Éjjeli gondolatok

Éjszakás vagyok. Nappal alszom. Éjszaka meg őrzöm a szocit és tanulom az anatómiát. Három napja vagyok éjszakában és mindenki alszik. Nem mászkálnak, nem kiabálnak, alszanak. A társam is aludt a három éj alatt fél 1-től 3-ig. Én meg kétszer körbejártam egyedül az egész házat és miután mindenki aludt, visszamentem a hármas nővérszobába a társamhoz, aki a sarok ülőgarnitúrán megágyazott magának a szekrény mellett és aludta az igazak álmát. Mire a bútordarab másik fele szabad volt, odatelepedtem, betakartam a lábamat, párnát tettem az ablakba és annak támaszkodva ismét tanultam az anatómiát meg azon belül az emésztést. A harmadik éjszaka jutottam el a májhoz és eszembe jutott tőle a sárgaláz, ami igazság szerint a sárgaság egy különösen kegyetlen fajtája. Intenzív és meglehetősen erős betegség, ami mindenekelőtt a májat (a test erőművét) támadja. Magas lázzal indul, ami 41 fokig is felmegy, hát és fejfájással, állandó levertséggel, fényérzékenységgel párosulva. Utána vér szivárog az orrból, szájból, ínyekből, véraláfutások lesznek a bőrön (ez látszik), vérzés a belekben (ez nem). Később sárgaság, hányinger és a legvégén a "fekete okádás", amikor a beteg a gyomorba jutott alvadt vért öklendezi fel. A gerincvelő és a vese is hamarosan a máj sorsára jut, leáll a vérképzés és a vizelet kiválasztás. Émelygés, merevgörcs, kóma, halál. Aki Afrika trópusaira vagy Közép és Dél-Amerikába utazik Európából, az a kór legyengített változatát veszi fel oltás formájában, immunissá téve így magát a halálos baj ellen.