Holnap nem dolgozom. Van egy nap pihenőm és szombattól ismét 4 délelőtt. Ez az egy pihenő is tuti, ugyanis kialszom magam, elmegyek unokatesóm középiskolás ballagására, hazajövök, ismét alszom egy nagyot és szombat lesz, amikor újult erővel irány a meló. Régóta nem olvasok semmit, mert nincs időm. Illetve a Belgyógyászatot tanulmányoztam, de még mindig nem jutottam tovább az első résznél. Szerintem valamikor szabit fogok kérni és elmegyek nyaralni.
D. az, csekély értelmű kolléganőnk. Tudom, hogy iszonyatosan gonosz az, amit megállapítok, de igazam van. Kár azért sírni, hogy megmondom. Ez az igazság. D. minden valószínűség szerint gyengébb értelmi szinten van, mint az átlag. Nincs logikája. Nem látja át az őt körülvevő emberek viselkedésének és gondolkodásának a szerkezetét vagy nem is tudom, mi lenne a legjobb kifejezés. Nem érti, amit mondanak neki és nem nagyon lehet rábízni semmit mert ellenőrizni kell. Ma történt 2 incidens vele kapcsolatban és akaratlanul is belekeveredtem.
1. Felöltöztetett egy nénit, de nem ágyazott meg neki és nem takarta le az ágyat. Arrafelé volt dolgom és észrevettem, hogy a néni fel van öltöztetve, de a ruhája nyakig kajás-pisis-koszos-tudomisén, ágyneműje mint amit a kutya szájából húztak ki. Mire nénit tisztába tettem, átöltöztettem, kiültettem a székbe, lecseréltem az összes ágyneműket és letakartam az ágyat.
2. Reggelinél egy másik nénivel. D-t megkérte a műszakvezető, hogy etesse már meg bizonyos nénit és a kezébe nyomtak egy fél bögre tejbe papit. Később, amikor a tálcákat szedtük, arrafelé voltam, gondoltam kimosta-e D. a papis bögrét. Ja, bögre félig kajával, néni az ágyban vakarózik és nyújtogatja a kezét a bögre felé. Nénit felültettem, bekanalaztam neki a kajáját, visszafektettem, elmostam a bögrét. D. azt mondta, a néni jól evett. Ezek szerint kellene nekem egy jó szemüveg
Most 2 lehetőséget feltételezek. Vagy az van, hogy a bolondját járatja mindenkivel és kerülné a melót, vagy fogalma sincs semmiről és kár a szóért, úgysem érti. Én nem szólok semmit, megcsinálom inkább helyette a melót, a magam védelmében, nehogy megemlegessem hogy szólni mertem vagy kirúgjanak miatta. Hátha protekciós vagy valami.
Egyébként meg ugyanannyi fizetést kap mint a többiek, de fele annyit sem tesz érte. Nem igazán jött még bele a melóba. Majdnem mint az orvos, aki gyakorlaton van a kórházban, de még nincs meg a szakvizsgája. Csakhogy ott az a doki hülyére melózza magát. Jó esetben.
Hülyére melózom magam. A munkahelyen alig merek megszólalni, nehogy felhasználhassák ellenem, ugyanis egyre több bizonyíték van arra, hogy a házban ember embernek farkasa. Meg beijedtem ettől a 140-es vérnyomástól. Mi jöhet még? Az ebéd drága és nem tetszik, mégis muszáj befizetni, ha nem eszem meg akkor is, ezért inkább valahogy kibírom, ha nem akarok éhen halni, amíg haza nem érek. Fontolgattam, hogy hátha nem annyira tuti ez a meló nekem, egyáltalán nem tiszta, nem higiénikus, nem tisztel senki... Mégis arra jutottam, hogy hiába szar a kedvem gyakran, mint a hintalónak, akkor is muszáj. Muszáj mert nincs más választásom. Kell a meló.
Tegnap nem volt semmi gond. Ma a harmadikon voltam, köztünk csekélyértelmű kolléganő D., aki mint tudjuk inkább hátráltat, mint segít. Ma azt hittem kétszer, hogy tök hülyét kapok. Egyszer nem bírtam ki, megmértem a vérnyomásomat a digi mérővel és 140/70 Hgmm. Soha az életben nem volt még ennyi. Mindig alacsony szokott lenni, most meg... D. egész nap láb alatt, halvány gőze sincs, beszél baromságokat, kérdez baromságokat, sokat. Ó Istenem, könyörülj már rajtam csak egyszer! Ugyanez a banda még 2 napig, tutira nem tesz el máshova. Még 2 nap 140-es vérnyomás. Még 2 nap nyűg. Oké, tök jók az idegeim, birka türelemmel, de ez már egy kicsit megviseli szupererős idegrendszeremet, szerintem hamarosan megyek a Neurológiára vagy a Kardiológiára (hypertoniával).
Attól tart az egész nővérszoba a mai napon. Ugyanis jöttek vissza a hétvégén és tegnap pár lakó bizonyos kórházból, amit lebontanék most már végképp. Elmegy az eszem. Milyen kórház az ahova a beteg bemegy egy pici haematomával vagy egy apró emésztési zavarral és visszajön csumára lenyúzva. Etetni kell, de hiába, mert nem nyeli le, katétere van, decubitus a sarkain, csípő tájékon mindkét oldalon meg természetesen szakrális tájékon, hogy teljes legyen a kép. Ezek a sebek soha az életben nem gyógyulnak be. Attól keletkeznek, hogy a beteg fekszik és fekszik egész nap, fekszik a végtelenségig, mert magára maradt a világban. Nem mozgatják, nem ültetik fel vagy ki a székbe... nem, feküdjön csak, addig sincs vele gond, tegyünk be katétert, nehogy kimenjen a kishelyiségbe dobni egy sárgát és rácsozzuk is be, nehogy megpróbáljon felkelni az ágyból, de enni azért egy falatot se kapjon mert a végén még kijön hátul a végtermék. Nos, tisztázzunk bizonyos dolgokat. Katétert olyan betegeknek szokás alkalmazni, akik inkontinenciában szenvednek (azaz nem érzik az ingert, hogy pisilni kell és magától folyik) vagy elzáródás van a hólyagban (izom nem megfelelő működése, kövesség vagy valami más ok). Egyébként ez a szerkezet meglehetősen felsérti azt a bizonyos csövet, ahova helyezik és nyilván jobban fáj mint bármi. Másik baj a pelenka. Nyilván aki nem tud kimenni elvégezni, vagy nem érzi, annak pelenka kell. Ha megtelik és nem cserélik gyakran, akkor felmarja az egész környéket amit fed. A legnagyobb probléma mégis a fekvés. Én hülyét kapnék, ha mindig feküdnöm kellene. Vannak olyan betegek nálunk, akik tudnak járni és mégis naphosszat fekszenek és bámulják a tv-t. Ha nem hagyjuk, hogy feküdjön, akkor hisztizik, ordít, csapkod, stb. Elfekvő leszünk.
Tegnapi nap jól telt az elsőn Vidivel. 2 kezelnivaló beteg fekszik ott a betegszobákon. Egyikük egy 90 feletti asszonyka, cardiovascularis problémái vannak, etetni kell, folypép étrenden van, ágyban szoktuk mosdatni, nem lehet felültetni, mert nyeglik mindenfelé. Aranyos kis néni, de nagyon le van gatyásodva szegény. Az állandó fekvés, forgatás, mozgatás és a rossz keringés miatt karjain-lábain vérző sebek vannak, naponta kétszer lecseréljük rajta a kötéseket, természetesen rendesen kifertőtlenítjük, kitisztítjuk, gyulladáscsökkentővel ellátjuk és utána kötjük be ismét. A másik eset egy alig 60 körüli úriember, akit az élet minden területén tökéletes defektus jellemez. Ugyanis egész életében alkoholista volt, de totál. Általános daemencia, beszédképtelenség, légzési-nyelési nehézség, mozgásképtelenség, csontsovány alkat, görcsösen merev végtagok, néhány decubitus és asszem nem is mondom tovább még mielőtt bárki is egy piszok disznónak titulálna. Ez az igazság. Én a magam részéről bizonyos diagnózisokat megállapítok: például szerintem ez a görcsös merevség (és egyre jobban) tulajdonítható akut agyvérzésnek, a vérnyomása 200/110 Hgmm volt ma reggel és általában mindig. Az ő esetében a egész kezelőkosár, csomó decu-párna, lepedő, nagypárna és minden amit akarunk jön velünk, amikor kezeljük, mert annyira gáz, hogy iszonyat és minden nap egyre rosszabb lesz, mert nem mozog semmit, hiába is próbáljuk. Mi van a kezelőkosárban? Sebészeti műtős felszerelések. Kötszerek és vegyszerek minden mennyiségben, olló, fecsi, tűk... stb. stb. Minden ilyen akció előtt bemosakodás, steril kesztyű, steril minden. A kezelés menete: kötés levétele, sebtisztítás, védő kenőcs a sebkörnyékre, Alginát, Mull lapok, Mefix ragasztó. Utána teljes ágyhúzás, 2 ember kell, az egyik forgatja a beteget, a másik lecseréli alatta a lepedőket. Utána ismét alapos kézmosás és vissza kell öltözni nővérruhába. Ilyen kezeléseket a kórházi nővérek nem csinálnak. Sok mindent nem csinálnak. Nem emelhetnek, nem forgathatják a betegeket, mert állítólag erre vannak a beteghordók, csakhogy ha a beteghordó egyedül van az osztályon, akkor aztán....
Csekély értelmű kolléganőnk, D., aki kb másfél hónapja van nálunk és valami nagyon nem stimmel vele, ahogy már korábban is említettem, ismét bealakított. Nem vesszük hasznát semmiben, mert semmit nem lehet rábízni, mert nem tud megcsinálni semmit. Ma ismét hátráltatta a harmadik emelet nővéreit, mindent százszor elmondtak neki, mint eddigi ittléte alatt mindig és mégsem tudta megcsinálni, amiket kellett volna. Osztályátadás előtt felhozták az ebédrendelőt, ami úgy néz ki, hogy egy A/5-ös papírdarab, rajta 3 oszlop: 1: dátum; 2: "A" menü; 3: "B" menü. Be kell jelölni, hogy melyik nap melyik menüt szeretnéd az ebédre.
Példa a mai nap: 2010. 04. 23. "A" Lekváros derelye "B" Grízes tészta
Én 2 hete, amikor kérni lehetett, a "B"-t választottam, mire ma ebédre a Grízes tésztát rakták elém és betoltam az arcomba. Kéthetente vannak ilyen ebédrendelő lapok. Ma a 2 hét mulvai étlap volt, hogy 2010. 05. 03 - 16-ig mit kívánsz. Gyenge képességű ismerősünk D. is kívánt: a csomó kaja közül bejelölgette azokat amiket szeret(ne), valahol "A" is meg "B" is jelölt, valahol meg semmit sem. Gy nem bírta ki és szépen alulra tette D papírját, hadd menjen az is a konyhára a többivel. Bunkóság, de ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy D nem való ilyen munkahelyre. De tényleg.
A héten minden oké volt minden szempontból. Kivételt képez a hétfő, amikor trolival utaztam és nem volt jókedvem, ráadásul a nagy megrázkódtatástól rossz helyen szálltam le és gyalogolhattam. A nagy megrázkódtatás egy szellemi fogyatékos utastársunk volt, aki akkora cirkuszt levágott a trolin, hogy mindenki attól tartott, hogy elszabadul a pokol. A problémás gyermek macskanyávogó vértyogás kíséretében izomból rúgdalta az ajtót, hadonászott a tornazsákra emlékeztető hátitáskájával, a trolis meg néha hátraüvöltött, hogy állítsa már le magát és hasonlók. Ha diagnózist kellene megállapítanom, akkor minden bizonnyal a Lejeune-szindróma mellett voksolnék, másnéven Cri du chat vagy Macskanyávogásos betegség. Minden tünet nagyjából stimmel: nyávogó rikácsolás a gége fejletlensége miatt, dühkitörések, hintázó mozgás, ezenkívül az arca egy kicsit fejletlennek tűnt, pontosabban valahogy az áll, állkapocs nem igazán szokványos volt. A betegség oka születési rendellenesség, pontosabban az 5-ös kromoszóma hibás. Ennél többet nem tudok a dologról, meg igazság szerint óborzalom hogy mik vannak.
Tegnap és ma jókat beszélgettem a munkahelyen, jó társakkal voltam, az ebéd is elfogadható volt. Holnap ismét egy jó fej kolléganővel leszek az elsőn.
Zs-ről annyit hallottunk, hogy hétfőn reggel bejött, kipakolta az öltözőszekrényét, átcuccolt a város másik végén található szociális otthonba és felvette a melót. Arról az otthonról keveset tudok. Van ott A és B épület. Köztük valami parkszerű sűrű növényzet. Jól elszigetelt az egész környék. Mindkét épület földszintes, emelet nincs, A épület egy rövid talpú T betűre hasonlít, a belső B épület valami E betű forma aminek a villája lefelé áll. A villák végén vannak ajtók, amik kifelé vezetnek. Ezek a villák 3 folyosó, az első egy teljesen zárt valami, a betegek a belsejében kóvályoghatnak, kifelé nem - nyilván ők a "bócorgók", mellesleg igencsak démensek állítólag. A másik 2 folyosón sem százasok a lakók, de valamivel könnyebb velük. Az A épület meg állítólag vesztőhelyként funkcionál, aki oda kerül nővérnek, az maga egy csoda hogy nem kap hülyét. Zs. az A épületben van. Azt hallottuk.
Igen, ma egész nap nagyon résen voltam. Melóztam mint a hülye, segítettem mindenkinek, figyeltem reakciókat, apró rafinált kérdéseket intéztem kollégáknak, de nem kevertem magam bajba. Remélem. Mindent összevetve az eredmény: A. a legfőbb kavaró, B.K asszisztál neki, de asszisztál a velem szimpatizálóknak is. Tehát B.K 2 malomban őröl. A főnővérnél rendkívül elővigyázatos voltam, nem kérdeztem, hanem tényszerű kijelentésekre adott reakcióit figyeltem. Ő engem támogat és a saját belátása szerint dönt, nem foglalkozik különösebben a kavarókkal, de figyelembe veszi mit gondol a többség. Tehát igazságos.
Végképp beindult a turmixgép. Kavarnak rendületlenül. A piszkok. Először V.M ellen, aki felmondott március végén. Második volt a sorban F.H, aki számomra ismeretlen okból átkerült a szupermentál betegek házába, ami a mi cégünkhöz tartozik, szintén szociális otthon, de abban a házban a legpszichotikusabb idős embereket helyezik el. Harmadik Zs., akivel sok baj volt az utóbbi időben, ő is átkerült ugyanabba a házba. Ma reggel arra mentem be, hogy a 2 éjszakás Gy és H.K figyelmeztettek, hogy információkat hallottak rólam, miszerint semmit nem lehet rám bízni, nem csinálom amit a valakik mondanak és hogy pofázok, ezért javasolják, hogy húzzam meg magam, nehogy engem is áthelyezzenek szuperpszicho házba. Mondták még, hogy nekik nincs semmi bajuk velem, de nem mondhatják meg, kitől hallottak információkat. Gyanakszom 2 személyre, akik lehetnek a "valakik", akik információkat kezdtek. Péntek. A. és B.K. Ők ketten a múltkor délutánban is velem voltak műszakban, de nem gyanakodtam. A pénteki cirkusz után rájuk gyanakszom. Legalább megmondanák, ha bajuk van, de nem. Nem, mert ők hátulról támadnak. Gy. és H.K sem a szolidaritás mintapéldányai, mert fedezik a "valakiket". Asszem az lesz, amit Gy. tanácsolt, hogy kussolok és tojom le. Csinálom a dolgokat, de nem megyek csapatmunkába senkivel, nem beszélek senkivel és mindenki azt gondol, amit akar. Az igazgató a döntőbíró. Ha rájövök, ki kavar ellenem a hátam mögött, nem hagyom ki és jelentem a főnővérnek, onnan aztán a következő lépés az igazgató és akkor mindenki "hadbíróság" elé áll és győz az igazság. Vagy a "valakik" és a hatalom. Sajnos egyedül nem megy. Nem tudom elejét venni sehogy az ilyenfajta "földbe döngölős" hatalmi játszmáknak.
Tegnap és ma pihenős vagyok. Tegnap délután olvastam a Belgyógyászatot. Csak egy hangyányit, 48 oldalt. Meg kell állapítanom, hogy zseni vagyok. Összesen 2-szer kellett szótárhoz folyamodnom. Jól döntöttem 8 évvel ezelőtt, amikor olasz-latin szakra mentem bizonyos egyetem bölcsészettudományi karára. Már akkor is nagyon élveztem, hogy vágom a latint. Kérdezgették is tanárok és diákok, hogy miért nem nyergelek át az orvosira. Mert nem akartam orvos lenni. Az orvoslás az a fajta tudomány, ami nekem gyakorlatban nem igazán jönne össze. És akkoriban nem sok normális orvost ismertem. Nem volt motiváció. És most sincs, mert most sem szeretnék orvos lenni. Ráadásul nem a tökéletes latin tudástól lesz valaki orvos. Nem hibázhat, nem adhatja fel, nincs idő egy csomó mindenre és az egész élete az orvoslás. Nincs 1 perc nyugta, telefonálnak, fusson azonnal, maga a két lábon járó panaszládika. Éppen elég nekem az ápolás, ez is legalább akkora meló és ha nem válna be, még mindig ott a nyelvtudás.
