Fejlődőképes

Tegnap reggelre helyrejött a torkom, normálisan működnek a hangszalagok meg a kannaporcok meg minden és a hangom is a régi. Ismét a második emeleten töltöttem a délutáni műszakot, ezúttal a nővértársam Ibi volt. Az új bácsi még mindig ott van a másodikon és ezúttal kezelésbe vettük Ibivel. Nos, a bácsi rendelkezik egy hangyányi értelemmel, akármennyire démens is, ugyanis sikerült megtanítani pár hasznos dologra, amit nem felejt el és szó nélkül működik nála. A szobájától 2 kőhajításnyira (kb 20 méter) található egy szögletes oszlop a folyosón (minden emeleten ugyanott van, tehát nyilván az egy kémény vagy ilyesmi). A bácsi elmegy az oszlopig, odaér és visszamegy a szobájába. Csak a saját éjjeliszekrényében és ágyában turkál, békén hagyja a szobatársait. Képes megjegyezni a szobáját és nem megy be más szobákba. Egyedül is megtalálja a wc-t és le is húzza miután végzett. Mindezeket tegnap tanulta és szorgalmasan gyakorolja. A narancs a példaképe, ugyanis tegnap kézbe vette, kinyújtotta a kezét és bámulta benne a narancsot (mint Hamlet a koponyát): enni vagy nem enni? Tilia ezt meglátta, kölcsönkérte a narancsot, meghámozta és visszaadta a bácsinak, hogy most már betolhatja az arcába. A bácsi még egyszer megnézte a narancsot, aztán elnyammogta. Korábban már említettem volt, hogy az egyik kezével nem tud mit kezdeni, ezért nem tudta mire vélni a narancsot. Meglehetősen erős pszichés gyógyszerek vannak neki beállítva, elég nyugodtan viselkedett egész délután. Szerintem hozzászokik ő a környezethez és nem lesz vele semmi gond.