Авантюры в санитарии

Ma lepótvizsgáztam mindenből. Fogalmam sem volt, hogy miket írok, de írtam.
Voltam a szociban, leadtam a táppénzes papírokat, felvettem az elmaradt vásárlási utalványokat és beszéltem a főnökkel. Főnővér megállapította, hogy jól lefogytam, megcsinálta a beosztásomat (végig délelőttbe), csütin bent lesz az üzemorvos és alkalmassági felülvizsgálatra kell mennem az orvosiba az összes zárókkal, mert 1 hónapnál több ideig voltam táppénzen. Az meg elolvassa, hogy "pananoid" "alkalmazkodási zavar" "krónikus pszichiátria" "suicid" stb. és mindjárt nem tart alkalmasnak és kirúgnak a szociból és nem is vesznek fel sehova az egészségügyben ezen szavak következtében a záróban.
Amikor a főnökhöz mentem, úton a folyosón odamentem agyban normális betegekhez és közülük csak 1 ismert fel. 3 nővérrel találkoztam és csak 1 állt velem szóba.
Valami baj mégis van velem, ha lecserél a vőlegényem egy útszéli szajhára, a szerencsétlen pasinak sem kellek, a betegek nem ismernek meg, a munkatársak leszarnak, a főnök felülvizsgálatra küld... 2011 január 1-én kezdődött... és a jelenben is tart.

Ezt a bejegyzést elsősorban Actinomyces-nek szánom. De mindenki más is olvassa el, a könnyebb értés érdekében.
Tilia megbeszélte korábban Actinomyces dokival privátban a Momós ügyet, mert hasonlóságokat véltek felfedezni. A doktor úr kb olyasmiket élt át annak idején, mint Tilia, csak Acty fiú és erősebb, okosabb. Javasolta is Tiliának, hogy ne foglalkozzon a régivel meg ne keressen újat. Kedves Dr Actinomyces! Ha még egyszer nem hallgatok rád, üss le!
Hamarosan bizonyos múltbéli figyelmen kívül hagyott jelekről lesz szó, amiknek nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget, pedig elkerülhető lett volna mindaz ami eddig 2011-ben történt. De akkor nem történtek volna ezek és nem ismertem volna meg bizonyos személyeket és Momót nem enné meg a fene.

Tilia nem gyógyult meg. Legalábbis nem akkor, amikor kiszabadult a Klinikából. Hazakerült, netezett, megismert egy helybéli pasit, 3 nap msn után találkoztak, moziztak, sétáltak, beszélgettek, játszótéren leültek egy padra, ahol elhallgattak és megtalálták egymás száját (ami később még 4-szer megismétlődik aznap), utána tovább sétálgattak és beszélgettek, végül este Tilia észrevette hogy későre jár meg félt is, ezért elkéredzkedett a buszmegállóhoz, de a pasi felajánlotta hogy Tilia otthonánál váljanak el, aki túl gyorsnak érezte a dolgokat és be is pánikolt az egész délutántól, hogy hátha átveri a pasi, ezért Tilia az otthonához közeli buszmegállóban elbúcsúzkodott és akkor késő este még msn-en beszéltegettek. Másnap Tilia suliba ment, majdnem mindent megcsinált, mire délután aggodalmaskodott és hívogatta a pasit, hogy mi lehet vele, de ő nem vette fel, mert dolgozott. Este a pasi msn-en bejelentette, hogy túl gyors, ő sincs még túl egy régi kapcsolatán, ezért inkább ne keressék egymást Tiliával. Akkor Tilia másnap nem ment be a suliba, nem vizsgázott le, de azért a helybéli Bizonyos Kórház Krónikus Pszichiátriára bejutott egy osztálytárs-barátnő közreműködésével és közben halvány gőze sem volt. Ott 1 hétig a 6-os számú kórteremben aludt délelőtt, délután és éjszaka, meg sok és erős gyógyszereket tömtek bele. Alig volt fent, alig volt észnél, ezért az égvilágon semmire sem emlékszik abból az időszakból. Magára maradt ott, ezért átköltöztették az 5-ös számú kórterembe, ahol a betegtársai kb ugyanazért kerültek be, csak idősebbek és beszéltek, Tilia is beszélt, meg közben megváltoztak kétszer a gyógyszerei, de utálta már hogy reggel 4, délben 2, este 6 tabletta. Az egyik betegtársával annyira jóban lett, hogy megbeszélték, kint is barátok lesznek. Tilia ma reggel kiszabadult a Kórházból és nagyon bánkódik, hogy bent maradtak új barátai, de holnap amikor kontroll vizsgálatra megy, meglátogatja őket. A másik dolog ami miatt bánkódik, hogy elszúrta a dolgot az új pasival, aki nagyon normálisnak látszik. Viszont a kórházból küldött sms-t hogy várjanak és ha a pasi úgy érzi, keresse. Egyszer küldött sms-t a pasi, de éjfél előtt 5 perccel egy fesztiválról, tehát valszeg beivott a gyermek és akkor eszébe jutott Tilia és küldött egy béna üzenetet, amire a válasz volt, hogy Tilia nyaral éppen és szívesen találkozik, de előbb tisztázzák a viszonyokat. Jövő hétfőre és keddre 1-1 pótvizsgára Tiliát szeretettel előjegyezte az osztályfőnöke, aki mindvégig nagyon aggódott miatta, mert néha telefonon felhívta. Tiliát mégis nagyon bántja, hogy egyedül maradt, átverték, meg elszúrta és senkinek sem kell.

Tilia éppen bepótolja az elmaradását a nővérsuliban ezen a héten, ezért nem ír, meg szerdától visszamegy a szoci otthonba. Hátha ezúttal bírni fogja a melót.

A szerző szeretne elnézést kérni az okozott kellemetlenségért, hogy nem lehetett őt olvasni. Most ismét nyitva van, de még nincs kész teljesen az oldal. Időnként előfordulhatnak technikai problémák a fejlesztésből adódóan. Addig további szíves türelmeteket kéri.

Ma Tilia és a tesója Cs. egész nap autóztak és vásároltak. Cs. 2 haverjával kivitték Momó szekrényét Kobak házából a bányába utánfutós autóval. Tilia és Cs. Momó összes ruháját műanyag zsákokba szedte és elvitte a Máltai Szeretetszolgálatnak. A Momótól kapott plüss állatkákat anyum munkatársainak kisgyerekei kapták meg (nem tudják kitől vannak a játékok). Tilia és Cs. vásároltak egy új szekrényt elemeire szedve dobozban, új szőnyeget méretre vágatva, fehér falfestéket meg hozzá új hengert, új fűnyírót (mert a régit Momó anyja adta). Tiliának egész nap majd megszakadt a szíve, de visszatartotta a sírást. Most tört meg és most sír nagyon, miközben ezt a bejegyzést írja. Annyira erős a fájdalom, hogy ömlenek a könnyei, végigfolynak az arcán, teljesen összeszorult a torka, nem tudna megszólalni és nincs itt Momó, aki mindig jött a bajban és letörölgette a könnyeket, megszeretgette Tiliát... Tilia nem érti, hogyan lehet ennyit és ennyire sírni és mért fáj ennyire... Elveszítette Momókáját, az élete értelmét és siratja Momó emlékét, Momó ölelését, a sok közös élményt, a kirándulásokat, az utazásokat, a sétákat... Eszébe jut, amikor Momóval fürödtek a kádban, együtt aludtak egymás karjaiban, a percet amikor Momó letérdelt egy arborétumban a tóparton Tilia elé a hónapok alatt összespórolt 180 ezerből vett brill gyémánt berakásos aranygyűrűvel és feltette a kérdést. Tilia akkor 10 percig gondolkozott, elfogadta és megígérték egymásnak, hogy örökké szeretni fogják egymást. Másnap délelőtt karikagyűrűket vásároltak együtt és felhúzták egymás ujjára és ígéretet tettek, hogy ezek a gyűrűk egy életre összekötik őket és arra vágytak, hogy együtt halnak majd meg végelgyengülésben egymás karjaiban... Tilia már nem viseli a gyűrűket, mert az összes ismerőse megkérte rá, hogy tegye el, mert annál nagyobb lesz a fájdalma. Momó vele volt, amikor leveszítette Tilia a nagymamáját, amikor elveszítette az apukáját, amikor Tilia beteg volt Momó szeretgette és védelmezte... De Momó nem akarja többet látni Tiliát, nem jött érte a Klinikába, nem szabadította ki, nem volt vele és tönkretette a lelkét. Tilia azóta sem érti, mit rontott el, nem érti mért kapott ilyen súlyos büntetést az élettől, nem tudja mit követett el, hogy ezt érdemli. Nem tudja elfelejteni Momót és az együtt töltött boldog időt, néha hallani véli Momó kedves hangját, vágyik az ölelésére és sír amikor eszébe jut, hogy Momó nem jön el, ha visszaköltözik az otthonába az új szobába, hiába várja majd a telefoncsörgést, hogy Momó hívja, ahogy tette több mint 5 évig minden nap... Sírni fog Momó után és várni fogja és nem tud szabadulni az emlékektől és nem múlik el a fájdalom... és akkor újra bepróbálkozik majd, hogy átmenjen a másik oldalra a jókhoz, azokhoz akik meghaltak és szerették Tiliát. Ezen a világon Tiliának már nincs helye, nincs itt semmi dolga már, ápolói munkája során 87 súlyos beteg halt meg a keze alatt, elveszítette élete párját, a jövőt, a barátait akik nem segítettek Momót visszaszerezni vagy átmenni a Jókhoz. Tilia minden este sír az ágyban anyujáéknál a kisszobában, minden éjjel sírva alszik el, minden reggel sírva ébred és nem Momó mellett. Tilia ilyenkor mindig annyira erős gyűlöletet érez maga iránt és annyira szeretne meghalni Momóért, de nem tud, mert a sors azt akarja hogy Tilia szenvedjen és bűnhődjön mindenért amit nem követett el, de magát érzi hibásnak mindenért. Milyen élet ez, ahol nincs más csak szenvedés, könnyek és fájdalom? Mire jó ez most már? Mért nem lehet átmenni a másik oldalra? A Jókhoz, ahonnan nem jött még vissza senki, mert ott mindenki boldog.

Tilia 2011. május 2-án a Pszichiátrián éjszaka álmodik Momóról, annak fizetős nőjéről (továbbiakban Szajha), aki azóta már nem pénzért van Momóval és Momó 70 éves anyjáról (továbbiakban Öregasszony), aki mindig utálta és gyalázta Tiliát, a Szajháért viszont rajong.

Pszichiátriában 2 féle diagnózist állapítottak meg és mindkettő a mai napig fennáll: 1.Paranoid személyiségzavar; 2.Alkalmazkodászi zavarok. Tehát papírom van arról, hogy nem vagyok normális. Ezért nem kellettem Momónak. Momó nem orvos és mégis minden vizsgálat vagy bármi nélkül megállapította, mire keresett egy fizetős útszéli szajhát, akinek van egy csirketenyésztő végzettsége (tehát akadémiai professzorasszony) meg 1 kereke. Momó egyébként vállalkozó és ahogy a mellékelt ábra mutatja, bármire vállalkozó és tökéletes orvos.

Mindenképpen szeretném itt nyilvánosan is megköszönni Fuhur-nak, amit értem tett. A sok törődést, a türelmet, a szeretetet, hogy képes volt elvonatozni hozzám meglátogatni engem a Pszichiátrián és mindent, amit napokig sorolhatnék. Ezenkívül köszönöm mindenkinek, hogy elolvastátok és megértettétek a helyzetemet, próbáltatok segíteni. Egy valami viszont még mindig nem jött helyre és nem is fog soha az életben. Erről a valamiről a következő bejegyzésben írok majd.

Tilia 2011. április 19-én délután beszedte egy marékban mind az összes gyógyszereket, amiket korábban felírt neki a háziorvos a mocskos genyóládák okozta lelki bajokra. Mire a sok tablettától Tilia elaludt mint a fene és délelőtt Veszi telefonhívása ébresztette fel, aki aztán addig manipulálta, hogy Tilia anyukája érkezett, lenyírta a füvet Tiliánál a kertben és arra az időre Tiliát kiültette az udvarra egy kerti székre. Később aztán hazavitte magához, a telefonját elkobozta. Tilia egyfolytában kába volt, halvány gőze sem volt, mire ott anyujánál lepihent és elaludt.