Szörnyű bűneinkért...

A hétvége iszonyat volt a harmadik emeleten. Azokkal a társakkal... asszem hagyjuk is. H.B., akit kivettek a betegkíséretből és átvettem a helyét, mindenáron bajba akar keverni a vezetőségnél, apró baromságok miatt veszekszik és üvölt velem. Például etetésnél, hogy az utolsó 2 falatot nem tömtem bele a betegbe és én mit szólnék, ha én az illető beteg helyében hogyan érezném magam vagy ha az anyám/apám/akárkim lenne az a beteg. Ilyen esetben szokott előfordulni, hogy a beteg nem kéri mert elég, ha megtömik, nem bírja, kihányja és ha démens, nem tudja mi a teendő, visszanyeli és megfullad. Ugye, hogy ilyenkor az a hibás, aki megtömte. Legalábbis szerintem. Egyébként meg ha én lennék a beteg, nyakon vágnám azt aki meg akar tömni mint a libát. Ha meg a hozzátartozóm lenne a beteg és őt tömik... Nos, én soha az életben nem lennék képes arra, hogy betegyem az anyámat/apámat/akárkimet egy szociális otthonba. Otthon maradnék vele ápolási segélyen, ha belegebedek is. 
A tegnapi délelőtt volt csekélyértelmű kolléganőnk D. utolsó napja a szoci otthonba. Reggel kivitt fürdeni egy bácsit, aki véletlenül elcsúszott, de rögtön felkelt segítség nélkül, fájdalmat nem jelzett, és D. visszavitte a szobába, de nem jelentette az esetet a műszakvezetőnek Vidinek. A bácsi később véletlenül elszólta a dolgot egy másik nővérnek L.E-nek, aki rögtön szólt Vidinek és elővették D-t, de nem tudom mit beszéltek. 10 perccel később éppen előkészítettem a reggelit a harmadik emeleti kajáskocsin, amikor Vidi jött felváltani, mert a bácsit a Traumára kell vinnem sürgősen. Hagytam a kaját, indultam kifelé, útközben az orvosinál megláttam D-t a fotelben, odaereszkedtem mellé és próbáltam vigasztalni, hogy baleset történt, nem az ő hibája... utána lementem az intézeti kocsihoz a bácsival és a Traumán kiderült (röntgen után is), hogy traumás eltérés nincs. Mire visszaért velünk a kocsi a szociba, D. már nem volt ott. Ma délelőtt tudtuk meg, hogy D. az igazgató rokona volt, úgy került hozzánk és most súlyos vétsége miatt elbocsátották. Ma 10 óra körül bejött hozzánk elköszönni, nem igazán fogta ő fel szerintem, hogy mi ez az egész. Sajnálom szegényt, hogy ilyen kis bugyuta meg igaz hogy elég sok bosszúságot okozott, de alapvetően rendesnek ismertem meg. Bízom benne, hogy megtalálja a helyét valahol, ahol nincs ekkora hajtás és ekkora felelősség mint itt.