Авантюры в санитарии

Tegnapi nap jól telt az elsőn Vidivel. 2 kezelnivaló beteg fekszik ott a betegszobákon. Egyikük egy 90 feletti asszonyka, cardiovascularis problémái vannak, etetni kell, folypép étrenden van, ágyban szoktuk mosdatni, nem lehet felültetni, mert nyeglik mindenfelé. Aranyos kis néni, de nagyon le van gatyásodva szegény. Az állandó fekvés, forgatás, mozgatás és a rossz keringés miatt karjain-lábain vérző sebek vannak, naponta kétszer lecseréljük rajta a kötéseket, természetesen rendesen kifertőtlenítjük, kitisztítjuk, gyulladáscsökkentővel ellátjuk és utána kötjük be ismét. A másik eset egy alig 60 körüli úriember, akit az élet minden területén tökéletes defektus jellemez. Ugyanis egész életében alkoholista volt, de totál. Általános daemencia, beszédképtelenség, légzési-nyelési nehézség, mozgásképtelenség, csontsovány alkat, görcsösen merev végtagok, néhány decubitus és asszem nem is mondom tovább még mielőtt bárki is egy piszok disznónak titulálna. Ez az igazság. Én a magam részéről bizonyos diagnózisokat megállapítok: például szerintem ez a görcsös merevség (és egyre jobban) tulajdonítható akut agyvérzésnek, a vérnyomása 200/110 Hgmm volt ma reggel és általában mindig. Az ő esetében a egész kezelőkosár, csomó decu-párna, lepedő, nagypárna és minden amit akarunk jön velünk, amikor kezeljük, mert annyira gáz, hogy iszonyat és minden nap egyre rosszabb lesz, mert nem mozog semmit, hiába is próbáljuk. Mi van a kezelőkosárban? Sebészeti műtős felszerelések. Kötszerek és vegyszerek minden mennyiségben, olló, fecsi, tűk... stb. stb. Minden ilyen akció előtt bemosakodás, steril kesztyű, steril minden. A kezelés menete: kötés levétele, sebtisztítás, védő kenőcs a sebkörnyékre, Alginát, Mull lapok, Mefix ragasztó. Utána teljes ágyhúzás, 2 ember kell, az egyik forgatja a beteget, a másik lecseréli alatta a lepedőket. Utána ismét alapos kézmosás és vissza kell öltözni nővérruhába. Ilyen kezeléseket a kórházi nővérek nem csinálnak. Sok mindent nem csinálnak. Nem emelhetnek, nem forgathatják a betegeket, mert állítólag erre vannak a beteghordók, csakhogy ha a beteghordó egyedül van az osztályon, akkor aztán....
Csekély értelmű kolléganőnk, D., aki kb másfél hónapja van nálunk és valami nagyon nem stimmel vele, ahogy már korábban is említettem, ismét bealakított. Nem vesszük hasznát semmiben, mert semmit nem lehet rábízni, mert nem tud megcsinálni semmit. Ma ismét hátráltatta a harmadik emelet nővéreit, mindent százszor elmondtak neki, mint eddigi ittléte alatt mindig és mégsem tudta megcsinálni, amiket kellett volna. Osztályátadás előtt felhozták az ebédrendelőt, ami úgy néz ki, hogy egy A/5-ös papírdarab, rajta 3 oszlop: 1: dátum; 2: "A" menü; 3: "B" menü. Be kell jelölni, hogy melyik nap melyik menüt szeretnéd az ebédre.
Példa a mai nap:     2010. 04. 23.      "A" Lekváros derelye         "B" Grízes tészta
Én 2 hete, amikor kérni lehetett, a "B"-t választottam, mire ma ebédre a Grízes tésztát rakták elém és betoltam az arcomba. Kéthetente vannak ilyen ebédrendelő lapok. Ma a 2 hét mulvai étlap volt, hogy 2010. 05. 03 - 16-ig mit kívánsz. Gyenge képességű ismerősünk D. is kívánt: a csomó kaja közül bejelölgette azokat amiket szeret(ne), valahol "A" is meg "B" is jelölt, valahol meg semmit sem. Gy nem bírta ki és szépen alulra tette D papírját, hadd menjen az is a konyhára a többivel. Bunkóság, de ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy D nem való ilyen munkahelyre. De tényleg.

A héten minden oké volt minden szempontból. Kivételt képez a hétfő, amikor trolival utaztam és nem volt jókedvem, ráadásul a nagy megrázkódtatástól rossz helyen szálltam le és gyalogolhattam. A nagy megrázkódtatás egy szellemi fogyatékos utastársunk volt, aki akkora cirkuszt levágott a trolin, hogy mindenki attól tartott, hogy elszabadul a pokol. A problémás gyermek macskanyávogó vértyogás kíséretében izomból rúgdalta az ajtót, hadonászott a tornazsákra emlékeztető hátitáskájával, a trolis meg néha hátraüvöltött, hogy állítsa már le magát és hasonlók. Ha diagnózist kellene megállapítanom, akkor minden bizonnyal a Lejeune-szindróma mellett voksolnék, másnéven Cri du chat vagy Macskanyávogásos betegség. Minden tünet nagyjából stimmel: nyávogó rikácsolás a gége fejletlensége miatt, dühkitörések, hintázó mozgás, ezenkívül az arca egy kicsit fejletlennek tűnt, pontosabban valahogy az áll, állkapocs nem igazán szokványos volt. A betegség oka születési rendellenesség, pontosabban az 5-ös kromoszóma hibás. Ennél többet nem tudok a dologról, meg igazság szerint óborzalom hogy mik vannak.
Tegnap és ma jókat beszélgettem a munkahelyen, jó társakkal voltam, az ebéd is elfogadható volt. Holnap ismét egy jó fej kolléganővel leszek az elsőn.
Zs-ről annyit hallottunk, hogy hétfőn reggel bejött, kipakolta az öltözőszekrényét, átcuccolt a város másik végén található szociális otthonba és felvette a melót. Arról az otthonról keveset tudok. Van ott A és B épület. Köztük valami parkszerű sűrű növényzet. Jól elszigetelt az egész környék. Mindkét épület földszintes, emelet nincs, A épület egy rövid talpú T betűre hasonlít, a belső B épület valami E betű forma aminek a villája lefelé áll. A villák végén vannak ajtók, amik kifelé vezetnek. Ezek a villák 3 folyosó, az első egy teljesen zárt valami, a betegek a belsejében kóvályoghatnak, kifelé nem - nyilván ők a "bócorgók", mellesleg igencsak démensek állítólag. A másik 2 folyosón sem százasok a lakók, de valamivel könnyebb velük. Az A épület meg állítólag vesztőhelyként funkcionál, aki oda kerül nővérnek, az maga egy csoda hogy nem kap hülyét. Zs. az A épületben van. Azt hallottuk.

Igen, ma egész nap nagyon résen voltam. Melóztam mint a hülye, segítettem mindenkinek, figyeltem reakciókat, apró rafinált kérdéseket intéztem kollégáknak, de nem kevertem magam bajba. Remélem. Mindent összevetve az eredmény: A. a legfőbb kavaró, B.K asszisztál neki, de asszisztál a velem szimpatizálóknak is. Tehát B.K 2 malomban őröl. A főnővérnél rendkívül elővigyázatos voltam, nem kérdeztem, hanem tényszerű kijelentésekre adott reakcióit figyeltem. Ő engem támogat és a saját belátása szerint dönt, nem foglalkozik különösebben a kavarókkal, de figyelembe veszi mit gondol a többség. Tehát igazságos.

Végképp beindult a turmixgép. Kavarnak rendületlenül. A piszkok. Először V.M ellen, aki felmondott március végén. Második volt a sorban F.H, aki számomra ismeretlen okból átkerült a szupermentál betegek házába, ami a mi cégünkhöz tartozik, szintén szociális otthon, de abban a házban a legpszichotikusabb idős embereket helyezik el. Harmadik Zs., akivel sok baj volt az utóbbi időben, ő is átkerült ugyanabba a házba. Ma reggel arra mentem be, hogy a 2 éjszakás Gy és H.K figyelmeztettek, hogy információkat hallottak rólam, miszerint semmit nem lehet rám bízni, nem csinálom amit a valakik mondanak és hogy pofázok, ezért javasolják, hogy húzzam meg magam, nehogy engem is áthelyezzenek szuperpszicho házba. Mondták még, hogy nekik nincs semmi bajuk velem, de nem mondhatják meg, kitől hallottak információkat. Gyanakszom 2 személyre, akik lehetnek a "valakik", akik információkat kezdtek. Péntek. A. és B.K. Ők ketten a múltkor délutánban is velem voltak műszakban, de nem gyanakodtam. A pénteki cirkusz után rájuk gyanakszom. Legalább megmondanák, ha bajuk van, de nem. Nem, mert ők hátulról támadnak. Gy. és H.K sem a szolidaritás mintapéldányai, mert fedezik a "valakiket". Asszem az lesz, amit Gy. tanácsolt, hogy kussolok és tojom le. Csinálom a dolgokat, de nem megyek csapatmunkába senkivel, nem beszélek senkivel és mindenki azt gondol, amit akar. Az igazgató a döntőbíró. Ha rájövök, ki kavar ellenem a hátam mögött, nem hagyom ki és jelentem a főnővérnek, onnan aztán a következő lépés az igazgató és akkor mindenki "hadbíróság" elé áll és győz az igazság. Vagy a "valakik" és a hatalom. Sajnos egyedül nem megy. Nem tudom elejét venni sehogy az ilyenfajta "földbe döngölős" hatalmi játszmáknak.

Tegnap és ma pihenős vagyok. Tegnap délután olvastam a Belgyógyászatot. Csak egy hangyányit, 48 oldalt. Meg kell állapítanom, hogy zseni vagyok. Összesen 2-szer kellett szótárhoz folyamodnom. Jól döntöttem 8 évvel ezelőtt, amikor olasz-latin szakra mentem bizonyos egyetem bölcsészettudományi karára. Már akkor is nagyon élveztem, hogy vágom a latint. Kérdezgették is tanárok és diákok, hogy miért nem nyergelek át az orvosira. Mert nem akartam orvos lenni. Az orvoslás az a fajta tudomány, ami nekem gyakorlatban nem igazán jönne össze. És akkoriban nem sok normális orvost ismertem. Nem volt motiváció. És most sincs, mert most sem szeretnék orvos lenni. Ráadásul nem a tökéletes latin tudástól lesz valaki orvos. Nem hibázhat, nem adhatja fel, nincs idő egy csomó mindenre és az egész élete az orvoslás. Nincs 1 perc nyugta, telefonálnak, fusson azonnal, maga a két lábon járó panaszládika. Éppen elég nekem az ápolás, ez is legalább akkora meló és ha nem válna be, még mindig ott a nyelvtudás.

A kavarás az megy. Nem húzta át a párnahuzatot, a társa rögvest jelenti a főnővérnél. Na igen. A tegnapi első emeleti nyugalom után felraktak a harmadikra. Fürdessek, ágyazzak, pelenkázzak, rohanjak, nem halad a többi, új kolléganővel készítsem elő a reggelit (természetesen nem tud kenyeret vajazni, de sebaj), ismét vele pakoljam fel az ebédes kocsit (naná, hogy nem oda rakja ahova mondom), osszam ki a kaját tökegyedül, etessek, vérnyomást mérjek, menjek az orvosiba téves riasztásra, V.F. bácsinak A. nem mért kontrollt mert szerinte rossz a vérnyomásmérő (persze hogy én vagyok a hibás mert nekem reggel működött és ebéd előtt is)... És mégis rajtam csattan... Ilyen rossz csapattal nem könnyű a meló, főleg hogy kavarnak állandóan. Másik probléma az új lány, akinek fogalma sincs semmiről, de semmiről, mármint a dolgok nagyságrendjéről. Nem igazán való ilyen helyre mint a miénk, ugyanis nem igazán lehet rábízni semmit.
Ne már, gyerekek, én ezt nem csinálom. 

Ma délelőtt munkaidőm nagy részét vérnyomásméréssel töltöttem. Idős korban a 140-150-es vérnyomás viszonylag normális. Mégis állandóan kontrollt kell mérni naponta 2-szer vagy 3-szor. Nálunk a szoci otthonban leragadtunk a hagyományos módszernél, miszerint a higanyos mérőt használjuk. Könnyű megtanulni. Ha egyszer rájössz a technikára, soha az életben nem felejted el. Én mindig pulzusról mérem 3 ujjal a csukló hüvelykujj felőli részén, kb 200-ig nyomom fel a nyomást, szépen lassan engedem vissza, nézem közben a mérőt és ahol érzem az ujjaimmal, hogy bedobban, az az érték a vérnyomás. Egy kicsit túlbonyolítottam, de valami ilyesmi a lényeg, gyakorlatban könnyebb. Nem használom a fonendoszkópot, mert hiába fertőtlenítem le, ki tudja hányan dugták már előttem a fülükbe, nehogy már valami fülbajt elkapjak. A digitális vérnyomásmérő lenne a legpontosabb, az új szabály is azt részesíti előnyben, de sajnos nincs rá pénz, ezért marad a higanyos.

Délelőttben nem nagyon volt semmi. Mindenki tök jól van. Ami meglehetősen gázos, hogy a délutáni műszakváltásra D.E. nyúzottan érkezett. Látszott, hogy sírt és nagyon zaklatott. Mindenki előtt bejelentette rossz hangulata okát, mert aggódva faggattuk, mi baja. Munkatársunk H.B. feljelentette őt a rendőrségen freemail fiókja feltörésének gyanújával. H.B. email-jét valóban feltörték, mert emlegette, de senki sem gondolta hogy a jó 50-es D.E-t vádolja. D.E-nél a délelőtt folyamán házkutatást tartottak, nem találtak semmit, tehát ejtették a vádat. Tudnivaló, hogy H.B és D.E szomszédok egy tízemeletes ház bizonyos emeletén. Felmerül a kérdés: Hogyan lehet ilyen hülyeséget csinálni, hogy ilyesmivel vádolja meg a kollégáját H.B.? Hogyan lehet ennyire gonosz? Ki nem szarja már le a mail fiókot? Feltörték, megszüntetem és nyitok egy újat rafináltabb jelszóval. H.B. egy kicsit hasonlít Zs-ra, akiről már korábban szóltam, abban hogy mindketten gonoszak, kavarnak és gorombán viselkednek. Asszem legjobb lesz, ha most már egyáltalán nem veszek róluk tudomást és bízom abban, hogy nem kell együtt dolgoznom velük.

Nagyon örülök neki, hogy olvastok engem és érdekelnek benneteket ügyes-bajos dolgaim. Kaptam visszajelzéseket iwiw-en és email-ben. Ezúton szeretném megköszönni nektek a pozitív véleményeket. Külön hálás vagyok Mystic-nek, Marcipánnak és Kacajnak, hogy rendszeres olvasóim. Asszem mára elég a hálából. Ami közölnivalóm van még az oldallal kapcsolatban, hogy a napokban egy kicsit szeretném színvonalasabbá tenni amennyire lehet. Az írásaimban szereplő személyeket továbbra sem kívánom megnevezni, személyiségi jogok miatt meg hátha olvassa.

Reggel esett az eső. Délben is esett. Pihenős vagyok, esik az eső. Elállt. El is húztam a csíkost, mászkáltam a városban. Bementem a munkahelyre, befizettem az ebédet és megérdeklődtem, mi a nyavalya kerül nekem 6 ezerbe, ha egyszer délutánoztam is, meg márciusban mit számoltak félre. Naná, hogy a március. Nem számolta ki, hogy márciusban is dolgoztam ám és most utólag kell. Lemondanám a kaját, úgyis mindig szar, illetve igazság szerint néha ritkán elfogadható, de én akkor is jobban főzök, mint azok a csajok ott lent az alagsorban. Lehetne már egyszer az életben rakott kel, vagy töltött csirke, vagy rántott gombafejek. Na igen, álmodik a nyomor. Mit eszik a gyerek a melóban? Budapest szelet tésztával, az a szelet is éhhalál, meg paprikás krumpli kolbász nélkül, tészta, tészta, tészta meg mindenféle ismeretlen eredetű zöldség vagy gyümölcs vagy tudom is én főzelékek. Otthon tökéletes étrend, salátával, szaftos husival.... 
Miután befizettem a kaját, sétálgattam mindenfelé, összefutottam E.-vel, még mindig a Klinikában asszisztens, utálja már a melót, mert az ottani dokik és ápolók tojnak a betegekre meg egymásra is. Kiskörúton jártunk, amikor eszembe jutott, hogy a hónap végéig akciók vannak bizonyos könyvesboltban bizonyos könyvekre. Régóta vágytam már valami összefoglaló belgyógyászati tankönyvre, ami bemutatja a betegséget, tüneteit, kialakulását, kezelését, mindent. És most megtaláltam a tökéletes példányt féláron. Kell ennél több? Ki is fizettem hamarjában a pénztárpultnál, hogy hazajöhessen velem és minél előbb átböngészhessem. Klassz kis könyv, benne van minden amit csak kívánhatok.