Авантюры в санитарии

Topiról már írtam korábban, hogy fura egy munkatársam ő. Maximálisan megbízik bennem és mióta volt az a sétálós-dumálós történet, mindenféle dolgokat megbeszél velem. Rájöttem ám közben, hogy valami jóbarátfélének tart engem és ezért a bizalom. Ma délelőtt ugyanazon az emeleten melóztunk és megosztott velem egy nagy titkot, amit senki másnak nem mondott el. Ez a titok csak a többiek előtt az. Semmi különös, arról van szó, hogy megüresedett egy állás az egyik családsegítő intézetben és ő azt megpályázta, mert mindenképpen szeretne szabadulni a szociból bizonyos rá nézve rossz szándékú kolleginák miatt. Én nem szólok bele semmibe, a viszony úgysem fog változni köztük, ezért tartom jó ötletnek, hogy vált. Jót téve ezzel elsősorban magának, nem áskálódnának ellene a rosszakarói a szociban és nem piszkálnák állandóan. Tudom, hogy a háta mögött állandóan téma a nővérek között Topi, de nem állok senki pártján és nem is keveredtem még bele, de nem is akarok.
Ebéd után az egész bentlévő személyzet felsorakozott a pénztár előtt, ahol élelmiszer-utalványokat osztogattak csaknem negyedhavi fizetésünk értékben. Naná, hogy én is türelmesen kivártam a soromat, ugyanis mindenkinek egyaránt kijutott a jóból, alá kellett írni, stb. Műszak után Ibivel elugrottunk a helybéli óriás hypermarket-ba, ahol annyi, de annyi cuccot felvásároltam, hogy alig bírta már el a kosárkám. 2 cekkerrel vánszorogtam haza. Útközben lerobbant a busz a forgalmi dugó kellős közepén, mert defektes lett a kerék és csomó ideig várni kellett, hogy hogyan tovább. De végül aztán kicserélték a kereket és tovább cammogott a busz vidáman a dugóban. Miközben ott szorongtunk, arra gondoltam, előkapom az egyik grillcsirkét, amit a hyper-ben vásároltam a pultnál, de aztán meggondoltam, hogy a buszon nem illik enni. Főleg nem mexikói fűszeres sült madarat.

szept. 9-12.
Éjszakai műszak L.E-val. Minden éjjel ügyeletet hívtunk különböző okokból: 1. magas vércukorszint 19,8 mmol/l; 2. daemens beteg kétszer paplannal együtt leesett az ágyáról; 3. épelméjű beteg wc-ről jövet megbotlott és bevágta a fejét az éjjeliszekrényébe; 4. görcsös hasi fájdalmak katéter elzáródása miatt. Mind a 4 beteget kórházba vitték, másnap reggel stabil állapotban, jókedvűen kerültek vissza az intézetbe.

szept. 12. napközben
Délután Momó bejelentette, hogy kb 1 hónapja a neten beszélt valami idegen csajjal, akit másnap meghívott a Dagály Fürdőbe Bp-n, utána hazavitte magához és együtt töltötték az éjszakát. Oké, hogy Momóval nem lakok együtt, nem a férjem, nem a szeretőm, de 5 éve ismerjük egymást, volt köztünk ez meg az, meg tavaly együtt laktunk 1 hónapig, de elszúrta a melóját és visszament Bp-re a szüleihez. De valahogy mégis rosszul esett, hogy egy másik csajjal volt. Nem tért ki részletekre és váltig állítja, hogy nem volt köztük semmi, csak egymás mellett feküdtek. Most higgyem el vagy ne inkább?

szept. 13-14.
2 pihenőnap és suli. Sz-n kívül lett még egy új barátom I. személyében, aki gondozónő a Nazarénusok idősek otthonában. Sulival minden oké, a legtöbb tanár elküldi e-mail-ben a tantárgya órai anyagát. Azt kell kinyomtatni és megtanulni. Illetve aki a gépen szeret olvasni és tanulni, az értelemszerűen… Tankönyvek: 1. angol: Nursing – első órán rögtön mélyvíz, kórház személyzete, berendezései, eszközei, személyzet feladatai (Tilia nyelvtudor, na meg a haladók, előnyben); 2. anatómia: mindenki maga dönti el, miből tanul, cél a sikeres vizsga (és zh-k) – én a magam részéről 2 féle rövidített Anatómiát választottam ki (róluk később bővebben). Egyébként birtoklom a Szentágothai féle Functionalis Anatomia 3 kötetét, de mivel nem az orvosira járok, asszem kihagyom.

szept. 15.
Betegkíséret.
1.Gastro. Krónikus székrekedés átutalva és otthagyva SBO-nak. Sikeres beavatkozások, mert másnap délután is folyt a betegből a… SBO-n épp a kedvenc ismerősöm volt szolgálatban dr Bűzbomba, aki mellesleg egy közepes madárijesztőre hasonlít és annyit dohányzik, hogy kifüstölné az egészségügyi minisztériumot is. Szerintem éppen ezért nem engedik a műtő közelébe vagy mert nagyon béna, meg hallottam is hogy eltiltották az operációktól szegényt.
2.Trauma. Gipszlevétel + rtg. Daemens beteg, pszichiátriai eset, kibírhatatlan hisztije Tilia kötél idegeit és birka türelmét is próbára tette, de a kötél ideg nyert.

szept. 16-17.
Délutáni műszak. Vidám baromkodások, munkamegosztás, pörgés meg pizzát rendeltünk, de titokban tartottuk.

szept. 18.
Pihenőnap. Délutánozás Misty-vel. Általános óta jó barátnők vagyunk. 2 óra hosszat marháskodtunk, megbeszéltük ügyes-bajos dolgainkat és megmutatta miféle olvasnivalókat böngészett a neten. Készítettünk közös képeket meg egymásról és amikor nem vigyorogtam, rám szólt, hogy „Gondolj a szájsebészre!” Hjahh, ő meg gondoljon a jóképű trolivezetőre meg ki tudja még kire szokott. :- )))

szept. 19.
Ismét pihenőnap. Tilia délután berúgott. Vagy inkább kirúgott. A hámból egy szintén bánatos barátnője társaságában egy színvonalas de megfizethető kávézó és bár elnevezésű helyen. A hatás nem maradt el: Tilia jókat nevetett (a saját poénjain is), utána fizetett, hazavánszorgott, otthon beült egy kád jó meleg vízbe 10 percre, kádból kimászott, törölközött, alvósba öltözött, fogat mosott, betalpalt a szobába mint tank, bezuhant az ágyba fejjel és rögtön elaludt. Másnap reggel arra ébredt, hogy már nem alszik és előtte valami nagy zabálásról álmodott. Mert az agyára ment a pia meg a röhögés meg a meló meg a suli meg Momó meg Cs.Zs a szájsebész… Tudnivaló, hogy Cs.Zs doktor úr befejezte tanulmányait Angliában és hazatért. További információ róla nem áll rendelkezésre.

szept. 20-21.
Vírusos torokgyulladás támadott meg. Háziorvoshoz mentem pár nap táppénzt kiíratni, ahol kiderült, hogy nem érvényes a TAJ-számom. De azért a táppénzt kiírta. Utána felhívtam J. főnővért, hogy nézzenek már utána, mi hibádzik a TB-vel. Nos, adminisztrációs hiba következett be, de a Magyar Államkincstár fizeti nekem mint közalkalmazottnak a fizetnivalót, hibát helyrehozták és minden a legnagyobb rendben.
Betegség ellenére suliba azért mentem. 3 db anatómia egymás után, ami megtette hatását: mindenkinek tele lett a nadrágja az október 4-i írásbeli számonkéréstől. Angolból kis zh-t írtunk a műtős személyzet témából.

szept. 22.
Ismét háziorvosnál voltam, lezárta a táppénzt, a papírt meg leadtam a munkahelyen.
Megkaptam az Anat könyveket is, de nem ment ám simán, mert Tilia mindig elszúrja és naná, hogy még egy ilyen könyvátvételt sem tud elintézni baj nélkül. Ugyanis Misty az utolsó pillanatban, előző este írt sms-t, hogy temetésre megy és mégsem biztos hogy oda tudja adni. Végül aztán mégis sikerült nyélbe ütni a tranzakciót. A könyvekre előre megkapta Misty a pénzt már korábban valamikor és ezúttal csak átadta azt a 2 izét, hogy hazajöhessenek velem. Egyébként jó választás volt mindkettő, mert az egyik ebben, a másik abban okosabb, rengeteget tanulok belőlük és nagyon boldogok vagyunk együtt.
Sz. (újdonsült sulis barátosném) meghívott magához ebédre, meg tanulni. Így aztán csomó mindenfélékről beszélgettünk. Aztán végre belekezdtünk. Nagyon nehezen indult ez a tanulós délután, nyögve nyelősen folytatódott, és pár óra múlva végképp kudarcba fulladt. Latinnal kezdtük. Csináltam táblázatot Sz-nek: miről lehet felismerni a hím-, nő- és semleges nemű főneveket a latinban, hogyan kapcsolhatók hozzájuk melléknevek, ezek hogyan néznek ki, milyen végződések, mivel és hogyan kell egyeztetni, hogyan működnek együtt és külön (természetesen a rendhagyó eseteket kihagytam). Itt egy kicsit azt éreztem, hogy nem igazán érdekli Sz-t a latin. Utána áttértünk anatómiára. A saját tanulási módszeremet kezdtem el. Ugyanis nálam a jegyzet csak címszavak, rövidítések, kulcsszavak halmaza. Semmi más. Ha lediktálja a tanár a magáét, akkor is. A könyv meg éppen elég sok információt közöl és én a jegyzet (órai vázlat vagy ahogy tetszik) alapján kibogarászgatom, aláhúzogatom benne, ami nekem kell. Nos Sz. mindenképpen kizárólag az órai vázlatokat szeretné bemagolni reménykedve egy kettesben. Egyébként neki vannak egy íróasztalon hegyekben kölcsönkapott fénymásolatok, jegyzetek, telefirkált ósdi könyvek bizonyos munkatársaitól meg mindenhonnan, de nem tudja miből érdemes tanulni, csak nézegeti, meg kezdek arra gyanakodni, hogy egyáltalán nem is érdekli Sz-t ez az egész. Át is gondoltam utána ezt a tanulósdit, hogy ha én ott próbálkozok, de ő tojik az egészbe, csak nyűg lesz magamnak és neki is, elvesztegetve egy csomó időt a nagy semmire. Az lesz a vége, hogy nem segítek, egyedül tanulok a konyhában, ahogy tettem azt évekig mióta itt lakom. Biztos van aki hülyének néz, hogy hogyan lehet a konyhapulton tanulni, de nekem ez válik be. A konyhapulton szét lehet pakolni (nyilván nincs rajta kaja meg semmi a világon), kényelmes a bárszék, jó a természetes megvilágítás a közeli ablak következtében… Mért kell nekem mindig segíteni. Egyszer az életben én is lehetek önző és csak magamra gondolok. És nem a bűbájos nővérke meg a jófej latin-olasz nyelvtanár, aki segít ha baj van. Ó, nem, arra ott a Nemzetközi Vöröskereszt.

szept. 23-25
Délelőttben melóztam és nem volt semmi különös.

szept. 26.
Alvás délig. Délután főzés: gyümölcsleves, rakott husi… Gyomorrontás.

szept. 27.
Angoltanár órán felolvasta a zh (műtős személyzet témaköre) eredményeit. Tilia ötöst kapott és egyáltalán nem örült. Ugyanis amikor kézhez kapta a papírt, rájött, mennyire ostoba, hogy apróságokat szúrt el.

szept. 28.
Megkaptuk az októberi beosztást. Minden kívánságom teljesült, amit az üzenő füzetbe írtam a pihenőnapokkal és műszakokkal kapcsolatban. Kiderült, hogy a főnővérem mégis díjazza, hogy suliba járok.
Kaptam munkatársamtól egy munkaköpenyt. Kényelmes viselet lenne, de túl hosszú (még nekem is, pedig nem vagyok egy apró termet), ezért aztán levágatok az aljából, fel kell szegni és máris tuti a melósfelső. Teljesen új, még senki sem hordta. Hosszán kívül másik probléma vele, amit nem lehet kiiktatni, hogy bal felső zseben a kék felirat egy közétkeztetési kft neve (mert ez itt nem a reklám helye). Nos én nem ott vagyok, de ki nem szarja már le mi van ráírva a zsebre.
Latinból zh-t írtunk és fogalmam sem volt semmiről. Azaz, hogy fel sem fogtam, mit is írok egyáltalán, de valamiket írtam azért. Anatómiai síkok és irányok a téma, feladat irányokkal: ellentétpárok. Talán, ha ott járt volna az eszem… Ugye, ugye, amikor a hóhért akasztják (vagy hogy mondják).

Tilia egy rövid időre elhallgatott, ugyanis mindenféle problémái adódtak az élet minden területén. Most valamennyire összeszedte magát, túl van a válságos időszakon és eljött az idő amikor végre ismét jelentkezik élménybeszámolóival és eszmefuttatásaival. Szeretné megköszönni a türelmet és hogy a távollétében is olvastátok ezt a blogot (mármint régi bejegyzések közti tallózás). Új design is létesült időközben, talán egy kicsit vidámabb és Tiliásabb így.
Nos, elevenítsük fel néhány szóval, ki is ez a Tilia nevű személy és hogyan jutott el idáig. Tehát… Az előző részek tartalmából vagy Emlékeztetőül… (ahogy tetszik)
Tilia egy nővér egy szociális otthonban, korábban közgazdasági középiskolában tanult, ott leérettségizett,de nem tetszett a szakma, ezért bölcsész irányba ment tovább, ahol az egyetemen rengeteg mindent próbált elsajátítani kisebb-nagyobb sikerrel. Végül miután átverekedte magát a sok-sok megpróbáltatáson az egyetemi közegben, sok-sok barátot szerezve, nagyon okos lett (vagy nem, de azért megcsinálta). Ezt a blogot más blogok olvasása után kezdte el, mert úgy érezte, mindenképpen jót tesz, ha kiírja magából az örömét-bánatát meg a világról alkotott véleményét, stb. Megírta, hogyan találta meg a tökéletes embert, élete orvosát, aki csak álomkép marad számára, mert elveszett valahol meg a srác mit akarna egy Tilia-félétől… Megírta még a terveit, meg hogy suliba ment, de mellette a munkát is folytatja… Aztán egyszer csak hirtelen akkora zűrzavar keletkezett az életében, hogy rendet kellett tenni a polcokon. Ez most sikerült. Időközben készített pár szavas jegyzeteket egy darabka papírlapra, hogy véletlenül se hagyjon ki semmit, amikor visszatér a blogjára és beszámol a távollétében történtekről. Ezeket most kifejti.

Lássuk, mi minden történt velem.

Óriási baklövést követtem el azzal, hogy jelentkeztem a Nővérsuliba. Akkor biztos voltam benne, hogy bejutok és minden a legnagyobb rendben lesz. Jeleztem a főnővérnek is a továbbtanulási szándékomat annak reményében, hogy támogat majd. Az akkori lelkesedése most alább hagyott, nézeteltérések merültek fel a beosztásomat illetően, ugyanis „Ugye tudja, hogy a munkahely fontosabb, mint az iskola! Nem minden kívánságot lehet teljesíteni!” Nos, ez érzékletes volt. A munkatársak sem nagyon tolerálják, hogy iskolába járok. Piszkálnak vele és ha nem vagyok bent vagy elkérem magam hamarabb a suli miatt, rögtön beindul a rinyamalom. Bevallom, nekem a suli a fontosabb, mert nem érem be annyival, hogy ágyneműket cserélek vagy kaját osztok az osztályokon vagy betegeket kísérek az orvoshoz. Mindenképpen továbblépek, nem tehetek mást. És egy szép napon megoldom ezt a kérdést. Tudom, hogy így elveszíthetem az állásomat, vele egy csomó idős beteg ember ragaszkodását, akik szerettek, vártak, mindig örültek ha engem láttak és mindenért hálásak voltak nekem, mert ott voltam velük, vigyáztam rájuk és maga a jelenlétem többet segített nekik, mint bármilyen pszichiátriai kezelés.
Egy csomó marhaság történt velem a szociban, ami nagyrészt itt is dokumentálva van, a doktoros történetek mellett, hogy a Szájseben a tiszta ideg orvosbanda hogyan toporzékolt egymást gyilkolva a műtőben meg hogyan lehet hatékonyan gyógyszert íratni Dr Töklámpáéknál a I. Rendelőben…
Aki figyelmesen olvasta ezt a blogot az elejétől, nyilván észrevette, hogy van valami, ami állandóan jelen van benne. Ez a valami nem szakad meg és nem múlik el. Valaki hívja ezt állapotnak, jelenségnek, betegségnek vagy hülyeségnek, mindegyik esetben igaza van. Aki megtalálja a diagnózist, rájön, hogy az itt a motiváció. Ez a valami. Ha nem lenne, nem kezdtem volna írni ezeket a bejegyzéseket.
Most mindenki azt gondolja, hogy Tiliá-nak világfájdalma van, kellene egy nagy pohár víz a nyakába vagy egy orvos, amiért rohamléptekkel közeledő katasztrófa eljövetelét helyezi kilátásba, de ez nem ilyen egyszerű. Itt az az orvos sem tudna már segíteni.
Lehet, hogy tényleg megtörténik, hogy nem lesz több kaland az egészségügyben és nem lesz miről írni. Bízom benne, hogy ez nem következik be. Egyenlőre várok és mindenképpen beszámolok majd a fejleményekről, de addig is a türelmeteket kérem és még egyszer: ne haragudjatok. Ettől természetesen a blog nem zár be, csak szünetet tart egy rövid ideig, ameddig megoldom a problémákat, amiket okoztam magamnak. Tilia, a nővérke mindenképpen visszatér majd és az valami nagyon hosszú és velős bejegyzés lesz majd. Addig meg aki akarja, olvasgassa a régieket emlékeztetőül. Ja és köszönöm hogy várni fogtok rám. Már aki.

Az a tudomány, ami nekem nem igazán... És mégis október 13-án eljön az igazság pillanata, amikor végre kiderül, hogy mit ér az ember. Mármint Tilia jogi tudása. Persze az egészségügyben is nagyon fontos a jog. A betegek jogai, a nővérek jogai, az orvosok jogai meg mindenféle fajta jogok. Éppen most aktuális a téma, ugyanis nálunk a szociban egy közepes bajba keveredett a nővér gárda, ugyanis egy ön és közveszélyes nagyon démens bócorgós agresszív bácsi átkerült tavasszal a Szuperdémens Házba, ahol az intézet háziorvosa beutalta a beteget szakorvosi vizsgálatra. A szakorvos megjavasolt a bácsinak bizonyos jó erős gyógyszereket, hogy ne duhajkodjon már annyira és higgadjon le, még mielőtt valami súlyos kárt tesz magában és másokban. Mire a háziorvos felírta a javasolt bogyeszokat, az intézet kiváltotta és a nővérek beadták a csomó tablettát per os a betegnek. Mire a beteg egyre több időt töltött alvással, lustasággal, nem mászkált annyit és nem gorombáskodott a betegtársaival. Tehát a saját és mások érdekében szedálták le. A hozzátartozói nehezményezték a dolgot és most feljelentették az Intézményt és eljárás indult, hogy nem-e a nővérek öncélúan gyilkos szándékkal mérgezték-e meg a bácsit. Mert ugye szegény időközben távozott az élők közül végelgyengülésben meg mert az ideg... A felesége nálunk lakik a szociban, Alzheimer-kóros meg Parkinson-os is, pelenkás, etetni kell, stb. teljes ellátáson van nálunk. Minden délután bejön hozzá valamelyik hozzátartozója vacsoraosztás környékén. Olyankor megkérdezi a nővér, hogy megetesse e a mamát, mire a hozzátartozó: "Hagyja csak itt a kaját, majd én megetetem." Most ez miatt is eljárás indult, hogy a szoci nővérei nem etetik meg a mamát, éheztetik... Tehát ez a 2 ügy van most ugyanazzal a családdal és én az egészből inkább kimaradnék. De sajnos az igazság odaát van.

Sajnos nem lehet mindent egyszerre csinálni és egymás után sem. Első helyre kellett tennem a melót, mert ha nincs meló, akkor nincs lé, ebből következik, hogy nincs kaja, se fűtés, se villany, se semmi, mert mindenért fizetni kell. Második helyre kerül a suli, amit most elkezdtem. Nagyon vágytam ebbe a suliba, mindenképpen tanulni akartam és még sokáig fogok is, ha elvégzem, akkor is lesz valami új. Én nem vagyok okos. Egyáltalán nem. Csak annyira mint bárki más. Vagy inkább azt kell mondanom, hogy annyira se. Mert én például nem értem, hogyan lehet visszaigényelni az áfát, pedig mindenki más visszaigényli, én meg nem. Tortát sem tudok csinálni, mert elszúrom. Kétszer próbálkoztam tortával az életben és mind a kettő nagyon-nagyon ízletes volt, viszont hülyén nézett ki. Pedig ezek alapvető dolgok. Viszont az összes ismerősöm úgy van vele, hogy én csinálom a legtutibb egytálételeket az egész világon (amire egyébként mindenki képes). Nekem nincsenek nagyra törő terveim, de mégis zavar, hogy a munkahelyen úgy vagyok bejegyezve, hogy "legmagasabb iskolai végzettsége 8 általános". Egyszer szóltam ezért, mire közölte a 2 banya a munkaügyi irodában (személyzeti osztály), hogy ha nem tetszik, keressek más munkahelyet, százezren pályáznak a helyemre és nem pofáznak. Tehát szart sem ér az egyetemem meg a nyelvvizsgáim meg a szakmaleveleim. Hiába volt az a sok-sok év elvesztegetett idő és az a sok tanulás, amivel mindezeket elértem. Én nem csavarogtam, nem pasiztam, nem csesztem el az időt baromságokra, ahogy a kortársaim tették. Én tanultam állandóan, minden nap, minden időben, erre tessék. "8 általános" és mégsem szakadt még rájuk a plafon.

Hétvégén délutános voltam a harmadikon. Semmi különös nem történt. Kivéve talán, hogy kitárgyaltuk egymás szerelmi életét. Főleg F.E-ét, aki epekedett a kék szemű fényképész után, később valami gyerekkori barát került elő, most meg valami J. nevű jóbarátja van, akitől ő többet vár.
Tegnap aztán elkezdődött a suli. Mint már említettem hétfőn és kedden kell menni, de nem ám úgy, ahogy azt Tilia elképzelte. Ugyanis a hétfő úgy megy, hogy 11.50-kor kezdődik 3 db anat és kötelező a részvétel, különben bukta a félév. Egy hétfő alatt összesen 9 órát kell végigülni, köztük van pár olyan, ami pont nem érdekel és biztos nagyon fogom unni. Ilyen uncsinak ígérkező például az informatika, ami nekem megy mint a karikacsapás, és nem ragadok le ott, hogy melyik az egér. Másik ilyen borzadály a kommunikáció, ahol beszélni kell valamiről, de nekem nem mindig van beszélős kedvem és lehet, hogy valami nagy ostobaságot szólok, mire leminősítenek. Van még egy nagyon hülyének tűnő dolog, az egészségmegőrzés című tantárgy, ami valami olyasmi lehet, hogy megelőző orvostan, tehát hogyan előzzük meg a betegséget. Lesz egy csomó szünet, őszi meg téli, meg ilyen-olyan ünnep és mindenféle, amikor nincs suli. Ja és a 3 év alatt 9 modulvizsga van és mindegyikből van írásbeli, szóbeli és gyakorlat, ez 3 év alatt összesen 27 vizsga. Na asszem, ha elvégzem ezt a sulit meg nem kavar be a meló, és le tudok mindenből vizsgázni normálisan, akkor asszem nem semmi egy csaj vagyok. Nem lesz könnyű az biztos, olyan lesz nekem mint valami nagy teszt. Kihívás lesz ez a javából.
Ja és tegnap a suliban lett egy új barátom, Sz., aki a Bőrklinikában dolgozik a Plasztikai sebészet részlegben. Nagyon szimpatikus és kedves lány. Az azonban fura nekem, hogy éppen én mellém ült le minden órán, telefonszámot cseréltünk és máris a szívébe zárt. Öregem, valami vonóerő vagy mifene, hogy mindig a pozitív emberek jutnak nekem barátnak.

Találtam végre egy üzemorvost, aki hajlandó volt ma nekem beírni az egészségügyi könyvbe, hogy "Egészségügyi szakmára alkalmas". Magammal vittem egy csomó ambuláns lapot, laboreredményt, röntgenleletet, szakorvosi véleményt, stb-t és ami a legjobban érdekelte volna, az nem volt nálam. Mindenképpen szerette volna átnézni az 1992-ben elszenvedett tonsillectomia operációm záróját és a fogműtétről írtat is. Az első szerintem vagy a háziorvosnál kallódik vagy anyum rakta el annak idején valahova. A másik meg véletlenül ott maradt a Szájseben egy kontroll vizsgálat alkalmával. Valami olyasmiket írt Cs.Zs benne, hogy "Arc szimmetrikus, nyak negatív. Bölcsességfogak eltávolítása miatt vettük fel osztályunkra, amiket a fenti időpontban altatásban eltávolítottunk."(vagy mifene) Aláírása s.k, bélyegző (Dr Cs...apjaneve Zs...keresztnév), alatta rezidens orvos. És ismét 90/60 Hgmm volt a vérnyomásom és a doktornőt ez meglepte és közölte, hogy "Ilyen vérnyomással biztosan nem lesz agyvérzése! (nahát, köszönöm szépen, ez felettébb hízelgő) És tetszik a karkötője!" (nekem is tetszik, különben nem viselném)

Alig várom már a sulit, hogy kezdődjön végre. Az utóbbi időben a melón kívül semmi különös nem történik. És itt is mindig ugyanazok a témák váltogatják egymást:
- Tilia betegkísérős kalandjai és az orvosok
- Tilia melózik
- Tilia idiótasága a barátaival
- Tilia nyafog
Ilyen címkéket lehetne aggatni a bejegyzéseimre, ha akarnék, de nem akarok, mert nem kategorizálok. Amikor egyetemista koromban könyvtároskodtam a helybéli városi könyvtárban, rengeteg könyvet kellett besorolnunk mindenféle csoportokba sok szempont alapján, így minden egyes könyv szerző szerint, témakör szerint, kiadás szerint, ISBN szám szerint, stb. szerint volt katalogizálva, kategorizálva, kereszt kategorizálva és indexelve. Papíron és elektronikus formában. Meg vonalkóddal ellátva. Mindez történt velem az egyetem első évében januári kezdettel és 2 hónapig tartott. Másodévben aztán ezerrel rástartoltam a latin nyelvre és 3 tantárgy kivételével mindig ötösre tudtam mindent. Ezt a három tárgyat ugyanaz a pasi tartotta és utáltam. Meg a tárgyait is. De kötelező volt felvenni, csak ő oktatta, tehát muszáj voltam vele kibírni valahogy. Ja egyébként mindig csak az első előadásra mentem be, hogy adja ki a témaköröket és a tankönyvlistát. Utána nem jártam be az óráira. Tudnivaló ám, hogy a latin nyelv nem volt népszerű, mert minden évfolyamon kb. 4-6 ember volt a szakon és az egész egyetem rajtunk szórakozott, hogy meg kellene szüntetni a Latin nyelv és irodalom szakot, mert ki nem szarja már le és mondogatták, hogy aki latint akar tanulni az menjen az orvosira vagy papnak. Akkor kezdték el lehetővé tenni és ösztönözni a hallgatókat, hogy felvegyenek más karokon szakos órákat, de csak bizonyos mindenki által közérthető dolgokat általánosan művelő tárgyak formájában. Ekkor figyeltek be nálam idegen nyelvek, politológia, szociálpszichológia, művészettörténet, mechanika (mozgástan – fizika), meg bevezetés az anatómiába (vagy valami hasonló), ó meg gnatológia (a fogak élete) ami miatt tisztára hülyére vett néhány barátom, hogy kit érdekel hogyan kell egy fognak megfelelően helyezkedni meg elterjedt a szállóige, hogy „Jakupunk nyihaha nemkukucska protkó!”. És azóta gondolom úgy, hogy na nekem vénségemre kiesik az összes fogam, akkor tutira folypép étrendre fogom magam és nem lesz műfogsor, mert az alá befészkelik magukat a baktériumok, az íny megcsontosodik mint egy bürokrata és nyomja az a vackeráj, amitől meg begyullad. Na asszem, köszönöm szépen előre is, de inkább nem élek majd vele.

Tegnap délután 1 órakor betegszállító érkezett a szociba. Visszahoztak egy daemens beteget a Neurológiáról, kísérője nem volt. Egy másik daemens beteget meg vittek Urológiára. Éppen arrafelé voltam, felismertem őket, T. és D., mindig jókat nevetünk együtt. Főleg T-vel. Előkészítettem a nénit, mire kitalálták, hogy kell kísérő, menjek velük és szóljak már le az orvosiba. A főnővér helyettes megállapította, hogy ó tényleg, a neuro-shoz is kellett volna kísérő, de az már mindegy, most meg legyek már szíves velük menni akkor.
Útközben ismét jót nevettünk, odaértünk és mikor kiszálltunk, szedték le a beteget a kocsiról a hordszékben, megállapítottam hogy nem érzem tisztának a kezem. Mire T. előkapott egy üveg szappanos vizet (üvegben volt, nem műanyagban), elkezdte locsolni jó magasról a betonra, hogy kezet moshassak és közben azon nevettünk. Utána adott kézfertőtlenítő szert, hogy intézzem magamnak.
Bent az orvos, aki csak egy hasi ultrahangot csinált, hyper laza volt, körbetáncolta a rendelőt vagy négyszer miközben diktált az asszisztensnőnek. D., T., meg én követtük őt a szemünkkel, járt a fejünk körbe-körbe, alig bírtuk, hogy ne nevessünk, meg majd’ el szédültünk már. Amint kiléptünk az ajtón a beteggel, T. nem bírta, elkezdett vihogni mint a félőrült, mire mind nagyon nevettünk (a beteg nem). Nem lehetett kibírni, hogy orvos létére ilyen hülye mozdulatokat tett, idement odament, forgott jobbra-balra… Kész. Teljesen kész.