Üzemeltető: Blogger.
RSS

Tanulós emlékek

Alig várom már a sulit, hogy kezdődjön végre. Az utóbbi időben a melón kívül semmi különös nem történik. És itt is mindig ugyanazok a témák váltogatják egymást:
- Tilia betegkísérős kalandjai és az orvosok
- Tilia melózik
- Tilia idiótasága a barátaival
- Tilia nyafog
Ilyen címkéket lehetne aggatni a bejegyzéseimre, ha akarnék, de nem akarok, mert nem kategorizálok. Amikor egyetemista koromban könyvtároskodtam a helybéli városi könyvtárban, rengeteg könyvet kellett besorolnunk mindenféle csoportokba sok szempont alapján, így minden egyes könyv szerző szerint, témakör szerint, kiadás szerint, ISBN szám szerint, stb. szerint volt katalogizálva, kategorizálva, kereszt kategorizálva és indexelve. Papíron és elektronikus formában. Meg vonalkóddal ellátva. Mindez történt velem az egyetem első évében januári kezdettel és 2 hónapig tartott. Másodévben aztán ezerrel rástartoltam a latin nyelvre és 3 tantárgy kivételével mindig ötösre tudtam mindent. Ezt a három tárgyat ugyanaz a pasi tartotta és utáltam. Meg a tárgyait is. De kötelező volt felvenni, csak ő oktatta, tehát muszáj voltam vele kibírni valahogy. Ja egyébként mindig csak az első előadásra mentem be, hogy adja ki a témaköröket és a tankönyvlistát. Utána nem jártam be az óráira. Tudnivaló ám, hogy a latin nyelv nem volt népszerű, mert minden évfolyamon kb. 4-6 ember volt a szakon és az egész egyetem rajtunk szórakozott, hogy meg kellene szüntetni a Latin nyelv és irodalom szakot, mert ki nem szarja már le és mondogatták, hogy aki latint akar tanulni az menjen az orvosira vagy papnak. Akkor kezdték el lehetővé tenni és ösztönözni a hallgatókat, hogy felvegyenek más karokon szakos órákat, de csak bizonyos mindenki által közérthető dolgokat általánosan művelő tárgyak formájában. Ekkor figyeltek be nálam idegen nyelvek, politológia, szociálpszichológia, művészettörténet, mechanika (mozgástan – fizika), meg bevezetés az anatómiába (vagy valami hasonló), ó meg gnatológia (a fogak élete) ami miatt tisztára hülyére vett néhány barátom, hogy kit érdekel hogyan kell egy fognak megfelelően helyezkedni meg elterjedt a szállóige, hogy „Jakupunk nyihaha nemkukucska protkó!”. És azóta gondolom úgy, hogy na nekem vénségemre kiesik az összes fogam, akkor tutira folypép étrendre fogom magam és nem lesz műfogsor, mert az alá befészkelik magukat a baktériumok, az íny megcsontosodik mint egy bürokrata és nyomja az a vackeráj, amitől meg begyullad. Na asszem, köszönöm szépen előre is, de inkább nem élek majd vele.

1 megjegyzés:

szaguldo kacaj írta...

Átérzem a várakozásodat, én is nagyon várom már, hogy kezdődjön a suli. No meg az órarendet, de az nagyon nehezen akar megszületni, pedig 17-én már suli. :)

Megjegyzés küldése