 hét. Ha lenne egy üzemorvos ismerősöm, talán könnyebb lenne. Most meg aztán intézzem ezt a sok szart, meg közben melózzak is és a szeptemberi beosztásomról sem tudok semmit, mert szabin voltam. Sebaj, majd csak megoldom valahogy.

Vasárnap a Ramada Aquaworld-ben voltunk. A sokat ígérő név ellenére, nem volt egy nagy élmény. Itt is volt élménymedence meg pezsgőfürdő, csúszda, amit le is teszteltünk Momóval. UFO volt a neve, meredek volt mindenféle szempontból, úgy suhantunk lefelé a kétszemélyes úszógumiban, hogy majd beleszédültem. A közepénél volt egy nagy kerek terület, ott körbe-körbe kavillált velünk az úszógumi, besodort egy majdnem függőleges sötét lyukba és onnan teljes erővel berepített minket a medencébe és a nagy lendülettől a medence lealjáról libbentem a felszínre és onnan pucoltam is kifelé, mielőtt utolér a következő társaság.

Szombaton Momó nem ment a vagyonőr tanfolyamra, mert a jövő szombaton kezdődik. Ezért elmentünk a Palatinusra pancsizni. Csakhogy Momó elfelejtette, hogy a Palatinus a Margit-szigeten van, ahol csak külön engedéllyel lehet parkolni. Már bent voltunk a medencéknél, jókat lubickoltam, amikor Momó szólt, hogy kimegy megnézi az autót. 5 perc múlva visszajött, hogy öltözzek, hazamegyünk, nem lehet parkolni a strand előtt és baromi mérges volt.
Délután a Dagály Fürdőt vettük célba. Ott már lehetett parkolni a fürdő előtt. Volt gyógyvizes medence, pezsgőfürdő, finn szauna és aromaterápiás finn szauna. Már ezért megérte, ugyanis én minden lehetőséget kihasználok, szeretem a szaunát, főleg ha aromaterápiás illatanyag kering a levegőben odabent. Nagy a forróság bent, de éppen ez benne a pláne, hogy az ember minél jobban izzadjon és kinyiffanjanak a baktériumok, a test megszabadul ezáltal a sok méreganyagtól, amit összeszedett előtte. 

Pénteken útnak indultam Momóhoz, hogy meglepjem magammal. Mint említettem a vonaton általában mindig történik valami, most nem volt ez másképp. IC-vel utaztam másodosztályon, volt helyjegyem és már a felszállásnál fura volt, hogy mindenki oda ül, ahova akar. Elindult a vonat, fél óra múlva megjelent a kaller, hogy "Jegyeket kérem ellenőrzésre!" és eluralkodott a káosz. Mindenkit megkért, hogy oda üljön már legyen szíves, ahova a jegye szól és ne összevissza. Ezen felháborodott néhány utas, hogy nehogy már megmondják, hova ülhet, megvette a jegyet, tehát oda ül, ahova tetszik. Végül aztán jött egy másik kaller és ketten helyre igazították a háborgó népséget és mindenki a helyére került. Akkor elkezdtem olvasni Melissa Hill - Érted mindent című könyvét, ami egy barátnőmtől kaptam kölcsön, ő már olvasta. Elsőre valami romantikus lányregényre hasonlít, de mégsem teljesen az. 45 oldalt tudtam elolvasni és felfogni belőle, mert felszállt a vonatra 3 kisfiú, 2 középkorú nő és 1 idősebb pasi. A gyerekek egyfolytában mondták a magukét, szaladgáltak, ettek-ittak, kiabáltak, veszekedtek és a 3 felnőtt egyik sem szólt rájuk, hogy legyenek már egy hangyányit halkabban. Velem szemben ült egy idősebb asszonyság, rejtvényt fejtett, visszeres volt a lába, állandóan méregetett, mintha valami baj lenne a fejemmel vagy a ruhámmal, de nem vettem tudomást róla, hadd bámuljon. Később aztán elkezdett köhögni, majd' meg fulladt, legalább a szája elé tette volna a kezét vagy zsebkendőt, de nem. Sajnos nem volt nálam semmilyen gyógyszer, így nem tudtam megkínálni, hogy enyhítse a szenvedését és ne fertőzzön le.
A metrón meg volt az egyik ajtóban egy párocska, aki nem szégyellték magukat, kishíján felfalták egymást és folyton egymáshoz dörgölőztek. Már majdnem én éreztem magam kellemetlenül miattuk. 
A hév meg annyira tele volt, hogy alig lehetett beleférni. Mindenki egymást taposta, lökdöste és meg betúrtam magam a legsarokba, ott leültem a maradék helyre az ajtó közelébe.
Amikor leszálltam a hévről, felhívtam Momót, hogy otthon van-e. Otthon volt, de amikor odaértem, nem igazán lepődött meg. 
Aznap semmit sem csináltunk, csak zenét hallgattunk és ettünk.