Hiába újítottam fel a szobát. Nem lakom itthon. Hazajárok, de nem lakom itt. Nem is érzem otthonomnak már. Üres lett. Szép, otthonos, tiszta, de nekem nem. Anyuméknál unom, nem tartozom oda, nem szeretek ott. Azért vittek magukhoz megint, mert itthon egyszer rosszul voltam, nem tudtam a fürdőszobától elmenni a szobáig. Szédültem és nem vitt a lábam. Leültem a kisszőnyegre, ami fürdőszobaszőnyeg volt aktív korában, de kitettem az előszobába, mert Momóval vettük, kidobom valamikor, ha lesz új. Mármint kisszőnyeg.
A netet nem tudom befizetni a neten, mert nem enged be a régi jelszóval, újat meg nem enged csinálni: postán kell befizetni, másképp nem megy. Csak nem tudom nem-e Momóék buherálták meg, mert képesek rá. Nagyon zavar már, hogy mindig képben van, még a múlt héten hívott, de nem vettem fel, mert lent hagytam a telefont az öltözőszekrényben. Pusztulna már ki.
A szociban ismét elmenőfélben van csomó beteg, biztos a meleg is hibás. De főleg, hogy nagyon betegek, fekszenek, rossz a keringésük, és folyik belőlük a nyirok a bőrön keresztül. Meg minden más is folyik belőlük. Lázuk is van és izzadnak is, de főleg nyirok meg csomó seb rajtuk a sok fekvés következtében. De felkelni meg nem tudnak, csak mint szobanövények vegetálnak.
Anyuméknál muffint sütöttem kétfélét. Szerintük jó lett, szerintem nem.
Pszichológushoz vittek múlt héten és ma is menni kell. Nagyon nincs kedvem az ilyesmihez. Semmi köze hozzám és úgysem tud segíteni. Fuhur azt mondja, hallgassam meg miket mond, hátha vannak jó ötletei, hogyan állhatna helyre a rend. Nem tudott segíteni senki: se Fuhur, se Acty, se a többiek, se orvosok, se munkatársak, se barátok, se anyumék, sem senki. Ez a személy sem tud.
