Üzemeltető: Blogger.
RSS

Hétvége és a suli

Hétvégén délutános voltam a harmadikon. Semmi különös nem történt. Kivéve talán, hogy kitárgyaltuk egymás szerelmi életét. Főleg F.E-ét, aki epekedett a kék szemű fényképész után, később valami gyerekkori barát került elő, most meg valami J. nevű jóbarátja van, akitől ő többet vár.
Tegnap aztán elkezdődött a suli. Mint már említettem hétfőn és kedden kell menni, de nem ám úgy, ahogy azt Tilia elképzelte. Ugyanis a hétfő úgy megy, hogy 11.50-kor kezdődik 3 db anat és kötelező a részvétel, különben bukta a félév. Egy hétfő alatt összesen 9 órát kell végigülni, köztük van pár olyan, ami pont nem érdekel és biztos nagyon fogom unni. Ilyen uncsinak ígérkező például az informatika, ami nekem megy mint a karikacsapás, és nem ragadok le ott, hogy melyik az egér. Másik ilyen borzadály a kommunikáció, ahol beszélni kell valamiről, de nekem nem mindig van beszélős kedvem és lehet, hogy valami nagy ostobaságot szólok, mire leminősítenek. Van még egy nagyon hülyének tűnő dolog, az egészségmegőrzés című tantárgy, ami valami olyasmi lehet, hogy megelőző orvostan, tehát hogyan előzzük meg a betegséget. Lesz egy csomó szünet, őszi meg téli, meg ilyen-olyan ünnep és mindenféle, amikor nincs suli. Ja és a 3 év alatt 9 modulvizsga van és mindegyikből van írásbeli, szóbeli és gyakorlat, ez 3 év alatt összesen 27 vizsga. Na asszem, ha elvégzem ezt a sulit meg nem kavar be a meló, és le tudok mindenből vizsgázni normálisan, akkor asszem nem semmi egy csaj vagyok. Nem lesz könnyű az biztos, olyan lesz nekem mint valami nagy teszt. Kihívás lesz ez a javából.
Ja és tegnap a suliban lett egy új barátom, Sz., aki a Bőrklinikában dolgozik a Plasztikai sebészet részlegben. Nagyon szimpatikus és kedves lány. Az azonban fura nekem, hogy éppen én mellém ült le minden órán, telefonszámot cseréltünk és máris a szívébe zárt. Öregem, valami vonóerő vagy mifene, hogy mindig a pozitív emberek jutnak nekem barátnak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése