Üzemeltető: Blogger.
RSS

Nem nyaral

Hiába foglaltam le jó előre az apartmant, mégsem megyünk Momóval nyaralni, mert a múltkor is elutaztam és felhívott T.M a főnővér helyettese, hogy menjek már be délelőttbe, mert csak 7-en lesznek, ha nem megyek. Udvariasan elküldtem őt a csába, hogy talán hívjanak be mást, oldják meg, nem vagyok otthon, sem a városban, sem az országban, nem érnék vissza, nem megyek haza és nem megyek be délelőttbe. T.M azóta sem szólt hozzám, köszönni sem köszönt. Egyébként hallottam azóta egy-smást, hogy főnővéri és igazgatói utasítás, ami kijelenti, hogy ez egy 24 órás meló, bármikor behívhatnak, mert joguk van és az alkalmazottnak kötelessége rendelkezésre állni minden percben. Készenléti díjat természetesen nem fizetnek. Ezek után már nem merek elutazni, mert ha ismét behívnak és ismét a nyaralást választom, esélyes leszek egy "azonnal fáradjon az igazgatói irodába" telefonhívásra a folyosói telefonon, ahogy eddig sokan mások, akik nem teljesítették nővéri kötelességeiket és nem álltak készenlétben. Szerintem a jövő héten lemondom a foglalást és nem megyünk sehova, pedig minden ki volt találva, meg volt szervezve, 3 nap életre szóló élmény egy nagyon klassz magyar városkában, kirándulás a természetbe, wellness-gyógyfürdő szaunával, jó levegő, tiszta víz, csend és nyugalom... Ehelyett meló ezerrel a szociban, ágyhúzás, kajaosztás... és vágyódás az elveszett nyár után.

2 megjegyzés:

Álomtej írta...

Azért erről megkérdeznék olyat, aki ért a munkajoghoz. Olyan nincs, hogy az év 365 napján 24 órás készenlét... a nyaralás nagyon fontos, kiégsz, beteg leszel...

Tilia írta...

Köszi szépen, hogy így aggódsz értem, tényleg jólesik.

Megjegyzés küldése