Üzemeltető: Blogger.
RSS

Visszamenne

Az Óévbe. Mióta 2011 van, Tilia tisztára kivan mint a liba. Jobb lett volna, ha marad inkább a fenekén 2010-ben. Egyáltalán nem bulizott, nem ivott az új év meg a többiek egészségére, mert Újév hajnalán menni kellett a melóba. Aludni sem nagyon tudott, mert a szomszédok tüzijátékoztak, Tilia egyszer kinézett az előszobaablakon az udvarra, megbámulta hogyan terül szét az égen a fénycsóva és hullik le valahova a levegőbe. Aztán visszament az ágyba, de nem aludt, olvasott inkább, úgyis 4-kor kelni kellett.

2010-ben sokkal, sokkal jobb volt. A vége nem. De előtte Tilia egész évben vidám volt és marháskodott a barátaival, szórakoztatta a betegeket a poénjaival és szóvicceivel, jót nevetett velük. Tehát összességében klassz év volt és Tilia most nagyon vágyik vissza oda, 2010-be. De sajnos nem lehet választani, mindenki együtt megy tovább, mert az idő magával visz minket. Olyan masiniszta ő, aki nem áll meg sehol és nem enged leszállni arról a vonatról.
2009 meg még jobb év volt, de oda meg végképp nem lehet visszamenni.
Ez az év, 2011, már az elején egy rémálom, a pokol kapuja. Az egészségügynek meg pláne. Tavaly is volt elég baj, de megoldottuk. Most meg már annyira szar állapotok kerekedtek felül, uralkodnak, gyilkolnak és nem kegyelmeznek, hogy kár a gőzért. Az egészségügy már így is éppen elég kibaszott volt, nincs gyógyszer, nincs kötszer, nincs kesztyű, nővérhiány, orvoshiány, helyhiány és egyre kibírhatatlanabb az agybetegek viselkedése a szociban. Mindenki éhbérért dolgozik a legjobb tudása szerint, a legnagyobb szeretettel a szocikban és a klinikákban. (Értelemszerűen akinek nem inge…főleg akik nem segítenek semmit és utálják a betegeket.)
Összegzés: A visszazuhanó szekér ragad most minket is magával. A pusztulásba.
Tiliának egyébként gyakran eszébe jut mostanában, hogy érdemes-e ezért küzdeni, erőltetni a sulit. Nem lenne-e jobb hagyni inkább az egészet, abbahagyni a sulit, elhagyni az egészségügyet (leugrani a zuhanó szekérről ami a lejtő végén berepül egy tízezer láb mély szakadékba és ott aztán izomból befúródik a földbe az egész mindenségével együtt), bezárni a blogot és elutazni a világ végére, elbújni valahol egy lyukban és várni, hogy Dr Idő minden sebet begyógyít. 
Ami a szavazást illeti, 2 nap múlva lejárna, de tekintettel hogy néhány tantárgyat nem képesek lezárni, sem beírni a jegyeket, meghosszabbítom a közvéleménykutatás határidejét január 17-ig, ugyanis kérdésünkre addigra ígérték, hogy lezárják végre a szerencsétlen félévet, hogy mehessünk tovább. Tehát aki még nem szavazott, az még megteheti, aki meg túl van rajta, újra szavazhat ahányszor csak akar. 

1 megjegyzés:

SheWolf írta...

Igen, az emberek elvárásai meg egyre nagyobbak, és már az olyan szerencsétlenségekért is kb felakasztanának minket, amivel House meg a Vészhelyzet összes orvos együtt sem tudna mit csinálni. És mi itt taknyon-szaron csúszva összekaparunk valami ellátást, akkor meg jönnek verni az asztalt, hogy milyen szolgáltatás ez, várni kell, az orvos nem mosolyog, ha meg igen, akkor biztos pénzt akar a rohadék...

Akinek volt esze, már elhúzott Németbe vagy még messzebb, mi meg sorra fogjuk elkövetni a műhibákat, mert háromszoros munkát kellene végeznünk és lassan már az sincs, aki oktasson. Aztán majd egyszer visszajönnek arannyal rakottan, magánhelikopterrel és diszkrét németes/franciás akcentussal díszített magyar nyelven elmagyarázzák, hogy micsoda fejletlen Kelet vagyunk mi, és bezzeg ők ezt nem így csinálják Heidelbergben/Bostonban/Londonban...

Azért csak kitartás :) Az eü jó dolog, csak nem látszik. Lehet, hogy ez csak egy próba az élettől, és ha rájön, hogy nem ijedünk meg, akkor majd jó lesz :) Majd írok mailt! Puszi

Megjegyzés küldése