Авантюры в санитарии

Ma Tilia és a tesója Cs. egész nap autóztak és vásároltak. Cs. 2 haverjával kivitték Momó szekrényét Kobak házából a bányába utánfutós autóval. Tilia és Cs. Momó összes ruháját műanyag zsákokba szedte és elvitte a Máltai Szeretetszolgálatnak. A Momótól kapott plüss állatkákat anyum munkatársainak kisgyerekei kapták meg (nem tudják kitől vannak a játékok). Tilia és Cs. vásároltak egy új szekrényt elemeire szedve dobozban, új szőnyeget méretre vágatva, fehér falfestéket meg hozzá új hengert, új fűnyírót (mert a régit Momó anyja adta). Tiliának egész nap majd megszakadt a szíve, de visszatartotta a sírást. Most tört meg és most sír nagyon, miközben ezt a bejegyzést írja. Annyira erős a fájdalom, hogy ömlenek a könnyei, végigfolynak az arcán, teljesen összeszorult a torka, nem tudna megszólalni és nincs itt Momó, aki mindig jött a bajban és letörölgette a könnyeket, megszeretgette Tiliát... Tilia nem érti, hogyan lehet ennyit és ennyire sírni és mért fáj ennyire... Elveszítette Momókáját, az élete értelmét és siratja Momó emlékét, Momó ölelését, a sok közös élményt, a kirándulásokat, az utazásokat, a sétákat... Eszébe jut, amikor Momóval fürödtek a kádban, együtt aludtak egymás karjaiban, a percet amikor Momó letérdelt egy arborétumban a tóparton Tilia elé a hónapok alatt összespórolt 180 ezerből vett brill gyémánt berakásos aranygyűrűvel és feltette a kérdést. Tilia akkor 10 percig gondolkozott, elfogadta és megígérték egymásnak, hogy örökké szeretni fogják egymást. Másnap délelőtt karikagyűrűket vásároltak együtt és felhúzták egymás ujjára és ígéretet tettek, hogy ezek a gyűrűk egy életre összekötik őket és arra vágytak, hogy együtt halnak majd meg végelgyengülésben egymás karjaiban... Tilia már nem viseli a gyűrűket, mert az összes ismerőse megkérte rá, hogy tegye el, mert annál nagyobb lesz a fájdalma. Momó vele volt, amikor leveszítette Tilia a nagymamáját, amikor elveszítette az apukáját, amikor Tilia beteg volt Momó szeretgette és védelmezte... De Momó nem akarja többet látni Tiliát, nem jött érte a Klinikába, nem szabadította ki, nem volt vele és tönkretette a lelkét. Tilia azóta sem érti, mit rontott el, nem érti mért kapott ilyen súlyos büntetést az élettől, nem tudja mit követett el, hogy ezt érdemli. Nem tudja elfelejteni Momót és az együtt töltött boldog időt, néha hallani véli Momó kedves hangját, vágyik az ölelésére és sír amikor eszébe jut, hogy Momó nem jön el, ha visszaköltözik az otthonába az új szobába, hiába várja majd a telefoncsörgést, hogy Momó hívja, ahogy tette több mint 5 évig minden nap... Sírni fog Momó után és várni fogja és nem tud szabadulni az emlékektől és nem múlik el a fájdalom... és akkor újra bepróbálkozik majd, hogy átmenjen a másik oldalra a jókhoz, azokhoz akik meghaltak és szerették Tiliát. Ezen a világon Tiliának már nincs helye, nincs itt semmi dolga már, ápolói munkája során 87 súlyos beteg halt meg a keze alatt, elveszítette élete párját, a jövőt, a barátait akik nem segítettek Momót visszaszerezni vagy átmenni a Jókhoz. Tilia minden este sír az ágyban anyujáéknál a kisszobában, minden éjjel sírva alszik el, minden reggel sírva ébred és nem Momó mellett. Tilia ilyenkor mindig annyira erős gyűlöletet érez maga iránt és annyira szeretne meghalni Momóért, de nem tud, mert a sors azt akarja hogy Tilia szenvedjen és bűnhődjön mindenért amit nem követett el, de magát érzi hibásnak mindenért. Milyen élet ez, ahol nincs más csak szenvedés, könnyek és fájdalom? Mire jó ez most már? Mért nem lehet átmenni a másik oldalra? A Jókhoz, ahonnan nem jött még vissza senki, mert ott mindenki boldog.

Tilia 2011. május 2-án a Pszichiátrián éjszaka álmodik Momóról, annak fizetős nőjéről (továbbiakban Szajha), aki azóta már nem pénzért van Momóval és Momó 70 éves anyjáról (továbbiakban Öregasszony), aki mindig utálta és gyalázta Tiliát, a Szajháért viszont rajong.

Pszichiátriában 2 féle diagnózist állapítottak meg és mindkettő a mai napig fennáll: 1.Paranoid személyiségzavar; 2.Alkalmazkodászi zavarok. Tehát papírom van arról, hogy nem vagyok normális. Ezért nem kellettem Momónak. Momó nem orvos és mégis minden vizsgálat vagy bármi nélkül megállapította, mire keresett egy fizetős útszéli szajhát, akinek van egy csirketenyésztő végzettsége (tehát akadémiai professzorasszony) meg 1 kereke. Momó egyébként vállalkozó és ahogy a mellékelt ábra mutatja, bármire vállalkozó és tökéletes orvos.

Mindenképpen szeretném itt nyilvánosan is megköszönni Fuhur-nak, amit értem tett. A sok törődést, a türelmet, a szeretetet, hogy képes volt elvonatozni hozzám meglátogatni engem a Pszichiátrián és mindent, amit napokig sorolhatnék. Ezenkívül köszönöm mindenkinek, hogy elolvastátok és megértettétek a helyzetemet, próbáltatok segíteni. Egy valami viszont még mindig nem jött helyre és nem is fog soha az életben. Erről a valamiről a következő bejegyzésben írok majd.

Tilia 2011. április 19-én délután beszedte egy marékban mind az összes gyógyszereket, amiket korábban felírt neki a háziorvos a mocskos genyóládák okozta lelki bajokra. Mire a sok tablettától Tilia elaludt mint a fene és délelőtt Veszi telefonhívása ébresztette fel, aki aztán addig manipulálta, hogy Tilia anyukája érkezett, lenyírta a füvet Tiliánál a kertben és arra az időre Tiliát kiültette az udvarra egy kerti székre. Később aztán hazavitte magához, a telefonját elkobozta. Tilia egyfolytában kába volt, halvány gőze sem volt, mire ott anyujánál lepihent és elaludt.

Csak Tilia szomorkodik egyedül. Grace Klinikát néz dvd-n (5. évad végénél tart éppen), depressziós zenéket hallgat a számítógépen, kórtant olvas, beszedi a gyógyszereket (amiktől még bánatosabb lesz) és nem érti, hogyan történt ez vele. Nem jön rá, miért verte meg így a sors, mért pofozta és rugdosta meg őt az élet ennyire, hogy nem tud lábra állni, újra és újra bevéreznek a sebei, nem gyógyul és hiába próbálják ápolni meg kezelni, nem megy. Mindenki feladja, otthagyja magára Tiliát egyedül a világban, hogy egyedül küzdjön, magát gyógyítsa meg, az orvos idő is csak kerülgeti őt, nem alkalmaz semmilyen terápiát, hogy segítsen. Ellenben Tilia barátai táncolnak, dalolnak, van párjuk, élnek, virulnak, szeretik őket és boldogok. Tilia meg csak Momóra gondol, várja hogy visszajön és meggyógyítja őt. Érzi közben, hogy hiába, mert Momó leszarja őt, egy útszéli szajhával él, és meg is mondta, hogy az a szajha százszor különb és százszor többet ér minden szempontból Tiliánál és Tilia nyugodtak kösse csak fel magát vagy amit akar, jobb lenne mindenkinek. Momó máskor sohasem beszélt így.

Szeretnék most választ kapni egy kérdésre. Ezt a kérdést kitettem az oldalsávra és tisztelettel megkérnék mindenkit, hogy válaszoljon megítélése szerint. Fontos lenne. Köszönöm.

Momó tegnap hívott kétszer. Ugyanolyan volt mint eddig, amióta fura. Most megfigyeltem miket mond és hogyan beszél. Momó hangja volt, de nem Momó. Szomorú volt, lassú, kifejezéstelen és tompa. És ugyanazokat mondta századszor amiket már mondott korábban is párszor. Olyan Momó már egy ideje a telefonban, mint akit fejbevágtak. Mindig mondja, hogy mennyire szeret és vissza akar jönni, de már nem tud, mert más lett az élete és nem tud jönni, én menjek inkább, mert ő nem tud, a csaj magával szokta vinni Momó telefonját és az összes hívásait ő fogadja, használja az email-jét, msn-jét és másokkal beszél és levelez Momó nevében. Momót irányítják. Tilia tegnap este későn felhívta egy barátját Albát, és elmondta miket tapasztalt és mire gyanakszik. Alba orvos. Alba is gondolja, hogy a tünetek alapján igazam lehet, de nincs bizonyíték és így a távolból nem tudunk biztosat mondani. Momó valamilyen gyógyszer hatása alatt van, ezért ennyire tompa és ezért nem gondolkodik. Egyáltalán nincs szabad gondolkodása. Lehet, hogy azért hívogat amikor nincs vele a csaj, mert segítséget vár? Hogy menjek érte és hozzam el? Alba szerint a kajába lehet valamilyen folyékony állagú gyógyszert tenni és az ember észre sem veszi, csak amikor hat, hogy valami nem oké, valami hiányzik és valami rossz, de nem jön rá mi az. A csaj anyja a helybéli kórházban nővérkedik, tehát simán lehet, hogy valamit elcsent és a csaj meg Momó anyja addig kedveskednek süteménnyel és mindenfélével, ameddig Momót bedrogozzák és úgy rángatják, ahogy nekik tetszik.
Nálunk is vannak ilyenek a szociban, akiket begyógyszereznek és azt csinálja a beteg, amit mi akarunk. Nem alszik el, nem pofázik vissza, csak csinálja amit mondunk. Igen, de ők betegek. És ha nincs a gyógyszer, nekik elmegy az eszük és megfojtják magukat a zuhanycsővel vagy felkötik magukat az ablakkilincsre.
Momót nagyon jól ismerem és ezért fura, hogy már 1-2 hónapja igencsak megváltozott és nem beszél úgy ahogy szokott. Nem csinál semmit, csak dolgozik ahogy eddig és ugyanazokat a mondatokat ismételgeti a végtelenségig. Mi lehet vele? Lehet igaz a feltételezésünk?

Mégis itt maradtam veletek. Nem mentem el. Nem halok meg, mert ha Momó visszajön és nem talál itt, nagyon rossz lenne neki. Szeretem Momót és megbocsátok neki. Küldtem neki email-t, hátha nem a másik csaj olvassa el. Hátha Momó fogja elolvasni és megérti és aggódni fog értem és visszajön és bocsánatot kér és itt marad velem az igéret szerint. Megígérte nekem, hogy nem hagy el, hogy feleségül vesz, hogy elvisz engem a Bahamákra meg Cabo-ba és hogy együtt öregszünk meg. Öreg koromban is ugyanúgy fog szeretni és ugyanúgy fog kívánni és ugyanúgy odabújhatok hozzá. Várom Momót. Nagyon sírok minden nap, minden órában, minden percben, de várom Momót, hogy egyszer csak kinézek az ablakon és Momó itt lesz a ház előtt és várja hogy kinyissam az ajtót, hogy bejöhessen és itt maradhasson velem és bocsánatot kér és soha többet nem megy el. Itt marad velem Momóka, mert várok rá és tudja hogy szeretem őt, bármi rosszat is csinált. Ugye hogy ez lesz? Csak várnom kell Momót és Momó eljön. Ugye hogy eljön?

Mostantól egy darabig nem fogok írni. Olyan lelki fájdalmam van, hogy szeretnék most elbújni. Magamra maradtam a világban, ráadásul az egészet megette a fene. Nem ismertem fel, nem jöttem rá, hogy valami nagyon nincs rendben. Fogalmam sem volt semmiről, de semmiről. Mintha jól pofán rúgtak volna egy acélorrú csizmával. Azon gondolkodom, milyen értelmetlennek és üresnek tűnik egy magamfajta jelentéktelen személy élete az emberiség érdekeihez képest, hiszen az emberiség fájdalma sokkal nagyobb, mint az egyén fájdalma. Itt látszik, hogy még a kiegyensúlyozott lelkivilágú emberek is megtörnek, ha olyan hibákat követnek el, amik lehet hogy az életükbe kerülnek. Én valami nagyon súlyos bűnt követtem el, de nem tudom mi az. Ha ezt a valamit nem követtem volna el, Momó most itt lenne velem, szeretne engem és velem maradna az idők végezetéig. Én is tisztábban láthattam volna bizonyos dolgokat.
Mindenkinek szeretném megköszönni, hogy gondoltatok rám, velem voltatok a bajban és próbáltatok segíteni. De sajnos ebben a helyzetben nincs megoldás, nincs vigasz. Tilia balfasz volt és bebukta. Elszúrt valamit, anélkül hogy észrevette volna és elveszített mindent. Főleg az élet értelmét. Nem panaszkodom tovább, nem akarok senkinek a terhére lenni, ezért nem lesz a közeljövőben új bejegyzés. Vagy azért nem lesz, mert nem lesz életben aki megírja.