Авантюры в санитарии

Tegnap A. fogfájásra panaszkodott a melóban. Bölcsességfoga rosszul nőtt a jobb felső kvadránsban és nyomja az ínyt vagy valamit. Fájdalmára A. 2 féle csillapítóval is próbálkozott a délután folyamán, de egyik sem hozta el a kívánt hatást. Volt lent az öltözőszekrényemben F... por, amilyet K. írt fel a múltkorában, amikor kijött a fogam minden ok nélkül. Már rég elfogyott amit K. írt, utána anyum szerzett valahol, az is elfogyott. Utána egy orvos ismerősöm írt fel nekem és ez volt most lent a szekrényben, vittem fel A.-nak és 1 órával később megszűnt a fogfájása. A. szeretne megszabadulni a problémás fogtól. Eszembe is jutott Dr Cs.Zs., aki nekem kiszedte szeptemberben és utána 3 hónapig hetente szemügyre vette, hogy mit művelt. Mégis úgy gondoltam, nem ajánlom őt A.-nak, mert jól ismerem már és tutira megdöntené a doktor urat.

Tegnap délelőtt mozgó urna érkezett a szociális otthonba. Én délutánra mentem, tehát nagyjából kimaradtam az egész cirkuszból. Jött egy pasi meg valami nagyságos asszony és körbejárták a betegszobákat a mentálhigiénés nővérek kíséretében. A történet úgy zajlott, hogy odanyújtottak egy papírt valami kemény alátéttel a fekvő beteg elé, a kezébe nyomtak egy tollat és "Mamika, ide tessék írni egy keresztet!" "Minek? Mit írok alá?" "Azzal ne foglalkozzon, csak jelöljön!" Mamika fel sem fogja, odaremeg valami firkát a megjelölt helyre, aztán visszafekszik. Ugyanilyen módon történt a szavazás az Idegszanatóriumban is, valamint a Krónikus Belgyógyászaton és az Intenzíven is. Ismerősök mondták. Úgy hiszem, ennél már nincs lejjebb. Szörnyű, micsoda hitványság. Én nem szavaztam. Ha ez számít. Ilyen szegény beteg embereket használnak fel a hatalom érdekében. Na én ebben nem veszek részt.

A hétvégén még mindig nyomtam a délutánt ezerrel. 4-en voltunk a 3 emeletre, de ilyen csapattal szerintem jobbat nem is kívánhatnék. A harmadikon voltam még mindig, nem hívtunk mentőt, nem volt semmi gáz. Zs. sem volt bent. Zs.-vel kapcsolatban történt egy s más a héten. Beszámoltam róla, de a házon belül nem volt téma. Tegnap este emlegettük őt szabadidőnkben a hármas nővérszobában és kiderült, hogy ma a délutáni műszakváltásnál nővérértekezletet tart a főnővér Zs. ügyében. Én ma pihenős vagyok és felettébb hálás vagyok, hogy nem kell véleményt mondanom. Valószínűleg G., a szerdai és csütörtöki műszakvezető volt az, aki beterjesztette az ügyet a vezetőségnek, hogy Zs. ismét elemében volt a délutánok folyamán. Nővérértekezletet akkor tartanak, ha valamelyik lakóval van probléma, vagy több lakóval és költöztetés szükséges, vagy törvénymódosítás és új szabályok, vagy kollégával kapcsolatos megbeszélnivalók. Ez esetben Zs. a probléma, minden bajnak okozója. Korábban már egyszer volt miatta gyűlés. Akkor is hasonló stiklijei voltak. Sajnos azon az értekezleten ott voltam, sorra minden aznapi nővér véleményt kellett hogy nyilvánítson. Én akkor megmondtam a frankót. Neki beszéltem és nem általánosságban. Nem akartam bántani őt, de én igazat mondok. Csak megmondtam az igazat. Mindent és mindenről a maga valóságában. Attól, hogy ő 50 éves és a lánya lehetnék, ki nem szarja már le, kollégák vagyunk, alkalmazkodnunk kell egymáshoz. Hol érdekel engem az ő magánélete, hogy a hitele meg a kölcsön és a tartozásai, hogy a 18 éves lánya nem tudja kitől terhes, hogy kevés a fizetés, utálja az egészet, goromba a lakókkal, mások dolgoznak helyette, másokat lebarmol, a férje másnál keresi a boldogságot..... stb. stb. Mi közöm nekem ezekhez. Én a magam részéről, amint beérek a munkahelyre, az ajtóban leteszem az otthoni dolgokat és felveszem a munkahelyit, kifelé leteszem a munkahelyit és onnantól az otthonra koncentrálok. Amikor a szoci otthonban van, szarja le mi van otthon, a nővér szemével lásson, a betegekre összpontosítsa az energiát és segítsen, azért lett nővér. Ha meg nem tudja elviselni a munkájával járó összes jót és rosszat, akkor nincs helye az egészségügyben és ideje pályát módosítani.

A héten 2 beteget veszítettünk el orvosok miatt. 

1.  Gyomorgörcsei voltak és félóránként hányt. Mentő a Sürgősségi Betegellátóba vitte. 1 órával később visszahozták. Ambuláns lap szerint nincs semmi baj, diétázzon. Diétázott, mert ne evett, nem ivott, hányt folyamatosan. Sajnáltuk szegényt, kapott D. kúpot hányásra, nem használt. Ismét mentő, nem vitték el, mert nem tartották indokoltnak, diétázzon. Egész délelőtt figyeltük. Délután 2-kor osztályátadás után lement hozzá az egyik délutános és az ágy mellett találta, már nem lehetett segíteni.

2. Folyosón megbotlott a szőnyegben. Mentő bevitte a Traumára. Combnyaktörés. Másnap reggel műtötték, műtét jól sikerült. A beavatkozás után 10 perccel a néni aspirált. Azaz a műtétet altatásban végezték, nem ébresztették fel, magára hagyták, felébredt, hányt, a hányadéka visszakerült a torkába, bejutott a légcsőbe és a néni megfulladt. Jobb helyeken a posztoperatív időszakban felébresztik a beteget, hányja ki magát, figyelgetik.

Ki a hibás? Nyilván nem a beteg. Igaz, hogy ő exitált, de nem a saját hibájából.

Tegnap és tegnapelőtt egy műszakban voltam Zs-val, kavarós és idegesítő kolléganővel. Ő a másodikon volt, én a harmadikon. Mégis párszor összeütközésbe keveredtem vele. Ugyanis a délután folyamán többször feljött a harmadikra valami kamu ürüggyel vagy csak úgy. Van a harmadikon egy 40 körüli pasi, akinek elszúrták a gerincműtétjét és lebénult, valamint nehezített a nyelése. Igazság szerint, jobb ha nem nyel mert a végén még megfullad. Ezért gyomorszondája van, ami úgy néz ki, hogy a hasába illeszkedik egy műanyag cső. Ennek az egyik vége a gyomorba megy, a másik vége egy hosszabb műanyag cső, ami kerek kupakféle dologgal végződik, arra kell helyezni az üveget vagy tasakot. Kb. mint infúzió funkcionál. Naponta 3-szor kell bekötni az embernek tápszert és vizet. Az utóbbi 2 napban én kötöttem be a harmadik adagot és naná hogy Zs. akkor jelent meg a színen. Mondta a hülyeséget egyfolytában, én meg közben bekötöttem a kaját az "infúziós csőre", beállítottam és szépen hullottak a cseppek az üvegből a csövön keresztül fekvő úriember gyomrába. Zs. még mindig mondta a hülyeségeit, tudtam hogy szórakozik velem, direkt hergel, de nem nagyon sikerült neki, mert oda se figyeltem rá, hadd mondja. Végül aztán elegem lett és "Zs, nem unod már? Hagyd már rá, mert behúzok!" Erre aztán felpattant a székből és majdnem a torkomnak esett, hogy mit képzelek én, ő már 50 éves, a lánya lehetnék....... stb. stb. Akkor aztán végképp elég volt és a műszak alatt többet nem szóltam hozzá, kérdezett se válaszoltam, hízelgett - leszarom, nehogy már.
Tegnap a tápszernél nem jött oda Zs., csak később, a műszak vége felé, hogy mi az hogy a vidékiek hamarabb elmehetnek mert indul a buszuk, menjenek a következővel, ő már 6 délutánt lehúzott, nem kapott éjszakát, mindig vele b@sznak ki..... Egy köpésre lakik a munkahelytől, busz sem kell neki. Ha 6 délután leterheli, akkor az éjszakát hogyan bírná. Egyébként meg éjszakában 2 nővér van szolgálatban az egész házra, nyilván azért nem kapott éjszakát hónapok óta, mert senki nem akar éjszakában a társa lenni, mert ilyen stílusa van és mindenki a zárt osztályon végezné miatta.

Kipihentem magam. A tegnapi nyafogás után ma végre kisütött a nap. Tök jó a kedvem. Megyek délutánba melózni a harmadikra 5 napig. Hátha nem lesz semmi gáz és nem kell hívni az ügyeletet, sem a halottszállítót, sem senkit. Ami mégis aggaszt, hogy februárban 3800 volt az ebéd, most meg áprilisra 6 ezer felett. Elmegy az eszem. Februárban csak délelőttben melóztam, tehát mindig ebédeltem. Most meg délutánban is vagyok, 2-re megyek, nem ebédelek, akkor mi kerül 6 ezerbe ha csak 3 hétig ebédelek. Márciusban szabin voltam 10 napig, mert tavalyról maradt, alig melóztam, túlfizetésem volt, nem fizettem semmit, most meg ez a 6 ezer. Asszem ma nem birom ki és megyek a pénztárba, megkérdezem mi kerül nekem ennyibe, ha nem is vagyok ott ebédidőben és januártól se sütemény, se ivólé, se nyalánkság, semmi nem jár. Csak egy összedobott valami, legolcsóbb alapanyagokból, kétes eredetű húsok és a kedvencem, valamilyen édes tésztaféle, ami nagyon cukros, nagyon édes, nagyon ragad, nagyon nyúlik és nagyon.... szar. Egyébként csak a nővérek esznek az összes alkalmazott közül. Az irodisták, karbantartók, betegszállítók, portások és a takarító személyzet nem ebédel. Mért kötelező a nővérnek befizetni a kaját pusztán azért mert nővér. Mellesleg semmi egyéb juttatás sem jár. Nincs útiköltség térítés, sem élelmiszer utalvány, sem üdülési csekk, sem gyógyszertámogatásos kártya, sem tankönyvtámogatás a gyerekkel rendelkezőknek, sem semmi bónusz. Ami van, az évente jutalomosztás. Évente. Egyszer. Azt is csak azok kapják, akik már legalább 1 éve az intézményben melóznak és a legjobbak közé sorolják őket a kollégák, a főnökség és a betegek. Ezenkívül van műszakpótlék délutáni, éjszakai és ünnepnapi meló után. Aki mindig délelőttben van, annak alapbér. Én most nagyon hálás vagyok a főnővérnek, hogy húsvétkor melóztam és kaptam 5 délutánt. Jó lesz ez.

Tegnap jó csapat volt a házban. Mindenki nagyon nyugodt volt. Csinálgattunk a szokásos dolgokat, mászkáltunk, beszélgettünk, nem aggódtunk, nem is érdekelt senkit igazság szerint semmi a világon. Meg kell állapítanom magamról, hogy a szoci otthonban nővérként eddig eltöltött 8 hónap alatt most érzem először, hogy elfáradtam. Belefáradtam, de nem adom fel. Még mindig ugyanazzal a lelkesedéssel végzem a munkámat, de bizonyos dolgok elmaradnak. Megszokottá vált az egész környezet, a munkamenet, a rohanás, de már nem nagyon beszélgetek a lakókkal, nem bámészkodok, nem agyalok a bajok okain és nem visel meg ha meghal a beteg. Tudom, ez nagyon gonosz, de hetente veszítünk el valakit és tudjuk, hogy nem a mi hibánk. Nem tehetünk róla, hogy a sebész elszúrja a műtétet, mert magánéleti problémái vannak. Nem tehetünk róla, hogy a hozzátartozók tojnak az egészbe és a mélybe taszítják a szüleiket, mélységes depresszióba, nem látogatják, nem váltják ki neki a gyógyszert és hagyják meghalni. A mi szeretetünk kevés. Oké, hogy egy szociális otthon arra hivatott, hogy a családi környezetet pótolja, de nincs erre lehetőség. Naponta 8 nővér van szolgálatban és lát el 165 beteg embert, olyanokat akikről lemondtak a gyerekei, a gyerekek akiket évekig gondozott és segített mindenben. Mi soha nem leszünk képesek megadni azt, amit a család ad egy ilyen idős beteg embernek. Sajnos.

Pénteken új lakó érkezett a második emeletre, de nem voltam bent. A néni meglehetősen démens, nem lehet rá hatni, suicid, goromba, verekszik, zaklatja a többi lakót. Teljesen őrült. Persze nem tehet róla, ugyanis beteg. Beteg, mert valami elromlott, talán egy másik betegség utóhatása vagy mellékhatása. Vasárnap már bent voltam, de az első emeleten. Az új néni a délelőtt folyamán kb 10-szer lejött hozzánk és elkezdte a cirkuszt. Délben aztán végképp nem lehetett vele bírni, mire É. a műszakvezető kihívta az ügyeletet. Orvos első ránézésre megállapította, hogy "Ez idegszanatóriumba való. Nincs önöknél egy háziorvos vagy valaki, aki megítéli, kit vehetnek fel ebbe az intézménybe?" Utána beutalta a nénit a Pszichiátriára, aki átküldte az Idegre és azóta nem tudunk róla. Háziorvosunk hétfőn, szerdán és pénteken van bent hol délelőtt, hol délután, nem lehet követni, körbejárja az egész házat a főnővér helyettessel, de nem tudja megállapítani, hogy a beteg demens, a legdrágább gyógyszereket írja fel, agyondicséri a béna tablettákat és nem veszi észre, hogy K.-nénak hiába erőlteti a T..... 25-öst, ha a vérnyomása a C...-tól megy le 140-re. Vannak dolgok, amikhez nem kell orvostudományi egyetem.

Vasárnap és hétfőn délelőttben melózok. Biztos vagyok benne, hogy az ebédnél nem húsvéti lesz a menü, ugyanis karácsonykor is melléfogtak. Vasárnap ismét 8-an leszünk a három emeletre, köztünk lesz a 2 új kolléganő, akik inkább hátráltatnak és mióta "nagyágyú"-vá avanzsáltam, egyre jobban igyekszem, de nem megy a pörgés, mert nem haladnak az újak. Egyikük meg különösen lassú és ha harmincszor mondok el valamit, akkor sem csinálja. Talán nem érti. Vagy nem hallja. Vagy nem is akarja. Hétfőn már tuti lesz a felállás, mert csupa-csupa nagyágyúval leszek egy bandában. Szerdán meg indul az 5 délután, nagyjából oké elosztásban.

Boldog Húsvétot és Sok Nyulat!

Szerdán 2 új lakó érkezett hozzánk a szoci otthonba. A harmadik emeletre voltam beosztva. Reggel szóltak, hogy új lakó jön a harmadikra bizonyos szobába. 11 óra körül érkezett, de én fél 11-kor minden ok nélkül áthúztam az ágyat, fertőtlenítettem az éjjeliszekrényt. Főnővér feljött a nénivel és a hozzátartozójával. "Ki húzta át az ágyat?" "Én voltam, új matracot hoztam fel, szekrény fertőtlenítve, steril ágy." "A harmadik nagyágyú! Köszönjük szépen!" Fura egy nő a mi főnővérünk, ritkán dicsér meg bárkit, de a szavai mögé kell látni és figyelni a gesztusait. Tegnap ebéd előtt magához hivatott. Nagyon be voltam tojva, hogy biztos valami rosszat csináltam. Főnővér szobájában az igazgató is jelen volt. Erre még jobban be voltam tojva. Aztán kiderült, hogy szabit szeretnének adni nekem mert sohasem veszem ki és ezt kellett egyeztetni. Ebédnél a szomszéd asztalnál ültek, jó étvágyat kivántak és nagy szeretettel néztek rám, mosolyogtak. Kell ennél több dicséret? Nem vidámak, nem beszélgetnek a beosztottakkal, ránk se rántanak. Engem mégis észrevettek, hogy egyáltalán ott vagyok és hülyére melózom magam és sohasem jut eszembe, hogy mire elég a fizetésem, mert annak örülök, hogy van munkahelyem és nem a pénz miatt vagyok ott elsősorban, hanem a betegek jólétének elősegítésére. Ez itt a motiváció.