Először azt gondoltam, teszek már be képeket. Hogy mi minden történt az utóbbi időben. Képeket a szocis karácsonyfákról, Tilia bohóckodik, Tilia kedvenc mamája, Tilia kedvenc barátainak marhaságai, gázos feliratok a szociban, stb. De meggondoltam, hogy mégsem jó ötlet, mert hátha ellopják a képeket és felteszik valahol valamilyen oldalakra, amivel lejáratják a szocit, akkor Tiliának nem lesz munkahelye. Ezért aztán még átgondolom. Lehet hogy a karácsonyfákat és a mai napi paraszolvenciákat mutatom csak be.
Ezért most nézzük meg inkább, milyen kifejezéseket google-ztak ki az emberek a böngészdében, amivel erre az oldalra eljutottak.
uvula (még mindig toronymagasan a legnépszerűbb)
uvula betegségei (ezek szerint sokaknak beteg az uvulájuk)
uvula szerepe (még mindig nem unják)
tilia momo (hát ezek ketten már kb mint 2 párhuzamos egyenes)
betadine szájfertőtlenítő (még mindig nem világos, hogy a Betadine az sebfertőtlenítésre való és nem feltétlenül a szájat kell vele tisztítani)
diprivan et dolargan (Dr Álomtej; egyébként Diprivan egy baromi erős altató inj vagy inf ami pillanatok alatt bealtatja áldozatát, eszméletvesztést okoz - történt ez a hiedelmek szerint Michael Jackson előadóművész esetében is az orvosa által; Dolargan inj egy kábító fájdalomcsillapító erős acut fájdalmakra; mindkettőt praemedicatio-nál alkalmazzák meg Atropin a harmadik összetevő)
köszvény kezelése házilag (fájdalmas izületi gyulladás, vérben magas a húgysav mert a vese nem működik megfelelően; mindenképpen purinmentes diéta javasolt meg gyógyszer meg csalán)
micimackó orvoshoz megy (Bagoly a doktor, jó mesekönyv, ezen az oldalon nem olvasható és nem is lehet itt megkapni)
micimackó kiállítás (nem én szerveztem; hallottam róla, de asszem Hargitában vagy hol volt és bélyegek voltak)
Egyébként még mindig az Uvula az amit mindenki szeret olvasni. Viszont annál többet nem tudok róla és bővebb információ nem áll rendelkezésre.
Évzáró 2. rész
Reloaded - Évzáró 1. rész
Közkívánatra folytatódik Tilia mindennapjai az egészségügy nagy olvasztótégelyében, ahol általában nővér, néha beteg, néha beteghordó, néha orvos, néha életmentő, néha a takarító személyzet, néha az információs pult.
Az utolsó szó jogán
A Quotidie Cultricis a mai nappal véget ér. A szavazás is lezárult közben, igaz előrehozva. A legtöbb szavazatot a D variáns kapta, ők válaszoltak jól. Tilia élete gallyra ment és nem lehet helyrehozni sehogy. Próbálta, de nem megy. Nem lehet. Ezért aztán nincs is miről írnia a továbbiakban, mert az égvilágon semmi nem történik vele. Az A-t senki sem választotta, tehát értelemszerűen kihagynám. A C is jó ötlet, de ha egyszer ez a munkahelye, minek váltana, hova menne? Akik a B-t jelölték, nagy butaság volt. Agyrém. Képtelenség. Vagy nem olvasták el. Vagy fogalmam sincs. Na mindegy. Egyébként poénból raktam be, gondoltam senkinek nem jut eszébe arra voksolni. Tehát a szerző most megköszöni mindazoknak akik olvasták, kommenteltek és megszerették Tiliát meg ezt a blogot, köszöni az érdeklődést, a figyelmet, a rendszeres olvasást, a részvételt, a segítségnyújtást és mindent, amit kapott tőletek ebben a több mint másfél évben. A blog természetesen nyitva marad, hogy ha valaki esetleg szeretne benne valamit megkeresni vagy újraolvasni, az megtehesse, de az oldal minden valószínűség szerint soha többet nem frissül. Aki szeretne valamit kérdezni vagy írni bármiről, az a sayani.pron@indamail.hu mailcímre megteheti. Még egyszer minden jót és szép napokat kívánok nektek. Sziasztok.
Gyakorlatok a műtőben
A héten véget ért a gyakorlati oktatás erre a félévre. Voltunk osztályokon és voltunk műtőkben. Az osztályos tevékenységeinkről nem beszélnék most, mert kb ugyanaz megy nálunk is a szociban.
Tehát a műtőben. Tiliát és egy-két társát bizonyos helyeken beengedték operációkhoz ambuláns és rendes műtőkbe.
Az ito-n azért, mert éppen szolgálatban volt ott kedvenc barátja Alba. Egy ilyen osztályra a beteg általában nem a saját lábán megy, kifelé meg a legtöbb esetben nincs út. Minden beteg egytől egyig be van csövezve, be van katéterezve és össze van szúrkálva. A személyzet tökéletesen le van higgadva, mindenki nagyon ráér, dokik és nővérkék egy csoportban, újságot olvas, játszik a számítógéppel, nyomkodja a telefonját, gitározik a kanapén, bögréslevest kavargat a pultban, eszik, körmöt vág, stb. Szerintem januártól egy ilyen helyen szeretnék melózni. Nincs pörgés, nincs rohanás, a gépek mindent megcsinálnak, naponta egyszer ágyazás és mosdatás az ágyban, nagyon tuti. A műtőben szintén nagyon ráérnek megmutogatni az eszközöket, hogy az altatógép, meg mi mire van és miért úgy és mit csinálnak éppen, stb. Az operáció egyébként sikeres volt és mindenki túlélte.
A szülészeten ambuláns operációk voltak, császármetszéses szülések. Ott nem volt akkora halom zöld ruha a szekrényben és nem is volt annyira kényelmes, mert ott a műtőben meg az egész házban 3000 fok van. Viszont ott annyi vérben fürödhettünk, hogy egy vámpír is megirigyelné. Sajnáltam szegény kismamát, hogy nyaktól lefelé lebénították a gerincbe adott injekcióval, eltakarták előle a terepet és felvágták a hasát, aztán nekifeszültek, rángatták ahogy bírták, majd szét szaggatták szegényt és ömlött a vér a ruhájukra, tisztára mint a vágóhíd, mészárszék. Babát kiszabadították, elvágták a zsinórt és rögtön izomból letuszkoltak a torkába egy jó hosszú csövet, ami egy géppel volt összekötve és azzal kiszippantották a torkából a nem kívánatos nyákos-stb részeket. Közben szegény majd meg fulladt, tekergette a fejét erre-arra és akkor untuk meg és elhagytuk a betegellátó helyiséget.
Szolgálati közlemény
Kedves Barátaim, akik ezt a blogot olvastátok!
A Quotidie Cultricis (egy ápolónő mindennapjai) 2011.december 31-ével megszűnik. Hogy ennek mi az oka, arról szavazni lehet az oldalsávban. Azt még nem tudom, hogy a későbbiekben folytatódik-e valahol máshol, máskor, más néven a történet. Mindenkinek szeretném megköszönni, hogy velem tartottatok több mint másfél évig. Köszönöm a hozzászólásokat, az ötleteket, a segítségnyújtás és mindent. Akik a barátaim lettek, őket külön köszönet illeti és biztosak lehetnek benne, hogy a jövőben is a barátjuk maradok.
A vakoknál
Tilia éppen a Vakok Intézetében gyakorlatozik ezekben a napokban. 120 férőhely van, az ott lakók 3 csoportra oszthatók: 10 vak, a fennmaradó rész fogyatékosok és pszichiátriai betegek. Olyan betegek kerülnek be az otthonba, akiknek orvosi papírjuk van arról, hogy látáskárosultak (pl. cukorbetegek, szemüvegesek vagy öregek). Hasonlít a szocira, csak sokkal modernebb a felszereltség, bőven kapnak enni a betegek napi 5 étkezés alkalmával. Van hangosbemondó, ahol minden délelőtt fél 10-kor bejelentik a másnapi menüt és nyugtató zenék hallhatók az egész házban este 8-ig (takarodóig). Tilia a folyosón találkozott egy 34 éves ottlakó lánnyal, aki 11 éves szinten lemaradt és megmutatta a szobáját. A szoba mint egy 11 évesé: rajzok és poszterek a falakon, vidám színek, játékállatok, társasjátékok, playstation, íróasztal, ifjúsági regények és tankönyvek, levelek és fényképek a barátoktól. Ági a neve, egy 80 éves mamival osztja meg a szobát és megállapítják, hogy az ő életük egy pótnagymama-pótunoka viszony. Mindkettőjüknek van rendes családjuk, rokonaik, akik rendszeresen látogatják és kiviszik őket, de nehéz a mozgásuk, önellátók, de társaságra és ápolásra szorulnak, ezért laknak az otthonban.
Társas
Egy csomó dolog van amit egyedül nem lehet. Egyedül nem lehet gyereked. Egyedül ha utazol, furán néznek rád, hogy egyedül túrázol, egyedül ebédelsz a hotel éttermében, meg már alapban hogy egyedül veszed ki a szobát egy ággyal egy személyre (mondjuk nem is biztos hogy van 1 ágyas szoba). Ha egyedül mész moziba vagy színházba vagy hangversenyre, az szintén fura a többi ember számára. És még egy csomó más helyzet, amikor társsal kell lenni. Ezért nekem ki kell hagynom az ilyen szórakozásokat, mióta megvert az Isten és egyedül maradtam végképp.
Olvas
Miután kaptam egy jónéhány életvezetési tankönyvet, elolvastam egyet "Dobd a lúzert és találd meg az igazit". Szép, színes, de hasznos információt nem találtam benne és nem lettem okosabb. Kánya Kata színművésznő Társtaláló-ja inkább azt mondja meg, hogy az emberek miért és hogyan nem találnak társat, valamint miért keres az ember társat. Ott hagytam abba, hogy miről ismerhető fel az igazi. Nekem kilátásban sincs semmi, tehát most nem aktuális a dolog, mert lehetőségem sincs éppen felismerni az igazit. Tovább olvasom, ha lesz(nek) jelölt(ek). Most éppen a Hogyan legyünk boldogok? az olvasnivalóm, minden nap olvasom, de valahogy nálam nem működnek azok a technikák, amiket a szerző javasol. Ha érdekelne titeket, miket olvasok, szívesen írok rövid olvasónapló-bejegyzéseket. De csak ha legalább 1 személy jelzi, hogy nyitott az ilyen beszámolókra.
Szolgálati közlemény
Tisztelt Olvasók!
Tilia Cordata a szerző új neve. Mindenképpen meg kellett változtatni biztonsági okokból. Bízom benne, hogy megszokjátok és megkedvelitek ezt az új nevet (is). Ami a jelentését illeti, ez egy gyógynövény, főleg teákhoz használják nátha, reuma és köszvény kezelésére. A méhek is kedvelik, június közepén teljes virágzás idején gyűjtik mézkészítés céljára. Elsőre hülyének hangzik a névválasztás, de mindenképpen valami kifejezőt szerettem volna, olyat ami egy kicsit jellemez engem.
Rosszak
Momó rossz. De sok mindenki szerint Momó a jó és én vagyok a rossz. Igazuk van. Ha én lennék a jó, akkor nem én kapnék mindig büntetést. Momót állandóan jutalmazza az élet azért amit velem tett. Mióta Momó elbánt velem meg az élet is, azóta mindenki Momópárti és mindenki bánt engem. Hazudnak és átvernek. Voltak barátaim a munkahelyen, de olyanok lettek mint Momó. Azt hazudják, hogy szeretnek és a legjobbat érdemlem és segíteni szeretnének. Volt egy beteg barátom, egy mama, akivel együtt tévéztünk este, beszélgettem vele, segítettem neki megszabadulni a prasnya szobatársaitól azzal, hogy átköltözhetett egy tiszta szobába tiszta beteghez. Már nem szeretem őt, nem beszélgetek vele és nem megyek be hozzá tévézni, mert ő is olyan lett mint Momó. Anyumék is olyanok lettek mint Momó. És itt is vannak olyan olvasók, akik olyanok lettek mint Momó. Én csak nem értem, miért hazudik nekem mindenki. Miért akarják elhitetni velem, hogy szeretnek, ha maguk is tudják hogy ez nem igaz? Engem nem lehet szeretni, mindenki tudja és mégis hazudnak. De miért? Attól félek legjobban, hogy valami rosszat fognak csinálni, olyasmit amit Momó. Úgy félek mindenkitől. Miért akar mindenki bántani?



